Hargita, 1988. május (21. évfolyam, 103-128. szám)
1988-05-01 / 103. szám
Különleges jelentősége van az idei ■május elsejének Toplitán: gyakorlatilag befejeződött annak a hatalmas, mintegy félmilliárd lejes beruházásnak a megvalósítása, amellyel — a történelmi jelentőségű IX. kongresszus után — a párt és a szocialista állam segített a marosvölgyi munkásoknak korszerűsíteni a Fakitermelő és Feldolgozó Kombinátot, s így nyilván, lehetőséget teremteni a nagytermelékenységű, kiváló minőségű munkához. Ilyenkort----látva a Maros partján katonás sorban elhelyezkedő szék-, bútor-, forgácslemez-, díszfurnír-gyárak sorát — akaratlanul is felelevenednek a riporter szeme előtt a harminc-negyven esztendővel ezelőtti képek: néhány gáttércsarnok, capinázó munkások, a fát vontató lófogatok és lakásnak használt barakkok sora. S a gáttérfűrészek sivításával keveredő elnyújtott barakktok. Amikor a második világégés után az éhség, a nyomorúság völgyének lakói kommunista pártunk mozgósító szavára hozzáláttak sorsuk megváltoztatásához, új életük megteremtéséhez. Emlékszem egy május elsejei ünnepi szónoklatra is, amikor a beszélő így fejezte be mondanivalóját: „Előtársak, testvérek, lesz itt még igazi faipar, új gyárak és új élet, ha kommunista pártunk szavát sövetjük És tapsoltunk, hurráztunk, mélységesen hittünk, reménykedtünk. Tele torokból fújtuk : „Repülj te lángoló, tűz színű zászló ...“ Szép volt, felejthetetlen volt... Bajtársainknak, apáinknak a hátán, lapockájában még frissen égett a munkástüntetésekre válaszoló csendőrpuskák ütésének helye, sokak — akik ma már nem léteznek — visszaemlékeztek a börtöncellák iszonyatára, a faji megkülönböztetések megalázó mozzanataira, a sok-sok éhezésre és nyomorúságra. Szóval, lángolt akkor bennünk, szinte szétszakította mellünket az új világba vetett reménység, a forró, szenvedélyes tettvágy. Nehéz, szép esztendők következtek, amikor örvendtünk egy aprócska munkásétkezdének is, számontartottunk minden új megvalósítást, hogy az éhség és a nyomorúság völgyéből valóban öröm völgyét teremtsünk. És nem volt olyan esztendő a riporter számára sem — különösen az utóbbi húszban —, amikor legalább kéthetente ne járta volna végig a Marosvölgye településeit, krónikába írni, hogyan változik az élet itt, miként teljesülnek be az egykori álmok, hogyan lesz a közepes Topliţa községből modern kisváros ... Nos, nagy elégtétel mindenki számára, akinek jelent valamit a Maros völgye, végigutazni most a folyó mentén, számbavenni, mit tettünk itt a párt messzemenő támogatásával, álmaink beteljesüléséért. Új, szabad május elsejét ünnepelni, néhány pillanatig azokra az elvtársainkra gondolni, akik hajdanán, széles vörös szalaggal a hajtókájukon, velünk együtt ünnepeltek, reménykedtek. De sajnos, sokan nem érték meg, hogy láthassák a mai Marosvölgyét, a fakitermelés és feldolgozás modern fellegvárát. Rájuk is gondolunk hálatért szívvel, amikor mindjárt, ahogy a Maros áttöri a Gyergyói-medencét határoló dombokat, Hódosánál feltűnik a kombinát első gyártelepe. Mi volt itt még néhány esztendővel ezelőtt ? Aprócska fatelep, néhány gáttérrel, ahol a környékbeli erdőket vágták deszkának, s kenyeret keresett vagy százötven ember. Mi lett itt a legutóbbi beruházás után ? Új gyár, amely kétszázezer széket gyárt évente belföldre és külföldre. Olyan korszerű gépsorokkal és berendezésekkel, ahol még az emlékét is elfelejti a munkás az egykori embertelen fizikai erőfeszítéseknek. Most épült fel itt és termelőkapacitásának szintjén az új, előregyártott elemeketévente mintegy négyezer köbmétert előállító munkacsarnok, amely központilag kiszolgálja a kombinátot is. Itt látja az utazó továbbá a félkészáru termékgyárat, amely évente mintegy hatezer köbméternyi anyagot juttat a testvérgyáraknak. És az új, korszerűsített szabadszárítót, vagy nyolc hőszárító kamrát, az új hőközpontot... Újjászületett, reneszánszát éli ez a gyár is.. . És ahogy szélesedik a Maros völgye, ahogy újabb, sebesvízű hegyipatakok sorát gyűjti magába, egy hirtelen Irányár után jókora gyár vetül ismét a gyanútlan látogató szeme elé. Gălăuţaş. Valamikor ez is közepes fűrészgyár volt, amely mellé 1948-ban építettünk munkásétkezdét, az ötvenes években pedig jókora csarnokot, hogy ott forgácslemeznek dolgozzák fel a fűrészpor-hegyeket, magasabb szinten értékesítsük a fát. Később, a sikereken felbuzdulva, ajtó-ablak gyárat is létesítettek ide a marosvölgyi munkások, úgy, hogy rövid idő alatt ez a gazdasági egység is megyénk jelentős vállalatainak a sorába küzdhette fel magát. De itt sem állt meg a fejlődés. A párt és a szocialista állam legutóbbi beruházása során díszfurnír-gyár épült fel és termel teljes kapacitáson, évi 18 millió négyzetméter tölgyfa- és bükkfa-furnírt, mindenütt igen keresett és drága faipari terméket. De tovább fejlődik ez az egység is, mert az idén fejezik be a rétegelt lemezgyár bővítését, amely 24 ezer négyzetmétert gyárt havonta, és az ajtó-ablak gyárat is, amely megkétszerezi kapacitását. Tehát a májusi ünnep ismét serény építkezés közepette találja az itt dolgozó mintegy ezerháromszáz famunkást. Az az igazág, hogy itt bárki elmondhatja, hogy furnirrétegelt- vagy farostlemez, esetleg ajtóablak-asztalos is voltam —, de építő, az mindenképpen. Esztendők óta a termeléssel párhuzamosan folyik az építkezés. És tettek, ha kellett, kétszeres erőfeszítéssel, szívvel-lélekkel, hogy valóban az öröm völgye legyen a Maros völgye. Sokan mondják, hogy Toplița város Fakitermelő és Feldolgozó Kombinátjának köszönheti a létét. Ha enyhe túlzással, de nem is tévednek nagyot. (Vannak ugyanis, akik a hévíz forrásokra esküsznek.) Mindegy. Az viszont tagadhatatlan, hogy nagyon sokat köszönhet a város a kombinátnak. Amelyet lényegében negyven esztendeje építünk. Mert itt is csak egy deszkagyár volt, amikor 1948-ban a munkásosztály államosította a gyárakat és a főbb termelőeszközöket. Azóta nem volt olyan öt esztendő, hogy elteltétől ne írjunk a topliţai gyár újjászületéséről. Ennek az állandó megújulásnak minőségileg magasabb állomását jelenti a legutóbbi félmilliárdos beruházás, amelyről riportunkban már többször is említést tettünk. Mert a topliţai gyártelep, amely már bútor- és préseltlemez-gyárat is magáénak mondhatott, ismét újjászületett. Hogyne született volna újjá, amikor a faanyag magasabb fokú hasznosítása érdekében az utóbbi két évben felépült egy stílbútor-gyár, évi 55 millió lej értékű termeléssel, nem is szólva a székgyárról, amely ugyancsak kétszázezer széket képes gyártani évente, megújult a gáttércsarnok, úgy, hogy már 85 ezer köbméter deszkát képes évente vágni, az automatizált válogató részleg, évi 220 ezer köbméteres kapacitással, korszerűtdették a rönkteret és az anyagteret ... S mindezt azok mellett az egységek mellett, amelyeket az utóbbi 40 esztendő alatt létesítettünk... Tény, utóbb is mintegy ezer dolgozó kapott új munkahelyet a kombinát újjáépített vagy új gyáraiban, és megkétszereződött a marosvölgyi gyárak termelése. Ennek nyomán fejlődik a város is, ahol otthont, munkát, fejlődési lehetőséget biztosítanak sok ezer embernek. Valahogy így kell értelmeznünk azt, hogy a kombinátnak köszönheti létét Topliţa. És meggyőződéssel hiszszük, hogy nagyrészben jövőjét is, hiszen világmárkává kezd válni az itt gyártott bútor. Ne mondhatná el az ember ilyen megvalósítások láttán, a munka legnagyobb ünnepe előtt, hogy két kezünk munkájával, kommunista hittel, pártfőtitkárunk, Nicolae Ceauşescu elvtárs személyes gondoskodásának köszönhetően újjáteremtettük a Maros völgyét ? Bátran elmondhatja. Büszkén, elégedetten és a holnapba vetett optimista hittel. Amikor május elsején megint felcsendül ajkunkon, visszhangzik szívünkben a régi dal: „Repülj, te lángoló, tűzszínűi zászló .. ZÖLD LAJOS Képek: NAGY P. ZOLTÁN MAROSVÖLGYE ÜNNEPEL A bútorgyártás egyik legfontosabb részlege a kárpitosok munkahelye, ahol a kézügyesség és az ízlés a legmegbecsültebb tulajdonság. Keresett és drága terméket gyárt Gălăuţaşon a díszfurnirgyár, amely magas termelékenységű gépeinek és berendezéseinek köszönhetően egyik legmodernebb gazdasági egységünk. (Képünkön a furnírgyár egy része.) Az új topliţai székgyár és bútorgyár, amelyről — hisszük — a nemzetközi piac is ugyancsak dicsérőleg fog nyilatkozni a közeljövőben. A fa magas fokú értékesítésének iskolapéldáját kell e modern gyáregységnek rövidesen nyújtania. Képeinken a bútorgyár és egyik munkacsarnoka.