Hargita Népe, 2002. július (14. évfolyam, 148-174. szám)
2002-07-27 / 171. szám
2002. július 27. NAPRÓL NAPRA. ■szombat Az évből eltelt 205 nap, hátravan még 160. Napnyugta ma 20.56-kor, napkelte holnap 5.43-kor. ISTEN ÉLTESSE OLGA és LILIÁNA, holnap SZABOLCS és IICE nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ezeken a napokon ünneplik születésnapjukat. ÉVFORDULÓK • 125 éve született Dolmányi Ernő zongoraművész, zeneszerző, karmester és zenepedagógus, a XX. század egyik legnagyobb magyar előadóművésze, posztumusz Kossuth-díjas. Már fiatalon sikereket aratott. 1920-ban Budapesten előadta Beethoven összes zongoraművét, majd az Egyesült Államokba ment, s a New York State Symphony Orchestra vezető karmestere lett. Hazatérése után oroszlánrészt vállalt a magyar zenei élet irányításában: volt a Zeneakadémia főigazgatója, a Filharmóniai Társaság elnöke s zenekarának karnagya, a Magyar Rádió zenei vezetője. Nevéhez fűződött a nemzetközi Liszt-zongoraverseny elindítása. 1941-ben a zsidótörvények ellen tiltakozva lemondott minden tisztségéről, majd 1944-ben elhagyta az országot, Ausztriába emigrált. Később Argentínában a tucumani zeneakadémia elnöke lett, majd Floridában telepedett le. Szerzeményei a magyar zeneirodalom legjobbjai közé tartoznak, kamaraművei pedig nemzetközi szinten is igen értékesek. Bartók és Kodály mellett a XX. századi magyar zenei élet egyik legkiemelkedőbb egyénisége volt. Vasárnap 10 éve született Jacques Piccard svájci mélytengeri kutató és oceanográfus. A genfi egyetemen végezte tanulmányait. 1946-48 között a francia Svájc központjának számító városban a közgazdasági tanszék tanársegéde és a mélytengeri kutatásokkal foglalkozó amerikai szervezetek konzultánsa volt. Apjával, Auguste Piccard-ral együtt építette meg a trieszti batiszkáfot, amely egy szabadon mozgó kutatógömb a mélytengeri élővilág vizsgálatára. Több mint 100 merülést hajtott végre a Földközi-tengeren és a Csendes-óceánon. 1960-ban a Mariana-ároknál részt vett a 10 916 méter mélységű rekordmerülésben. Ő a tengerek és tavak megőrzésére és tanulmányozására létrehozott alapítvány megszervezője és elnöke. Fő műve az 1971-ben megjelent The Sun Beneath the Sea (A nap a tenger alatt) című tudományos élménybeszámoló. Fia, Bertrand Piccard brit társával (Brian Jones) 1999. március 1-20. között a világon elsőként léghajóval leszállás nélkül körülutazta a világot. (MTI Évfordulónaptár) Műsorajánlat CSÍKI TV 9.00 Műsorismertetés 9.05 Utazás gasztronómiában 9.30 Bonusz 9.55 Szépítész 10.20 Barátok közt (ism.) 11.50 Műsorszünet 18.00 Műsorismertetés 18.05 Receptklub extra 18.28 M.M.M 18.55 Fókusz portré 19.15 6+1 nap 19.30 Ráadás 19.35 Hirdetések 19.40 Zenés üzenetek 19.50 Luxor-show 20.35 Kapcsoltam 21.00 Önök kérték 21.50 Irigy hónaljmirigy 22.25 6+1 nap (ism.) 22.40 Ráadás (ism.) 22.50 Műsorzárás DIGITAL 3 TV 8.00 Műsorkezdés 8.05 Híradó (ism.) 8.20 Hirdetések 8.30 Távlat (ism.) 8.50 Széljegyzet (ism.) 9.50 Fókusz (ism.) 10.20 Barátok közt - 1503-1504. részek (ism.) 10.50 Aktív (ism.) 11.20 Ötletház (ism.) 11.45 Mónika (ism.) 12.35 Delta 13.00 Névshow 14.45 Utazás gasztronómiában 15.10 Akták 16.00 Autómánia 16.30 Barátok közt - 1493-1496. részek (ism.) 17.30 Hirdetések 17.35 ■vasárnap csíki TV 9.00 Műsorismertetés 9.05 Utazás gasztronómiába 9.30 Tűzfal 9.55 Kapás van 10.20 Csíki harangszó 10.50 Barátok közt (ism.) 11.50 Műsorszünet 18.00 Műsorismertetés, hirdetések 18.05 Ötletház 18.30 Pont.hu 18.55 Csíki harangszó (ism.) 19.20 Művészbejáró (ism) 19.35 Hirdetések, könyvismertető 19.40 Zenés üzenetek 19.50 Autózoo 20.15 Aktív 20.40 Kapcsoltam 21.15 Nóták 21.40 Fókuszportré 22.00 Operett.hu 22.55 Műsorzárás DIGITAL 3 TV 8.00 Műsorkezdés 8.05 Sportélet (ism.) 9.05 Hirdetések 9.10 Mesefilm-múzeum 10.30 Fókusz plusz (ism.) 11.00 Receptklub extra 11.25 Pasik (ism.) 11.50 Popsztárok (ism.) 12.20 Villanás 12.40 Irigy hónaljmirigy-show (ism.) 13.15 Top Showválogatás (ism.) 14.05 Autótrend 14.30 Napló 15.30 Barátok közt - 1497-1502. részek (ism.) 17.00 Hirdetések 17.05 Claudia-show 18.00 Ismeretlen ismerősök 18.25 Hirdetések 18.30 Zenés üzenetek 19.00 Hirdetések 19.05 Kató néni kabaréja 19.55 Hirdetések 20.00 Operett.hu 20.50 Csodavilág 21.40 Hirdetések 21.45 Negyedik műszak 22.10 Műsorzárás MIKOR ÉS HOGYAN? A Hargita Megyei Tanács 62/2002-es határozatának 2-es számú mellékletében többek közt az szerepel, hogy a tanács idei bevételét fogja képezni a privatizálásból származó közel 3 milliárd lejes összeg is. Ennek az összegnek a III. és a IV. évnegyed folyamán kellene befolynia a megyei tanács saját költségvetésébe. Ezek szerint azt is mondhatnánk, hogy van még idő... Vajon? A kérdés jogos, mert ismeretes, hogy a privatizálás egy viszonylag időigényes folyamat. Ami pedig a konkrétumokat illeti: tudunk arról, hogy„ létezik politikai akarat", sőt elvi döntés is. Ez azonban a gyakorlatiasítás szempontjából vajmi keveset jelent. Mondjuk ezt, mert júliust írunk, azaz benne járunk a III. évnegyedben. Erre az évnegyedre 1,3 milliárd lejes privatizálási bevételt irányoztak elő. Jó és dicséretes, de ismételten megfogalmazódik a kérdés: mikor lesz kiírás (és árverés) s abból tényleges pénz (bevétel)?... HECSER ZOLTÁN Claudia-show 18.30 Angyali hármas 18.55 Hirdetések 19.00 Zenés üzenetek 19.30 Fókusz plusz 20.00 Popsztárok 20.30 Hirdetések 20.35 Pasik 21.00 Top Show - válogatás 21.50 Irigy hónaljmirigy - Szappangyilkosok 22.25 Hirdetések 22.30 Mónika — Nem élvezem a szexet a párommal! 23.25 Műsorzárás A csütörtöki húzások eredményei: Joker: 36,22, 37, 17,39+ 11 Lotto 5/40: 22, 29,38,8,21, 19 Pronosport: 1, X, 2,1, 1, X, X, 1,2, 2, 2, 2, 1 Por -Anyu, igaz, hogy a testünk a halál után porrá válik? — kérdezi Pistike. - Igen, fiacskám. - Akkor gyere gyorsan, mert úgy látom, valaki öngyilkos lett az ágyam alatt! ■lottó wmm A HARGITA EGYÜTTES ELŐADÁSA ÉS SZABADTÉRI TÁNCHÁZA Ma este (21.00 órai kezdettel) a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes lép színre a Mikó-vár udvarán. Programjukban küküllőmenti táncok (koreográfus: Ádám Gyula), cinegés (koreográfus: Tímár Sándor), Öt legény tánca (koreográfus: Tímár Sándor), továbbá kőrispataki táncok (koreográfus: Tímár Sándor), örkői cigánytáncok (koreográfus: Kozák Albert) és szatmári táncok (koreográfus: Tímár Sándor) szerepelnek, de számíthatunk Kerekes Boglárka marosszéki és Kozák Katalin szatmári nótacsokrára is. Az előadást követően szabadtér táncházba hivatalosak az érdeklődők. Esős idő esetén a Csíki Játékszín (régi művelődési ház) nagytermében tartják meg előadásukat. SZÁZÁVAL JELENTKEZTEK A GAZDIK Hargita megyéből mintegy 300 veszélyes vagy agresszívnek tekintett kutya gazdája jegyeztette be kedvencét a rendőrségen. (Ennek kapcsán érdekesnek tűnik, hogy a Csíkszeredai székhelyű Hardogs - Hargita Megyei Ebtenyésztők Egyesületénél alig több mint 60-an jelentkeztek, noha a jogszabály értelmében a szervezettől kiváltott iratokkal kell a rendőrségre menni.) Mint ismeretes az 55/2002-es sürgősségi kormányrendelet értelmében az említett fajták gazdái csütörtökig kellett nyilvántartásba vetessék a kutyákat. A lejárt határidő ellenére továbbra is be lehet jegyeztetni a kutyákat, ami azért is ajánlott, mert a kötelezettség elmulasztása miatt a rendőrség (ezzel a feladattal megbízott közegei által) 5-15 millió lej közötti bírságot róhat ki. REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Holnap 15 órától a büdösfürdői római katolikus kápolnában református istentiszteletet tartanak. Vegyenek földet! Már nem gyártják. MAGYAR FOCI Tegnap este, a lapzárta után zárult MTK Hungária - Videoton mérkőzéssel elkezdődött a 101. magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság. Az NB 1-ben 12 csapat indul, összesen 32 fordulót játszanak az együttesek. Az alapszakasz - oda-vissza alapon - 22 körből áll, majd következik a kétszer ötfordulós rájátszás, amelyben az 1-6. helyezettek a bajnoki címért, a 7-12. pozíciót elfoglaló klubok pedig a kiesés elkerüléséért játszanak. A résztvevők az alapszakaszban szerzett összes pontjukat és rúgott-kapott góljaikat magukkal viszik a play offba. Az őszi idény november 30-ig tart, a tavaszi szezon március 1-jén kezdődik. A mai műsor: Kispest Honvéd - Zalaegerszeg (17.30), Dunaferr - Újpest (18), Sopron - Debrecen (18), Békéscsaba - Győri ETO (18) és Siófok - Ferencváros (20.30). IFJÚSÁGI EB Spanyolország jutott elsőként a 19 éven aluli labdarúgók norvégiai Európa-bajnokságának döntőjébe. A-CSOPORT, 3. forduló: Spanyolország - Szlovákia 3-1 és Csehország - Norvégia 1-0. A csoport végeredménye: 1. Spanyolország 7 pont, 2. Szlovákia 6, 3. Csehország 4, 4. Norvégia 0. B-CSOPORT, 2. forduló: Anglia - Belgium 1-1, Németország - Írország 3-0. A csoport állása: 1. Németország 4 pont, 2. Írország 3, 3. Anglia 2, 4. Belgium 1. TOUR DE FRANCE A tegnapi, Cluses és Bourgon-Bresse közötti, 176,5 km-es szakaszon a norvég Thor Hushovdt ért be elsőnek célba. Összetettben továbbra is a címvédő amerikai Lance Armstrong áll az élen. Ma a Régnié-Durette - Macon (egyéni időfutam, 50 km), holnap pedig az utolsó, Melun - Párizs, Champs-Elysées (140 km) szakasz vár a mezőnyre. FORMA-1 Holnap, vasárnap kerül sor az 53. Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság tizenkettedik futamára, a Német Nagydíjra. A romániai idő szerint 15 órakor kezdődő versenyt az RTV1 élőben közvetíti. ■sport WEKEM NYERGESTETŐI A Csíkkozmási Polgármesteri Hivatal szervezésében augusztus elsején 12 órától kerül sor a MEGEMLÉKEZÉS Nyerges-tetői csata 153. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésre. ■rendőrségi krónika Rablótámadás áldozta lett a maroshévízi 42 éves L. Georgeta. A nő hazafelé tartott, amikor a Kogălniceanu utcában egy ismeretlen fiatalember megtámadta, elvette a nála lévő táskát, melyben 30 millió lej volt, továbbá a nő maroktelefonját és kulcsait. A rendőrség azonosította az elkövetőt, a 16 éves Fodor Sándort, aki ellen eljárást indítottak. Szintén rablótámadás áldozata lett a 19 éves csíkszépvízi JC Szidónia, akit a Csíkszeredai buszállomáson támadott meg késsel egy ismeretlen fiatalember, és elvette dzsekijét. A rendőrség azonosította és őrizetbe vette a tettest, a 30 éves székelyudvarhelyi Balázs Józsefet. Halálos kimenetelű munkabaleset történt a maroshévízi Fortop Rt.-nél július 25-én. A 38 éves Scubra Petrea egy homlokrakodó (ifron) által felemelt betonlapot próbált egyensúlyba helyezni. A kiszabadult betonlap annyira megütötte nyaka környékén a férfit, hogy belehalt sérüléseibe. A kivizsgálás folytatódik. ■ÚJ KÖNYV A Pallas-Akadémia Kiadó új könyve Győrffy Lajos-Jancsik Péter: Radnai-havasok (Erdély hegyei - 19.) A kiadó Erdély hegyei című turisztikai sorozatának legújabb kötete a Radnai-havasok. A Radnai-havasok a Keleti-Kárpátok vonulatának legimpozánsabb hegysége, amely a túrázók és kirándulók közkedvelt célpontja, és amelynek turisztikai vonzereje - hegymászásra alkalmas csúcsok, síterepek, alpesi jellegű tájak, tengerszemek, barlangok, vízzuhatagok- a régió leglátogatottabb helyévé teszik. A könyv terjedelme: 132 oldal + színes térképmelléklet. Ára: 99 500 lej. Megvásárolható a Pallas-Akadémia üzleteiben, illetve megrendelhető postai utánvéttel a következő címen: 4100 Miercurea Ciuc, str. Petőfi nr. 4, bf. 140, jud. Harghita. Tel./fax: 171036. Mobil: 0721-231 123. E-mail: pallas@nextra.ro. A Csíkszeredai Transzilvánia mozi műsorán július 28-30. között SZITAKÖTŐ - amerikai film A Kevin Costner-rajongók újra láthatják kedvencüket Tom Shadyac rendező alkotásában, amelyben Susan Thompson a partnere. Joe és Emily Darrow orvosházaspár őszinte, nagy szerelemben él, hivatásuknak is példásan eleget tesznek. Egyszer az asszony venezuelai önkéntes munkára jelentkezik, az őserdőben baleset éri és meghal. A férj ígéretéhez híven meglátogatja néhai felesége kis betegeit az onkológiai klinikán, ahol különös, furcsa híreket tud meg, és elmegy felesége nyomdokain Venezuelába, hogy megfejtse a titkot. Fontos: Közel kétéves szünetelés után újraindul a balánbányai Bányász mozi működése. A filmkedvelők minden hétvégén 16 órai kezdettel nézhetnek filmet. Július 26-28. között a Csúcsformában 2. című amerikai akciófilmet vetítik. (Hajdú József) JÊmoziWÊÊÊÊÎÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊÊM A BRAU UNION ROMANIA Rt. Csíkszeredai kirendeltsége ELADÁSRA KÍNÁL 3 egy Wirzen C02 kompresszort: • típus: TV3SZK 125/180; • gyártó: Neuman & Esser (Németország); kapacitás: 150 kg/h. A kompresszor megtekinthető a Csíkszereda, Hargita út 100 szám alatti székhelyen, és az árajánlatokat a 0266-171160-as faxon várjuk.