Hargita Népe, 2004. augusztus (16. évfolyam, 179-204. szám)

2004-08-30 / 203. szám

2004. augusztus 30. ■hétfő Az évből eltelt 242 nap, hátravan még 124. Napnyugta ma 20.00-kor, napkelte holnap 6.36-kor. ISTEN ÉLTESSE RÓZSA, RÓZA nevű olvasóin­kat, valamint mindazokat, akik ma ünneplik születésnapjukat. ÉVFORDULÓK • 1­0 éve született Újszászy István katonatiszt, vezérőr­nagy. A mödlingi katonai főre­áliskolát, végezte el, röviddel az első világháború kitörése előtt avatták hadnaggyá. A világhá­ború után gyorsan haladt előre a katonai ranglétrán. 1939-ben már ezredes volt, 1942 tavaszán vezérőrnaggyá léptették elő. A második világháború idején a magyar hírszerzés és kémelhá­rítás feje, Horthy Miklós kor­mányzó egyik segítője volt a háborúból való kiválást szolgá­ló béketapogatózásokban. 1944 szeptemberében a háborúból való kiugrás előkészítéseként ő szervezte meg ifjabb Horthy Miklós, valamint Rajk László és Kovács Imre találkozóját. A benyomuló orosz csapatok elől nem menekült el. Az oroszok először házi őrizetbe vették, majd 1945 tavaszán a Szovjet­unióba hurcolták. Ott az egyik krajsznojar­szki fogolytáborban helyezték el. Sorsáról többet nem tudni. • 25 éve hunyt el Jean Seberg amerikai filmszínésznő. Szülő­városában járt egyetemre, s 1957-ben már eljátszhatta a Szent Johanna című film fősze­repét. Bár a filmet vegyes érzel­mekkel fogadták, őt elindította a siker útján. 1959-ben Jean-Paul Belmondo oldalán játszott Godard Kifulladásig című filmjében, a francia újhul­­lám klasszikussá vált alkotásá­ban, s ezzel egycsapásra világ­hírű lett. Ezután főként Francia­­országban forgatott. A kelle­mes, látványos mozik sztárja­ként vált népszerűvé. Zaklatott életét azonban tragédiák terhel­ték. Négyszer ment férjhez, gyermeke kétnaposan meghalt. Támogatta az afroamerikaiak Fekete Párduc nevű forradalmi pártját, ezért az amerikai ható­ságok és a pletykalapok is alan­tas eszközökkel igyekeztek tönkretenni. Tragikus körülmé­nyek között halt meg, önkezé­vel vetett véget életének. Film­jei: Hosszú az út Gibraltáry ( 1966), Repülőtér ( 1970), A vad­ kacsa (1976). (MTI Évfordu­lónaptár) ■ Valutaárfolyam A Román Nemzeti Bank valu­taárfolyamai: 1 euró 41 010 lej 1 amerikai dollár 33 902 lej 1 forint 165 lej 1 angol font 61 013 lej 1 svájci frank 26 613 lej 1 gramm arany 443 588 lej. LŐGYAKORLAT A Csíkszeredai katonai helyőr­ségi lőtéren augusztus 30-tól szeptember 3-ig, naponta 8-17 és 20-24 óra között lőgyakorlatot tartanak. Felkérik a lakosságot, hogy az említett időszakokban kerüljék el a Legelődomb-Há­­rom-Szécseny-patak-Zsögödfü­rdő közti területet. Hírszerkesztő: KOVÁCS ATTILA NAPRÓL NAPRA. NYÁRI TÁBOROK Végéhez közeledik a nyári szünidő, a gondtalan (hó)napokat ha­marosan felváltják az iskolán belüli tevékenységek, kezdetét veszi a kötelező programok, a tanulás időszaka. Nem voltak könnyű helyzetben azok a (főleg városokban élő) szülők, akik a­ a még felnőtt felügyeletet is igénylő­­ kisiskolások nyaralásáról kellett gondoskodjanak. Nem mindenkinek van ugyanis falun élő rokona, ismerőse, akinél a városi környezettől tá­vol el­tölt­hetett néhány felejthetetlen napot a vakációzó kisdiák. Szerencsére, már vidékünkön is egyre népszerűbbek a cserekirán­dulások, és az sem ritka, hogy az iskola gondoskodik a diákok nyári elfoglaltságáról. Jó példa erre a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskola, melynek tantestülete több szabadidős programot szervezett a vakáció ideje alatt. Libánban ökológiai jellegű, kör­nyezetismertető táborban, Varságon pedig természetismereti tá­borban vehettek részt a tanulók. Legutóbb pedig Lőrincz Barna al­igazgató vezetésével, Pálpatakán került sor nyári szabadidős programsorozatra. A táborozáson kívül, hosszabb kirándulásra is volt már példa, tavaly nyáron testvériskolai meghívásnak eleget téve, Törökbálinton nyaralt az iskola diákjainak küldöttsége. Az sem mellékes, hogy az ilyen jellegű szervezett programok so­rán a szabadidőt - a játék, a móka mellett - hasznos tevékenysé­gekkel töltik el a kisdiákok. SZÁSZ EMESE II. IFJÚSÁGI TÁBOR CSÍKMADARASON Szeptember 4-5-én második alkalommal kerül sor a Csík­­madarasi Ifjúsági Fórum által szervezett ifjúsági táborra, a Madarasi-Hargita alján levő tá­borhelyen. Az érdeklődőknek színes programokat kínálnak a szervezők, lesz labdarúgó-baj­nokság, tájékozódási, kerékpár- és sörivóverseny, kötélhúzás, tá­bortűz, a gyerekeknek külön programok. Mindkét nap a Fin­om Rádió biztosítja a zenét. A szervezők sátorozási lehetőséget biztosítanak, igény esetén pedig szállítást a helyszínre - szeptem­ber 4-én, szombaton 9.30 és 15 óra­kor a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal elől. A labdarúgó-bajnok­ságra szeptember 3-ig lehet bene­vezni a 0740-146985-ös telefonszá­mon vagy a mifor@freemail.hu elektronikus postacímen. Továb­bi információk a 335713-as vagy a 0740-266699-es telefonszámo­kon igényelhetők. HALÁLOS BALESET ZETELAKÁN Egy magyarországi férfi életét vesztette pénteken este Zetela­­kán, miután egy árok leomló fala maga alá temette. A 38 éves, ma­gyar állampolgárságú Molnár Alfréd három napja tartózkodott Zetelakán, hogy egy magyaror­szági cég megbízásából felügyel­je a Sapard-program keretében folyó csatornázási munkálatokat. Molnár lemászott a mintegy két méter mély árokba, amely beom­lott, és maga alá temette. A férfit munkatársai kiszabadították, de életét nem sikerült megmenteni. Dezső Tibor, a Hargita Megyei Területi Munkavédelmi Felügye­lőség igazgatója szerint az inci­dens munkabalesetnek minősül, de ellenőrzéseket végeznek az ál­dozat és a magyarországi cég közti munkaviszony kapcsán. MENTOS STATISZTIKA Az elmúlt hét folyamán 49 be­teget szállítottak kórházba a mentősök szívproblémák, magas vérnyomás miatt - tudtuk meg a Hargita Megyei Mentőszolgálat ügyeletes diszpécserétől. Agy­vérzéssel 21, szívinfarktussal 5 személy került kórházba, külön­böző töréseket 20-an szenvedtek, 36-an pedig lázas állapot miatt szorultak a mentősök segítségé­re. Négy autóbalesetet, 1 motor­balesetet jegyeztek. Volt 28 szü­lés, 1 gyógyszer-, 1 alkohol-, 5 étel- és 10 gombamérgezés, 3 ön­gyilkossági kísérlet, 5 testi sér­tés, 8 személyt ittas állapotban szállítottak el a mentősök. 7 eset­ben allergiás sokk, 1 esetben pe­dig égési sérülések miatt volt szükség segítségre, 1 személyt kutya harapott meg. BEHÍVJÁK A KATONAKÖTELES FIATALOKAT Augusztus 30. és október 29. között kerül sor az 1970 és 1984 között született katonaköteles fiatalok bevonulására katonai szolgálatuk letöltése céljából, a 46/1996-os törvény értelmében - tájékoztattak a Hargita Megyei Katonai Központtól. Csökkentett időtartamú katonai szolgálatra hívják be a felsőfokú tanintézmé­nyek végzettjeit is, akik még nem töltötték le a szolgálati időt, és 35 évnél fiatalabbak. A behívópa­rancsban megjelölt helyen és idő­pontban a megjelenés kötelező. Alom A feleség reggel így szól a férjéhez: - Egész éjszaka engem szid­tál álmodban! Mire a fér­j: - Honnan veszed, hogy aludtam közben? ■ Elhalálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a tusnádfürdői id. JÁNOSI GYULA életének 66. évében 2004. augusz­tus 29-én türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése augusztus 31-én, kedden délután 4 órakor lesz a tusnádfürdői ravatalozóból. Nyugodjon békes­ségben! A gyászoló család. (T) - Szeretem a ködöt. Olyankor nem látják, milyen rossz vezető vagyok. A SZENT GYÖRGY-REND SZÉKELYFÖLDI LOVAGJAI 12 székelyföldi személyiséget ütöttek lovaggá szombaton délután a Csíkszeredai Millenniumi-temp­lomban. Az avatást megelőzően Tamás József római katolikus se­gédpüspök és Koncsag László lel­kipásztor mutatott be szentmiseál­dozatot. A lovaggá ütési szertartást Cseke László kancellár vezette. (A Szent György-rend élén Louis Bourbon francia herceg áll, a rendnek Európa számos országá­ban van priorátusa.) A kegyesség gyakorlására, a lo­vagi erények folytatására (lelki tar­tás, belső értékek felismerése, er­kölcsi és magatartásbeli elkötele­zettség), a közös értékek szolgála­tára esküdött: dr. Jeszenszky Géza, dr. Márton Attila, dr. Seéz Mihály, György László, dr. Oláh József, dr. Makkai Gergely, Eigel Katalin, Eigel Tibor, Hegedűs Imre, Ked­ves Imre, Koncsag László és Mandel László. Az 1326-ban­­ Visegrádon­­ Károly Róbert alapította első ma­gyar lovagrend székelyföldi prio­­rátusának élére lovag Eigel Ti­bort nevezte ki Cseke László kancellár. Este a külföldről érke­zettek és az újonnan lovaggá ütöt­tek közös vacsorán ünnepelték meg a Szent György Lovagok Testvéri Társaságának székelyföldi meg­születését. (Bajna György) A lovaggá ütés pillanatai ■ÉJ KÖNYV A PALLAS-AKADÉMIA KÖNYVKIADÓ ÚJ KÖNYVE Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Bibliotheca Transsylvanica, 33 A nagyszabású irodalom- és sajtótörténeti ta­nulmány igazi könyvritkaság. Kolozsváron 1941-ben jelent meg először, a most megjelenő kötet a második kiadás. A könyv az 1918-cal kez­dődő és az 1940-nel záródó 22 esztendei kisebb­ségi sors dokumentuma, részletesen ismerteti az akkori sajtót, írói műhelyeket és alkotók tevé­kenységét. A kötetet Pomogáts Béla előszava és Marosi Ildikó irodalomtörténész elemző tanulmánya bővíti és egy részletes névmutató zárja. A könyv terjedelme 337 oldal. Ára: 180 000 lej. Megvásárolható a Pallas-Akadémia Könyvkiadó üzleteiben, illetve megrendelhető pos­tai utánvéttel a következő címen: 530210 Miercurea Ciuc, str. Petőfi nr. 4, bf. 140, jud. Harghita. Telefon/fax: 0266-371036. Mobil: 0745-005544. E-mail: pallas@nextra.ro. SÚLY ALATT A PÁLMA AKAULMM­­­ISÍKSZARUJA Szívünk mély fáj­dalmával, de a jó Is­ten akaratában meg­­nyugodva tudatjuk, hogy a mindannyi­unk által szeretett drága jó férj, édesapa, nagyapa, dédapa, após, apatárs, koma, ro­kon és jó szomszéd, HEBENSTEIT LAJOS szerető szíve életének 71., boldog házasságának 47. évében, rövid, de súlyos szenvedés után 2004. augusztus 27-én 18.30 órakor megszűnt dobogni. Drága halot­tunk földi maradványait 2004. augusztus 30-án (ma) 16 órakor kísérjük utolsó útjára a Kőbánya utca 25 szám alatti gyászháztól a zsögödi római katolikus temető­be. Drága jó férjem, édesapánk! Fájó szívvel, könnyes szemmel kí­sérünk utolsó utadra. Fáradt tes­tednek a jó Isten adjon örök nyu­godalmat! Nyugalma legyen csendes, emléke áldott! A gyászo­ló család. (37606) Mély fájdalommal, de a jó Is­ten akaratában megnyugodva tu­datjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy a szerető édesapa, nagytata, após, dédapa, rokon, szomszéd és jó barát, az egerszéki özv. TANKÓ JAKAB életének 87., özvegységének 14 évé­ben 2004. augusztus 28-án hirtelen elhunyt. Drága halottunk földi ma­radványait 2004. augusztus 31-én, kedden 15 órától helyezzük örök nyugalomra a Csíkszeredai Szent­lélek utcai temetőbe. Részvétnyil­vánítást a temetés előtt fogadunk. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes! Nyugodjon békében! A gyászoló család. (37607) Fájdalomtól megtört szívvel, de a jó Isten akaratában megnyu­godva tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, testvér, anyatárs, anyós, rokon és jó szomszéd, id. TÖRÖK-ÁBRAHÁM IGNÁCNÉ Szántó Rozália életének 67. évében, özvegységé­nek 10. hetében hosszas, de türe­lemmel viselt betegség után 2004. augusztus 28-án nemes lelkét visszaadta Teremtőjének. Drága halottunk földi maradványait 2004. augusztus 31-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a családi háztól a csiklázárfalvi ró­mai katolikus temetőbe. A gyá­szoló család. (37608)

Next