Hargita Népe, 2008. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

2008-08-01 / 176. szám

PÉNTEK NÉZŐPONT Előbb ígéret, majd habozás... M­iután az elmúlt hét elején Paul Pacuraru munkaügyi miniszter nagy megelégedéssel jelentette be, hogy biztosra vehető a nyugdíjpont értéké­nek közel 20%-kal való megemelése november 1-jétől, a Romániai Nyugdíja­sok Szakszervezeteinek Országos Föderációja (FNSPR) azt szorgalmazta, hogy az időpontot hozzák előre, nevezetesen szeptember 1-jére. A kérésüket egyrészt azzal indokolták, hogy az infláció kedvezőtlen alakulása helyzetbe hozta a nyugdíjasokat, másrészt pedig azzal, hogy a miniszteri bejelentés sze­rint már az első félév végén jelentős többlettel zárult a társadalombiztosítási költségvetés. A tárcavezető kedden reagált a szóban forgó kérésre, elég fur­csán: „A kormánynak más problémát is meg kell oldania, nem csupán a nyugdíjak emelését... A kormány nem csupán a nyugdíjakra gondol. Vannak másabb problémák is, az árvizekkel, az iskolákkal és az egészségüggyel kap­csolatosan. Nagyon sok problémánk van. Én akkor is­ örvendenék, ha november 1-jétől sikerülne megemelni a nyugdíjakat, mert a törvény 2009. január 1-jét írja elő”. Hozzáfűzte azt is, hogy a nyugdíjasok kötelessége kér­ni, a kormány kötelessége pedig megvizsgálni, hogy van-e erre lehetőség. Egyes szakelemzők cinikusként értékelték a miniszter ilyen viszonyulását, ugyanakkor arra is utaltak, hogy itt nem kérésről van szó, hanem egy olyan jogosultságról, amit maga a ----------------------------------------------------------------­törvény biztosít. Érdemes megvizsgálni a kialakult helyzetet: egyes elemzők szerint a nyugdíj­pont értéke az idén sérült an­nak okán, hogy a társada­lombiztosítási költségvetés­ben szereplő országos átla­gos havi bruttó bér (amely vi­szonyítási alapja a nyugdíjpontérték kiszámításának) eleve alulméretezett volt. A költségvetésben 1550 lejt tüntettek fel, de az országos átlagos havi bruttó bér már januárban 1623 lej volt, s ezt követően minden egyes hónap­ban meghaladta az 1600 lejt (májusban például 1704 lej volt). Gazdasági elemzőknek arra a felvetésére, hogy az átlagbér ilyenszerű alakulása okán ki kellett volna igazítani a társadalombiztosítási költségvetés egyes sarokszáma­it, az Országos Nyugdíjpénztár elnökasszonya ingerülten azt válaszolta, hogy ilyen, vagy olyan ingadozások nyomán az indokolatlan lenne és egyébként is nem egy helyes gyakorlat a költségvetés kiigazgatása. Nincs igaza, egyrészt azért, mert nem „ingadozásról” van szó, hanem egy folyamatos trendről, másrészt pedig azért nem, mert a költségvetés-kiigazítás a hazai gyakorlatban már-már rutinos (az állami költségvetést az idén már kétszer igazították ki). Közvetve ide tartozik az is, hogy az a bizonyos társadalombiztosítási költség­­vetési többlet végeredményben annak tulajdonítható, hogy alulméretezték a már említett országos átlagbért (ha kisebb kvantumú bérrel számoltak, akkor természetszerűen a társadalombiztosítási hozzájárulás is kisebb kvantumú). Azaz, nem írható a befizetési fegyelem megszilárdulása, a foglalkoztatottak száma növekedésének a javára. Sarkalatosabban fogalmazva: azt a többletet kispórolták oly módon, hogy eleve „összezsugorították” a nyugdíjpont érté­kének számítási alapját. Ilyen úton-módon pedig most, miután az esztendőből eltelt hét hónap, nem nagy kunszt bejelenteni, hogy adott a forrás a nyugdíjak megemelésére. És hogy a kormánynak sok más problémája van ebben az időszakban, azt senki sem vitatja. De azok nem hathatnak ki a társadalombiztosítási költségvetés vonatkozó fejezeteire, mint ahogy az is igaz, hogy nincs össze­függés ez utóbbi és az iskolák, vagy az egészségügy sajátos problémái kö­zött. Mert ugy­e, a kocsiszínt sem lehet egy lapon emlegetni a tejszínnel... A keddi miniszteri megnyilatkozásnak van egy másik vetülete is: mintha arra engedne következtetni, hogy habozik, azaz már-már úgy tűnik, hogy az általa beharangozott november 1-jei időpont sem biztos. Majd megválik... Hecser Zoltán „örvendenék, ha november 1-jétől sikerülne megemelni a nyugdíjakat” Újból tűz ütött ki Egyik baj a másikat éri - nyilatkozta Pap József a Mediafax hírügynökségnek azt követően, hogy szerdáról csütörtökre virradó éjszaka éjfél után 22 perccel tűz ütött ki az általa alapított cégnél. I­­n-információ Az Industry Transilvan Kft. ügyvezetője és többségi tulajdo­nosa, Pap István elmondta, na­gyobb volt a harang félreverése, mint a tűz. Azt követően, hogy múlt szombaton kollektív munka­baleset történt a gyárnál,a­mely­nek huszonhárom sérültje kór­házban fekszik, a szerda éjszakai tűz nyomán bepánikoltak az éj­szakai váltásban dolgozók. Az Oltus Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége sajtónyilatkozat­ban közölte a történteket, e sze­rint a brikettkészítő műhelyben vélhetőleg a kéményből kijövő szikra gyújtotta meg az építmény fa tetőszerkezetére rakódott fi­nom faport, ebből keletkezett a tűz, amit tíz perc alatt sikerült el­oltani. A helyszínre két tűzoltóau­tó érkezett, személyi sérülés nem történt, a tetőszerkezetet mint­egy két négyzetméteren érte ká­rosodás. KÖRKÉP 3 Menedzser kerestetik Ravatalozó épül Csíkmadarason • Kozán István Senki sem vállalta a csíkma­­darasi alpolgármesteri szék elfog­lalását, ezért úgy döntöttünk, hogy meghirdetjük az állást - nyi­latkozta lapunknak Bíró László, Csíkmadaras polgármestere. Immár több, mint egy hónapja próbálkoznak a tanácstagok egy­más meggyőzésével, ám minded­dig senki sem vállalta a felkérést. Abban bíztak, hogy az Egyesült Államokban tartózkodó tanácsos rábólint a felkérésre, de ő mégis nemet mondott. - Egy olyan menedzsert kere­sünk, aki jártas a közigazgatás­ban, így segítségemre lehet a község vezetésében - tette hozzá Madaras első embere, aki szerint ez a nem mindennapi megoldás a helybéliek javát fogja szolgálni. Beszámolt ugyanakkor arról is, hogy az elkövetkezendő időszakban a községi ivóvízhálózat bővítésére és szennyvízcsatorna-hálózat kiépí­tésére fókuszálnak. Emellett a mintegy tizenkét kilométeres közsé­gi úthálózat felújítása, valamint a ravatalozó építésének támogatása is előkelő helyeken szerepel. A par­kosításra vonatkozó pályázatukat szeptember elejére készítik el. Csíkmadarasi temető. Ide épül a ravatalozó Opcionális tantárgy lesz A kommunizmus története A mai tizenévesek vagy értetlenül néznek, vagy csak mosolyognak, mikor szüleik, nagyszüleik a kommunizmus éveit emlegetik. A következő tanévtől azonban többet tudhatnak erről az időszakról, ha opcionális tantárgyként A kommunizmus története Romániában című tantárgyat választják.­ ­ Takács Éva A román oktatási miniszter 4699-es rendeletével jóváhagyta A kommunizmus története Ro­mániában elnevezésű tantárgy tantervét. Ezt a tantárgyat vá­laszthatóként az iskola döntése alapján kínálhatja tizenegyedikes és tizenkettedikes diákjainak. Egyéves tantárgyról van szó, amely a történelem oktatásán be­lül megfelel a történelem tan­tárgy követelményeinek. A tanterv, figyelembe véve a didaktikai szempontokat, végigve­zet azokon a hatalmi és pszicholó­giai mechanizmusokon, amelyek lehetővé tették a kommunizmus bevezetését, és bemutatja a de­mokratikus szerveződéseket is. A történelmi tényeket nyolc nagy té­mában foglalja össze a tanterv: A kommunizmus Romániában, A hatalom átvétele Romániában, A hatalom megtartásának mecha­­nizmusai, A gazdaság a romániai kommunista rezsim alatt, A „má­sik” a kommunista rezsimben, El­lenállás és disszidensek a kommu­nista rezsim ideje alatt, 1989 Eu­rópában és a romániai esemé­nyek, A kommunizmus öröksége a ’90-es években. Az említett tantárgynak be kell illeszkednie abba a heti 4-7 órába, amelynek tartalommal való meg­töltését a középiskolák kerettanter­­ve az iskolák saját döntésére bíz. Székelyudvahely Érvényben az új forgalmi rend Mától megváltozott forgalmi rend szerint közlekedhetnek a gépjárművek Székelyudvarhelyen, ezért kérik a városon áthaladó és a város között közlekedő gépkocsivezetőket, hogy fokozott figyelemmel és az eddigieknél nagyobb óvatossággal közlekedjenek. A helyes irány betartásában nem csak az újonnan elhelyezett közlekedési táblák, hanem a rendőrség is segít. Figyelmeztető akciók lesznek, illetve hangosbemondókkal is tájékoztatják a lakosságot a változtatásokról. A forgalmi káoszt szeretnék megszüntetni Udvarhelyen. Sikerül? Felújítási munkálatok : Lázár Emese A székelyudvarhelyi központi buszmegálló előtt évek óta gon­dot okozó szennyvízvezeték ki­cserélését tegnap fejezték be. A cserére azért volt szükség, mert az elavult szennyvízcsatornából nagyobb esőzésekkor kifolyó kanálislé elárasztotta a Vasszé­kely szobor előtti teret. Az új csa­torna elhelyezése orvosolja a problémát. Egyébként az elmúlt héten a város területén számos helyen cserélték ki a vízvezetéket az Aqua Nova szakemberei, befejeződött például a Szent Já­nos utca kanalizálása is. A feltört részek aszfaltozása egyelőre el­marad, mert a vízelnyelők elhelyezése még hátra van és a városi tanácsnak jelenleg­ erre nincs anyagi fedezete. A Tamási Áron utcában is ki­cserélték a megrozsdásodott víz­vezetéket. A mintegy 16 méter­nyi új vezeték elhelyezése miatt az aszfaltréteget feltörték, az új­­raaszfaltozást jövő hétre terve­zik. Ugyancsak jövő héten kerül aszfaltréteg a Kórház negyed be­járata előtti - újonnan kialakított és kiszélesített - járdaszakaszra.

Next