Megyei Tükör, 1969. február (2. évfolyam, 55-59. szám)

1969-02-01 / 55. szám

4 NICOLAE CEAUŞESCU ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás a 3. oldalról) közötti közös vagyonnal ren­delkező szövetkezetek száma 724-ről (14,1­ százalék) 1285-re (27,5 százalék) növekedett, a 200 000 lejen felüli közös va­gyonnal rendelkezők száma pe­dig 193-ról (4 százalék) 1180- ra (25,2 százalék). Természetesen ezeket az adatokat elemezve kitűnik, hogy jelentősen nőtt azoknak a szövetkezeteknek a száma, amelyek jelenleg több mint 200 000 lej közös tulajdonnal rendelkeznek 100 hektáron­ként. Elég nagyszámú olyan egység van azonban — mint­egy 12 százalék —, amely 100 hektáronként 100 000 lejen alul áll, s ez arról tanúskodik, elv­társak, hogy sokat kell még­tennünk az összes szövetkeze­tek intenzív fejlesztése érdeké­ben Meg kell jegyeznünk, hogy ilyen gyengén fejlett szö­vetkezetek nemcsak a dombos és hegyvidéki övezetben van­nak. Az ilyen szövet­kezetek közül 106 síkságon működik. Ugyanakkor a dombos övezet­ben 564 szövetkezet rendelke­zik 200 000—200 000 lej értékű közös tulajdonnal, 302 pedig 300 000 lejen felüli közös tu­lajdonnal 100 hektáronként. Arról tanúskodik ez, hogy a dombos övezetekben levő szö­vetkezetek is jó eredményeket érhetnek el gazdasági fejlődé­sükben, amennyiben jól gaz­dálkodnak és jól vezetik őket. Ha megvizsgálnék a pénzjö­vedelmet is és a munkanap­egység javadalmazását is, ugyanarra a következtetésre jutnánk. Csupán egy számada­tot közlök a munkanapegység értékéről. Mindazon szövetke­zetek közül, amelyekben a munkanapegység értéke meg­haladta a 30 lejt, 154 mezősé­­gen és 133 dombvidéken van, ami azt mutatja, hogy a domb­vidéken is megvan a lehetőség a termelés növelésére, a jöve­delem gyarapítására. Amint az előterjesztett álla­tokból kitűnik, az ország min­den övezetében vannak jó szö­vetkezetek, amelyek magas gazdasági mutatókat érnek el, s vannak gyengébben fejlett szövetkezetek. Természetesen, a mezőgazdasági szövetkezetek konkrét természeti adottságai jelentős tényezőt képviselnek, amely meghatározza gazdasági differenciálódásukat. De amint mondottam, a számok azt mu­tatják, hogy egyes mezőgazda­sági szövetkezetek lemaradása nem magyarázható a kevésbé kedvező talaj- és éghajlati vi­szonyokkal, még a dombvidéki­­és a hegyaljai övezetek eseté­ben sem. Egyes szövetkezetek nem megfelelő gazdasági hely­zete nagy mértékben a terme­lés- és munkaszervezésben mutatkozó hiányosságoknak, a közös vagyon gyarapítására, az anyagi és a pénzalapokkal va­ló jó gazdálkodásra irányuló elégtelen törődésnek tulajdo­nítható. Az élet, számos mezőgazda­sági szövetkezet tapasztalata azt mutatja, hogy a dombvi­déki és a hegyaljai övezetek­ben is jó eredmények érhetők el a termelés megfelelő meg­szervezésével, az olyan sajátos, hagyományos ágak fejlesztésé­vel, mint amilyen az­ állatte­nyésztés, a gyümölcstermesz­tés, a szőlőművelés. Nem aka­rok konkrét példákra utalni. Itt több szövetkezeti elnök, párti­­i­kár beszédes tényeket említett meg e tekintetben. Egyes szövetkezetek lemara­dása annak is tulajdonítható, hogy a mezőgazdasági szervek, a szövetkezeti szövetségek, más állami szervezetek, a gépesí­tési vállalatok nem irányítják és nem támogatják őket kellő­képpen. Ha mezőgazdasági szerveink nagyobb szilárdsággal és hatá­rozottsággal léptek volna fel a párt és a kormány kijelölte intézkedések megvalósításában, ha nagyobb mértékben, konk­réten segítették volna külön minden szövetkezetét abban, hogy termelését tevékenységi feltételeinek megfelelően szer­vezze meg, rég felszámolhat­tuk volna a gyengén fejlett szövetkezetek lemaradását. Meg kell értenünk tehát, hogy nem beszélhetünk a különböző övezetekben működő egyes szövetkezetek fejlődési lehető­ségeinek hiányáról, hanem c­sak azon szervek gyenge mun­kájáról, amelyeknek feladata irányítani és biztosítani a me­zőgazdaság fejlődését az illető szövetkezetek gyenge munká­járól, azon megyék és közsé­gek párt­szerveinek és­­szerve­zeteinek hiányos tevékenységé­ről, ahol ilyen helyzetek for­dulnak elő. Utalnék Mára­marosra, a­­melyről úgy hallottam, tegnap azt mondták, hogy szövetkeze­teinek nincs meg a fejlődési lehetőségük. Ki ne ismerné a máramarosi állattenyésztés ha­gyományait ? Országszerte nagy megbecsülésnek örvend a­ máramarosi barna fajta, a Schiwitz, ahogy mondják, a­­mely ebben az övezetben jött létre és fejlődött ki. Márama­­ros gazdag legelőin az állatte­nyésztőknek sikerült nagy jö­vedelmet elérniük. Intézkedni kell, hogy Máramaros ismét nemesített állattenyésztési ter­melésünk bázisává váljék. De nemcsak Máramaros van eb­ben a helyzetben, elvtársak. Megengedhetetlen, hogy egyes hegy- és­­lombvidéki megyék, amelyek nagy legelőkkel és kaszálókkal rendelkeznek, s a­­melyek gazdag állattenyésztési hagyományra tekintenek visz­­sza, kisebb tejhozamot érjenek el, mint a síkvidékiek. Még vissza fogok térni az állatok problémájára. Azért tértem most ki erre, hogy hangsúlyozzam : nem indokol­tak azok a vélemények, hogy domb- és hegyvidéki öveze­tekben kevésbé kedvezőek az adottságok a szövetkezetek ter­melésének és jövedelmének gyarapítására. Igaz, hogy ha búzát és kukoricát vetünk a hegyekben, nem terem sem­mi. A mezőgazdaságot orszá­gunk különböző földrajzi fel­tételeinek megfelelően kell megszerveznünk, búzát és ku­koricát, burgonyát és napra­forgót kell vetnünk ott, ahol ez jól megterem és az állat­­tenyésztést kell fejlesztenünk ott, ahol erre kedvezőek a ter­mészeti adottságok, és ahol a parasztok nem száz, hanem ezer meg ezer év óta állatokat tenyésztenek. Feladva azt a felfogást, hogy a domb- és hegyvidéki öveze­tekben nincsenek kedvező me­zőgazdasági adottságok, komo­lyan munkához kell látnunk, hogy megszervezzük a tudo­mányos mezőgazdaságot az összes szövetkezetekben, min­den övezetben, s így a legrö­videbb időn belül kiküszöböl­jük az említett hiányosságo­kat. Tisztelt elvtársak ! Most, amikor az év elején megvitatjuk a mezőgazdasági termelőszövet­kezetek tevékeny­ségét, az előttünk álló legfőbb problémát a mezőgazdasági termelés növeléséhez szüksé­ges intézkedések jelentik. Elsősorban a növényi ter­melés szektoráról fogok szól­ni, ahol egészében véve job­bak az eredmények. Pozitív az, hogy a szövetkezetekben búzából az átlagos hektárho­zam az 1963. évi 1250 kilóról 1968 ban 158­0 kilóra növeke­dett, kukoricából az 1963. évi hektáronkénti 1750 kilóról 1968-ban 2000 kilóra, napra­forgóból 1020 kilóról 1270 ki­lóra, cukorrépából 13.000 kiló­ról 20 900 kilóra hektáronként. Ám megelégedhetünk-e, elv­társak, ezzel a növekedéssel ? A valóság azt mutatja, hogy ezek az eredmények alatta ma­radnak a lehetőségeknek, nem felelnek meg a megteremtett műszaki anyagi alapnak. A gabonaféléknél a vető­magvak kérdését megoldottuk , kukoricából jó hibriddel ren­delkezünk, búzából nagyrészt kiváló hozamú vetőmagot használunk. Ugyanakkor a bú­zatermesztés munkálatait csak­nem teljes egészében gépesí­tettük, a kukoricával kapcso­latosakat pedig javarészben. Évről évre nagyobb mennyi­ségű műtrágyát használtak. Ennnek ellenére, szövetkeze­teinknek még egy része hek­táronként 1000 kg-nál alacso­nyabb búzatermést, 1500 kg­­nál alacsonyabb kukoricater­mést ér el. Határozott intéz­kedéseket kell tenni a gabona­­termelés gyorsabb növelésére az összes szövetkezetekben. Azért mondom ezt, elvtársak, mert az volt a benyomásom, hogy a Mezőgazdasági Főta­nácsban és a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Orszá­gos­­Szövetségénél dolgozó ,e­­gyes elvtársak elégedettek vol­tak az elért eredményekkel. A terméseredmények növe­lése érdekében elsősorban biz­tosítani kell a föld — a leg­főbb mezőgazdasági termelő­eszköz — gondosabb fel­hasz­nálását. Az adatok arról ta­núskodnak, hogy az u­tóbbi három évben a mezőgazdasági termelőszöv­et­kezetek szántóte­rülete több mint 40 000 hek­tárral csökkent, amelynek nagy részét­­építkezésekre és utak építésére használták fel. Egyes szövetkezetekben to­vábbra is pazarolják a földet. A mai nemzedékkel és a hol­nap nemzedékével szemben egyaránt kötelességünk meg­védeni, megőrizni és szüntele­nül bővíteni az ország szán­tóterületét és felelősséggel tar­tozunk előttük ezért. A szántó­föld és általában a mező­­gazdasági terület kérdése e­­gész népünk kérdése, szocia­lista nemzetünk fejlődésének kérdése, és senkinek sem sza­bad felelőtlenséget tanúsítani ezzel a nemzeti vagyonnal szemben. A mezőgazdasági szövetkeze­teknek, valamint a községi és megyei néptanácsoknak egy­aránt tevékenykedniük kell annak érdekében, hogy mara­déktalanul alkalmazzák a földalap védelméről szóló tör­vényt. Ugyanakkor, elvtársak, nagyobb rendet kell teremte­nünk a szövetkezeti tagoknak adott parcellák tekintetében, hogy semmi esetre se csök­kentsék a közös tulajdonban levő földterületet, hogy e parcellák ne halad­ják meg az alapszabályzat előírásait s egyben biztosítsák, hogy eze­ket jobban megműveljék. Ez azonban csak egyik ol­dala a föld hatékony felhasz­nálása problémájának. Rend­kívüli jelentősége van egyben annak is, hogy szüntelenül növeljük a talaj termőképessé­gét. Érthető, hogy ha nem végzik el a talaj javítására és termékenyítésére szolgáló munkákat, a föld nem h­ozza meg a várt eredményeket. Úgy véljük, hogy e tekintetben a szövetkezetek, a mezőgazdasá­gi szervek, a szakemberek most kevesebbet törődnek a néhány évvel ezelőtt megkez­dett akciók folytatásával és fejlesztésével , a föld ter­mékennyé tételével. A talaj­javítási munkát jól kell meg­szervezni és irányítani minden (egyes szövetkezetben, minden egyes faluban, hogy elkerül­jük a mezőgazdasági terüle­tek bármilyen leromlását. A talaj feljavításának és termé­kenyítésének problémája egy­aránt vonatkozik a síkvidékre, valamint a domb- és hegyvi­dékre. Nagyobb figyelmet kell for­dítanunk, elvtársak, arra is, hogy idejében végezzük el a vetést és főleg a növényápo­lási munkákat. Nem szabad többé találkoznunk az előző években előfordult olyan hely­zetekkel, hogy sok ezer hektár kukorica és más növény ma­radt megkapálatlan. Ez az egyik oka annak, hogy egyes mezőgazdasági egységek gyen­ge termést értek el A kuko­rica, burgonya, cukorrépa, a takarmányok, a gyümölcsfé­lék betakarítása késedelem­mel történik, túl sokáig tart. Önök jól tudják, hogy ha a kukoricát nem takarítjuk be idejében, ha túl sokáig marad a mezőn, veszít tápértékéből. Előfordultak olyan esetek, hogy egyes szövetkezetek ta­karmányhiányról panaszkod­tak, s közben a kukoricát nem takarították be. A mezőgazda­sági munkák idejében és jó minőségben történő elvégzése döntő problémája a termelés növelésének. Önök számos példát isipernek a hasonló talaj- és éghajlati viszonyok között dolgozó szomszédos szövetkezetekből, amelyek kö­zül egyesek 2000—3000 kiló kukoricát, mások pedig 1500 kilónál is kevesebbet érnek el hektáronként. Ha figyelmesen megvizsgáljuk a dolgokat, megállapíthatjuk, hogy az előbbieknél idejében elvégez­ték az összes kapálásokat, míg az­ utóbbiaknál nem. Ilyen helyzeteket egyaránt találunk a síkvidékeken és a dombvi­dékeken. Véleményem szerint min­denben indokolt az az itt el­hangzott javaslat, hogy szigo­­rú kötelezettségeket írjanak elő a mezőgazdasági munkák elvégzése tekintetében. Meg kell értenünk , hogy szocialis­ta társadalmunkban — csak­úgy, mint bármely más társa­dalom uján — a mezőgazdasági munkák elvégzése szükségsze­rűség, vagyis kötelesség mind­azok számára, akik ezen a té­ren dolgoznak — akár kollek­tív, akár állami vagy magán­­tulajdonról van szó. A föld az egész nemzet közkincse, a földnek biztosítania kell az összes dolgozók, az egész or­szág táplálékát. A Mezőgazda­­sági Főtanácsnak és a Mező­gazdasági Termelőszövetkeze­tek Országos Szövetségének a legrövidebb időn belül intéz­kedéseket kell kidolgoznia, hogy törvénybe iktassa a föld megművelésével kapcsolatos kötelezettségeket. Ugyanakkor a szövetkezetek belső szabály­zatainak elő kell írniuk, hogy az összes szövetkezeti tagok nem tetszésük szerint, hanem a szövetkezet szükségleteinek megfelelően kötelesek részt venni a munkában. A csúcsidőszakokban az ösz­­szes szövetkezeti tagoknak — beleértve a vezető kádereket is, élen az elnökkel — tényle­gesen dolgozniuk kell, hogy elvégezzék a mezőgazdasági munkálatokat. Nem tűrhető, elvtársak, hogy a kukorica vagy a búza a mezőn marad­jon és tönkremenjen, miköz­ben az elnökök, a brigádosok, a számfejtők és más adminiszt­ratív munkát végző káderek — 30—50 ember minden szö­vetkezetben — az irodákban üldögél. Olykor a munkaerő-hiány­­nyal próbáljuk megokolni a mezőgazdasági munkák el nem végzését. De vajon beszélhe­tünk munkaerő-hiányról Ro­mániában, amikor az aktív la­kosságnak több mint 50 szá­zaléka a mezőgazdaságban dolgozik ? Ezenkívül meg kell mondanunk, hogy a mező­gazdaságban mindössze átlag­­ 10—120 napot dolgoznak é­­vente. Meg kell értenünk, hogy a mezőgazdaságban any­­nyit és akkor kell dolgozni, amikor szükséges. H ha ma nem takarítottuk be a búzát, hol­nap elveszíthetjük. Egyes szö­vetkezetekben nem megfelelő a helyzet a mezőgazdasági munkák agrotechnikai szabá­lyok szerinti elvégzése szem­pontjából. Véget kell vetnünk az ilyen negatív állapotoknak, mert csak így biztosíthatjuk szocialista mezőgazdaságunk egyre jobb menetét. Egy másik kérdés, amelyre utalni szeretnék: a mezőgazda­ság-gépesítési vállalatok tevé­kenysége. Természetesen ivek jó eredményeket mutathatnak fel. De vannak hiányosságaik is. Nem célunk boncolgatni tevékenységüket !”-mígnnem be­szélhetünk a szövetkezve me­zőgazdaságról anélkül, nejrt említést ne tennénk rólőre, mert a gépesítési vállalatok tevékenysége megőrződik szö­vetkezeteinkben. Tökéletesen igaza volt a dîmboviţei Cerovu szövetkezetben dolgozó elvtárs­nak abban, amit e vá­l­­latók munkájáról mondott. A gépesítési vállalatnak jó mun­kát kell végeznie, a szövetke­zettel aláírt szerződésnek vég­érvényesnek kell lennie, a­­ szerződést aláíró elnöknek, mérnöknek pedig tízszer is meg kell néznie, hogy a mun­kát a szerződésnek megfele­lően végezték-e el, s csak az­után kell fizetnie. Ne higgyük, hogy ha szemet hunyunk e­­gyes gépesítési vállalatok fo­gyatékosságai felett, ezzel szol­gálatot teszünk a szövetkezet­nek, a vállalatnak vagy az ál­lamnak. Ellenkezőleg, kárt okozunk az államnak és az il­lető szövetkezet tagjainak egy­aránt. A gépesítési vállalatok kötelesek kifogástalanul, ha­­­­táridőre elvégezni a mező­gazdasági munkákat. A szerző­déses kötelezettségek legyenek világosak. A szövetkezettel fenntartott kapcsolatok alapul­janak gazdasági elveken, a fi­zetség pedig feleljen meg az elvégzett munkák mennyiségé­nek és minőségének. Egyes he­lyekről jelentették nekünk, hogy nem fordítanak ke­llő fi­gyelmet a leszerződött munkák minőségére, ami negatíven be­folyásolja a mezőgazdasági termelést. Úgy vélem, komoly megbeszélést kell szervezni er­ről a kérdésről a gépesítési vállalatok dolgozóival. Az ülésen a gépesítéssel kapcsolatos egyéb problémá­kat is felvetettek. Igaz, hiá­nyoznak egyes géptípusok. Nem szabad azonban csupán a gépgyártóiparban látnunk .Mi­nek a helyzetnek az okát. Meg kell mondanunk, hogy azok az elvtársak, akik a mezőgazda­ságban ezzel a szektorral fog­lalkoznak, nehezen döntenek a különböző géprendszerek ki­választásakor ; az­ évek során sokféle típust változtattak és egyesek tekintetében a mai napig sem döntöttek, hogy gyártásukat megkezdhessék. A­­mikor bíráljuk a gépgyártást fogyatékosságaiért, szem előtt kell tartanunk a mezőgazda­­sági szervek felelősségét is, fő­leg pedig intézkedéseket kell (Folytatása az 5. oldalon) megyei TÜKÖR II. évfolyam 55. szám»

Next