Hargita, 1987. december (20. évfolyam, 284-310. szám)

1987-12-01 / 284. szám

„Az egyesülés a román nép hosszú történelmi fejlődésének természetes, törvényszerű következménye, annak a harcnak a következménye, amelyet azért a jogáért vívott, hogy szabad legyen saját hazájában . . . Az egyesülés a társadalom leghaladóbb erői, a széles néptömegek egységért vívott fáradhatatlan harcának gyümölcse, a román nép történelmi, társadalmi és nemzeti fejlődésének törvényszerű eredménye.“ NICOLAE CEAUŞESCU ÉVSZÁZADOS EGYSÉG­­TÖREKVÉSEK BETETŐZÉSE (Folytatás az 1. oldalról) E győzelmes csatáktól egye­nes út vezetett az 1918. de­cember elsejei Nagy Egyesü­léshez. Az első világháború befeje­zése után, a Habsburg biro­dalom öszeomlásával új nem­zeti államok alakultak ennek romjain. Eb­be a folyamatba tartozott az a törekvés is, a­­mely a román nemzeti-állami egység megteremtését tűzte zászlajára. A nép valameny­­nyi rétegét átható forradalmi szellem megnyilvánulásaként 1918 október végén felszámol­ták a régi közigazgatást és lét­rehozták a nemzeti tanácsokat, melyek az egyesülésért vívott végső harc szervezeti kereteit képezték. A nemzeti tanácsok választották meg a küldötte­ket is a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlésbe. Valamennyi küldött azt kapta mandátu­mául, hogy az összes románok egyöntetű akaratából szavazza meg Erdély egyesülését Romá­niával. 1918. december 1. ... Száz­ezernyi egybesereglett nép, Erdély lakossága döntő több­sége óhajának megfelelően megszavazta a történelmi Nyi­latkozatot, amely ünnepélye­sen szentesítette a Nagy Egye­sülést. A különböző nemzeti­ségek képviselői ezt követően, népgyűléseken vállalták, hogy szorosan együttműködnek a román néppel új hazájuk gaz­dasági-társadalmi felemelke­dése érdekében. Az egységes román nemzeti állam tehát a néptömegek har­cának volt az eredménye. Lét­rejötte új kereteket teremtett a fejlődéshez, új minőségi szintre emelkedtek a munkás­­mozgalmi törekvések. 1921 má­jusában megalakult a Román Kommunista Párt. Az a párt, amely megalakulásától kezdve zászlajára tűzte az egész nép leghaladóbb, törekvéseit, kö­vetkezetesen harcolt a társa­dalom átalakításáért, bátran kiállt a fasizmus ellen, győze­lemre vezette az 1944. augusz­tus 23-i társadalmi és nemze­ti, antifasiszta és antiimperia­­lista felszabadító forradalmat, új korszakot nyitva hazánk történelmében. A Nagy Egyesülés eredmé­nyei a szocialista építés évei­ben teljesedtek ki. Megvalósí­tásaink különösen a IX. párt­­kongresszust követő időszak­ban számottevőek, abban a termékeny periódusban, ame­lyet a párt és a nép nagyra­­becsült vezetőjéről, a szocia­lista Románia megteremtőjé­ről, méltán nevezünk Nicolae Ceausescu korszaknak. E vi­szonylag rövid történelmi idő­szak beváltotta a néptömegek évszázados törekvéseit, ország­szerte hatalmas méretű gazda­sági-társadalmi átalakulások mentek végbe, s a pártpolitika legfőbb célkitűzéseként foly­tonosan emelkedett a dolgo­zók anyagi és szellemi civili­zációs szintje. A párt­os államvezetőség, Nicolae Ceauşescu elvtárs gondosko­dásának köszönhetően az egész országgal együtt a lendületes fejlődés éveit éli Hargita me­gye is, biztosítva nemódon nemzetiségi különbség nélkül valamennyi dolgozó számára az egyenlő munka- és életfel­tételeket. A 69 évvel ezelőtti Nagy Egyesülésre emlékezve, határozottan vállaljuk e ma­gasba í­velő, a szocializmus és kommunizmus új csúcsai felé vezető út folytatását, azt, hogy szoros egységben a párt és fő­titkára, Nicolae Ceauşescu elv­­társ körül, mindent megte­szünk a tevékenységünkben megnyilvánuló hiányosságok felszámolásáért, hogy minden téren kiemelkedő sikerekkel köszönthessük a párt decem­beri országos konferenciáját és a köztársaság kikiáltásának 40. évfordulóját. Ion Brad Felirat Egy ő siegi országnak mindenkor fiatal szívre van szüksége. A hegyek országának örökkön magas homloka kell legyen. Egy tengermosta honnak mindig a messzeségen átható tekintet kell. Egy síkság ölén ringó országnak mindörökkön hajlíthatatlan gerincre van szüksége. Románia, évezredes honom, ifjú szíved, magas homlokod, átható tekinteted apáink, szikláink, folyóink és mezőink ránkhagyta örökségként a magunk választotta Nicolae nevet viseli. Valaha Mirceának hívták, valaha Ștefannak hívták, valaha Mihainak hívták. Most összegyűjtöttük erőink az ősi nyelv egy még el nem dalolt dalába, szívünk tiszta dobbanásába, most a homlok, a tekintet — méltóság magas oszlopa — a Ceauşescu névre felel, a Nicolae névre felel. t ............................ Köszönitek hazám Mint kisded, ki az őt ölelő anyatestben megérzi rögtön a fészket, miből kiszakadt, s az ösztönök ősi s néma parancsa szerint átadja magát örömének, úgy nyíló örömökkel virágosan járom hazámat, sziklavidékét, amely a viharzó tengerek kővé dermedt mása gyanánt tör az égbe, s a déli mezőt, míg dombja kövér duzzadása nyugalmas lapályig kisimul, s szüntelen száll a dalom : szép vagy, drága hazám ! Ősi örökségünk e föld, tápunk s poraink hamuágya, s mind testvér, kit a végzete élni e tájra teremtett, fiad, hazám, mind s a szíve fáklyatüzével köszönt ma,­ s nem rest, hogy e korban, amelyben az ember e névre méltó lesz s tudás le nem dönthető bábeli tornyán lép az egekbe, megóvjon a régi romlástól s vasakarattal emeljen a büszke világok sorába. Ez a kívánságom, mindenem, drága hazám ! - -■......­ .......... Egyesülés, melyet ma is csodálok, Mily meglepődve nézem a lombokat S Ana Biandiana Mindaz, ami természetes­­ csoda. „Megtörtént.“ Mely himnusz teljesebb ,» * , Mint ez az egy sző? f ft V fi VII Ifi V? Haladtak a hóban .*// lyö -A hegyről alászállt Csodás árnyékú nyájaikkal ................ .......... ■A pásztorok: Csávossy György Hans Liebhardt Sióban és képben Bányák és munkanap, karcsú szonda és olajmező,, Iskola és laboratórium, trikolór és ünnepnap — a Köztársaságot dicséri. Öntözött zónák, távolba nyúló utak, Duna és Kárpátok, Bánság és Erdély — a Hazát dicséri. Ifjúság és tetterő, Augusztus és Május, Tervezés és töprengés, tűz és láng — a Pártot dicséri. Kenyér és rózsák, ház és otthon, Költészet és jószándék, Idő és óra — az Embert dicséri. Szeretet és tisztelet, tudás és akarat, Ország és ember — ma és mindig — az Elnököt dicséri. 1987. DECEMBER L. KEDD Az egyesülés Erdéllyel gazdasági, po­litikai és szellemi szükségszerűségként merült fel, s valósággal elhatalmaso­­­dott az össz-románság tudatán. A ro­mán nép egész élete ennek az álomnak a valóra váltására összpontosult. (...) Döntő szerepe volt akkor a Habsburg birodalomban élő népek — románok, csehek, lengyelek, szerbek, magyarok — forradalmi és nemzeti harcának. Hosszas és hősies előkészület­ után, 1918 őszén, amikor a csatatereken legyőzött osztrák—magyar birodalom zászlót haj­tott, amikor a birodalom összes nem­zetei megindították a forradalmat tár­sadalmi és nemzeti felszabadulásukért, az erdélyi románok is erélyes forradal­mi harcba kezdtek az egyesülésért. Megalakult a Román Központi Nemzeti Tanács, amelyben részt vett a Szociál­demokrata Párt román szekciója is. A Tanács Gyulafehérvárra, Horia meze­jére összehívta a nagy nemzeti és népi gyűlést. „A­ gyulafehérvári nagy és tör­ténelmi jelentőségű nemzeti gyűlés, amelyen elhatározták Erdély hozzácsa­tolását az anyaországhoz — jegyezte fel Lucian Blaga a Hronicul şi cîntecul virstelor című írásában — nem igényel­­te a közvélemény különösebb előkészí­tését. Az előkészületek már évszázadok óta folyamatban voltak. December 1-én reggel, mintha csak jeladásra történt volna, az egész románság Gyulafehérvár (vagy ahogyan népiesen nevezték, Băl­­grad) felé igyekezett, ki gyalogszerrel, ki pedig kocsin-szekéren.“ Minden képzeletet felülmúló lelkese­dés közepette gyűlt össze több mint 100 000 román, akik közül csaknem 50 000-en munkások voltak. (...) Az 1918. december 1-i nemzeti­­gyű­lés megválasztotta a Nagy­­ Nemzeti ta­nácsot, amely a gyulafehérvári vár egyik termében gyűlt össze. Meghall­gatta Vasile Goldişnak, az egység régi harcosának jelentését, majd nagy lelke­­sültség közepette megszavazta az egye­sülést Romániával. (...) Az ég szinte mozogni látszott a zász­lók lobogásától. (...) Az a perc a román nép történetének egyik legfelemelőbb és legnagyszerűbb mozzanata volt. Románia felett, amely immáron a nép sziklaszilárd akarata folytán kiteljese­dett, mintha szétoszladoztak volna de­cember ködpárái, s úgy tűnt, hogy he­lyükben felragyog mindazoknak az ar­ca,­­akik életüket a szabadságért és az egységért áldozták : Decebálé, Mirceaé, Ştefané, Mihaié, Hot­iné, Balcescué, Av­ram láncáé, Cuza fejedelemé, Aurel Vlaicué, a Bárányka regőseié, s Emi­nescué, a legnagyobb költőé, aki gya­logszerrel bejárta az egész országot, s megénekelte a bánatot és örömet, a gyászt és a forró vágyódást, versbe öt­vözte a nép lelkét. „Tudatunk valóság­gal szárnyaira emelt bennünket — ír­ta Lucian Blaga —, hiszen egy másfajta idő alapjait teremtettük meg." A Nemzeti Tanács az egyesülés meg­szavazása után ideiglenes kormány jog­körével felruházott direktóriumot, igaz­gató tanácsot választott. Ez látta el Er­dély közigazgatását egészen az új ro­mán állam központi vezetésének meg­teremtéséig. A Nemzeti Tanácsban részt vevő kép­viselők ekkor, a megbeszélések során fel­vetették a társadalmi élet demokratizá­lásának számos problémáját, mint pél­dául az agrárkérdés megoldását és az általános választójog megteremtését, beleértve a nők választójogát is. A munkások képviselői azt a véleményt nyilvánították, hogy az egyesülésnek egy román köztársaság keretében kell megvalósulnia. Ezt azonban akkor még nem lehetett véghezvinni. A vezetők azonban mégis figyelembe kellett hogy vegyék a tömegek akaratát, s az egye­sülési nyilatkozatban az „egyesülés Ro­mániával“ megfogalmazást használták, nem­ pedig az „egyesülés Románia ki­rályságával“ kifejezést, ahogyan a bur­zsoázia szerette volna. A gyulafehérvári nemzeti gyűlés kül­döttséget menesztett Bukarestbe, hogy ott a kormánynak bemutassa az egye­sülési nyilatkozatot, a nagyszerű nép­akarat forró kifejezését. (...) Ez lenne, röviden összefoglalva, az 1918. december 1-i események történe­te. Ezek az események összegezték és betetőzték az évszázadok során át ví­vott gazdasági, társadalmi, politikai, nemzeti és kulturális harcot. Két ezred­év álma öltött testet bennük. (...) Erdély egyesülése Romániával, amely az évszázados egyesülési törekvések be­teljesülését jelentette és az egész nép akaratát fejezte ki, történelmi jelentősé­gű győzelem volt a román nép nemze­ti felszabadulási harcában. Ez az aktus a legszélesebb társadalmi rétegek küz­delmének eredményeként valósult meg, s véghezvitelében a döntő szerepet a néptömegek, mindenekelőtt pedig a munkásosztály, a forradalmi szocialista mozgalom játszották. Az 1918-as egyesülés az első nagy győzelem volt, „a román nép javáért", így teremtődtek meg „egy másfajta idő alapjai". (Szemelvények a szerző Hőseink örök­re élnek című kötetének azonos című fejezetéből.) * Dumitru Almos Gyulafehérvár, 1918. december 1

Next