Hargita Népe, 1995. október (7. évfolyam, 193-213. szám)
1995-10-03 / 193. szám
BEFEJEZÉS ELŐTT ÁLLÓ KÖZÉPÜLETEK CSÍKSZEREDÁBAN A Közpénzügyek új székháza A Decemberi Forradalom utca 20 szám alatt, a Nagy Imre Általános Iskola szomszédságában emelkedik az a négyemeletes épület, amely előreláthatólag a jövő év végétől már a Közpénzügyek új székházaként fog működni. Az építkezés a Pénzügyminisztérium 1990-ben elindított országos programjának része, ez saját székházak létesítését tűzte ki célul. Hargita megyében is szükség volt erre, mert jelenlegi központjuk (a megyeháza épületében) már alig tud eleget tenni a megnövekedett feladatkörök és személyzet igényeinek. 1991 júliusában a minisztérium jóváhagyta egy új székház építését, 125 millió lett utalva ki ennek elkezdéséhez. A terveket a Hargita Terv Rt. készítette, de 1993 októberéig késett az építkezésre kiírt versenytárgyalás, ahol több jelentkező közül a Csíkszeredai IRIS Kft. ajánlatát fogadták el. A városi tanácstól haszonbérbe vett területen ’93 decemberében meg is kezdődött az építkezés, ’96 decemberéig kulcsrakész állapotban szeretné átadni az épületet a kivitelező. Niga Nicolae, a Megyei Közpénzügyek vezérigazgatója szerint az átköltözés csak 1997-ben várható. - Szeretnénk, ha az egyik legszebb épülete lenne a városnak az új székház. Az együttműködés a kivitelezőkkel kitűnő, a minisztérium is nagyon elégedett. Az épületben több mint 300 alkalmazott fog dolgozni, lesz értékmegőrző helyiségünk, irodák, pénztárak, gyűlésterem, orvosi rendelő. Belül a legmodernebb irodabútorok, alumínium ablakokkal korszerű számítástechnikai felszerelés. Ide költözik többek között a Közpénzügyek Vezérigazgatósága, az Adóhivatal, a Pénzügyőrség, az Állami Kincstár és a számítóközpont is. A munka télen sem szünetelt, ebben az időszakban előregyártott elemek készültek a kivitelező saját telephelyén. Ezek összeszerelése a négy szinten alig három hónap alatt megtörtént. Most a tető cserepezése, hőszigetelése, a villámhárító felszerelése tart, a külső vakolási munkák az időjárás függvényében fejeződnek majd be. Saját hőközpontot is terveznek, valamint az épület környékének rendbetételét és zöldövezet létrehozását. Az IRIS Kft. egyszerre 40-50 fős csoporttal dolgozik a helyszínen, különösebb fennakadás nélkül. Pillanatnyilag kb. 2 milliárd lejbe került az építkezés, de a vezérigazgató szerint a beruházás végösszege valamivel több mint 6 milliárd lej lesz. - A minisztérium különösen elégedett a munkálatok minőségével és előrehaladásával. Reméljük, hogy új székházunk megnyeri majd a polgárok tetszését, és szervesen fog illeszkedni a városképbe is - nyilatkozta a vezérigazgató. KOVÁCS ATTILA Fotó: NAGY P. ZOLTÁN Zászló ne lengjen (Folytatás az 1. oldalról) -Egyelőre még nem zárhatnak börtönbe, ha énekelünk, még hosszas folyamat a tiltás jogerőre emelése. De csak idő kérdése, mert az eddigi tapasztalatok alapján, nyilvánvalóan az államelnök is áldását adja a tör vénytervezetre. - Igen, csak idő kérdése. Mondanom sem kell, hogy mindent megpróbálunk e szabályok érvénytelenítéséért, megtámadjuk az Alkotmánybíróságnál, mert mélységesen sértik az emberi szabadságjogokat. - Meglesz ehhez a szükséges aláírás? Szavazáskor egyáltalán nem így tűnt. - Meglesz. Egyébként nagyon érdekes kérdés, amit most feltett, nagyon érdekes. Zászló- és himnusz - ügyben , ének ne zengjen? egyedül a mi képviselőink szavaztak a törvény ellen. Most egy másik ellenzéki párt gyűjti az aláírásokat a bünte,tő törvénykönyv egyes szakaszainak módosításáért, s mit ad Isten, benne van a zászló- és himnusz-használatot szabályozó 236-os szakasz is. Jött, hogy megkérdezzem, kedves kolléga, ha a maga lelkiismerete azt mondja, hogy ez egy rossz szabály, akkor miért nem szavazott ellene. Nahát, igen a román parlamenti demokrácia pillanatnyi állása. Született optimista vagyok, lehet ha valaki a Bach-korszak kellős közepén, úgy 1849-50-ben, az aradi vértanúk, a kivégzések, a börtönbüntetések hatására megkérdezi, énekeljük-e még mi ezt a himnuszt, azt válaszolja, nem, ennek vége. Hát nem lett vége és nem is lesz. Zengeni fog a dal, lengeni a zászló. r (Folytatás előtt lapszámunkból Tarlódot szorosan megkötözve vitték Büdzsék elé. - No, meg vagy híres Pósa! - vigyorgott a szemébe a tatár kán. Tarlód sajgó térdein rogyadozva is merészen szembenézett Büdzsékkel. - Csak az alvajda vagyok, kutyafejd. - mondta - hideg nyugalommal. Büdzsék végigvágott rajta fonott korbácsával. - Vagy úgy, beste magyarja? Majd szép váltságdíjat fizetnek érted. Ráérek majd akkor széttépetni tégedet, - mondta széles mosollyal és intett az embereknek, vezessék el Tartódot. Magához rendelte aztán egyik alvezérét. - Felcsaptok északra, a székelyek közé. Aki ellenáll, annak nincs kegyelem. Foglyokat nem ejtünk. Egy hét múlva Gyulafehérváron találkozunk. Indulás! *** A várat sikerült megvédeni, de András bíró seregét szétszórták a tatárok. Maga a bíró is alig tudott megmenekülni. Tizedmagával felcsapott a havasokba. Az újabb ostromtól tartva Anna asszony is felmenekült Székhavasba. A várban csupán tíz katona maradt, de a keleti falat úgy megerősítették, hogy komolyabb veszélytől nem tartottak. Anna mégis Székhavason maradt, a sok vértől és pusztulástól bánatos lelkét még a Miklós sorsa iránti riadalom is bénította. Magában számtalanszor elismételte, hogy ha Miklós meghal, akkor ő sem akar tovább élni. Riasztó hírek érkeztek mindenfelől. András bíró kémeket küldött ki mindenfelé, de a kémek szomorú hírekkel tértek vissza. Elveszett Kolozsvár - így az egyik. - Tordát felégették - lihegte a másik. - Pósa vajda elesett, Gáspár úr elesett - sírta kétségbeesetten a harmadik. - Erdélyországot elpusztították - zokogta a negyedik. A bíró komoran és csüggedt lélekkel fogadta a híreket. Akkor már arról is értesültek, hogy a király serege vereséget szenvedett. A Mujti csatában "látván a mieink, hogy az ellenséges csapatok által minden oldalról körül vannak kerítve, fejüket és eszüket vesztették és a seregek kifejtéséről vagy általános csatába menetelről gondolni sem tudtak. A roppant veszedelemtől megrémülve ideoda járkáltak, mint az akolban a farkasok marásától menekülő juhok. A tatárok pedig mindenfelől rájuk zúdulva nyilazással szorongatták őket. A mieink a dárdák, nyilak záporát nem szemben, fegyverrel fogadták, hanem hátat fordítva a lövéseknek, lépten-nyomon olyan sűrűn hullottak, mint ahogy a megrázott tölgyfáról a makk szokott hullani." Sebesen hadarta mindezt a csatát túlélő katona. Közben a kezeit tördelte és egy-egy mondatfordulónál hangosan jajveszékelt. A kötelekben meg-megholló menekültek egymásra torlódtak, egymást taposták agyon. A tatárok folyosót nyitottak a menekülőknek, de csak azért, hogy hamarabb végezzenek velük. A fáradtan a menekülteket kopjával leszúrták, karddal lenyakazták, sokan a mocsarakba fulladtak... - És a király? - kérdezte szomorúim András bíró. - Király urunkat körbevették a testőrök, Ákos Ernye legényei kijuttatták a tatár gyűrűből, de többé nem láttam. A magyarok istene segítse meg őt - fohászkodott a katona. Anna asszony bénult lélekkel hallgatta végig. Csaknem remegve kérdezte: - Miklóst, Nagy Miklóst láttad? - Igen- BERECZKI KÁROLY Tündérálom bólintott a legény. Tomaj Dénes úrfi mellett küzdött, de hogy mi lett vele, azt nem tudom - vonta meg a vállát. - Ott olyan zűrzavar volt, hogy senkiről sem lehet tudni semmi biztosat. A mezőkön és utakon sok holttest hevert, egy részüknek feje levágva, más részüknek teste darabokban, igen sok holttest össze is volt égetve. Az egész föld vértől piroslott. Jaj, sokan, nagyon sokan meghaltak. Talán vége van Magyar- és Erdélyországnak... A katona sóhaját a körben lévő lányok és asszonyok zokogása is szomorította. András bíró napokig meg sem szólalt. Másik kéme már hozta a hírt Gyergyóból is: Máté, sógorának a torkát vágták el a tatárok. Gyergyóban szinte mindenkit megöltek. Csak a havasokon megbúvók szabadulhattak. Piroska asszony napokig sírdogált. Kicsimárta próbálta vigasztalni, de ő is sírva fakadt, valahányszor anyját látta zokogni. Rapsonné Csengivel és néhány kis cseléddel az egyik székhavasi istálló pajtájában húzódott rt meg. Napokig hallgatott némán, az egyik sarokba húzódva. A sok halálról szóló hír annyira megtörte, hogy reményt vesztve adta át magát a sorsnak. A havasról nem mertek hazatérni az emberek. Bár Parajáról már eltakarodtak a tatárok, félő volt azonban, hogy egy-két lézengő csapatuk visszaüt, így aztán szépen berendezkedtek Székhavason. Lukács gondoskodott az élelemről. A faluból és a várból felhordtak minden ehetőt. A farsang elmaradt, így volt tartalék bőven. A havason még nem tudták legeltetni az állatokat, így naponta levágtak egy-két hornyút vagy juhot. S mint hajdanán, a közös portyákon, esténként nagy tüzeket raktak és közösen étkeztek. Ilyenkor Rapsonné is közéjük jött és csendesen bámult bele a tűzbe. András bíró döbbenten figyelte, hogy az egykori gőgös asszony mintha megöregedett volna. Termete összezsugorodott és szeméből kifutott a fény. A bíró bármennyire szánta is, semmit nem tehetett. Jól tudta, hogy a Bekecsen lévő őrök bármikor meggyújthatják a lármafát. Akkor viszont gyorsan szedelőzködni kell és még feljebb, az Asztalkő alá kell húzódniuk. A tatár lovak ugyanis ide, Székhavasra is felkapaszkodnak. Májusban aztán megérkezett Miklós. Fáradtan, sebesülten, erőtlenül. Hatalmas szakálla nőtt, alig lehetett felismerni. Hosszan, fájdalmasan ölelt át mindenkit. A zokogó Kicsimártát is megcsókolta. Aztán fájdalmas szorítással ölelte magához a sikoltozó, örömtől félőrült Rapsonnél. Szótlanul, hosszan szorították egymást, a parajdiak pedig levett süveggel, némán vagy hangos zokogással vették körbe őket. Este a tűz mellett mondta el szomorú híreit Miklós. - Elfogtak, de Tomaj Dénkó segítségével sikerült megszöknöm. Dénkónak a nádor urat kellett eltemetnie, aki Muhinál olyan súlyos sebet szerzett, hogy pár nap múlva belehalt. Én hazafelé indultam. Ó, fájdalom. Népiben és üres földön bolyongtam, amelyet távoztukkor a tatárok pusztán hagytak. Csak az egyházak tornyai állnak és azok mutatják a menetirányt .Az utak és ösvények elenyésztek,fűvel vannak benőve. A kevés megmaradt ember póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát evett, amit még a fagyosföldből kipiszkálhatott. Ez a legnagyobb csemegének számított. Máskor csak mályva- és bürokgyökerekkel éltünk. Kiaszott testünkben ezektől éledt újra az élet. Ha elfáradtam, pihenésem nem lehetett, nem lévén hajlék, mely alá fejemet lehajthattam volna. Gyulafehérváron semmi egyebet nem találtam, mint megöltek csontjait és fejeit. (Folytatjuk) KÖRKÉP 1995. október 3. Emlékműavató (Folytatás az 1. oldalról) Kedves Szomszédok! Felénk mostanában úgy szokás, hogy a gyászból is tőkét kovácsolnak a politikusok. Ha Vaslábon nem történt ilyen próbálkozás, bocsássátok meg, hogy nem emlékeztem együtt veletek ott, s hogy nem hajtottam már vasárnap veletek együtt kegyelettel fejet dédapáitok, nagyapáitok, apáitok emléke előtt, akik Európa ennek a felének földjét teszik a közös véráldozatokkal valamennyiünk számára megszentelt földdé. Örök dicsőség a harcban elhulltaknak! - hirdeti emlékművetek. Nyugodjanak békében. - teszem hozzá én is. Békéjüket soha ne zavarja meg hamis szólam, áldozatuk soha ne válhasson buta fegyverré felelőtlen szószátyároknak köszönhetően. Betelt a pohár Megvonták Tüntető Éva tanárnőtől a bizalmat. Megvétózták kinevezését az osztályfőnöki funkcióba. Kik? Ki volt az a nagyhatalom a székely kisvárosban, mely megvétózhatta a majdnem mindenhatónak tűnő igazgató elidegeníthetetlen jogát, akaratát? - A szülők... És a nevek megváltoztatásával szó szerint idézzük a szülők küldötteinek levelét, mert mi is úgy véljük, hogy a technikai reform mellett szükség az erkölcsi megújhodás. Íme a levél: "Minden szülő, aki valamit is ad apai vagy anyai szerepére, megkülönböztetett figyelmet szentel gyermeke oktatásának, nevelésének. Az oktatás inkább a tanár, a nevelés inkább a szülő feladata. Bár úgy véljük: egyik a másik híján, a tanár és a szülő meghitt kapcsolata nélkül, vagy legalábbis egyiknek a másik munkája iránti bizalom nélkül, egymagában elégtelen. Szülői feladatunknak tartjuk figyelni a város pedagógusainak munkáját, követni eredményeiket, ugyanakkor a régi és mostani diákok és tanáraik viszonyából, valamint az itt most részletezésre nem kívánkozó sok más tényezőből képet formálni X vagy Y tanárról. Az ilyen irányú figyelésre elsősorban nemzeti kisebbségi létünk kényszerített rá, hiszen valamennyien tudjuk, hogy sokszor hiába ismerjük fel gyermekeinkben a továbbtanulásra alkalmas képességet. Esélyegyenlőségtől megfosztottan, az első kirepülés után szárnyszegetten kell lelki gondozói legyünk szerencsétlen gyermekeinknek. Egyeseknek ez a gimnázium jelenti az utolsó iskolai élményt. Ez késztetett arra, hogy gyermekeinket a legjobb pedagógusok kezére bízzuk, ezért iratkoztak ebbe az iskolába. A felvételi eredményeik szerint alkalmasságot is mutatnak az itt való tanulásra. (Ez az oktatási rész.) Ami a nevelési igényeinket illeti, úgy véljük, hogy Serény Klára tanárnő osztályfőnöki tevékenysége elégítheti ki azokat. Sajnálattal közöljük, hogy bár elismerjük Tüntető Éva tanárnő tudását és a városérdekében gyümölcsöztetett kapcsolatait NEM KÍVÁNJUK GYERMEKEINK OSZTÁLYFŐNÖKÉNEK. Igen tiszteljük anyai vállalkozását is, ami rengeteg időt emészt fel mindennapjaiból, ugyanakkor tudjuk, hogy a fent említett kapcsolatteremtő munkája szintén időigényes. Megértjük, hogy népes családja fenntartására katedrán kívül is kénytelen órákat vállalni, de az a tapasztalat, hogy ezek megtartására az előbb említett elfoglaltságok miatt nem mindig akad kellő ideje... Félő, hogy az osztályfőnöki munka ilyen előzmények után megalapozatlan vállalkozás számára. Az a véleményünk, hogy - ha kérésünket az iskola vezetőtanácsa elutasítja -, ez a IX. osztály már eleve olyan feszültségtöltettel indul, ami kiszámíthatatlan konfliktusoknak lehet majd eredője, s ami a tanulmányi előremenetelt sem fogja pozitívan érinteni. Szeretnénk ettől diákot, tanárt, szülőt egyaránt megkímélni és ismételten kérjük Serény Klára tanárnő osztályfőnökségét a IX. E osztálynak jóváhagyni. Ellenkező esetben - mivel az említett érveinket nem lehet megalkuvásba fojtani - kénytelenek leszünk igazságunkért továbblépni, kéréseinket mások asztalára is felterjeszteni. "Megkapván a határozott, ultimátumszerű levelet, fel is terjesszük a nép ítélőszékének asztalára. A szülők, az igazgató, a tanfelügyelő, a kifogásolt és igényelt tanár végül is, heves viták után, dűlőre jutott. A szülők diadalmaskodtak, hisz köztudott az iskola minden belügye: a tanár mintha kirakatban dolgozna, minden órán 20-30 pár vigyázó szem filmezi tevékenységét. Ezért a munkája oly kényes és nehéz. Igaz, hogy Serény Klára szorgalmasan dolgozott, mint osztályfőnök és kiérdemelte a szülők, a közvélemény bizalmát, mint sokan mások, mert ez a szakma testi-lelki odaadást követel. Tüntető Éva serényen tolmácskodott, családjáért éjt nappá téve, de az iskolai kirakatban ügyetlenül szerepelt... és bármennyire kapálódzik, betelt a pohara. Az igazgatónak is igaza van: e kemény fejmosás, szembesítés - a súlyos, feddő, de igazságos szavak után - adjunk még egy lehetőséget, hogy Tüntetőné bizonyítson... Ám a szülők hajthatatlanok: "Nem kockáztathatunk, az életért folyó harc nem játék! Nincs több hitel... se megalkuvás!" Úgy legyen! CSATA AMBRUS, tanfelügyelő