Hargita Népe, 2006. március (18. évfolyam, 49-75. szám)

2006-03-24 / 69. szám

4 HM MAGAZIN 2006. március 25. Nem véletlen, hogy megmaradt Kallós Zoltán nyolcvanéves A múlt héten néhány napig Csíkban tartózkodott Kal­lós Zoltán népzenekutató. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél tett látogatása alkalmával beszélget­tünk. Első kérdésemre, hogy most mi mindennel foglal­kozik, a válaszúti szórványkollégium gondjairól szólt: pénz kell az új épület befejezéséhez és a gyerekek ellátá­sához. És a zene? - A zene, az élteti az embert. Se nem isszák, se nem eszik, mégis mindenkinek tetszik - ez a találós kérdés a zenére. - Hallom, CD-k kiadásán is dolgoznak. - Az ilyen gyűjtés nem lehet öncélú, ha ráül az ember, ak­kor nem ér semmit. Rengeteg problémát rejt, egy újabb adat ezer elméletet megdönthet. - Melyik vidékekkel foglal­kozik mostanában? - Én nem másztam bele mások területeibe. Megkezd­tem a Mezőségen, Széken és környékén (az észak-mezősé­­gi falvak a leghagyomány­­őrzőbbek minden szempont­ból), továbbá Kalotaszegnek a Nádas-menti részén, aztán Moldvában, Bákó, Román kör­nyékén és a gyimesi csángók­nál. Ha járok valahol, megné­zem, mi van ott, és amit szö­vegben, dallamban érdemes, azt fel szoktam venni. Ci­gányt is, románt is, magyart is. Tudok cigányul. Sok érde­kes dolog került elő a cigá­nyoktól, például a válaszúti karácsonyi énekük. A téli nap­fordulót latinul colondának hívták. Ők is úgy mondják a karácsonynak, kolonda. Van egy karácsonyi énekük, ami­ben olyan párhuzam van, mint a moldvaiban: feldíszí­tett ökrökkel, aranyekével szánt és veti a búzát. Ugyan­az a szöveg, mint a moldvai hergetésben. - Hogyan értékeli a Hargita együttesnek és a többi hivatá­sos együttesnek a munkáját? - Nem akarom dicsérni András Misit, mert elhiszi magát. De láttam a múltkor a Maros együttest, és nagyon elképedtem. Wass Albert em­lékére mezőségi táncot jár­tak. Nem tudom, ki állította össze, katasztrofális volt. Semmi nem volt a Tó-vidék­ről, pedig Feketelak, Füzes vagy Buza vagy valamelyik másik falu benne kellett vol­na legyen. Mind vásárhelyi mezőségi falvak táncait jár­ták borzalmas zenei anyagra. Egy csomó műdalra táncol­tak. Meg kellene válogatni a zenei anyagot, mert van ami­ben válogatni. Különösen a marosszéki hangszeres nép­zene csodálatos, vetekedik bármelyikkel. Nem tudom, nincs zenei ismeretük? - Marosszéken nagy a ro­mán-magyar kölcsönhatás? - Ismerni kell a zenei anya­got, és akkor le lehet választa­ni a románt a magyartól. Per­sze, van kölcsönhatás, de van különbség a román és magyar dallamok között. Előfordul az is, hogy ugyanarra a dallamra egyik faluban azt mondják, magyar, a másikban, hogy ro­mán. Főleg a Mezőségen, mert ott annyira összefonó­dott a román a magyarral. Nagy a magyar hatás. Már Kodályék is megírták, hogy a mezőségi román népzenében nagy a székely hatás. Hát nem ismerték a magyart, ezért mondták, hogy székely. Vi­szont van egy tanulmánya Ko­dálynak, A magyar és a szom­széd népek zenéje, ebben egy­más alá állít szlovák, magyar, horvát, román dallamot. Töb­bek között a Korond felett van egy homály című, gyönyörű székely dallamot. Mezőségről és Kalotaszegről is előkerült ennek a változata, és alája tett egy kendi-lónai román dalla­mot, szöveget. Ezek szerint azt következtethetnénk, hogy gyűjtött Kendi-Lónán, de nem hiszem. Inkább a katonaság­nál jegyezte le, mert van Gyu­latelkéről is gyűjtése Bartók­nak és több faluból Kolozsvár környékéről. Ezek alapján ők megállapították, hogy a régi magyar verbunkos zenét a mezőségi románoknál kell ke­resni. De nem ismerték a ma­gyart. Ha ő Lénán gyűjtött volna, biztosan elment volna a zenészekhez, és akkor előke­rült volna ugyanaz a zenei anyag, ami Boncidán és Vá­laszúton van, mert ennek a három szomszédos falunak - és itt, a Szamos völgyén végig, Szamosújvárig - azonos a ze­­nei anyaga. - A csíki, udvarhelyi, há­romszéki együttesek munkájá­ról mi a véleménye? - Azzal, amit láttam, meg vagyok elégedve, szép dolgo­kat csinálnak. És hozzáértés­, sőm válogatják ki a dallamo­kat, a viseletekben is igyekez­nek eléggé autentikusan visz­­szaadni az eredetit. Csak saj­nos, nincs pénzük. Mert ha úgy volna pénz, ahogy nincs, akkor biztos, még jobb lenne a kosztüm is.­­ Ebben a sok értéktelen bóvlival elárasztó világban ho­gyan lehetne fk­adni a fiatalok­nak azt­­ó hatalmas kulturális kincset, amit elődeink terem­tettek meg, és ami még megvan nekünk. - Ez teljesen az óvodán és az iskolán múlik. De sajnos az ok­tatók sem ismerik. És ha nem ismer valamit az ember, nem is szeretheti, így van az ételekkel is. Ha nem kóstoltam annak az ízét.. Nincs zenei oktatás az alsó tagozatokon. De örömünk­re legyen mondva, Kolozsváron néhány iskolában, csoportokkal most már beindult. Magyaror­szágon van néhány iskola. . .i­ős zenei oktatás folyik, és ennek látszik is az eredménye. -Jó néhány évvel ezelőtt egy népdalverseny zsűrijében vol­tam Budapesten, és elképed­tem, hogy miket énekeltek, rá­adásul nem is tudtak, csak két három népdalt. Most óriási ugrást tapasztaltam. Ez mind­ezeknek az iskoláknak és a táncházmozgalomnak tudható be. Sajnos, van egy olyan réteg - nemcsak ott, hanem itt is -, aki nem értékeli a magyar nép­zenét. Kimondják, hogy primi­tív, múzeumba való kacat, el­avult. Én nem értek egyet ve­lük, mert a magyar népdalban az élet minden mozzanatára ta­lálunk példát, és nem véletlen, hogy megmaradt napjainkig Aki ezzel foglalkozik, annak minden esetben a legszebb szö­veget a legszebb dallammal kell párosítania. Mert van mon­danivalója mindenkinek, és sze­mélytelenül szól mindenkihez. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magya­rul táncolunk. Ezerszer el­mondtam és most is elmon­dom: valahol ovastam egy­i­­ket, amely felteszi a kérdést, hogy kétezer-valamennyiben lesznek-e magyarok Európá­ban. Hát, ha ilyen szellemi ja­vakkal táplálkozunk, akkor biz­tos kibírunk még ezer évet. _________TAKÁCS ÉVA_________ Az élet fonákja Változó idők Lapunk március 13-án tudósítást kö­zölt a Magyar Köztársaság Csíkszeredai főkonzulátusának előző napi felavatásá­ról. Idézte Somogyi Ferenc külügymi­nisztert: „A Székelyföld nagy ajándékot kapott a mai nap. ” Victor Naumescu külügyi államtitkár kiegészítette azzal, hogy a főkonzulátus beindulása a ro­mán-magyar kapcsolatokban beállott mentalitásváltás tanúsága. Azt hiszem, az intézmény mindennapi, hivatali teen­dőin túlmenően, ebben a megjegyzésben rejlik az esemény lényege, amely érde­keltté teszi benne nemcsak a székely­­földieket, hanem a két ország egészét. Mire utalt ugyanis a mentalitásváltás fo­galma? Ezt leginkább egy régebbi ese­mény visszhangjaival lehet érzékeltetni. 1997. január 8-án a bukaresti sajtó rész­letesen idézte Ion Iliescu, a választások eredményeként államelnöki tisztségétől frissiben megvált PDSR-szenátor inge­rült nyilatkozatát azzal kapcsolatban, hogy Adrian Severin, az új külügymi­niszter bejelentette: egyetért a budapesti javaslattal, hogy Kolozsváron magyar, Debrecenben pedig román főkonzulátus nyíljék. Ion Iliescu reagálása: ha ez meg­történne, az a román diplomácia gyenge­ségének jele lesz. Adrian Severin bele­egyezése érthetetlen engedmény Magyar­­ország felé; semmi szükség még egy kon­zulátusra, hiszen a két ország állampol­gárai vízum nélkül léphetik át a határt. De mindez csak amolyan szolgálati jelle­gű kifogás volt, az igazi - mert politikai - ellenérv csak a nyilatkozat végén kö­vetkezett: „A kolozsvári magyar konzu­látus megnyitása az óvatosság hiányára utalna, amennyiben ennek a tájegység­nek a lakosai érzékenyek a magyar kér­désre. ” Ugyanígy, a román sovén­ nacio­­nalizmus sajtótermékei heteken át rio­gatták a közvéleményt, mekkora népfel­kelést vonna maga után, ha Erdély szí­vében magyar konzulátus nyílna. Mint ismeretes, mégis megnyílt, és vég­zi ma is a dolgát. Lázadás nem volt, a tájegység érzékeny lelkületű lakossága a pánikszerű mozgósítás ellenére sem vo­nult ki utcai tüntetésre. Egyedül Ghe­­orghe Funar polgármester tett ellenlé­pést, azt is a maga sajátos bohóc stílusá­ban: híveivel lelopatta a magyar zászlót a konzulátus homlokzatáról. Még ebből sem lett földindulás. Került másik zász­ló a helyébe, ott lengedez most is, de Funart a lakosság nem választotta újra polgármesternek, noha jelöltette magát, és biztos volt győzelmében. Az extrémizmustól gerjesztett konzu­látus-hisztéria óta csak kilenc év telt el, mégis milyen távoli emléknek tűnik! Most, hogy Csíkszeredában minden til­takozás, minden magyarellenes kam­pány nélkül nyílt meg a második ma­gyar főkonzulátus, és hogy a székhelyé­re fölvont magyar zászló senkiből sem váltott ki ideggörcsöt, még az sem, hogy a román kormányt az ____________ avatóünnepségen Mar­kó Béla, az RMDSZ el­nöke, mint miniszterel­nök-helyettes képvisel­te, a kolozsvári hangu­latkeltést még távolab­bi múltnak érezzük. Éppen úgy, mint a Nagy-Románia Párt hetvenkedéseit, mikor főemberei az OTV-ben estéről estére dagadó erekkel, dühtől el-elcsukló hangon fogadkoztak, márpedig, akárhogy küzd érte az RMDSZ és vele Dávid Ibolya, Aradon nem lesz felállítva a Szabadság-szobor. Most mégis áll, ellenzői pedig visszavo­nulót fújtak. Mikor a román államtitkár Csíksze­redában a két ország kapcsolataiban beállt mentalitásváltást emlegette, so­kakban ilyen emlékek keltek életre. Hogy teljesebb legyen a kép, tegyük hoz­zá Verestóy Attilának egy megnyilatko­zását is, mert sajtónk a maga idején nemigen idézte. A kisebbségi törvényter­vezet szenátusi vitáján, 2005. október 21-én az RMDSZ nevében többek kö­zött ezt mondotta: „Meggyőződésünk, hogy miután ez a törvény hatályba lép, pontosan abban a helyzetben leszünk, mint mindannyiszor, amikor némelyek azt hitték, vagy azt próbálták elhitetni az emberekkel, hogy egy törvényalkotási vagy intézményteremtési lépéssel az el­____________ fenségeskedés magva­it hintjük el románok és magyarok között. Soha nem történt így. Emlé­keztetem önöket, meny­nyi vita és érzelemkitö­rés jelent meg a sajtó­ban a kolozsvári kon­zulátus megnyitása előtt. Miután a mrkö­­désbe lépett, minden tökéletes re.m.Mm zajlik. A kétnyelvű feliratok is kezdet­ben sokkoltak némelyeket, emiatt gyak­ran letörölték, de mára már oda jutot­tunk, hogy az ország több mint ezer helységében hasznos, szívünknek ked­ves díszletet alkossanak, így lesz ezzel a törvénnyel is." Úgy érzem, a Magyar Köztársaság Kolozsvárott és Csíkszere­dában hivatalosan kitűzött zászlója igazolja az ilyen derűlátó vélekedéseket. BARABÁS ISTVÁN „szívünknek kedves díszletet alkossanak”

Next