Hargita Népe, 2002. szeptember (14. évfolyam, 202-226. szám)
2002-09-02 / 202. szám
2002. szeptember 2. NAGYVILÁG Energiaipari együttműködési javaslat Partnerségi javaslattal állt elő Johannesburgban a Föld jövőjével foglalkozó csúcskonferencián az Európai Unió: a fejlődő országokban, energiakincsük jobb kitermelhetősége érdekében, fogjon össze az állami és magántőke. Ha ebben a munkában úgymond állami tőke is részt vesz, akkor csökkenthető a szegénység, fejlődhetnek az együttműködési technikák és az energetikai piac feltételei is. Az EU mintegy tucatnyi afrikai országot hívott fel arra, hogy lépjen a partnerség kialakításának útjára a magánvállalkozásokkal. Számos kis projektet lehetne velük kialakítani, melyek megoldást jelenthetnének az elmaradott országok energiagondjainak kielégítésére. Az EU egyelőre csak cselekvési programot s nem a hozzá szükséges finanszírozási programot kínálja, eszerint ezeket a már meglévő fejlesztési segélyprogramok büdzséjéből oldanák meg - írja az AFP. Iraki diplomáciai offenzíva Az Egyesült Államok katonai fenyegetőzéseire való tekintettel Irak bejelentette, hogy diplomáciai offenzívát indít Európában. Bagdadi küldött keresi fel Németországot, Franciaországot, és ellátogat más európai országokba is - jelentette be tegnap Taha Jaszin Ramadan iraki alelnök. A diplomáciai kezdeményezés arra szolgál, hogy „megvilágítsák, milyen súlyos veszélyeket rejt magában a világbékére és a nemzetközi biztonságra nézve az iraki nép ellen irányuló amerikai fenyegetőzés” - idézi az alelnök szavait az INA hivatalos iraki hírügynökség. Annak bizonyítékaként, hogy az európai országokban tudatosul az Egyesült Államok hegemóniapolitikájának veszélyessége, Ramadan a háborús tervekkel szemben megnyilvánuló német és francia fenntartásokat említette. Ramadan iraki alelnök. Offenzívába lendül Izraeli támadások Összesen öt palesztint lőttek agyon izraeli katonák tegnap reggel két ciszjordániai incidensben. Négy palesztin férfit egy rajtaütésben öltek meg a katonák, miután bejelentést kaptak arról, hogy a palesztinok be akarnak hatolni a Hebron közeli Kirjat-Arba zsidó településre - közölték izraeli katonai források. Palesztin források ezzel egy időben arról számoltak be, hogy izraeli katonák hatoltak a dzseníni menekülttáborba, és ott agyonlőttek egy 16 éves fiatalembert, miután az tüzet nyitott rájuk. Előzőleg, szombaton az izraeli hadsereg egy helikopteres csapásban megölte Rafaal Daragnehet, az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai terrorszervezet egyik helyi vezetőjét, s a támadás következtében Daragneh autójában életét vesztette két kisgyermek és két 15 éves kamasz is. Egy palesztin támadót szombat este az izraeli biztonsági erők azután lőttek le, hogy a fegyveres behatolt a Náblusz közeli Har Braha zsidó telepre, és ott lőfegyverével súlyosan megsebesített egy izraeli házaspárt. Kollokvium a terrorizmusról Mintegy 150 amerikai és izraeli szakértő vett részt Washingtonban egy háromnapos kollokviumon, hogy kicserélje tapasztalatait a terrorizmus elleni harc eszközeiről, módszereiről - közölte tegnap az izraeli közszolgálati rádió. A híradás szerint az amerikaiak a tanácskozás végén elfogadták egy olyan, „négycsillagos tábornok által vezetett” katonai hatóság gondolatát, amelynek feladata a polgári védelmi szolgálatok ellenőrzése. Az izraeli résztvevők hangsúlyozták, hogy globális harcot kell vívni a terrorizmus ellen, amihez szükség van nemzetközi egyeztetésre, jogi és gazdasági intézkedésekre, valamint a közvélemény felkészítésére is. [RÖVIDEN ifél • Helmut Kohl volt kancellár ismét náci politikushoz hasonlított egy kortárs politikust - legalábbis így tudja a Der Spiegel. A hamburgi hírmagazinnak a berlini előfizetőkhöz tegnap eljutott új száma szerint Kohl ismert kereszténydemokrata politikusok társaságában támadta Wolfgang Thiersét, a képviselőház (Bundestag) szociáldemokrata elnökét, mondván, hogy „ő a legrosszabb elnök Hermann Göring óta”. Göring 1932-től 1945-ig volt a Reichstag elnöke. • Egy ember meghalt és több rendőr is megsebesült abban a tömegverekedésben, amely szombat este tört ki Moszkvában, a Lomonoszov egyetem közelében. Az Unyiverszityet metróállomásnál már reggel óta szélsőséges fiatalok csoportjai gyülekeztek a Moszkva alapításának 855. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozatra. A helyzet a jelenlévők alkoholfogyasztásával párhuzamosan egyre feszültebbé vált, majd tömegverekedés robbant fel a szélsőjobboldali bőrfejű és a fajgyűlöletet elítélő rapper-csoportok között. • Több mint nyolcvan ember vesztette életét vagy tűnt el Dél-Koreában a Rusza tájfun által okozott áradásokban és földcsuszamlásokban - közölte tegnap Szöulban a kormány katasztrófavédelmi központja. Bár a vihar - amely szombaton csapott le a Koreai-félsziget déli részére vasárnapra jelentősen veszített erejéből, a hatóságok attól tartanak, hogy tovább nő az áldozatok száma, mivel újabb bejelentések érkeztek a víz által elsodort vagy sárfolyam által betemetett emberekről. • Címében „a globális partnerséget” célul kitűző nemzetközi globalizációs értekezletet tartanak december 2. és 4. között Helsinkiben - jelentette be közleményében a finn külügyminisztérium. A szervezők egy asztalhoz kívánják ültetni a kormányok és a magángazdaság képviselőit a globalizáció ellenfeleivel. Bel- és külpolitikai ügyeletes: HECSER ZOLTÁN ■kaleidoszkópé Három repülőgép Bush birtoka fölött Három kisrepülőgép is megsértette szombaton George W. Bush amerikai elnök texasi birtokának légi forgalom elöl elzárt övezetét. A légtérsértők közül az elsőt a légierő F-16-os vadászgépei kényszerítették leszállásra a közeli Waco repülőtéren. A két másik pilóta a légiirányítók utasításának engedelmeskedve magától leszállt a Waco repülőtéren, ahol mindhármukat kikérdezte, majd útjára engedte a kiemelten fontos személyek őrzésére hivatott titkosszolgálat (Secret Service). A titkosszolgálat közlése szerint a légtérsértők egyike sem adott okot további vizsgálódásra, miután elmondásukból kiderült, hogy gondatlanságból hatoltak be a Bush-birtok 24 kilométeres körzetében fenntartott ideiglenes repüléstilalmi övezetbe. A britek fele emigrálna Mit nekik brit büszkeség, mit nekik fényes elszigeteltség: a briteknek több mint a fele, ha megtehetné, szívesen keresne magának más otthont, mint a szigetország. A The Daily Telegraph által közölt YouGov-felmérés szerint 54 százalékuk minden további nélkül emigrálna, mert elegük van a magas megélhetési költségekből, az adókból és a rossz időjárásból. 1948-ban, alig néhány évvel a II. világháború után 48 százalék akart távozni, 1975-ben pedig 40 százalék nem érezte jól magát a brit szigeteken. Amennyiben nem lennének nyelvi akadályok-egy európai uniós felmérés szerint a britek az öreg kontinens legrosszabb nyelvtanulói legszívesebben Spanyolországba költöznének, utána következik Franciaország, majd az Egyesült Államok Hullaház hűtőkamrájába zárt feleség Sajátosan büntette meg feleségét egy egyiptomi férj: bezárta egy kórházi hullaház hűtőkamrájába. Az asszony vétke mindössze annyi volt, hogy pénzt merészelt kérni a férfi munkahelyén. A feleség - miután kiszabadult a hullaházból -, még inkább „ elhidegült " férjétől, nem tért vissza hozzá és beadta a válókeresetet. A férfi rendőrökkel akarta otthonába visszahozatni, ám egy alexandriai bíróság elutasította kérelmét - áll a dpa jelentésében. A férj egyébként furcsállta, hogy a bíróság furcsállta a hullaházi hűtőkamrás asszonybüntetést. Vőlegénycsere Trükkös házasságkötési szertartás szakadt félbe Ugandában: az ünnepélyesnek indult esküvőn a menyasszony az utolsó pillanatban észrevette, hogy oldalán a vőlegényt kicserélték egy bénára. Lapjelentés szerint Mauricia Nakijoba rémülten felsikoltott, amikor meglátta, hogy álmai férfiúja nemcsak más lett, hanem halmozottan mozgássérült, mind a négy végtagjára béna. A menyasszonyon kívül azonban senki sem lepődött meg. Mint kiderült, kérőnek a béna vőlegény fivére adta ki magát Mauricia szüleinél, akik szintén tudtak a tervezett cseréről, és jóváhagyták Német házassági hűség-körkép Minden negyedik 18 és 45 év közötti németnek nincs kifogása az ellen, ha valamelyik házastárs félrelép. Ezzel szemben 75 százalék számára a hűség elengedhetetlen a jó házassághoz - derül ki abból a felmérésből, amelyet 500 nő és férfi megkérdezésével az FTS Internet Infotainmer Intézet a Schöne Woche című folyóirat számára készített. A nők 80, a férfiak 70 százaléka tartja elengedhetetlennek a szexuális hűséget. Ezzel szemben csaknem minden hatodik nő és ötödik férfi számára az nem egyéb elavult erkölcsi elképzelésnél - számolt be a folyóirat a felmérés eredményeiről. A megkérdezettek közül minden második ráadásul biztos benne, hogy a nők éppen olyan sok vagy kevés szexre vágyódnak, mint a férfiak. Elrabolta a fogát Műfogsorrablás történt a németországi Essen egyik fogászati rendelőjében. A rabló a saját, 18 000 eurót érő műfogsorával oldott kereket, miután a fogorvos behelyezte szájába az elkészült protézist és kérte tőle az ár második felének kifizetését. A 44 éves páciens halasztásért folyamodott, mire az orvos ki akarta venni szájából a fogsort, ám sikertelenül, mert a férfi felugrott székéből és elrohant szájában a „zsákmánnyal". Rövid üldözés után a 28 éves asszisztensnek sikerült ugyan megállítania a fogsorrablót, a férfi azonban rövid dulakodás után homokot szórt az asszisztens arcába és kereket oldott. Az Európai Unió külügyminiszterei szerint az iraki rendszernek azonnal be kell engednie az ENSZ ellenőreit, hogy teljes biztonsággal meg lehessen állapítani, vannak-e tömegpusztító fegyverei, avagy sem. Ezt Per Stig Moeller dán külügyminiszter közölte a szombaton a miniszterek helsingöri tanácsülésének végén, megerősítve, hogy a tizenötök teljes mértékben támogatják a világszervezetet az iraki válságban. Egyetlen miniszter sem követelte, hogy az EU valamiféle ultimátumot intézzen Bagdadhoz - tette hozzá Moeller, cáfolva a dán sajtóban elterjedt híreket. A tizenötök tartózkodtak a közös állásfoglalástól Szaddám Huszein iraki elnök elleni esetleges katonai offenzívával kapcsolatban. - Senki sem indítványozott háborút, így nincs ok arra, hogy állást foglaljunk egy olyan háborúval kapcsolatban, amely csak feltevés - fejtegette Moeller. Mindamellett Bill Clinton amerikai exelnök pénteken Syracuse-ban azt mondta, hogy egy amerikai támadás ürügyet adhat Iraknak tömegpusztító fegyverek bevetésére az Egyesült Államok és szövetségesei ellen. Ezért - az AP-nek nyilatkozva - óvatosságra intette utódát, George Busht, azt tanácsolva neki, hogy hallgasson a kongresszusra és az amerikai közvéleményre. Jack Straw brit külügyminiszter megjegyezte, hogy a brit parlament kellő időben megvitatja az Irak elleni esetleges támadást, és ha éppen nem ülésezne, akkor össze fogják hívni ebből a célból. A Németországot, Ausztriát, Csehországot és kisebb mértékben Szlovákiát és Magyarországot sújtó árvíz után az EU külügyminiszterei elvben megegyeztek egy uniós katasztrófavédelmi alap létrehozásában. Helsingöki ülésükön támogatták az Európai Bizottság javaslatát, amely szerint még az idén félmilliárd euró folyna be az alapba. A „természeti, műszaki és környezeti katasztrófák esetén mozgósítható” alap egyéb büdzsérovatokban megmaradó pénzekből táplálkozhat, és a jövő évben akár egymilliárd dollárra duzzadhat. A miniszterek a végső döntést szeptember végi ülésükön hozzák majd meg. Az alap létrehozásához az Európai Parlament hozzájárulása is szükséges, miután a közös költségvetésről van szó. Joschka Fischer német külügyminiszter dicsérte a brüsszeli bizottságot, amiért „európai szellemű szolidaritást vállalt” az árvízválságban. A bizottság már rámutatott, hogy az árvíz miatt kárba veszett regionális fejlesztési támogatásokat újra ki kell fizetni. Ezenkívül segélyeket hagyott jóvá a gazdák számára. A külügyminiszterek támogatásukról biztosították a dán elnökség által előterjesztett közel-keleti béketervet. Moeller jelezte, hogy már hétfőn Szaúd-Arábiába, kedden Egyiptomba, szerdán pedig Izraelbe és a palesztin területekre utazik (és találkozik mind Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel, mind Jasszer Arafat palesztin elnökkel). Moeller hangsúlyozta, hogy terve hozzájárulás lehet a legközelebb szeptember 16-án New Yorkban összeülő közel-keleti „kvartett’’ (az Egyesült Államok, az EU, Oroszország és az ENSZ) közös gondolkodásához. A kezdeményezés a kvartettre tartozik. A kvartett révén többet érhetünk el a közel-keleti békefolyamatban, mint amennyire bármelyikünk külön-külön képes lehet - mondta az AFP szerint. A dán béketerv előirányozza egy ideiglenes határokkal rendelkező palesztin állam kikiáltását 2003 augusztusában, majd végleges létrehozását 2005-ben. Helsingörben kiderült, hogy Olaszország és Nagy-Britannia hajlik olyan kétoldalú megállapodás kötésére az Egyesült Államokkal, amelyben megfogadják, hogy nem adják ki egymás állampolgárait a Nemzetközi Büntetőbíróságnak. Az Amnesty International emberjogvédő szervezet „mélységes aggodalmát” fejezte ki Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök-külügyminiszter erről szóló dániai bejelentésével kapcsolatban. EU-külügyminiszterek Helsingörben HARGITA NÉPE - közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SURÁNY ISTVÁN, SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csíkszereda, Szentlélek u. 45 sz. Levélcím: 4100- Csíkszereda. Pf. 36. Telefon: tájékoztatás: 0266-310507; reklám: ügyvitel: 0266-172633; telefax: 0266-171322; e-mail: hargitanepe@topnet.ro. Web: http:// www.hhrf.org/hargitanepe. A lap bel - és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Mediafax hírügynökségek információinak felhasználásával készül. (ISSN 1221-0153) 2 Számítógépes szedés, tördelés: Hargita Népe Lapkiadó. Nyomás: Europrint Kft.