Hargita Népe, 1996. október (8. évfolyam, 193-215. szám)
1996-10-23 / 209. szám
y 1996. október 23. NAPRÓL NAPRA Az évből eltelt 296 nap, hátravan még 70. Napnyugta ma 17.21-kor, napkelte holnap 6.39-kor. ISTEN ÉLTESSE GYÖNGYVÉR nevű olvasóinkat és mindazokat, akik ezen a napon születtek. ÉVFORDULÓK • Ma van Kapisztrin Szent János ünnepe. Az 1386-ban született olasz ferences rendi szerzetes 1416-ban csatlakozott a ferences rend akkor szerveződő legszigorúbb irányzatához. Negyven éven át prédikált, nem múlt el nap beszéde nélkül, amelyekkel fanatizálta hallgatóságát. 1451 után működését az osztrák, cseh tartományokra és Lengyelországra is kiterjesztette. 1455-ben jött először Magyarországra, ahol keresztes hadjáratot hirdetett az iszlám ellen. Az összegyűlt sereggel 1456 júliusában - Hunyadi János támogatására-Nándorfehérvár felmentését segítette, s végül nagy része volt a július 21-i diadalban. 1622-ben boldoggá, 1724-ben pedig szentté avatták. (MTI Évfordulónaptár) ■--- ---------------- —.... N Műsorajánlat ROMÁN TELEVÍZIÓ 7.00 Az első órában 9.30 Santa Barbara (ism.) 10.00 Zeneritmusok (ism.) 10.15 Videolexikon (ism.) 11.15 Andrea Celeste (ism.) 12.05 Az északi szél legendája - rajzfilm 12.35 Reflektor (ism.) 13.05 Zene mindenkinek 14.00 Hírek 14.10 Körzeti stúdiók műsora 15.30 Sportmagazin 16.10 Vallási műsor 16.40 Rajzfilmek 17.05 Legszebb népzenei felvételeinkből 17.35 A változás előjele 18.00 Választási napló 19.00 Floridai történetek -21. r. 19.30 Híradó/Sport 20.15 Elnökválasztási műsor 21.15 Láthatatlan szemek - 21. r. 22.45 A tudomány határain 23.25 Híradó 23.40 A Szépség és a Szörnyeteg - a m. sor. PRO TV 7.00 Jó reggelt 19.00 Fiatal és nyugtalan (ism.) 9.45 Sportpercek 10.00 Paradise Beach (ism.) 10.30 M.A.S.H. (ism ) 11.00 Vészhelyzet (ism.) 11.45 Tenisz ATP-magazin (ism.) 12.10 A szamurájok titka (ism.) 12.40 Szélsőséges sportok 13.00 Erkölcstelenség (ism.) 14.30 A labdarúgás története 15.30 Fiatal és nyugtalan - 135. r. 16.30 Maria José - 28. r. 17.15 Sportpercek 17.30 Taxi - befejező r. 18.05 Választási hírek 18.10 Elnök akarok lenni! 18.55 Választási reklámok 19.00 Cheers — 131. r. 20.00 Mary Phagan meggyilkolása-am. f. 2. r. 22.05 PRO TV-hírek 22.15 Bundy család - 19. r. 22.40 M./S.H. - 186. r 23.05 Törvény és rend - 47. r. 24.00 PRO TV-hírek DUNA TV 7.00 Képes krónika - 1956-1996 8.00 Műsorismertetés 9.00 Ünnepélyes zászlófelvonás - élő közvetítés a budapesti Kossuth térről 10.00 A mi forradalmunk, V/4.: A győzelem gyönyörűséges és ostoba percei - magyar tört. dok. film 11.30 Stúdióbeszélgetés. 12.00 Déli harangszó 12.30 Gerolsteini kaland - magyar játékf 14.05 Darvas Iván emlékei... 14.35 A mi forradalmunk, V/5.: Egyedül, újra egyedül - magyar tört. dek. f. 16.20 Az 1956-os forradalom a magyar képzőművészetben - magyar rövidf. 16.45 A hegesztőszemüveges ifjúmunkás - dokumentum!. 18.10 Eltüsszentett birodalom - magyar filmszatíra 19.40 Fény a rácsokon, III/1. — dokumentumf. 20.15 Magyarország levegőjét szívtam - magyar dokumentum!'. 21.00 A nap krónikája 1956-1996. 23.00 Magyar rekviem - magyar film CSÍKI TV 18.00 Műsorismertetés 18.05 Rajzfilm: Frédi és Béni 18.30 Zene, zene, zene 19.15 Csíkszereda közelképben 19.30 Sportszerda 20.10 Profit '96 - helyi gazdasági magazin 20.40 1956 -Negyven év után 21.25 Vad szeretet - am. f. 22.50 Csíkszereda közelképben (ism.) 23.05 Műsorzárás UTV 9.00 Műsorkezdés: Lapozó 9.10 Hírek 9.20 Krónika-9.35 Texasi igazság - am. film 11.15 Szomszédok - teleregény 11.45 A hétfejű sárkány -6. r. 12.15 A magyar irodalom... 12.45 Naprakész: Autók 18.00 Műsorkezdés: Lapozó 18.10 Palackposta 18.40 HT-Háttértudomány 19.10 Elrabolt évek - 1. r. 19.40 Hogy is van ez?! 20.05 Esti mese: Süni és barátai 20.15 Zene: Lapozó 20.30 Hírek 20.40 Diákzené sz 21.00 Texasi igazság: 2. r. - am. f. 22.45 Kézirat - három erdélyi szerző bemutatása 23.15 Kis esti zene - komolyzene 0.15 Lapozó: Műsorzárás MAROSVÁSÁRHELYI RÁDIÓ 11-13 óra között: Hírek, tudósítások -Szerda délelőtti tere tere. Erdélyi ételreceptek. .Tereferélik meghívottja. Megérdeklődtük, megtudtuk. Panaszosok a mikrofon előtt. Állásbörze. Helyzetképek innen-onnan. 13-14 óra között: Zenés butik. 16-18 óra között: Hírek, tudósítások- Kilátó, irodalmi és művészeti Napló 360. adása. Szerkesszük együtt. . Abatos Constantin színművésszel, a MarosvásárhelyiSzékely Színház alapító tagjával, a Haifai Városi Színház művészével. KÖSZÖNET A TÁMOGATÁSÉRT A Kolozsvári Magyar Diákszövetség köszöni a Tungstar, Atrium, Colorspan, Bianca-e Nera Kft.-k, a Sör Rt., az Ikos-Conf Rt., a Corn- Trade Kft., a Tünde gyógyszertár, az UTV, Ati-Beta és a Hargita Népe támogatását a Gólyanapok megrendezéséhez. KÖNYVESHÁZ Megjelent a kulturális lap idei harmadik száma. A tartalomból: Tudósítások. Nyílt levél az olvasókörök vezetőségéhez;_Vásári előzetes - interjú Káli Király Istvánnal; Könyvpiac: Könyves élmények Hollandiából; Műhely: Beszélgetés H. Szabó Gyulával; Könyvesbolt: Interjú Illyés Kingával; Nyomdák: A Csíkszeredai Alutus; Megjelent: Könyvismertetők, recenziók, Kávéházi élet. IDŐJÁRÁS Változóan felhős, egyre párásabb idő várható. Legfeljebb szórványosan lehet kisebb eső, zápor, a hegyekben havazás. A legmagasabb hőmérsékleti értékek 6-13, a legalacsonyabbak -1 és 3 C fok között váltakoznak. Tegnap Csíkszeredában 3,0, Székelyudvarhelyen 2,6, Maroshévízen 0,2, Gyergyóalfaluban 1,8, a Bucsin-tetőn1,10 fokot mértek a hajnali órákban. Hűség Két barát találkozik: - Rég láttalak! Hogy megy sorod? Ó, nagyon jól, amióta postagalambokkal üzletelek. Reggel eladom őket, estére mind visszajönnek! 1 1 . NÁDAS LETT A FENEKETLEN TÓ "Nagygalambfalva központjában arról érdeklődöm, hogyan juthatok el a Rák tavához, azaz a feneketlen tóhoz, mert így ismerik jobban a helyiek ezt a védetté nyilvánított természeti ritkaságot. Felfele igazítanak az üzlet melletti Iromgaz készítette úton, majd a falu végén sarját készítő emberek mutatják a helyet ott fent, ahol földomlás látszik. Kiterjedt felületű tó látványára készültem fel, ahol úszószigetecskék vannak, de egészen más kép fogadott, olyan, amilyent Zsigmond Enikő geológus újabb leírásában eljuttatott hozzánk. Nem volt itt sem kiterjedt víztükör, sem éiszószigetecskék, hanem kiterjedt hullámzó nádas. Zs. E.-nek sikerült felfedeznie két szabálytalan alakzatos vízfoltot, ám abban nem talált a szakirodalomból ismert néhány halfajtát, csupán ebihalat, én pedig még a vízfoltokat sem vettem észre, mert félcipőben nem kockáztathattam meg, hogy bemenjek a nádasba, amire egyébkénteligazítóim is figyelmeztettek. Másabb tehát a Rák tava, mint amilyent Orbán Balázs is leírt. A környék, a falura nyíló kilátás viszont csodálatos, megéri a gyalogkirándulást. És valószínű fel is keresnék a turisták, ha lent a főút mellett tábla figyelmeztetne rá, hogy félórai gyalogjárásnyira ilyen és ilyen természeti ritkaság található és a tó (nádas) partján is helye lenne legalább egy szűkszavús ismertetőnek, nem beszélve arról, hogy természetbarát diákok értjelzéseket festhetnének a helyet megközelítő legrövidebb vonalon. REBENDICS JÓZSEF GYENGÉBB LESZ A VÍZNYOMÁS A Csíkszeredai Közüzemektől értesítették, hogy a városi vízműnél végzett modernizálási munkálatok miatt ma 9 és 15, valamint holnap 9 és 15 óra között az alsó városrészekben csökkenni fog a víznyomás. A Közüzemek kéri a lakosság megértését. Hírszerkesztő: KOVÁCS ATTILA - Uram! Borsóból most már elég, köszönjük! Dumáljon inkább egy kevés babkávét... (ORENDI ÉVA rajza) • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • JÉGKORONG-TORNA CSÍKSZEREDÁBAN Ma délelőtt rajtol Csíkszeredában a felnőtt jégkorong országos bajnokság. A Románia Kupáért is kiírt tornán részt vesz a Bukaresti Steaua, a Bukaresti Sportul Studenţesc Torpi, a Sepsiszentgyörgyi ISAMA, a Gyergyószentmiklósi Progym, a Csíkszeredai Sportklub és a Calaci Dunărea, mely utolsó percben jelezte indulását A tegnapi lapszámunkban MAGYAR HOKI Székesfehérváron megkezdődött az 1996/97-es magyar jégkorongbajnokság. Az első két nap eredményei: UTE Office and Home — Ferencváros Whirlpool 1-10, Szegedi Tisza Volán-Székesfehérvári Alba Volán 2-3, Dunaújvárosi Dunaferr - Ferencváros 5-3 és Tisza Volán - UTE 6-3. FENYŐKE KUPA Már hagyomány, hogy a Csíki-medence általános iskolái évente rendeznek kézilabda-tornákat, amelyre a vidék csapatait hívják meg. A tavasszal kezdődő és az ősszel véget érő meghívásos tornák idei utolsó házigazdája a csíkcsicsói Kájoni János iskola sportközössége volt. A szépnevű, Fenyőke Kupa vendégei a dánfalvi, karcfalvi, csíkszentmártoni, a Csíkszeredai Nagy Imre és Petőfi Sándor iskolák lány kézilabdázói. A szervező tanárok Csutak Tünde és Szabó Kálmán, valamint a “szolgálatosok”, élükön György Zsuzsa válogatott gyeplabdázóval, kitűnő feltételeket biztosítottak a rendezvénynek. A küzdelem a csoportokon belüli mérkőzésekkel kezdődött, ezután került sor a döntőkre és a helyosztó összecsapásra. Íme a rangsor: 1. Kájoni iskola első csapata, 2. Dánfalva, 3. Karcfalva, 4. Kájoni iskola második csapata, 5-6. Csíkszentmárton és Petőfi Sándor iskola, 7. Nagy Imre iskola. A torna egyéni díjazottjai: Székely Júlia (gólkirály 34 góllal), Kovács Enikő (a legjobb _____________). ■ ——-------közölt műsor érvényes marad tehát. A mai program: 10.30 óra: Bukarest Steaua - Sepsiszentgyörgyi ISAM/v, 16.00: Gyergyószentmiklósi Progym - Csíkszeredai Sportklub; 18.30: Galaţi Dunărea - Bukaresti Sportul Studenţesc. A belépő: 2500 lej. Csütörtökön, 13 órától, női jégkorong-mérkőzés: Bukarest A - Bukarest B. kapus), mindketten hájoni iskola, Albert Katalin (Karcfalva) a legtechnikásabb játékos, Nagy Edit (Petőfi) a legfiatalabb játékos (V. oszt.)A fair play-díjat a Petőfi Sándor iskola kapta. A fiúk labdarúgó-mérkőzésen mérték össze erejüket. A rangsor: 1. Nagy Imre iskola, 2. Kájoni iskola, 3. Karcfalva, 4. Dánfalva, 5. Kájoni II. A rendezvényt támogató cégek: ISAPUR, Modimpex, Bravery bár, csicsói pékség. (Fülöp Zoltán) IFJÚSÁGI LABDARÚGÓTORNA Ifjúsági labdarúgó-tornát rendeztek az elmúlt hét végén Gyergyószentmiklóson. Eredmények: Gyergyószentmiklósi Jövő - Galócási Komplex 4-3, Galócás - Balánbánya 1-0, Székelykeresztúr - Balánbánya 1-0, Gyergyószentmiklós - Székelykeresztúr 2-1. A következő tornát Székelykeresztúron rendezik. RÖPLABDA Az országos ifjúsági röplabda-bajnokság erdélyi csoportjában szereplő Maroshévízi ISK lánycsapata az elmúlt hétvégén az éllovas Dicsőszentmártoni ISK-t fogadta és 3-1 arányú vereséget szenvedett. A hévízi sportiskola fiúcsapata a szintén éllovas désiekhez látogatott, ahol 3-0 arányú vereséget szenvedett. A lányok a második, a fiúk pedig az 5. helyről várják a folytatást. (Czirják Károly) / Argy/ AUTÓSVERSENY BÁLVÁNYOSON Szombaton, október 26-án, 10-13 óra között Bálványosfürdő környékén rendezik meg a hazai autóversenyzők hegyi sebességi bajnokságának utolsó szakaszát. Amint az elmúlt pénteken, a helyszínen, számos fővárosi és vidéki újságíró jelenlétében megtartott sajtótájékoztatón megtudtuk, a futam Lucky Strike '96 Nagydíj néven szerepel, s ide várják Románia legjobb pilótáit. A pálya, melyet a Sepsibükszád - Bálványosfürdő útszakaszon jelölnek ki, 3,5 km hosszú, az indulás és az érkezés között 153,8 m a szintkülönbség és 27 kanyart (12 balra, 15 jobbra) tartalmaz, ebből 4 hajtűkanyar. A versenyt a Csíkszeredai Pro Motor és az ACR Kovászna megyei fiókja rendezi, közösen a szakszövetséggel. A Sepsibükszád - Bálványosfürdő közötti útszakasz pénteken, október 25- én, 10,30-13,00 és 14,30-17,00, szombaton, október 26-án, a verseny napján pedig 8.00-13.30 óra között lesz lezárva a forgalom számára. Izgalmas verseny ígérkezik." A sportrovatot szerkeszti: DOBOS LÁSZLÓ A TABU MAGAZIN 43. SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL Román feliratozás tizenvalahány milicistának a címe annak a cikknek, mely az Audiovizuális Tanács székelyudvarhelyi látogatásával foglalkozik. A lap interjút közöl Földes Lászlóval, közismertebb nevén Hobóval, aki szerint a magyar közönség egyáltalán nem ért a zenéhez. Nelu Dobrescu bradai városi tanácsos arról a határozatról nyilatkozik a lapnak, mely értelmében büntetéssel sújtják mindazokat, akik nyilvános helyen, beleértve az utcát is, a földre merik fújni az orrukat. A heti körkérdés: Mit szólna ahhoz, ha Funar lenne az elnö C.V. Tudor az új kormányfő és Adrian Păunescu a külügyminiszter? Gondolni is rossz az ilyesmire! - derül ki a válaszok nagy többségéből. HARGITA NÉPE - közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), REBENDICS JÓZSEF, SZATMÁRI LÁSZLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csíkszereda, Szentlélek u. 45. sz. Levélcím: 4100-Csíkszereda, Pf. 36. Tel.: (066)-123507-tájékoztatás (15-08 óra között üzenetrögzítő), (066)-123633 - reklám, ügyvitel. Telefax: (066)-123322. Számítógépes szedés, tördelés és nyomás: EUROPRINT Kft., Csíkszereda, Körösi Cs. S. 7. Tel.: (066- 14557.