Megyei Tükör, 1968. augusztus (1. évfolyam, 26-31. szám)
1968-08-03 / 26. szám
3 nm^cí TÜKÖR EmbemozelDen Ismerősként kerestem fel Kiss Árpádot, a községi pártbizottság titkárát Nagyborostyán. Sok estét töltöttünk epvül egy másik községben, a mindennapi munka problémáit — beiskolázás, ifjúsági csütörtökök szervezése, a szülőkkel való viták, meg nem értés leküzdése — hoztak össze. Ilyenkor beavatott gondjaiba is, sokszor mérlegeltük, néha órákon át, mit lehetne tenni a rosszul menő termelőszövetkezettel. Kíváncsi voltam : hogyan alakult a sorsa új munkahelyén, szerencsésebb-e, megértőbbek-e, mozgósíthatóbbak-e itt az emberek ? Mert a gazdaság, a rábízott körzet erkölcsi, politikai, emberi fejlődése határozza meg az aktivista tekintélyét, ettől függ, hogy kielégülést nyer munkájában, hogy egyáltalán elviselhetővé válik a családjától hetekig, hónapig tartó távollét. Már tizenhét éve járja a falvakat. Beszédébe, gondolkodásába annyira beleivódott a különböző embercsoportokkal való mindennapi kapcsolat, a meggyőző, lelkesítő vagy egyengető, mérlegelő — az egyszerű emberek nyelvén szőtt magyarázatok íze, szóhasználata —, hogy a baráti beszélgetés is akaratlanul hivatalos tónust kap, a beszüremlő közügyi kifejezések maguk után vonzzák a problémákat. Menten a községi gondok, lehetőségek kerülnek elő —magánélete eggyéfonódott ezekkel, a Mozgalmas időszakban került nagyborosnyói pártszervezet élére, közvetlen a megvésítés után. Azt a körzetet kapta, amelyből kiformálódott a mai község. A hozzá tartozó falvak sokban különböznek fejlettség, életszínvonal tekintetében : Nagyborosnyó, Lécfalva rendezett fejlett települések —, Feldoládyba, Kisborosnyóra még a villany sincs bevezetve. A nagyborosnyói MTSZ tagjai szorgalmas, munkás emberek —, de elegendő volt egy kis félreértés, torzsalkodás a vezetőség és a tagság között — néhány hektár burgonyát a földben hagytak ősszel. Az új községesítéskor nem szívesen egyesültek a lécfalvi gazdasággal, a lécfalviak adósságai miatt. Minden ember ismeretére, tapasztalatára szükség volt, hogy az országos folyamat érdekében egyeztesse az emberek véleményét, érdekeit. A Sétálunk a községközpontban, néptanáccsal szembeni domboldalon állatvásár van. Az emberek köszönnek, mindenkihez van egy-két szava. Otthonosan mozog közöttük. Nézzük az üzleteket : — tiszták, rendezettek — vasüzlet, élelmiszerüzlet, zöldséges-, könyvesbolt — sok üzletecske, mindenikben marasztalják, látszik, hogy állandó látogató. A községből sok mesterember és szakképesítetlen munkás ingázik hosszú, fárasztó utazással Brassóba, pedig kezükre, tudásukra otthon is szükség PÁRTÉLET lenne. Hajnali négykor mennek, és csak este hat óra felé kerülnek vissza családjukhoz. Idejük jó része döcögő, füstös vagonokban, kártyázás vagy inkább kimerítő, mint pihentető kényszer-szunnyadozás közben telik. Legtöbbjük így sem cserélné el otthonát Brassóval, ragaszkodik a házhoz, a kerthez, a vidékhez. Állandó gondja , hogyan lehetne ezeket az embereket „visszaszerezni“, vagy legalábbis életükön könnyíteni. — Tavaly nem nagyon látták őket a mezőn .... pedig bizony nagy szükség van a férfikézre. Jobb jövedelmet kell biztosítson a gazdaság, talán akkor... Van kezdeményezés. A kaszálókat annak megfelelően osztották ki, hogy egyénenként ki mennyi munkanapot teljesített Szabadidejükben ők is bekapcsolódhattak a sürgősebb munkálatoknál, kapálásnál, egyelésnél. Sokkal szebben néznek ki a földek, és az emberek gyakrabban keresik fi irodájában, a mezőny igazságosnak tartják, amit kezdeményez. Közben arra is gondol, hogy otthonosabb, marasztalóbb legyen a község. Megvan az engedély egy ellátási komplexum építésére. A hely kiválasztásakor arra irányította a figyelmet, hogy az új falatozó mellé elkeríthessenek majd egy nyári kertet is. A gazdaság állatállományát sikerült annyira gyarapítani — 40—50 szarvasmarhával több van az előirányzottnál —, hogy most falusi mészárszék létrehozásán fáradozzék. Még az idén üzembe helyezik a községi pékséget, a lakossággal egyetértésben építenek egy tekepályát. A héten kígyós a villany Feldobolyban, az MTSZ vállalta, hogy fürdőt rendez be az állatgondozóknak ... Visszatérünk a pártbizottság irodájába. Csak most veszem észre, milyen szép népi faragású és festésű bútorral rendezték be az egyik szobát. — Látja, ez is odaveszett volna. Amikor a kultúrház berendezését leltároztuk, a pincében találtunk rá, a lomok között. A színpad külső keretének is galambdúcos székelykapu formája van, csak a színészek nem jönnek már nyolc hónapja ! Nemrég hozták rendbe az öltözőket : egy-egy termet, külön a férfiaknak, külön a nőknek. Szívesen vennének bérletet is, többen mondták. Biztosíthatnánk egy-egy házat minden előadásra. Munkájában adódnak tréfás epizódok is. A falu állomás felöli oldalán a mez ök szélén nagyon sok téglavető cigány telepedett meg az utóbbi években. A rendszertelen település vonja a községközpont bejáratát. Ki is jelöltek nekik helyet a falu másik részén, az átszállításukat is megoldanák, de nincs egy vezető emberük, akivel tárgyalni lehetne. A megoldást sürgették a megyei szervek, nem volt mit tennie, gyűlésre hívta őket Ezért egyesek, ha szóba kerül, tréfásan a „cigányok bírája“-ként emlegetik, ügybuzgalma, igyekezete érdemes a szóra. A községi párttitkár akkor segítheti elő igazán egy helység kibontakozását, ha jelen van az emberek hétköznapjaiban, s így, emberközelből próbálja összefogni a bizalom és a haladás szálait. Lengyel László nyári őrjárat lint a népdal Nagybaniból ? Ismeretes az a tény, hogy a népdal, népzene mi emberrel együtt élt, végigkísérte évszázadokon, mellette volt a munkában, társa volt a bánatban, az örömben, egyedüllétben, a legegyszerűbben és legtisztábban fejezte ki, igen magas művészi szinten, az egyszerű falusi ember érzelemvilágát. Épp úgy, mint a különböző nyelvjárások, meghatározott és ugyanakkor eggyé olvasztott egy bizonyos területen élő embercsoportot, s így minden vidéken más-más féle dallamtípusok, variánsok kerültek előtérbe, kihangsúlyozva az illető vidék specifikumát. Amikor az Erdővidékre indultam egy igen rövd népdalgyűjtési körútra — Nagybaconba és a környező falvakba — az az elv vezérelt, hogy ennek az erűidnek egységes dallamanyaga lehet, hiszen földrajzilag is különálló tájegységet alkot. Talán a Halod az a határ, mely elválasztja az ezután következő vidéket a ,,külvilágtól", a város hatásától, és éppen ezér, itt még igen értékes, eddig fel nem jegyzett és nem rendezett népdalanyag található. Így gondoltam Az első csalódás akkor ért, amikor a néptanács elnöke, Keresztesoltán elmondotta, hogy a faluban egyetlen nő sincs, aki helyi népdalokat ének< ne, mivel ez itt is a szokás, s az a pár férfi, aki segítségünkre ehet, szám szerint mindössze három-négy"be • stv." kértem, próbáljanak visszaemlékezni az őre,a'ki dalaira, énekeld azokat a dallamokat, amelyeket különböző munkák végzésekor, mulatságokon, ünnepnapokon énekelnek. Az eredmény elképesztő volt. Az egész faluban nem találtam egyetlen helyi jellegű dallamot sem. Az elhangzott dallamok nagy része népies műdal vagy legjobb esetben Csík és Udvarhely vidékéről származott. Sajnos, az eredmény a környező falvakban is (Kisbacon, Magyarhermány, Bibarcfalva) hasonló volt. Ez a tünet országszerte jelentkezik. Az egyre fejlődő technika, a rádió, televízió behatolása a faluba, gyárak építése, a gitárzene járványa, melyet a falusi fiatalság nagy része elsajátít, valamint az a helytelen nézet, hogy a ,,városi zene“ a magasabb színvonalú muzsikát képviseli, odavezet, hogy a falusi ember lenézi saját népzenéjét, nem műveli ezt, az öregektől nem tanulja meg, nem veszi át, egyszerűen nem vesz tudomást róla így lassan, egy pár évtized múlva, teljesen kihal a hagyomány, amely kétezer évet élt, és amelynek értéke felbecsülhetetlen az emberiség számára. Mit tehetünk annak érdekében, hogy mentsük, ami menthető ? A nagy feladat elsősorban a falvakban élő tanítókra és zenetanárokra hárul, kiknek valamilyen formában rögzíteniük kellene ezeket a dallamokat kottapapírra vagy magnetofonra S ha ezek közül egyik sem sikerül, akkor hívjuk segítségül az alkotások házát, hogy küldjön szakértőket, akik lejegyezzék a dallamokat. Csakis így kerülhetjük el azt, hogy egy pár év múlva ne tűnjön el megyénkből az autentikus népzene. Czakó Ádám MEGYÉNK A napokban tartották meg megyénk öt választói körzetében a Nagy Nemzetgyűlési képviselők és a választók találkozóját. A képviselők ismertették az utóbbi időben hozott törvényeket és törvényerejű rendeleteket — tanügyi törvény, büntető törvénykönyv, házhelyek számbavétele és eladása, lakástörvény stb. —, beszéltek azok jelentőségéről, a dolgozók életszínvonalának szüntelen emelésében, nemzetgazdaságunk fejlődésében játszott szerepükről. Ezt követően a találkozón résztvevő munkások, parasztok, értelmiségiek a körzetükben felmerülő legfontosabb problémákat, hiányosságokat tárták fel, javaslatokat tettek orvoslásukra. Sepsiszentgyörgyön — képviselő Kászoni Ilona — Virág Jószef a bútorgyár modern gépi berendezéssel való ellátását sürgette. Ugyanakkor kitért egy korszerűágólád építésének, a személyi lakások építési üteme meggyorsításának a szükségességére is. Kósa Ferenc, a Szorgalom kisipari termelőszövetkezet elnöke a szolgáltatási komplexum. Patakfalvi Izsák, a városi művelődési ház igazgatója az új művelődési palota és a mozi felépítéséhez kért támogatást. Kulcza István hozzászólásában javasolta egy könnyűipari szaklíceum létesítését, Jakab Tibor pedig a képviselő közbenjárását kérte a Minisztertanácsnál, hogy a város ivóvíz-ellátásának megjavításával kapcsolatos tervet minél hamarabb jóváhagyják. Kézdivásárhelyen Zsoldos György képviselő szavait számos kérdés megjegyzés követte. Nagy Zoltán javasolta, hogy tegyenek meg mindent a régebben működő erdészeti iskola visszaállításáért, mert csakis így válik lehetővé a szakkáderhiány felszámolása az erdészetben. Felhívta a jelenlevők figyelmét a minőségi munka állandó javításának jelentőségére, mivel egyes esetekben olyan árut bocsátanak ki, amely még a felét sem éri meg annak az árnak, amit érte fizetnek. Érdekes javaslatok hangzottak el a baráti találkozón is. Többek között szorgalmazták a Barót—Málnás közötti útszakasz modernizálását, a zöldségés élelmiszerellátás megjavítását, valamint játszótér létesítését a lakástömbök mellett. ★ A megyei pionírtanács iskolások újabb csoportját — ezen a nyáron már a negyediket — küldte fel a Szent-Anna tó mellett szervezett listótáborba. Egy másik, 22 pionírból álló csoport Kónya Ádám tanár vezetésével Ika váránál ütötte fel sátrait. Feladatuk, hogy az ott folyó ásatási munkálatoknál segédkezzenek. A Bardóc községi pártbizottság, az ideiglenes néptanács és az általános iskola versenyfelhívására megérkezett az első válasz. A község fiataljai — amint Gyenge József, a pártbizottság titkárhelyettese írja — voltak az elsők akik vállalták, hogy mindent megtesznek a felhívás nyomán kibontakozó verseny megnyeréséért. Nemrég például 23 ifjú szorgoskodott a három új tanterem felépítésénél. Eredmény : néhány óra leforgása alatt Ifi köbméterrel nőtt az épület fala, nagy mennyiségű lécet, deszkát és téglát szállítottak védett helyre. Különösen Kovács Béla, a községi KISZ-bizottság tagja végzett derekas munkát a mozgósításban, irányításban. A község KISZ-bizottságának a pártbizottság segítségével sikerült a megalakulás óta eltelt pár hét alatt kezébe vennie ténylegesen is az ifjak vezetését. Igyekszik biztosítani az ifjúság érdeklődési körének megfelelő tevékenységet, kirándulásokat, ifjúsági esteket szervez. E gondoskodás eredményeként jött létre a kultúrotthon keretében az „Ifjúság háza", amely szórakoztató játékokkal felszerelve tisztán, barátságosan várja minden alkalommal az érdeklődőket. Nem csoda tehát, ha a község vezetői meg vannak győződve, hogy hívásukra egy emberként fognak az ifjak résztvenni a kalászgyűjtési és más hazafias munkálatokban. Péter Sándor íR ÉLETÉBŐL Gyűléseink etikája (folytatás az első oldalról) az intézkedés társadalmi szükségességével, hanem az eljárás megmódolásával van baj. Hozzátartozik gyűléseink etikájához, hogy a legfontosabb gondokat állítsuk pástra, s az elvszerű vitában egyenlő félnek tekintsük az asztalnál ülőt a széksorok bármelyik becsületes, jó szándékú tagjával. Valahol itt van a vezető ember iránti teljes bizalom kulcsa. Nem téveszthetjük össze a kategóriákat — szükségünk van ünnepeinkre, teremtettünk, vegyük hát számba ezt — de permanensebb szükségletünk a menet közbeni számbavétel, a munkaülés, ahol semmiféle ünnepi mezbe öltöztetett felsorolás nem mentheti lehetőségeink felelőtlen kihagyását, még akkor sem, ha pillanatnyi kényelmetlenséggel kerülünk szembe. Gyűléseink etikája — őszinteség. A tények ferdítésével csak a jószándóik meghasonlását idézheti elő az, aki a tudott való ellenére megrendez, beállít saját szempontja szerint. Aki úgy ítélkezik személyek és megnyilvánulások, problémák felett, hogy ítéletének jogosságát abban látja — úgyis megszavazza mindenki i tájékozatlanságból merev szokássá alakult gesztusból. A közösség ítélete, buktatókon, vajúdáson át, kialakul. Kialakul és hat. hatni fog. Közéletünk demokratizálódása, mely a párt szem elől nem tévesztett irányvonala, érleli gyümölcseit, anyagi, mozgató erővé válik. Kisebb és nagyobb kollektívum létkérdése, hogy gyakorlattá tegye ezt az elvet, mely végső soron az egyén teljes, hasznos társadalmi kibontakozását jelenti. Dolgozó népünk érzi és érti a IX. Kongresszus óta eltelt három év anyagi és szellemi nyereségeit, melyek közül — közéleti vonatkozásban — legfontosabb a szabad, felelős véleménycsere lehetőségének megteremtése. * 1