Hargita, 1988. május (21. évfolyam, 103-128. szám)

1988-05-01 / 103. szám

Különleges jelentősége van az idei ■május elsejének Toplitán: gyakorlati­lag befejeződött annak a hatalmas, mintegy félmilliárd lejes beruházásnak a megvalósítása, amellyel —­ a törté­nelmi jelentőségű IX. kongresszus után — a párt és a szocialista állam segí­tett a marosvölgyi munkásoknak kor­szerűsíteni a Fakitermelő és Feldolgozó Kombinátot, s így nyilván, lehetőséget teremteni a nagytermelékenységű, ki­váló minőségű munkához. Ilyenkort----látva a Maros partján ka­tonás sorban elhelyezkedő szék-, bútor-, forgácslemez-, díszfurnír-gyárak sorát — akaratlanul is felelevenednek a ri­porter szeme előtt a harminc-negyven esztendővel ezelőtti képek: néhány gát­­tércsarnok, capinázó munkások, a fát vontató lófogatok és lakásnak használt barakkok sora. S a gáttérfűrészek siví­­tásával keveredő elnyújtott barakk­­tok. Amikor a második világégés után az éhség, a nyomorúság völgyének la­kói kommunista pártunk mozgósító sza­vára hozzáláttak sorsuk megváltoztatá­sához, új életük megteremtéséhez. Em­lékszem egy május elsejei ünnepi szó­noklatra is, amikor a beszélő így f­ejezte be mondanivalóját: „Előtársak, testvé­rek, lesz itt még igazi faipar, új gyárak és új élet, ha kommunista pártunk szavát s­övetjük És tapsoltunk, hurráztunk, mélységesen hittünk, reménykedtünk. Tele torokból fújtuk : „Repülj te lán­goló, tűz színű zászló ...“ Szép volt, felejthetetlen volt... Baj­társainknak, apáinknak a hátán, lapoc­kájában még frissen égett a munkás­­tüntetésekre válaszoló csendőrpuskák ütésének helye, sokak — akik ma már nem léteznek — visszaemlékeztek a börtöncellák iszonyatára, a faji megkü­lönböztetések megalázó mozzanataira, a sok-sok éhezésre és nyomorúságra. Szóval, lángolt akkor bennünk, szin­te szétszakította mellünket az új vi­lágba vetett reménység, a forró, szen­vedélyes tettvágy. Nehéz, szép esztendők köv­etkeztek, amikor örvendtünk egy aprócska mun­kásétkezdének is, számontartottunk minden új megvalósítást, hogy az éh­ség és a nyomorúság völgyéből való­ban öröm völgyét teremtsünk. És nem volt olyan esztendő a riporter számára sem — különösen az utóbbi húszban —, amikor legalább kéthetente ne jár­ta volna végig a Marosvölgye telepü­léseit, krónikába írni, hogyan változik az élet itt, miként teljesülnek be az egykori álmok, hogyan lesz a közepes Topliţa községből modern kisváros ... Nos, nagy elégtétel mindenki számá­ra, akinek jelent valamit a Maros völ­gye, végigutazni most a folyó mentén, számbavenni, mit tettünk itt a párt messzemenő támogatásával, álmaink beteljesüléséért. Új, szabad május el­sejét ünnepelni, néhány pillanatig azok­ra az elvtársainkra gondolni, akik haj­danán, széles vörös szalaggal a hajtó­kájukon, velünk együtt ünnepeltek, re­ménykedtek. De sajnos, sokan nem ér­ték meg, hogy láthassák a mai Maros­­völgyét, a fakitermelés és feldol­gozás modern fellegvárát. Rájuk is gondolunk hálatért szívvel, amikor mindjárt, ahogy a Maros áttöri a Gyergyói-medencét határoló dombo­kat, Hódosánál feltűnik a kombinát el­ső gyártelepe. Mi volt itt még néhány esztendővel ezelőtt ? Aprócska fatelep, néhány gáttérrel, ahol a környékbeli er­dőket vágták deszkának, s kenyeret ke­resett vagy százötven ember. Mi lett itt a legutóbbi beruházás után ? Új gyár, amely kétszázezer széket gyárt évente belföldre és külföldre. Olyan korszerű gépsorokkal és berende­zésekkel, ahol még az emlékét is elfe­lejti a munkás az egykori embertelen fizikai erőfeszítéseknek. Most épült fel itt és termel­őkapacitásának szintjén az új, előregyártott elemeket­­évente mint­egy négyezer köbmétert­ előállító mun­kacsarnok, amely központilag kiszolgál­ja a kombinátot is. Itt látja az utazó továbbá a­­ félkészáru termékgyárat, amely évente mintegy hatezer köbmé­ternyi anyagot juttat a testvérgyárak­nak. És az új, korszerűsített szabadszá­­rítót, vagy nyolc hőszárító kamrát, az új hőközpontot... Újjászületett, reneszánszát éli ez a gyár is.. . És ahogy szélesedik a Maros völgye, ahogy újabb, sebesvízű hegyipatakok sorát gyűjti magába, egy hirtelen Irá­nyár után jókora gyár vetül ismét a gyanútlan látogató szeme elé. Gălăuţaş. Valamikor ez is közepes fűrészgyár volt, amely mellé 1948-ban építettünk munkásétkezdét, az ötvenes években pedig jókora csarnokot, hogy ott for­gácslemeznek dolgozzák fel a fűrész­­por-hegyeket, magasabb szinten érté­kesítsük a fát. Később, a sikereken fel­buzdulva, ajtó-ablak gyárat is létesítet­tek ide a marosvölgyi munkások, úgy, hogy rövid idő alatt ez a gazdasági egység is megyénk jelentős vállalatai­nak a sorába küzdhette fel magát. De itt sem állt meg a fejlődés. A párt és a szocialista állam legutóbbi beruhá­zása során díszfurnír-gyár épült fel és termel teljes kapacitáson, évi 18 millió négyzetméter tölgyfa- és bükkfa-fur­nírt, mindenütt igen keresett és drága faipari terméket. De tovább fejlődik ez az egység is, mert az idén fejezik be a rétegelt lemezgyár bővítését, amely 24 ezer négyzetmétert gyárt havonta, és az ajtó-ablak gyárat is, amely megkét­szerezi kapacitását. Tehát a májusi ün­nep ismét serény építkezés közepette találja az itt dolgozó mintegy ezerhá­romszáz famunkást. Az az igaz­ág, hogy itt bárki elmondhatja, hogy furnirré­tegelt- vagy farostlemez, esetleg ajtó­ablak-asztalos is voltam —, de építő, az mindenképpen. Esztendők óta a ter­meléssel párhuzamosan folyik az épít­kezés. És tettek, ha kellett, kétszeres erőfeszítéssel, szívvel-lélekkel, hogy va­lóban az öröm völgye legyen a Maros völgye. Sokan mondják, hogy Toplița város Fakitermelő és Feldolgozó Kombinátjá­nak köszönheti a létét. Ha enyhe túl­zással, de nem is tévednek nagyot. (Vannak ugyanis, akik a hévíz források­­ra esküsznek.) Mindegy. Az viszont ta­gadhatatlan, hogy nagyon sokat köszön­het a város a kombinátnak. Amelyet lé­nyegében negyven esztendeje építünk. Mert itt is csak egy deszkagyár volt, amikor 1948-ban a munkásosztály ál­lamosította a gyárakat és a főbb ter­melőe­szk­özöket. Azóta nem volt olyan öt esztendő, hogy elteltétől ne írjunk a topliţai gyár újjászületéséről. Ennek az állandó megújulásnak minőségileg ma­gasabb állomását jelenti a legutóbbi félmilliárdos beruházás, amelyről ri­portunkban már többször is említést tettünk. Mert a topliţai gyártelep, amely már bútor- és préseltlemez-gyárat is magáénak mondhatott­­, ismét újjá­született. Hogyne született volna újjá, amik­or a faanyag magasabb fokú hasznosítása érdekében az utóbbi két évben felépült egy stílbútor-gyár, évi 55 millió lej ér­tékű termeléssel, nem is szólva a szék­gyárról, amely ugyancsak kétszázezer széket képes gyártani évente, megújult a gáttércsarnok, úgy, hogy már 85 ezer köbméter­ deszkát képes évente vágni, az automatizált válogató részleg, évi 220 ezer köbméteres kapacitással, kor­szerűtdet­ték a rönkteret és az anyag­teret ... S mindezt azok mellett az egy­ségek mellett, amelyeket az utóbbi 40 esztendő alatt létesítettünk... Tény, utóbb is mintegy ezer dolgozó kapott új munkahelyet a kombinát új­jáépített vagy új gyáraiban, és meg­kétszereződött a marosvölgyi gyárak termelése. Ennek nyomán fejlődik a város is, ahol otthont, munkát, fejlődé­si lehetőséget biztosítanak sok ezer em­bernek. Valahogy így kell értelmeznünk azt, hogy a kombinátnak köszönheti lé­tét Topliţa. És meggyőződéssel hisz­­szük, hogy nagyrészben jövőjét is, hi­szen világmárkává kezd válni az itt gyártott bútor. Ne mondhatná el az ember ilyen megvalósítások láttán, a munka legna­gyobb ünnepe előtt, hogy két kezünk munkájával, kommunista hittel, párt­­főtitkárunk, Nicolae Ceauşescu elvtárs személyes gondoskodásának köszönhe­tően újjáteremtettük a Maros völgyét ? Bátran elmondhatja. Büszkén, elége­detten és a holnapba vetett optimista hittel. Amikor május elsején megint felcsendül ajkunkon, visszhangzik szí­vünkben a régi dal: „Repülj, te lán­goló, tűzszínűi zászló .. ZÖLD LAJOS Képek: NAGY P. ZOLTÁN MAROSVÖLGYE ÜNNEPEL A bútor­­gyártás e­­gyik legfon­tosabb rész­lege a kár­pitosok munkahe­lye, ahol a kézügyesség és az ízlés a legmegbe­csültebb tu­lajdonság. Keresett és drága terméket gyárt Gălăuţaşon a dísz­­furnirgyár, amely magas termelé­kenységű gépei­nek és berendezé­seinek köszönhe­tően egyik legmo­dernebb gazdasági egységünk. (Ké­pünkön a furnír­­gyár egy része.) Az új topliţai szék­gyár és bútorgyár, amelyről — hisszük — a nemzetközi piac is ugyancsak dicsérőleg fog nyilatkozni a közel­jövőben. A fa magas fokú értékesítésének iskolapéldáját kell e modern gyáregységnek rövidesen nyújtania. Képeinken a bútorgyár és egyik munkacsarnoka.

Next