Megyei Tükör, 1972. január (5. évfolyam, 527-550. szám)
1972-01-15 / 537. szám
rimortferünk, Hondán László és Tiíméry Péter, Szacsvan Legelőször az útról szerettünk volna írni — ami különben nem is út, mindennek nevezhető, csak útnak nem, a traktorok, a fahordó autók teljesen összetörték, a kicsi falu az isten háta mögött van valóban, ha olvad, szinte megközelíthetetlen gépkocsival, nem is nagyon járnak oda ; ismételjük, legelőször az útról szerettünk volna írni, először csak a mélyszántás széléről figyeltük, mert ott azért még mindig jobban el tudott menni a terepjáró, aztán már nem volt más megoldás, szerencse, a január elején törvényszerűen beköszöntő fagy a segítségünkre sietett, így is csak a csodával határos módon, egy keréknyom fölött egyensúlyozva — már-már, mint a mélységek fölött ujjnyi kötélen táncolok — érkeztünk meg , tehát abban, hogy úgy indultunk útnak, mintha egy más világba mennénk, volt valami szokatlan és valami megalázó, nagyon régen nem járt újságíró Szacsván, s mi, tudva ezt, már elég rég terveztük ezt a látogatást. Itt ősszel a tanítónő, aki a heti lelket számláló faluban a kultúrigazgató tisztét is betölti, hogy menjünk el hozzájuk is, időt akartunk adni neki — lássuk világosan, mi is valósult meg a tervekből. Mondjuk, az első benyomások meghatározó jellegűek, gyökeresen befolyásolják az élményt. Gyorsan meg szeretném jegyezni, ez az isten háta mögött szomorkodó kicsi falu nagyon szép fekvésű, olyan, mint az aszfaltlelkesedést félrelökő, de néha mégis csak így lelkesedő emberek a falut egyszerűen elképzelik. Tehát eszményi, közel van az erdő is, és csend van. Az utca az iskolát elhagyva kis térré szélesedik a templom alatt, s az első*, ami a szemünkbe ötlik, a cégtábla: Falusi bolt, betűzzük az írást. A tábla alatt, a lépcsőn kis fekete kutya ágaskodik, mintha tényleg a meséből lépett volna elő. A boltban — ez is kicsi, akárcsak a falu — akkurátus rend van, nem is panaszkodik az elárusító, a jelenlevő vevők sem panaszkodnak, megkapnak mindent, jó az ellátás, igaz, hogy só mostanában nem volt, sóért be kellett járni a környéket, és pontosan most, disznóvágás idején lett hiánycikk (van ebben is valami elgondolkoztató és megdöbbentő), de megígérték, hogy fognak küldeni. Kenyeret nem kapnak, ilyenkor télen, de ez nem is baj, mert amúgy is sütik, az éjjeliőrrel viszont már nehézségek vannak, egy személyre, azaz családra túl sok pénz esik, ugyanis a tűzoltók nem kell fizessék a baktért. A legnagyobb baj — mondja tovább Fazakas Etelka, az elárusító — mégis az, hogy nincs telefon. —Most képzeljék el, mi történik, ha történetesen tűz üt ki a faluban ! Amíg leér valaki Egerpatakig, leéghet a fél falu, a legelső dolog szerintünk az kellene legyen, hogy szereljenek telefont. A tény, hogy nincs telefon, újra a meseszerűség felé tágítja az élményt, hogy élhetnek ezek az emberek ebben a kicsi faluban. Ritkán van filmvetítés, amikor feljön a gépész gépestől Egerpatakról. Olyan eset is megtörtént már, hogy egészen véletlenül háromszor egymás után ugyanazt a filmet vetítették. Cifrázatok egy falu szellemi arculatához. A dolgok ilyetén állásán pedig az egyetlen szórakozás a tévé s persze a rádió és a könyvek. Az iskola, mint már alkalmunk volt említeni , a bolt mellett van. Egy tanítónő és tizenegy gyermek, négy első osztályos, egy másodikos, négy harmadikos és két negyedikes. A tanítónő csak helyettesíti az igazit, amikor belépünk, éppen szünet van és nincs az osztályban, így, méretre nincs sok különbség a gyermekek között, álmélkodva nézik a fényképezőgépet, s úgy ágaskodnak, mint az orgonasípok. Hátul egy nyurga kamasznak piros festékkel van bekenve az arca és vgrit, mint eső után a vakító piros háztető. — Nekem is feltűnt — meséli az időközben előkerülő tanítónő. — Kérdem tőle, ugyanbira hol voltál te, dános ? S akkor mondja, hogy a tegnap maszka volt s nem törölte le. Tovább puhatolózom, hogy honnan szerezte a piros festéket, és elmondja, hogy a festékesboltban vette Szentgyörgyön, de nemcsak festékeket árultak ott, tele voltak illatos nagynyavalyával a polcok. Aztán nem is szóltam semmit neki. Majd lemossa, hiszen végeredményben farsang van. Még egy cifrázat a faluképhez, ami most már szilárdan tartja kibontakozó élményeinket a mese keretein belül, hogy annál váratlanabb legyen aztán a mese és valóság találkozása, ívlényként lobbantva a meglepetéseket, felismeréseket. „Ez egy olyan falu, hogy itt lehet élni, itt az emberek háromszor is megnézték ugyanazt a filmet és elmentek cirkuszba mindig, moziba is, kirándulni is voltunk, de aztán többet sehol, mert itt mégiscsak a „világvége“ van, és nincs jármű, ami feljöjjön ide, gondoltuk, az IEET, mikor levágta az erdőt, utat is csinál, de elrontották azt is, ami volt, pocsékba megy mellette a szántóföld is, mert veri a traktornyom, pedig megmondta még a miniszter is, hogy még ösvényt se szabad vágni a termében — hát lehet itt élni, el sem is mennék innen, bárha hívtak, költözzek városra. Szentgyörgyön lakik a bátyám, de jártam én eleget fiatalkoromban Bukarestből Ploieştiig, Budapesttől a nyavalyáig, mert én az asztalosságot tanultam ki, azzal jártam országot-világot, s utána hívtak „gyere haza Győző, mert társasgazdaságot csinálunk, éppen te kellene titkárnak“, jöttem is, miért ne jöttem volna, megcsináltuk a közöst is, a kollektívet, mondtam, ez már így van rendelve, ezen is át kell esni, ez a szocializmus útja, de aztán meglett a közös és mindenki mondta, hogy így se jó, te, úgy se jő, te, okoskodtak-akadékoskodtak, s csak a javunkra voltak, mert látták a hibákat ... Se ők most jól vannak, nekem pedig ez a 67 lej nyugdíj maradt, mert nem tudtam se Bukarestből, se Ploieştiből, se Pestről az igazolást beszerezni, mert robbantak a gyárak — de azért olyan falu ez, hogy lehet itt élni“ ... Kónya Győző bácsi, a „falu esze“ huncutul hunyorít hol egyikre, hol másikra, mesél, bizonykodik, s közben feloldja bennünk is a görcsöt, mellyel megváltó szándékunk még mindig összehúzta a kitárulkozást. A falu lassan elnéptelenedik, így van ez jól — nyugtat Győző bácsi — hiszen iparosodni kell, de azért itt olyan levegő van és olyan hús völgyek, hogy itt kell élni“. Majd ravaszkásan nekünk szegzi a szót, megmondta a pártfőtitkár, jöjjünk mi, írók is falura, ő beszerzi nekünk díjtalanul a csalogánycsattogást... Persze, a panasz is kibuggyan belőle és sok minden, minden, amit már régóta el akart bizonyosan mondani valakinek, aki meghallgatja, aki tán tehet is érette valamit ott messze, bent a városban, ott benn, messze a városi hivatalokban, ahonnan a jó szándék folytán kisegítés is jött egyszer a villanyosításban mert elengedtek a megrovásból (pénzbeli hozzájárulásból) vagy 60 ezer lejt. Kóny a győző bácsi (Bortnyik György felvételei) „Régi település ez, kérem — (kollégám megjegyzi, még a tatárok is nehezen találhatták meg) — volt itt vár is, s ahogy az akkori várlakók laktak, tetszik emlékezni, híd is akkora, hogy a falu fölött egészen a Vadalma pusztájáig ért, s aztán az emberek nagyon iparkodtak megkeresni a kincset. Még gyermekkoromban hallottam, hogy Nagypatakról hozták az „értőt", aki kétágú rózsaveszszőből varázspálcát csinált, majd lehajolt a földre, rejanézett, s mondta : itt pénz van. De a szacsvaiak azelőtt vitézek voltak, van egy rész, úgy írtják. Kárhágó, ott annak idején, mikor jött az ellenség, megpihent, gondolta, nem veszik észre a várban, de észrevették és éjszaka lejöttek, agyongyilkolták ezeket az ellenségeket .. Kónya Győzőék a falu szélén laknak, az erdő alatt. Mindenik ház a falu szélén van, mert keskeny a falu. A ház előtt méhkaptárok, a szobában könyvek, két újság naptára is a falon ... Kónya Győző nyugdíjas, a Falvak Dolgozó Népe, a Munkásélet, a Brassói Lapok, a Megyei Tükör, az Élet és Tudomány és a Méhészet című folyóirat előfizetője. Olvas, tanul. Könyvtárában szakkönyvek, szépirodalmi könyvek. A kultúrotthonra, szórakozásra terelődik a szó. Méltatlankodik, de nem éllel, panaszkodik, de nem öreges akadékoskodással : „Ott van a könyvtár, de rendbe kell tenni azokat a zseniket, meg aztán járt ide Korunk. Utunk, Igaz Szó, azt is olvasnánk, csak most nincs elég pénz a kultúrára, kicsit elhanyagol a központ, amióta Rétyhez kerültünk, s amióta az út ilyen rossz. Most már színházba se lehet menni, mert az úton nem jő fel a jármű, de jó lenne már, ha jó utunk lenne, s legalább hetente kétszer járna az autóbusz, mert akkor a terményeinket is el lehetne adni... Innen az okos emberek mind elmentek, pedig kellenének ide is, olyan messze vagyunk, kell hogy valaki felvilágosítsa az embereket... Telefon nincsen, ha valaki beteg, akkor le kell kutyagolni Egerpatakig, onnan telefonálni, s akkor kijön a mentő, de tudják, mikor télen beporoz a hó, akkor négy-öt napig ki se lehet mozdulni innen, s akkor hozzám jönnek, adj egy penecilint, egy sztreptomecint. Győző, mert én ezt is tartok, én adtam be az injekciókat is, mert a f orvos mindennap ide feljönni nem tud .. A faluban két éve van villany. Az utóbbi éveknek ez a legnagyobb eseménye. Bonyodalmai — mint minden korszakalkotó tettnek — máig gyűrűznek a faluban. Kónya Győző bácsiék is legalább háromszor hozakodnak elő vele, a szomszédból átjött Ráduly Gáborné is, panaszkodik könnyel a szemében (esetét egy másik írásban lapunk olvasói elé tárjuk). De meglett a villany: lehet olvasni, televíziót nézni, jöhetne a mozi is (sajnos, a múlt évben több hónapig arrafelé sem jártak)... A te*levízió terme nincs rendben, épp ezt most javítgatják, a mozi újból nem jár ,az újságot megkapják... És van, amikor begyalogolnak Egerpatakig,’ Bitáig, s vonattal mennek színház-’ előadást nézni ma is. Mikor Rózsika néni lemegy más dolgait intézni Egerpatakra, az emberek már kérdezik : van valami jó színház, mert ak’ kor mi is elmegyünk holnap megnézni. Kis falu Szacsva, szinte megközelíthetetlen. „Olyan falu ez, hogy lehet itt élni" — idézzük újra Kónya Győző bácsit, s ígérjük, visszatérünk még, sokszor visszatérünk, hogy az a rossz érzés, mely első pillanatban lelkünkben bujkált, elmúljon, s reméljük, gyakrabban látogatnak el Bély község vezetői, azok, akiknek hivatali tisztjük a falu gondját-baját vállukon viselni, életét, fejlődését irányítani, panaszait orvosolni — hogy látogatásaink, látogatásaik által is érezzék a szacsvaiak nincsenek , éppen annyira „messze" SZACSVA