Hargita Népe, 2001. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-02 / 152. szám
2001. július 2. NAGYVILÁG Milosevic kiadatásáról Zoran Djindjic szerb kormányfő ismét megerősítette, hogy Vojislav Kostunica jugoszláv elnököt és pártját előre tájékoztatták a Slobodan Milosevic kiadatását elrendelő döntésről. Djindjic rámutatott, hogy a jugoszláv és a szerb vezetés fő erejét alkotó, 18 pártot tömörítő Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) több tanácskozást tartott, és minden egyes alkalommal egyhangú döntéssel mondtak nemet a múlthoz való visszatérésre és az elszigetelődésre. Ebből a szempontból nézve - mondta Djindjic - a párttömörülésen belül senki sem lepődött meg a szerb kormány döntésén, amellyel kiadta a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a volt jugoszláv államfőt. Vojislav Kostunica ismét azt állította, hogy nem kapott időben tájékoztatást a szerb kormány Milosevic kiadatását elrendelő döntéséről. Közleményében rámutatott, hogy Milosevic már úton volt Hágába, amikor tudomást szerzett a történtekről. Macedóniai albán foglalások A macedóniai albán szakadár erők bevonultak négy, Tetovo környéki faluba. A fegyveresek Otunje, Varvara, Szetbe és Brezno településeket vonták ellenőrzésük alá. A helybélieknek megparancsolták, hogy hagyják el otthonukat. Blagoja Markovszki ezredes, a macedón hadsereg szóvivője közölte, hogy ennek ellenére nyugodtan telt el a vasárnapra virradó éjszaka a térségben, csupán szórványos lövöldözések zaja hallatszott. Ugyancsak kisebb kaliberű fegyverekből leadott lövéseket lehetett hallani vasárnap kora reggel Kumanovo környékéről. Markovszki szerint ennél a városnál az albánok több gépkocsira lőttek, de a kormánykatonák viszonozták a tüzet. A szomszédos Koszovóban állomásozó NATO-békefenntartók közlése szerint két nap alatt 90 olyan személyt fogtak el, akikről feltételezhető, hogy Macedóniából érkezett szakadárok. Közülük 48 albánt egy, a macedóniai határ mentén lévő épületben vettek őrizetbe. Több mint fél év múlva kezdődik csak Milosevic pere Gorbacsov az amerikai-orosz kapcsolatokról Derűlátó az orosz-amerikai viszony jövőjét illetően Mihail Gorbacsov, aki szerint a kétoldalú kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fellendítése jól szolgálná a két ország együttműködésének megerősítését. A volt szovjet államfő a The New York Times című újságban közzétett cikkében reményét fejezte ki arra, hogy az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatai előremutató irányba fejlődnek. Ebben a reményében megerősítik a George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök ljubljanai találkozóján elért eredmények, csakúgy, mint személyes beszélgetései Bushsal és Putyinnal. Ljubljanában Bush és Putyin megállapodott a stratégiai stabilitás kérdéseiről folytatandó konzultációk rendszeréről. Következő, genovai találkozójukon arról kell egyezségre jutniuk, hogy miként adhatnának lökést a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlődésének - írta a politikus. Gorbacsovot mélyen nyugtalanítják azok a kommentárok, mind a sajtó, mind politikusok részéről, amelyek két cél elérésétől - jelesül az amerikai országos rakétavédelmi rendszer megvalósításától és a NATO kibővítésétől teszik függővé az amerikai-orosz kapcsolatok jövőjét. • Csiang Cö-min kínai államfő vasárnap, a kommunista párt létrehozásának 80. évfordulója alkalmából mondott beszédében harcot hirdetett a rendszert veszélyeztető nagymértékű korrupció ellen, és szélesre tárta a párt kapuit az ország újgazdagjai előtt. • A jugoszláv vezérkari főnök 1999-ben, a koszovói válság kellős közepén parancsot kapott arra, hogy ölje meg Tony Blair brit miniszterelnököt. Nebojsa Pavkovic tábornok megerősítette, hogy teljesen felkészült a Blairt szállító Puma helikopter lelövésére. A tábornok végül azért állt el a merénylet végrehajtásától, mert attól félt, hogy a támadás áldozatokat szedhet a civil lakosság körében is, és ezzel elveszítheti Macedónia, Szerbia szláv szövetségese támogatását. • Az Egyesült Államok és Oroszország között márciusban kirobbant kémbotrány nyomán kiutasított amerikai diplomaták utolsó csoportjai is elhagyták Moszkvát néhány órával az előírt határidő lejárta, azaz július 1 -je beköszönte előtt. • A környezetvédelem területén való együttműködés erősítésében állapodott meg George Bush amerikai elnök és Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő. A találkozón, amely George Bush és az ugyancsak néhány hónapja hivatalban lévő szigetországi miniszterelnök első tanácskozása volt, egyetértés volt azzal kapcsolatban, hogy az általános felmelegedés olyan sürgető globális probléma, amely közös nemzetközi erőfeszítéseket igényel. Bel- és külpolitikai ügyeletes: SZONDY ZOLTÁN A hírháttér Jasszer Arafat palesztin elnök és Simon Peresz izraeli külügyminiszter nem hivatalos tárgyalást folytatott Antonio Guterres portugál kormányfő lisszaboni rezidenciáján. Arafat és Peresz is a Szocialista Internacionálé Tanácsának ülése alkalmából tartózkodik a portugál fővárosban, és mindketten szombat délelőtt szólalnak fel a nemzetközi szervezet tanácskozásán. Arafat-Peresz találkozó A palesztin vezető még a Jaime Gama portugál külügyminiszterrel péntek délután tartott megbeszélése után megerősítette, hogy kész találkozni Simon Peresszel. Jelezte: mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy a palesztinokat rábírja a június közepén életbe lépett tűzszünet tiszteletben tartására, és ezáltal lehetővé tegye a Mitchell-terv javaslatainak teljes körű megvalósítását. Némi tanácstalanságról és borúlátásról tanúskodtak azonban a közel-keleti látogatásáról hazatérő Colin Powell amerikai külügyminiszter szavai. Párizsból már útban Washington felé, a repülőgépen Powell újságíróknak elmondta: tényleg nem tudja, hogy mi hozhat eredményt a Közel-Keleten, ha a Jasszer Arafat és Ariel Saron izraeli kormányfő által egyaránt elfogadott új menetrend sem válik be. Saron és Arafat beleegyezett abba, hogy egy hétnapos nyugalmi időszak után, amikor is teljes nyugalomnak kell uralkodnia Izraelben és a palesztin területeken, kezdjenek hozzá a Mitchell-terv ajánlásainak megvalósításához. Az amerikai diplomácia vezetője ezzel kapcsolatban rámutatott: az újabb, pénteki összecsapások világosan jelzik, hogy a Saron által bármiféle tárgyalások előfeltételéül szabott hétnapos nyugalmi időszak még nem kezdődött el. Mint mondta, ha nem sikerül elkezdeni a Mitchell-terv megvalósítását, akkor nem látja túl világosan, hogy mi mást lehetne tenni. „Képtelenség minden két hétben újabb javaslattal előállni, hogy megszűnjön végre az erőszak” - mondta Powell, aki szerint az izraeli és a palesztin fél álláspontjai „nagyon megmerevedtek, és elképzelhető, hogy nem is találkoznak össze”. Izrael meg akarja valósítani azt a béketervet, amelyet a George Mitchell volt amerikai szenátor által vezetett nemzetközi bizottság dolgozott ki. Ennek megkezdéséhez azonban szükség van az erőszakos cselekedetek beszüntetésére és a tűzszünet teljes körű betartására. Erről biztosította Simon Peresz izraeli külügyminiszter Jasszer Arafat palesztin elnököt megbeszélésükön. Peresz leszögezte: Izrael azt akarja, hogy a béketerv megvalósításának megkezdése előtt hét teljes napon át nyugalom legyen. Arafat válaszában kifejtette, hogy a palesztin fél igyekszik megtörni az erőszak ördögi körét. Ehhez azonban szüksége van Izrael segítségére is, mégpedig a megfelelő feltételek megteremtésével Ciszjordániában és a Gázai övezetben. Az olyan lépések, mint például az izraeli útelzárások felszámolása, Arafat szerint megkönnyítené a Palesztin Hatóság számára, hogy véget tudjon vetni az erőszaknak. Míg Jasszer Arafat palesztin vezető nemzetközi kezdeményezést sürgetett a béke helyreállítása érdekében, Simon Peresz izraeli külügyminiszter egy hétnapos erőszakmentes időszak megvalósítására szólított fel a Szocialista Internacionálé szombati tanácskozásán. A lisszaboni tanácskozásra érkező izraeli és palesztin vezető szombati kézfogását a küldöttek részéről nagy taps fogadta. " Az izraeli kormány kilenc hónapja tartó katonai agressziója ellenére úgy döntöttem, részt veszek a lisszaboni tanácsülésen, mivel úgy ítélem meg, hogy a SZI nagyban hozzájárulhat az agresszió megállításáhozkezdte felszólalását Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság vezetője, aki pénteken este rövid, nem hivatalos megbeszélést folytatott Peresszel. „Ha el tudnánk érni, hogy hét napon keresztül ne robbanjanak bombák, ne szirénázzanak mentőautók, ne legyenek temetések, ne legyen könny az anyák szemében, akkor megnyílna az út a politikai rendezés felé” - jelentette ki Simon Peresz. A békéhez egyetlen dologra van szükség, jelentette ki, a biztonságra. „Adják meg nekünk a biztonságot, és meglesz a béke” - húzta alá. (MTI) WEEÊEEM 112 éves a legidősebb svéd Egy pohár pezsgővel ünnepelte szombaton születésnapját Svédország legidősebb embere, Elsa Moberg 112. életévét töltötte be. Az 1889. június 30-án született asszony egy tizennégy gyermekes család hetedik sarja volt. Egész életében egy cipőboltban dolgozott, sőt 82. születésnapjáig ő volt az üzlet tulajdonosa. Eisa asszony jelenleg egy stockholmi nyugdíjasházban él, és a tisztes életkora ellenére sem hagyta el magát. Ápolónője elmondta a svéd televíziónak, hogy páciense úgy él, mintha a hetvenes éveiben járna, napjait nem ágyban fekve tölti, segítség nélkül fel tud ülni, és minden probléma nélkül egyedül eszik. Még 105 napra van azonban szükség ahhoz, hogy megdőljön a svéd nemzeti rekord a leghosszabb feljegyzett élettartam terén. E rekord Hulda Johansson nevéhez fűződik: ő 112 évet és 105 napot élt. A világ legidősebbjeként számon tartott ember az Egyesült Államokban él. Maud Davis Farris Luse asszony 114 esztendős. Siemens ajándék a Mikulásnak A Siemens cég 900 ezer dollárt ad a Mikulásnak, pontosabban arra a célra, hogy helyreállítsanak egy templomot abban a török városban - a Földközi-tenger partján, Antalya közelében fekvő Demrében - ahol, úgy hiszik, a IV. század elején Szent Miklós keresztény püspök született. A legendák szerint szülői örökségét szétosztotta a nélkülözők között. Demre városához fűződik az a történet is, hogy titokban három zacskó aranyat tett egy elszegényedett apa ablakába, hozományképpen három lánya számára. Ennek nyomán keletkezett a keresztény országokban az a szokás, hogy jótevő Szent Miklós, vagyis a Mikulás nevében ajándékot csempésznek a gyermekek ablakba kitett cipőjébe. Most azonban a róla elnevezett demrei templom kap ajándékot a német elektronikai cégtől, közölte nemrég a török Mikulás Alapítvány vezetője, Moammer Karabulut. .......... ■■■■■■niiiHiiiimBni■ kaleidoszkóp WÊÊÊÊÊÊÊÊEÊÊÊÊ Jó üzlet a kutyaviadal Egyre több pénzt hoznak a kutyaviadalok Olaszországban a maffia konyhájára. A LAV olasz állatvédő egyesület számításai szerint a főleg Dél-Olaszországban dívó kutyaviadalok líramilliárdokat jövedelmeznek rendezőiknek. A LAV szerint az elmúlt három évben nem kevesebb, mint 15 000 kutyát szerepeltettek viadalokon, s ezek közül minden harmadik elpusztult. Olaszországban mintegy tizenötezren élnek kutyaviadalokból. Emellett az Appennini-félszigeten virágzik a védett állatokkal és növényekkel folytatott kereskedés is, amelyből súlyos milliárdok áramlanak a maffiaszervezetek kasszájába. Mi több, illegális lóversenyek rendezéséből is tőkét kovácsol magának a maffia - állítja a parlament elé terjesztett átfogó jelentésében az állatvédő szervezet. Fülükkel célzó vak lövészek Dél-Afrikában nem zárják ki többé a vakokat a lövészegyletekből, aki viszont még süket is, az továbbra sem lövöldözhet. A célra tartást lézersugárral „ látó " és hangjelzéssel segítő különleges légpuskák teszik lehetővé, a vak lövészek így lényegében a fülükkel céloznak. A Johannesburg közelében lévő Krugersdorp lövészegyesülete eddig tíz ilyen puskát szerzett be, amelyekkel különleges céltáblákra lehet lőni. Kislány négy évig faliszekrényben Négy éven át faliszekrénybe zárva élt egy 8 éves kislány Texas államban. A csontvázzá soványodott gyermeket rendőrök szabadították ki bútorzárkájából. A lánykának öt lánytestvére van, így kisebbfajta csoda, hogy négy éven át nem tudódott ki, hol rejtezik a hatodik gyermek. A szülők megtiltották a szekrénybe zárt lányka testvéreinek, hogy akárcsak említést is tegyenek a kis Laurenről, indoklásul azt állították, hogy Lauren rossz ember. A 8 éves gyerek testsúlya mindössze 12 kiló volt, tetvesen feküdt saját vizeletében és ürülékében. Az orvosok szerint ráadásul szexuálisan is zaklatták. Laurent azonnal egy dallasi kórházba szállították, állapota súlyos. HARGITA NÉPE - közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SURÁNY ISTVÁN, SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csíkszereda, Szentlélek u. 45 sz. Levélcím: 4100- Csíkszereda, Pf. 36. Telefon: 066-110507 — tájékoztatás: 066-172633 - reklám, ügyvitel; telefax: 066-171322; e-mail: hargitanepe@topnet.ro; Web: http://www.topnet.ro/hargitanepe és http://www.hhrf.org/hargitanepe A lap bel- és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Rompres hírügynökségek információinak felhasználásával készül. (ISSN 1221-0153) Számítógépes szedés, tördelés: Hargita Népe Lapkiadó. Nyomás: Europrint Kft.