Hargita, 1989. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-01 / 232. szám
megéneklünk, Hrománia országos fesztivál Merre tart a vlăhitai közművelődés ? A kérdés abban az időszakban hangzik el, amikor a viszszatekintés és előretekintés egyaránt időszerű, hisz a munka és alkotás fesztiváljának megyei és országos szakaszversenyei alapján megvonhatjuk a mérleget és azt összevethetjük az előző kiadás eredményeivel. Az összehasonlítás mindenképpen tanulságos : ha az előző eredmények jobbak voltak mint az utóbbiak, a célul kitűzött előrelépés nem igazolódott be, hanem épp az ellenkezője történt. Nos, a Megéneklünk, Románia fesztivál VI. szakaszversenyein többet mutattak fel a vlahiţaiak mint legutóbb a hetediken, akkor ugyanis az országos rangadón négy formációval vettek részt, idén viszont csak a művelődési és alkotóközpont színjátszó csoportja és irodalmi színpada képviselte a városkát, eléggé szép sikerrel ugyan, hisz mindkét műsorral a díjazottak listájára kerültek. Hiányzott viszont a vasüzem, holott az előző években mindig jelen volt, sikereket aratott mind a megyei, mind az országos vetélkedőkön. E visszaesést ajánlatos most, a tömegszakasz kezdetén fontolóra venni, újjá kell szervezni a vasüzemnél is a csoportokat, színjátszó csoport, művészbrigád kellene a jól menő népi tánccsoport mellé. Ami a vasüzem művelődési életében továbbra is erőteljes, az a faragók köre, akik évről évre szebbnél-szebb munkákat adnak ki a kezük alól, amelyeket kiállításokon is bemutattak, így a Nárcisz fesztivál alkalmával is. Talán a megtorpanásról árulkodik az a tény is, hogy idén elmaradt a vasasok napján tartandó hagyományos díszműsor, holott máskor színvonalas előadással köszöntötték az üzem műkedvelői az iparágban dolgozókat. Egy másik szembeötlő jelenség a tanügyiek vegyes kórusának „elcsendesedése“, ami máris aggodalomra ad okot hisz évtizedes hagyomány megszakítását jelentené, ha valóban nem csak időleges hullámvölgyről van szó, hanem megszűnésről. A tavaly például nem vettek részt a kórustalálkozón, s ha az idén nem jelennének meg, hiányuk még nagyobb feltűnést keltene. Van karvezető zenetanár Herczeg Mihály személyében csak nagyobb hozzáállásra lenne szükség a tanügyiek részéről, akik bizony népes munkaközösség, a városkában közel száz tanár, tanító, óvónő dolgozik. Nem szabadna hagyni, hogy a jól menő fúvószenekar és a gyermekfilharmónia mellett, amelyek Haáz Sándor zenetanár irányítása alatt mind a megyében, mind a megye határain kívül is népszerűségnek örvendenek, feledésbe merüljön a közös éneklés, és félbeszakadjon egy olyan hagyomány, amelyről lemondani nem indokolt. Még van idő az idei kórustalálkozóig, ha a városi művelődési és nevelési tanács, a Megéneklünk, Románia országos fesztivál helyi szervező bizottsága, egyáltalán a művelődési-nevelési tényezők erélyesen intézkednek, jó irányt vehet a közművelődésnek az a fele is, amely az elmúlt időszakban visszaesést mutatott. Mert egészében nem jellemzi megtorpanás a vasasok városában folyó művelődési és alkotó mozgalmat. A XIV. pártkongresszus tiszteletére Ének a hazáról címmel készítenek irodalmi összeállítást, a Köztársaság kikiáltásának évfordulóján rangos díszműsorral lépnek fel, a téli színjátszó napokra pedig kabaréműsor betanulását tűzték célul. Jól átgondolt programmal indul a tudományos-művelődési egyetem is, a 23 kör felöleli mindazokat a területeket, amelyek a vasipartól a hegyvidéki mezőgazdaságig, állattenyésztésig érdeklik a lakosságot ; nagy hangsúlyt fektetnek a politikai-ideológiai oktatásra, a tudományos-materialista nevelésre, máris újjászervezték a tudományos komissziót. Persze, a közel hét kilométer hosszú településen, amely mintegy ötvözi az urbánus igényeket a népi hagyományok ápolásának igényével — jobban össze lehetne fogni a művelődést egészében. Népi hagyományok ápolása és ipartörténeti műemlékek megbecsülése jól megférnek egymás mellett, van tehát még lehetőség a változatosabb, gazdagabb művelődésre Vlăhiţán. Van akikkel a nehézségeket legyűrni, csak nagyobb hozzáállás kell mindenki részéről. FERENCZ IMRE Egy alkotóközpont • két színjátszócsoport A gheorgheni-i szakszervezeti művelődési és alkotóközpontban folyó sokrétű tevékenység között az utóbbi években a színjátszás vívott ki magának olyan tekintélyt, amely a megyén kívül is ismertté tette a csoport nevét. A Figura színjátszócsoport teljesítményeit művelődési lapok hasábjain méltatták nem egyszer jeles kritikusok, és a hivatásosok csúcsteljesítményeivel hasonlították össze, Bocsárdi László Vérnászát Tompa Gábornak A buszmegállójával, Parászka Miklósnak A viharjával. Ilyen sikerekkel a háta mögött indul tehát az új idénynek a fiatal, lelkes gárda, amelyről mégsem írhatunk külön cikket, amikor a „házban" folyó színjátszásról van szó, hisz van még egy másik színjátszócsoport is, a régebbi, a hagyományos, amelyhez csak öt évvel ezelőtt társult a kísérleti, eredetiségre és minőségre törekvő Figura. Az „öregebb“ színjátszócsoport a műkedvelés leginkább járható útját választotta, klasszikus, illő darabok betanulását, amivel nagyobb nézőközönség előtt is biztos sikert arathatnak, sokat turnézhatnak. Nos, az eltelt évek során olyan darabokat vittek színre, mint Tamási Áron Boldog nyárfalevél, Goldoni: Különös történet című színművei. Most Karácsony Benő : Válás után című színművét tanulják; a nyáron már egy jelentetet a darabból bemutattak, s most a télen joggal számíthatnak a tucatnyi kiszállásra, előadásra, hisz a Karácsony Benő darab szerencsés választás volt, meg tudnak birkózni vele és számíthatnak a sikerre mind helyben, mind a turnékon. Az öt éve létesült Figura színjátszócsoport csak erősítette és változatosabbá tette a művelődési és alkotóközpontban folyó ilyen jellegű tevékenységet, meghonosította a műkedvelés mellett a profeszszionizmus igényét is. Természetesen ez igény megjelenése nem választható el a város gazdasági-társadalmi fejlődésétől, attól, hogy az iparosítás során számos fiatal értelmiségi telepedett meg itt, akik nagyvárosok művelődési életének voltak részesei, diákszínjátszó csoportokban tevékenykedtek stb. és kihelyezésük után nemhogy lemondtak volna az alkotó, értelmes és szép életvitelről, hanem társakat, családtagokat bevonva — sokan férj-feleség — hozzáfogtak ,,a minőség ostromához". A műkedvelésből a hivatásos szintig eléggé meredek út vezet, autodidakta módon a mindennapi munka mellett szabadidőben kell megszerezni azokat a gyakorlati és elméleti „kellékeket", amelyekkel eredetit kimagaslót lehet alkotni. A Figura többnyire műszaki-értelmiségi fiataljai (harminc év körüliek), nemcsak a próbákon, hanem a mindennapi emberi kapcsolatokban is egy baráti közösség tagjai, minden napjukat a színjátszás szeretete, az alkotási vágy tölti ki. E közösség létrejöttében, „kovácsolásában“ nagy szerepe volt Bocsárdi Lászlónak, akinek rendezői tehetsége alapos színházismerettel, műveltséggel társul. Különben — párhuzamot vonva a másik színjátszó csoporttal — a Figura a kísérleti színház szerepét vállalta, mind a darab megválasztásában, mind pedig a játékstílust, a rendezést illetően. Ugyanakkor a kisebb pódiummal, nézőközönséggel is beéri. Ami jellemző rájuk, hogy egy-egy darabot sokáig érlelnek, újabb változatokban is „megcsinálnak" — így volt ez a Tutyi- Mutyi-Móka gyermekműsorukkal is (első darabjuk, mellyel aztán az országos vetélkedő VI. kiadásán első helyezést értek el), amelyet három „felújításban“ és 48 alkalommal mutattak be. Már előadásai olyan teljesítményt jelentettek, amelyeket hivatásos együttesek is úgymond megirigyelhetnének olykor. A Lucian Blaga : Manóié című drámájával az idén a Figura részt vett az országos döntőn, és a legjobbaknak járó díjra számít. Az ötéves Figura gyerekdarabbal indult, de már akkor sem járt gyerekcipőben ... Következő, idei darabjuk is a tervek szerint egy mesejáték lenne ; jelenleg a darabolvasás, megbeszélés fázisában vannak. Időközben pedig irodalmi összeállítással is készülnek, hisz a XIV. pártkongresszus tiszteletére, a köztársaság kikiáltásánál évfordulójára ugyancsak rangos műsort szeretnének bemutatni. Különben valamennyien aktív jelenlévők nemcsak a színjátszásban, hanem a művelődési és alkotóközpont más rendezvényein is... FERENCZ IMRE Színpadon a Figura színjátszócsoport, amelynek minden előadása nagy sikert aratott klasszikusok vonzásában Kiadóink tevékenységének egyik lényeges vonulata az immár klasszikus irodalmi értékek megismertetése a felnövő, újabb meg újabb nemzedékekkel. Ha ehhez társítjuk a jelenkori irodalmi alkotások iránti — természetes — érdeklődésüket is, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az irodalom egységéért, folyamatosságáért küzdenek. Az a tény, hogy az évek sorén gyakran kiadják, vagy többször is újrakiadják a román vagy magyar irodalom klasszikusait, hozzásegíti az olvasót nemcsak az irodalmi gyökerek kitapintásához, hanem az összevetéshez is : az idő sodrásában hogyan változtak témák és stílusok, hogyan alakultak a kifejezési eszközök, hogyan fordult az irodalom érdeklődése az élet egyik vagy másik területe, vagy az oly bonyolult emberi mikrokozmosz különböző kapcsolatrendszerei felé, így teljesedik ki méginkább az irodalomra vetett globális pillantás és azt is minden irodalomkedvelő érezheti, hogy milyen más megközelítésben olvas felnőtt fejjel és kiforrott gondolkodásmóddal egy olyan művet, amellyel mondjuk diákkorában éppen csak hogy megismerkedett. Sok-sok érvet lehetne tehát felhozni az újrakiadások mellett, a hétköznapibbnak tűnőket elhagyva is. Egy ilyen értékes újrakiadást tarthat most a kezében az olvasó a Dacia könyvkiadó jóvoltából: Ion Agârbiceanu : Arkangyalok című regényét, amely magyar nyelven 1964-ben jelent meg először Szilágyi András igen érzékletes tolmácsolásában. A regényt a román irodalomkritika nagy egyénisége, Tudor Vianu már 1941- es nagy összegező munkájában úgy értékeli, hogy akorszak első nagy lélegzetű epikai konstrukciója, az azt követő elemzések pedig egyöntetűen a modern román próza egyik alapkövének tekintik Napjainkhoz közelebb, az 1982-ben megjelent legterjedelmesebb Agârbiceanu monográfiában pedig Mircea Popa így fogalmaz : „Magas rendű művészi víziója révén nagy hatású regényt teremtett a kortárs írók által addig soha el nem ért szinten“. Agârbiceanu életútja a századforduló erdélyi román értelmiségének a hagyományos pályáját követi, ezt eleveníti fel a regény előszavaként írt rövidebb tanulmányában Constantin Cubleşan, rámutatva a mű keletkezésének a körülményeire , a Nyugati Érchegységben élő emberek sorsának alakulása a kapitalista nagyipar előretörésének körülményei közepette. Az a fiatalabb olvasó, aki most ismerkedik meg a regénnyel, jó támpontokat találhat az időszak ellentéteinek és mozgástényezőinek megértéséhez egy nemrég nálunk is vetített, nagyon jó és az európai élmezőnybe is bekerült hazai filmben. A Jacob, amely Geo Bogza novellák tömörítésével és szabadelvű, olykor a bergmani világra emlékeztető rendezői szemlélettel készült, ugyanezt a korszakot boncolgatja, persze a hetedik művészethez illő képi nyelven, helyenként erőteljesebb szimbólumokkal. Végsősoron jó példája volt ez is az irodalom korszakonéveken átívelő erejének. Akárcsak a klasszikusoknak ez az újrakiadása, amelyre néhány sorban felhívtuk a figyelmet és amely tekintve kiadóink eddigi gyakorlatát és elképzeléseit, minden bizonnyal folytatódik a jövőben is. SZÉKEDI FERENC /1 mesemondó és a gyermekek Szemet hunyorgató szeptemberi napsütésben álldogálok a buszmegállóban és bámulom a gyerekeket, akik papírhajókat eregetnek a Homaród vizén. Kisiskolások, pajkos, játékba belefeledkező gézengúzok, akik kitépik a füzetből a lapokat, hogy papírhajókat indíthassanak „a tengerek és óceánok“ felé... Felém libbent egy lapot a szél. Felveszem. Tollbamondás Benedek Elek meséjéből. — Enyye-bejnye, mit szól majd a tanítónéni, ha meglátja, hogy kitéptétek a lapokat. De mit szólna Elek apó, ha látná, hogy ti nem becsülitek meg a füzeteket, a könyveket, hogy ti nem szerettek tanulni! Visszafelesel egy szöszke kislány: — Amiért most játszunk, nem jelenti azt, hogy mi nem szeretjük a füzeteket és a meséskönyveket, hogy mi nem szeretünk olvasni, tanulni! Elek apó nem szidna meg minket, hanem inkább ő is beállva közénk játszani! — De te honnan ismered Elek apót ? — Én onnan ismerem, hogy kék, piros, ezüst és arany meséket olvastam tőle ! — És te honnan ismered Elek apót ? — Én onnan ismerem, hogy kék, piros, ezüst és arany autóbuszokkal mentünk felkeresni őt. Az emlékházban meggyőződtem arról, hogy száz meg száz gyermeknek írt levelet, ezer meg ezer gyermeknek írt meséket. Nagyon szép kirándulás volt! — S azt tudjátok-e, hogy mikor élt Benedek Elek, a gyermekek cimborája ? — Igen, tudjuk. Elek apa százharminc évvel ezelőtt született és hatvan évvel ezelőtt halt meg. — És mit tanultatok Elek apó meséiből ? — Elek apó meséiből azt tanultuk, hogy a szép és a jó mindig győzedelmeskedik a rút és a rossz felett! — Tudjátok mit ? Benedek Elek sok mesét mondott a gyermekeknek.• Sok-sok nemzedék az ő meséin nőtt fel. Most mondjunk róla — hardból — egy rövidke mesét". Hát figyeljetek: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egy mesemondó, akit Benedek Eleknek hívtak. Ez a mesemondó nagyon szerette a gyermekeket, sok szép könyvet írt nekik. Ez a mesemondó már nagyon-nagyon öreg ember, de továbbra is nagyonnagyon szereti a gyermekeket. Amerre ő jár „a mesék tején fölragyog dérverte ezüst szakálla“. FERENCZ IMRE