Megyei Tükör, 1970. június (3. évfolyam, 129-132. szám)
1970-06-13 / 130. szám
FÁ IS ISY ZOLTÁN MEGHALT, |*iX .ien változatlan minden, nem történik semmi különös, csak kiürülnek nagy szellemi őrhelyeink rendre, évek óta hosszú fehér sorban távoznak az értelem végvári öregjei, zarándokhelyeinken hamu alatt a parázs. Csak üldögélek itt a döbbenettel, ujjaim közt a stószi remete egyik utolsó fotográfiája, melyet barátom hozott zarándokútjáról, feddve engem is, amiért elmulasztottam vele tartani. Egy írói és emberi pálya példája és tanítása vigasztal, melynek sommája számomra ennyi: „ülj helyt, s tedd a dolgodat !" Fábry Zoltán, irodalmunk és az európai szellemi élet reprezentáns képviselője, a régi Korunk szerkesztője egy szlovenskói, csehszlovákai falucskában, Stászon „tette a dolgát" életen át, zöld fenyvesek közt, nagy, fehérlombú, termékeny magányban, 7 000 kötetet számláló könyvtárában vívta a szellem szabadságharcát, s állt felváltatlanul ugyanazon a vártán egyazon ellenség - a katona, szoldateszka, a háború - ellen. Mikor az írói rangot osztogatták, könnyed mozdulattal hárította el a címeket : ,,a műfaj neve : antifasizmus" . . . S mikor a börtönt Kassán s Illaván. . . S bár e műfaj történelmi korhoz kötött, mégsem lezárt, mert „Nürnberg nem tett pontot", mindaddig, míg géppuskás kísértetei visszajárnak s testet öltenek. A vádlott megszólal című hatalmas erejű, a vox humana méltóságával, Husz János igazságkövetelő imájából felszálló röpirata is e műfaj terméke, s a magyar nemzetiségű tömegek fasizmus elleni szolidaritásának példájával utasítja vissza a kollektív felelősségrevonást Horthyék és Szálasiék bűneiért. Utolsó könyvében, a Stószi délelőttök előszavában vallja : „Magyarságunkat a világ nullámhoszszára állítottuk be, és többé nem lehettünk egyedül, de elkötelezett egyformák : emberiség tudói, emberség vállalói és hirdetői , a vox humora megszállottai és realistái. A minimum a kisebbségi helyzet a maximumra kényszerütt és képesített. A mondanivaló a nálunknál nagyobb közösséget szolgálhatta." Apostoli tisztaságú férfiú ment el. Próféciás nemzedék ballag, s nehéz hangjuk fülünktől elszokoltan. Olvassuk, hallgassuk a fegyver s vitéz ellen éneklőket, mert emberségük s harcaik hava ránk testálódott, s a puszta döbbenet - megtartásnak, még nagyon kevés. Farkas Árpád Százhatvan esztendővel ezelőtt Gaál Terézia aszszony, néhai Barabás János hitestársa, valami családi perpatvarok miatt Márkosfalván az ölébe kap egy hathónapos emberpalántát, s meg sem áll vele Dalnokig, a Gaál Mihály uram galambbirgos kapujáig, s innen hat esztendő múlva, egy augusztus végi napon úgy elküldi ezt a legénykét az akkor messze földön híres enyedi „colegiumba", megszokni az idegen létet, meg hogy valamit csak összeszed a guberniumi álláshoz szükségeltetett tudományokból, hogy az meg sem áll, amíg kora európai művészetének javával meg nem ismerkedik, s azt hazai talajra át nem plántálja. Mondják, Barabás Miklós „kora fényképésze" volt. „Az academiából kijöttem után készített munkáim s azokbali jövedelmemnek jegyzőkönyvében“ fel is sorol, hatvanhárom esztendő alatt, mintegy kétezerötszáz címet, s ha ehhez az eredeti képjegyzékhez hozzácsatoljuk az utólag azonosított, közel hétszáz alkotását, fogalmat alkothatunk páratlanul gazdag képzőművészeti munkásságáról. Olaj- és vízfestmény, miniatűr és kőrajz. Többnyire portré. A múlt század érdemesebb és érdekesebb embereit még ma is az ő enyhén eszményítő szemével látjuk ; vizuális emlékezetünket majdnem uralja. A reformkor, a negyvennyolcas idők és az ezután következő három évtized jelentős alakjait, jellegzetes egyéniségeit VIZUÁLISAN vele és általa ismerjük. Petőfi, Arany, Jókai , Kossuth, Széchényi, Batthyány és annyian mások, rendszerint egyegy Barabás portré hatására elevenednek meg emlékezetünkben. Közel háromezerre kerekíthetnék az arcképek előtt a sorszámot. A korabeli erdélyi falvak és városok : Bécs, Bukarest, Róma, Nápoly, London . .. csak néhány név és csak utal arra a környezetre, ahol a reformkor legjelentősebb magyar művészévé képezte magát. Kortársai ,többek között, szinte hihetetlen arcmemóriáját csodálták. Már gyermekkorában abban gyakorolja magát, hogy „az olyan arcok, aki érdekelt vagy érdekesebb, kitűnőbb ember volt, annak minden arcvonását könyv nélkül megtanuljam“. Az egykor emlékezetébe vésett arcot négy évtized múlva is megfesti. Persze, alkotásainak nagy része a közvetlen megfigyelés, portréinak többsége konkrét modell alapján született. S ezek ,valljuk be, annyira és olyan széles réteg emlékezetébe ivódtak, hogy még ma is az eszményi P/ntét jelentik, bennük tízezrek szépségeszménye realizálódik. Pedig az utána következők más utakon haladtak. Kitűnő megfigyelő .Annyira az, hogy még ma sem érdektelen és ma is tanulságos az ő szemével szétnézni házunk táján és az akkori Európában. A következő részleteket önéletrajzából ollóztuk Az alcímeket mi adtuk, vagy a már említett Jegyzőkönyvből vettük át. BARABÁS MIKLÓS : A három testvér megyei TOBORZÓ Vasárnap este 8 órakor Ferenczy Csongor újra színpadra lép, Gogol, Az őrült naplója című monodrámájában. Nem is volna ebben a hírben több, mint minden más színházi beharangozásban, pusztán a helyzetjelentés tartozik bele a műsorhirdetésbe, hogy eddig az előadás közönsége esténként, esetenként nem nagyon haladta meg a kétszázat. Sok szó esik mostanában a színház és a pénz viszonyáról, s a Tükör cikkírója nemrég alarmírozott, hogy veszélyben vannak a kísérletek, ha a közönség továbbra sem támogatja fokozottan a színházat. A közönség támogatásán azt kell érteni, hogy a közönség színházba jár, s így minden erkölcsi megsegítésen túl - ilyen tételekben is kell számolnunk a művészeteknél - anyagilag is hozzájárul egy kulturális intézmény fenntartásához. Miért éppen ennek az előadásnak a kapcsán jutott eszembe mindez ? Azért, mert Ferentzy Csongor produkciója kész, kiforrott alakítás és alkotás, s arra gondolok, hogy ha egy ilyen országosan elismert, értékelt előadás sem tudja „behozni a közönséget", akkor nem is a színházban, hanem a közönségben van a hiba. Felkéretik tehát a tisztelt közönség, hogy ne sóhajtson ez vagy az a darab sikertelenségén, hanem jelenlétével, lelkesedésével támogassa a színházat . . . Mert - számolnunk kell ezzel - minden műélvezeten, szórakozás-vagyon innen és túl kötelességeink is vannak művelődési intézményeinkkel szemben. (CS. L.) .4 vendég/ cm/ mohos körön állt, onnan tapogatta csalijára a patakmeder három-négy méternyi szakaszát. A házigazda egy kicsi zuhogó fehéren forrongó vizébe mártogatta a zsinórt, mintha a mélységéről kiránt volna mind pontosabb adatokat szerezni. Egy vízmosásból virágzó mortisfa kesernyés illata lebbent, martilapuk tültikének való zsengén örvendeztek a fénynek, fekete szemű égerfák sötétzöld öltönyben lépegettek a partim, csak egyik másik állt be itt-ott bokáig a vízbe. Hintés barkát vesztett mogyorók hajladoztak volna, de a völgyi szél alja rezzentette aodak helyét. A nemrég indult légy- spear járatok útját csak a csillogó, vadonatúj pókhálók jelezték. Susogás, zümmögés, donogás volt azért, de nem júniusi. A zuhogóból ki-kiröppent egy egy pisztráng, pöttyeivelmegbámulta a rétet, s a vesszőkosárban szomorít szökdeléssel bizonygatta, mily izmos. A kövön álló fiatalember is rántott egyet-egyet, mint az ördög, oly fekete pisztrángok csimpaszkodtak a horgon. Csend volt. Aztán nem harapott a pisztráng. A vendég egy kicsit örvénybe eresztette csaliját , keringjen. Pihenőt engedélyezett magának, a szemközti oldal szikláit, s ijedten kapaszkodó bokrait nézegette nyugovásként. Gyalogolhatott volna még három órát az éjjel a faluig. Szerencsére az ösvény nekifutott a háznak. Világ volt. Nyolc pisztrángot fogott délután, azt megették. A házigazda valami madarat tálalt fülre. Nem vadász, nem tudta mit eszik, de nem kérdezte. Keveset kérdezett, megelégedett a-zal, amit házigazdája nagy szüneteket tartva, mondogatott. Ilyenféle megjegyzések voltak : — Persze, elmélkedhetünk azon, hogy a lélek halhatatlan-e, de az em/vertre/ Hajlandós.. lett volna benne, de attól félt.dronl valamit, hiszen vendéglátói sem firtatta, Imman jön, s /tördt, t. Fogott-e? ermyg kérdezett, az- Ion az egyik pricep mutatott. — (Q:t aluhat. Ha nem tiér/ három pokróc, még van. A pisztrángokat sii nélkül átvette, puliszkát főzött, el tikt. Töltött egy borospohár pálinkát is. — Isten ! t — Isten! t , Tüzeltek, Hallgattál Szólt néha a házigazda, de úgy, rkntha pontosan tudtál, mina egyismlp mindent. Ii‘mig kérdezhette volna meg : ki fia. it JnáleH’cri a perenda- lázban ? r * A festőállványt és sHilettát reggel fedezte fel a .sarofclift amikor a vendéglátója fát hasogatott a ház előtt , akkor az albumokat — csupa szürrealista reprodukció. Tehát festő! De hol vannak a fásnak ? Elégeti ? \ csendbeni^ogim pisztijun néni mozgott."»•/'/Idit^Jp zsinórt, rászántani apát i egiikus kérdezett : — lest ? — Nem festek. Egy idein csak a viz szólít, s a völgyek szuszogása, a folárszöszmötölés volt minden elevenség. — Nem is festett ! * — Nem, fia Talán a felesége festett, aztán elhagyta, itthagyta az állványt s az albumokat neki, hogy emlékeztessek : a hűlt úrember naponta borotválkozik. Rándult, feszült a zsinór. De csak még egy pisztráng. Figyelni kell ! Véletlen lehetett. Nem húz, nem harap többé. Valahol iparvasút mozdonya sikolt. Az is lehet, olyan feleséget kívánna, aki kijár festegetni az erdő alá. Szőke hölgy, barnára sült, és a patakpart bájos nefelejcseit pöttyögteti a vászonra. Persze, akvarellel szebb volna. Talán azért vette a festőállványt, hogyha megjelenik egy napon az a lány... — Akiért kedveli a szürrealistákat ? Sokáig nem érkezett válasz. A házigazda is kiröppentett egy halat, megindult a húzás. Dolgoztak. — Az élet automatizmusok és álmok sora vagy, ha úgy tetszik... Nem fejezte be a mondatot. Nem, azután sem, miután az oldalán csüngő haltartó vesszőkosárba dobta az éppen kiemelt pisztrángot. — Hahó ! Hahó ! Házigazdája nem arra nézett, ahonnan a kiáltás érkezet. Ellenkező irányba. A szemközti tetőn egy szikláról valaki fehér kendővel integetett. — Haaahó fió ! — válaszolt a férfi, majd horgát a mogyoróbot végébe akasztotta, és indult. — Isten áldja ! Ha nem akar a víz mellett menni, jobbra egy rövidítésen fel 2 óra alatt a faluba ér. Köszönni sem tudott, megköszönni sem a vendéglátást, mert házigazdája már néhány perc múlva oldaltáskásan kapaszkodott az ösvényen a szikla felé, ahonnan valaki integetett. Délután egy ösvényen szamarai falusi emberrel találkozott. Alaposan ráéhezett a szóra, megállt. Nagy terű húzta a szamarat. Egyik tarisznyából könyv sarka látszott. — Mit visz a szamara, jó ember ? — Könyvet, töltényt, patefonlevezt. — Kinek ? — A doktor úrnak. Tetszik tudni, olyan erősen szeret paterinálni, mint vadászni, s tegnap megjött a posta. — S fest is a doktoruk ? A szamaras ember megrázta a fejét : nem. *«£££$*ο ο? volt FOSRÓ LÁSZLÓ PISZTRÁNGOS. her egy ifö If/A« IPs.-ofcifc arról, lléla^ Primico^ék, arian -'k. egyhetes ’■ ll b0rot válkofájáról, j\ Szqó£*H tijicigál le a P°— Minek viselet, h-nigott ezúttal ^ «pőr ? “ be' hd. kcipökbg ‘ J* iny lábánál álló n,ihelW kintZffnís sáros lesz, Mosdótó b * li:ái 1 ,D„ Ittu.lui t Nyara, ~ Baeilwvn, háta mögött, 1,1, Ugattak. Isten lányt Idám éinik, de a vil■ ml»,TM - rZuttnlóall.. ? Arle ÁLLOMÁSOK Barabás Miklós önéletírásából Nagyenyed 1827. év tavaszán Katona Zsigmond főkormányszéki tanácsos Nagyenyeden keresztül utazván, meghalt a kollégium fogadójában. Magához hivatta vacsorára a professzorokat s kérdezősködött: van-e az ifjúságban hajlam a szép iránt, mutatkozik-e tehetség a zenére, rajzra ? Érdeklődött eziránt, mint széles látókörű, tudományos műveltségű ember, ki több évet töltött a külföldi akadémiákon. Mikor a tanárok elmondták, hogy van itt egy öklömnyi nagyságú kis diák, aki megnézi az embert és emlékezetből lerajzolja, azt mondta, hogy szeretné látni a kis diákot. Hegedűs Sámuel tanárom azonnal kihivatott a collegiumból és bemutatott. A consiliaris úr nagyon szívélyesen fogadott és dicsérte sajlamomat, buzdított, hogy ne engedjem magamat eltántorodni erről a pályáról, ha azt mondják is, hogy nálunk nem becsülik meg a művészt... Magas ember volt, alig bírtam a szemébe nézni, de azért jól megnéztem az arcát és igyekeztem minden vonását megjegyezni magamnak. Másnap lerajzoltam... Mindenki rögtön felismerte és jónak találta. Mikor a consiliaris úr elmondta, hogy ezt ilyen kis diák rajzolta — kézzel mutatva magasságomat — aki még csak egyszer látta s akkor is csak gyertyánál, mindenki csodálkozott rajta ... Szebenbe mentem Május 8-ikán 1831-ben így, hogy Szebenbe értem, ezen az első napon tartott bálon, már megelégedést kaptam és pár nap alatt megtudta az egész Szeben, hogy ott vagyok, pár hét alatt már egészen otthonosan éltem ebben a városban. Ha lerajzoltam valakit, látta nála húsz-harminc másik ember, akik mind megismerték így a nevemet. Többet kellett beszélnem németül, mint magyarul, s minél többet fentem rajta a nyelvemet, annál jobban csúszott a német szó, aminek nagyon örültem, mert arra gondoltam, hogyha Bécsbe megyek az akadémiára, ott több hasznát veszem ennek a nyelvnek. A Bruckenhtal által alapított jeles képtár és könyvtár felügyelője, Haas úr, kinek és leányainak arcképe ma is megvan rajzaim közt, olyan szíves volt irántam, hogyha reggel a képtárba akartam menni rajzolni, nekem adta át a kulcsokat, s ő csak jóval később jött oda. A szülőfaluban Márkosfalván meglátogattam Barabás Izsákot, édeseapám testvérbátyját. Amikor meglátott, szóról-szóra így fogadott : „Az én fiamból sem lesz semmi, azt hittem belőled lesz valami* (ennél fogva, mert nem mentem a guberniumhoz, belőlem sem lesz semmi...) A bécsi Akadémián Mindjárt, első nap, mind szomszédaim megtudták, hogy magyar vagyok, a negyedik vagy ötödik szomszédomra figyelmeztettek, aki nem volt más, mint Kiss Bálint, aki már ötödéves tanuló volt ott. Napról napra otthonosabban érezvén magamat az akadémián, láttam, hogy senki sincs határozott helyhez*kötve. Mint a nyáj a legelőn, ha egyik helyt legeztetve 14 füvet, tovább megy, úgy itt is aki lerajzolta az egyik tárgyat, más tárgy előtt keresett helyet, mert hiszen a sok gipsz alakot, különösen nehéz életnagyságú alakokat nem lehetett mindenkinek a kényekedve szerint ide-oda vinni. Már a második hónapban a másik terembe mentem, hol egész alakok voltak. Itt először is egy Mercurt rajzoltam le. Mikor készen voltam vele, azt kérdik a társaim, hogy sok alakot rajzoltam-e már ? Mikor azt mondtam, hogy ez az első meztelen alak, amit rajzoltam, hallottam, hogy kis távolban azzal tiszteltek meg pusmogva ! „Er lügt, -t (Hazudik). Mikor már több gipsz alakot lerajzoltam, újra egy másik terembe mentem át, az élő modellhez. Eleinte ezekről is csak rajzokat készítettem, de mikor a napok hosszabbodtak, és az élő modell reggel 8 órától 8 óráig állott, akkor olajban festettéül róla. Korán keltem, hogy H órára ott legyek, kiraktam otthon a palettát és útközben reggeliztem is. Szebenből 1831-ben Nov. 8-án elmentem Bukarestbe .. .* Megismerkedtem egy pár bukaresti bojárral is (akiket Erdélyben bojároknak hívtak). A nyár folyamán egy bukaresti gyógyszerész Raimondi, a neje és ke leánya járt nálam. Raimondi olasz volt, a feleség -a brassói szász leány, ezeket az öreg Neuhauser rajztanár vezette hozzám és ismertetett meg velük. Ezek nagyon rábeszéltek, de kivált a bojárok, hogy jöjjek Bukarestbe, mert ott szépen kereshetek A bojárok különösen nagyon biztattak, hogy ismerőseiknek ajánlatni fognak, kezdtem is érlelni az eszmét, hogy a télire Bukarestbe megyek, mert nyáron azok is mind a fürdőkbe futnak szét... Raimondiné felajánlotta nekem a kosztot, reggelit, ebédet, vacsorát, amiért rajzvteckét adtam ifjabbik leányának, Ceciliának. Az egész család igen művelt volt, a kisasszonyok is a román és modern görög nyelven kívül (mely a szultán által ha kijött, görög fejedelmek révén az aristocraţia szamaa(' volt), jól tudtak franciául, olaszul, sőt mais elég jól beszéltek ,mely utóbbit a magyar cselédektől és dajkáktól tanulták el). ...Mert mint vacsora után átsétálok Raimondiékhoz, azt kérdezik, van-e inasom ? Mert ők ajánlanak egy nagyon ügyes fiút, aki ma érkezett Kimpulungból. Én azonnal fel is fogadtam és jól jártam vele,mert három éves kora óta ,amikor a szülei cholerában elhaltak, egy bécsi születésű orvos felesége olyan tökéletes szobalányt faragott belőle, hogy csupa szem és fül volt, és szinte a gondolataimat is kitalálta... Juant a Bukerian család ajánlotta Kimpulungból. Magam is megismerkedtem a családdal Raimondiéknál. Az egyik Bukeran, fiú katona volt, bátor legény, egy esetét felemlíttem. Egy fogában kis lyuk volt, vett tehát egy bádog kanalat, s azt a végén keskenyre kalapálta, aztán egy darabka horgonyt tett bele s hivatta a borbélyt. Kihúzatta vele a fogát, annak üregét jól kitisztította, a megolvasztott horgonnyal tele öntötte és ezt szép simára faragva, vagyis a szó szoros értelmében plombirozta. Ekkor a kihúzott fogat a régi helyorv: benyomta, olyan erősen, hogy meg se moccant. Magam is láttam ezt a fogat s azt mondta, hogy azóta soha nem fájt... ... Bukarestben volt egy vagyonos bojár, Kornesci nevezetű. Ez elkezdett egy ott lévő francia festőtől, Mondonvillétől rajzolni tanulni. Egy pár hónap múlva látta, hogy Ittasan halad, azt kérdezte, hogy mennyi idő alatt gondolja Mondonville, hogy képes lesz egy jó arcképet megrajzolni. Mondonville azt felelte, hogy 5 vagy 11 év alatt. Ekkor elkezdte számolgatni, hogy hány aranyat tesz ki heten kint három lecke (egy aranyával egy lecke), és azt kérdezte hogyha ő azt egyszerre kifizeti, megmond-e neki mindent két hónap alatt ? Mondonville azt felelte, hogy ő telebeszélheti a fejét, de aztán tartsa is meg azt mind a hegyibe. Később valaki figyelmeztette a bojárt, mert abbahagyta a dolgot. összeállította : Sylvester Lajos (Folytatjuk) . aranymeszés A művészet nem más, mint nyelv, legyen írott, festett vagy megmintázott, soha sem az a nyelv, melyet bárki első szóra megértene. Törvények alapján, de mesterségesen megszerkesztett nyelv, mely megértéséhez külön „szókincsre" van szükség. Úgy, ahogy egyesek nem tudják érzékelni a színek közti különbséget, ugyanúgy vannak, akik számára a forma, tömeg, felület nem hat különösebben. Ez csupán gyakorlat kérdése. Mert például egy kelmefestő „tanult" szeme a feketének több mint 40 árnyalatát különbözteti meg. Ebből az elemi gyakorlati helyzetből adódik az a tény, hogy egyeseknek az a szép, ami a szemnek kellemes, és ez számukra már művészet is. Nem minden művészi is, ami szép, és nemminden szép, ami művészi. Évezredek művészete bizonyítja, hogy nagyon gyakran a műalkotás nélkülözi a szépet - elméletileg a műalkotás egészében tudja nélkülözni a szépet. Az alginiai mesterek sebesült harcosa (Tükör 129. szám) elsősorban a fájdalom érzetét kelti, csak aztán a szépét. A Milói Vénusz ,egy óceániai bálvány vagy egy Lascaux-i barlartgrajz nem tartozhat ugyanahhoz a „szép" kategóriához. A görögök megalkották a „szép" klasszikus kategóriáját. Látásmódjuk naturalista. Objektíven próbálták vizsgálni az érzékeny valóságot. Ez látszólag objektív életfilozófia, a görög művészet azonban, akár a vallás is, nem más, mint a természet - és elsősorban az ember idealizálása, az emberé, ki nem más, mint a fejlődés non plus ultrája. Mindenek fölé az embert helyezi, az istenek nem mások, mint tökéletes emberek. Csupán a görögöknek sikerült egy természet-ember-vallás hármas egyensúlyt megteremteni, melyet élet-boldogság tölt ki. Mindenben a szépet keresik, és azt még a száraz, élettelen, olykor kegyetlen természetben is megtalálják. „Első kincs, amit az ember esd : egészség, második meg a szép és büszke termet, míg a harmadik : tiszta vagyon. És negyedik : vidám, drága baráti kör" (Lakomákon énekelt dal) A klasszikus görög művészet a maga természet-imádatával soha nem volt a természet szolgai tükrözője. Minden alkalmat megragad, hogy azt saját ízlése, óhaja szerint, saját célja érdekében átszerkessze. Klasszikus példa erre Myron Diszkoszdobója A szobor és élő modell öszszehasonlításából kiderült, hogy Myron az expresszivitás a szobor mozgásharmóniája, kihangsúlyozása érdekében lehetetlen tartást kreált. Kimutatták, hogy a filmszalagon rögzített diszkoszvetés egyetlen pillanatával sem egyezik a szobor. A mozdulatlan szoborban a megelőző és a következő pillanat mozgásfolyamatát egyidejűleg érzékelteti. Egy adott ponton a modell megszűnik létezni, eszköz lesz a művész kezében, épp úgy, mint a véső vagy az ecset. A művész kiigazítja az élő modellt, hogy életet kölcsönözzön a márványfigurának. A görögök még filozófiájuk születésekor a művészetekben is a geometria alaptörvényeit keresik. A görög művészet harmónia, és ez a tökéletesség általánosításából született. A vonalak, formák harmóniája, mely számokban is kifejezhető. A harmónia az arányok ésszerű megállapításában rejlik, logikailag ezek az arányok állandóak. Ezekre a tételekre épül a görögök geometria alaptörvénye - az „aranymetszés", melyet már az egyiptomiak használtak, de konkrétan törvényekbe a görögök foglalták. (Úgy osztunk egy egyenes szakaszt, hogy a rövidebb és hosszabb rész aránya egyenlő a hosszabb rész és az egész szakasz arányával, vagyis 5 : 8:13 és 13:21 stb.) Az aranymetszés az egyiptomi piramisoktól a gótikus katedrálisokig majd minden művészeti alkotásban megtalálható. A természet és a geometria törvényeinek egyeztetése, összehangolása a görögöknél elsődlegesen a kerámia-tárgyaknál jelentkezik. A geometrikus vázafestészet késő mükénéi hatásra, de a népvándorlástól érintetlen Attikában jön létre. E kezdeti időszakban tisztán, tudatos pontossággal megszerkesztett mértani dekoráció bontakozik ki. Legszebb emlékei a Dipülön-temetőben talált síredények. Embermagasságú vázák, melyek az áldozatok befogadását szolgálták (lásd a Tükör, 112. számában). Ez a művészet látszólag a modern absztrakcióval azonos elveken alapszik, az önálló formaképzés és tervezés első megnyilatkozásának tekinthető. A vázaipar új állomása Korinthosz, ahol a vázafestők már nem sokat törődnek a geometrikus ornamentikával, ahelyett nagy érdeklődéssel fordulnak az élővilág felé. A geometrikus ember- és állatfigurák helyét merészen hullámzó rajz foglalja el. A görög kerámia-iskola soha nem mond le a geometria elemeiről és törvényeiről. Az archaikus vázafestészet alapjainak dekorativitása a geometrikus elemekre emlékeztet, a váza formáján az aranymetszés érződik. A vázafestészet fénykorát i. e. a VI. század közepén éri el Athénban. A bor és olaj kivitelével fokozódik az athéni műhelyek termelése, de ez nem megy a minőség rovására, ellenkezőleg, a művészi kivitel eddig nem ismert ritmusban emelkedik magas színvonalra. E kor művészetének legszebb emlékei a vázaképek. A monumentális szobrászat, építészet még csak járni tanul. A monumentális építészet kialakulásával a festészet is megteremti a maga monumentális formáit. Rendszerint égetett agyag- vagy falapokra festett dekoratív képek ezek. A monumentális festészet alkotásai, sajnos, legnagyobb részt megsemmisültek. A vázafestészet ad hű képet a festészet gyors fejlődéséről, annál is inkább, mert a monumentális festészettől csak méreteiben tér el, mesterei pedig ugyanazok a festők. A fennmaradt táblaképek a vázaképekkel megegyező stílusban készültek. Az edényt formáló fazekas és díszítő festő munkája különválik. A festészet a fekete alakos díszítőtechnikát alkalmazza. A vázákat sötét színű mázzal díszítették, úgy hogy a kiégetett edények sárgás-vöröses alapszínén az ornamentumok és a figurák fényes fekete árnyrajzban jelentek meg. A fekete alakot kiegészítő színekkel (fehér, vörös) tették változatossá, a körvonalon belüli rajzot bekarcolták. A vázaképek tematikájában a mitológiai elbeszélőkép vált uralkodóvá. A kor kiemelkedő képviselője, Exekiasz, a történés intimitását, az alakokban és a kompozícióban kifejezésre jutó eleganciával, előkelő tartással párosította. Vonalai hajlékonyan hullámzónak, önmagukban is kifejezőek. (Tükör, 115. szám.) A perzsa háború évtizedei lényegesen megváltoztatták a görögség kulturális arculatát. A változás lényege a művészet eszmevilágának a szabadságharc hősi szellemével való átitatása volt. A művészet új formákat teremt. Polignotosz és Mikén vázafestők szakítanak a fríz-kompozícióval, helyébe a szabadon elrendezett csoportképeket állították. Gyakran mutatnak be olyan alakokat, akiket a táj dombjai részben eltakartak. A vázafestészet új technikai eljárást alkalmaz az úgynevezett vörösalakos-technikát, mely valósághűbb, plasztikusabb hatást ad a vázaképeknek. A feketealakosnál jóval nehezebb módszer ez, mert előbb minden alakot meg kellett rajzolni, majd óvatosan körülfestve kihagyni a mázból. A belső rajzot bekarcolás helyett hajszálecsettel festett vonalakkal készítették. Előtérbe kerül a rajz finomsága, először találkozunk rövidülésben rajzolt alakokkal (Tükör, 119. szám). A monumentális festészet alkotásai elpusztultak de előkerültek olyan vázaképek, melyek elütnek az edényfestészet szokott formavilágától. Ezekből tudunk következtetni a monumentális festészet tematikájára/ formavilágára. A jellemek és a sors érzékeltetésére - a monumentális festészet nyomán - a vázafestők a mozgás kifejező ereje mellett az arckifejezést is felhasználták. A „pheidiaszi stílust" leszámítva, a görög képzőművészet vezető műfaja a festészet — nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy a görögök festették szobraikat. A festészet a legérzékenyebb és a legmozgékonyabb művészeti ág, minden új kezdeményezője b. a IV.—III. században a festészet műfajilag felbomlik, ami formailag, technikájában fejlődést jelent. A hellenizmus korában a művészetek feladatai megnőnek. Kialakul a hivatalos művészet. Magánjellegű, elkülönül a vallásos és polgári jellegű művészetektől, az uralkodó fényűzését és az állam reprezentációját szolgálja. A vázakép teljesen háttérbe szorult, technikája nehézkes, az igényeket nem tudja kielégíteni. Ezzel szemben a monumentális festészet bebizonyította létjogultságát. A grafikai vonal helyét a színek tónusa, a fények játéka veszi át. A kor jelentősebb alkotásai, a monumentális festészet anyagát többnyire csak római másolatokból ismerjük. A hellenizmus korában a görög művészet újra rohamra indult a valóság meghódításáért, de ez az ostrom már mélyebb ,részletesebb ismeretek jegyében zajlik le. A könnyed festőiséggel elővarázsolt hús-vér alakok, regényes sziklák a háttérben megnyíló végtelen látóhatár a „klaszszikus" görög festészet bukását jelenti, de megteremtette a „mai" értelemben vett festészet alapjait. Kisgyörgy Tamás örök Hellász Ha festészetről vagy szobrászatról van szó, nagyon sokan hajlamosak annak szélsőséges alkotásai alapján ítéletet mondani egy kor művészetéről. Századunk művészete, mely gyors fejlődése során homlokegyenest ellentétes irányzatokat szült, tényleg hajlamos a fantasztikus alkotásokra, de ez nem jellemző tulajdonsága. Egyesek, ha művészek alkotásait nem tudják megkülönböztetni, kijelentik : a művész, az kivételes eset. Ez így igaz, de attól a pillanattól kezdve, amikor konkrétan jelentkezett az első művész és alkotása. Az olümpiai Zeusz templom romjai Athénben út. évfolyam 130.szám