Megyei Tükör, 1972. április (5. évfolyam, 603-628. szám)
1972-04-08 / 609. szám
A népművészet tisztelői A kovásznai líceum műhelyeit ebben az évben szerelték fel, a lányok részére szövőszékeket, szövőrámákat és varrógépeket vásároltak, a fiúk asztalosulűhelyben kezdték meg (egykét héttel ezelőtt) a tevékenységet. A lányok számára berendezett műhelyben látványos és mind gyakorlatati, mind az esztétikai nevelés szempontjából rendkívül hasznos tevékenység folyik. Kisebb-nagyobb keleti szőnyegek, népi szőttesek, rongyszőnyegek készülnek gondosan kiválasztott, ízléses tervek alapján. A műhely fala kiállítás hangulatát kelti. Az eddig elkészített darabokból őriztek meg jó néhányat (talán nem is a legszebbeket), s díszítették fel munkahelyüket. Szőttes tarisznyákat, székely és román ruhába öltöztetett fakanálbabákat. Tisza menti és román népi szőtteseket, stilizált figurális rongyszőnyegeket, keleti szőnyegeket kockás ruhaanyagokat, jól szabott, ízléses kötényeket, sálakat raknak elénk, valamennyi az iskola V.—XII. osztályos lányainak a munkája. A műhely tevékenységét Vajna Lenke és Csutak Emília tanítónők irányítják, s G. Olosz Ella, az ismert és elismert iparművésznő, a líceum rajztanárnője segíti őket ötletekkel, tanácsokkal. Az eddig elkészített munkák jó ízlésről, a népművészeti hagyományok tiszteletéről tanúskodnak. Célkitűzésük a hagyományápolás mellett a mesterségelsajátítás, az iskolában tanultak gyakorlati hasznosítása. — Nincs szándékunkban sorozatban gyártani közszükségleti cikkeket, ez semiképpen sem lehet az iskolai műhelyek feladata, még akkor sem, ha jó jövedelmi forrásnak bizonyulna. Szőni, varrni akarjuk megtanítani lányainkat úgy, hogy a mesterség elsajátításával párhuzamosan ízlésüket is fejlesszük — mondotta Vajna Lenke. A fiúk asztalosműhelyét csak a napokban szerelték fel. Az első székeket készítették a gyakorlatozó tanulók. De terveik nekik is vannak. Rendkívül ízléses és ötletes prototípusok alapján gyerekszoba-berendezést fognak gyártani. S ismerve az állami kereskedelem ilyen téren való lemaradását, meggyőződésünk, hogy vásárlókban sem lesz hiány. Az irányító mester egyelőre csak ügyszeretetből foglalkozik velük, rövidesen azonban, sok bosszantó adminisztratív nehézség után remélhetőleg ez is megoldódik. Persze, minden lehetőséget nem aknáztak még ki a kovásznai líceumban sem. A híres kovásznai posztószövést, ha már szövéssel úgyis foglalkoznak , nem szabad kizárni az iskolai műhelyből, sőt újabb ötlettel is szolgálnánk: a híres körösi forgácskalap készítésének csinját-binját is meg kellene tanítani legalább a líceumban tanuló körösi diákoknak. Feltételezzük, akadna a szülők között valaki, aki vállalkoznék arra, hogy ennek a szép, ősi népi mesterségnek a fogásaira megtanítsa a diákokat. Az is biztos, hogy az ilyen jellegű termékek gazdára lelnének a kézdivásárhelyi tanulók boltjában, ahol termékeiket jelenleg árusítják. És ha már az ötleteknél, javaslatoknál tartunk : ifj. Kós Károly, a sepsiszentgyörgyi múzeum gyermekjáték-gyűjteményének egyik lelkes gondozója úgy véli, hogy a gyermekjáték-gyűjtemény egyik terjesztési, ápolási és hasznosítási lehetősége lehetne, ha az iskolai műhelyek a múzeum által jóváhagyott prototípusok alapján, az eredeti anyag és kivitelezési forma szigorú betartásával sorozatban készítenének érdekes és könnyen előállítható népi gyermekjátékokat, s vakációk alatt a megye fürdőhelyein, szállodákban diákcsoportok árusítanák. Igazi népi értékek készítését, helyi hagyományok ápolását vállalhatnák magukra ezek az iskolai műhelyek, s akkor felbecsülhetetlen értékű útravalóval látnák el iskolájuk tanulóit. F. Simó Erzsébet Iskolai műhelyekben Az iskolai műhelyek fontosságáról vitatkozni fölösleges, a tapasztalat bebizonyította, hogy szükséges, hasznos és nagy jelentősége van a tanulók gyakorlati érzékének fejlesztésében, befolyásolja őket a pályaválasztásban, megtanítja a mindennapi életben elengedhetetlenül szükséges munkák elvégzésére a fával, vassal való barkácsolásra, varrásra, szövésre stb. De vitatkozni kell és lehet a műhelyben folyó tevékenység megszervezéséről, s főleg arról, hogy az itt előállított tárgyak mennyiben kötődnek a helyi hagyományokhoz, a százados népi mesterségekhez. Véleményünk szerint ezek felelevenítése és ápolása lehetne egyik legfontosabb feladatuk. IFJÚ FAFARAGÓK Jó öreg közmondásunk, miszerint „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra", nem minden esetben bizonyul igaznak, legalábbis akadnak néha kivételek is e szabály alól. Így jártam én a Szécsi Antallal tervezett beszélgetéssel, amelyben már hónapok óta megállapodtunk, de csak most sikerült nyélbeütnünk. Az történt ugyanis, hogy megyei szerveink és személyesen Király Károly elvtárs nagy megértést tanúsítottak a vargyasi népi fafaragás fellendítésének ügye iránt, s ennek eredményeként igen jelentős összeget utaltak ki egy, az iskolánál berendezendő fafaragó műhely létesítése és beindítása céljából Ez természetesen meghatározza a tanulók gyakorlati képzését is, akik széles körben folytatják majd őseik hagyományait. Mert a vargyasi ember, aki mindennapi kenyerét szántás-vetéssel, pásztorkodással vagy faragással teremtette elő, esténként a tűz világánál vagy füstölgő mécses, petróleumlámpa fényénél, pusztán a maga kedvtelésére cifra botokat, sótartókat, lőporos szarukat, lakodalmi díszjármokat, szuszékokat és egyebeket tett díszessé bicskájával, vésőjével. Telt-múlt az idő, s egy szép napon arra ébredtek, hogy lankad a faragási kedv, a saját maguk készítette használati tárgyakat boltiakkal lehet helyettesíteni, így ez előbbiek, ha még imit-amott fel is lelhetők, ma már muzeális értékeket képviselnek. A praktikus, funkcióját vesztett népművészet azonban napjainkban, mondhatni, reneszánszát éli. A hangsúly jelenleg díszítő funkciójára tevődött át, ami, persze, magában rejti az elgiccsesedés, futószalagonvaló gyártás, a kommersz szellem térhódításának veszélyét. A vargyasi kezdeményezés éppen azért jelentős, mert szigorúan ragaszkodnak az ősi motívumok világához, s az ügyes gyermekek kezéből nem kerül ki két egyfomán díszített darab. De ne vágjunk a dolgok elejébe, hadd idézzük a sokáig halogatott beszélgetést, amely éppen a gyakori elnapolásból kifolyólag most nemcsak a tervekről, hanem már bizonyos eredményekről is tudósít. Szécsi Antal iskolaigazgató csak a legszükségesebbekről beszél, de amit elmond, annak súlya, tartalma van. Érdeklődésemre, hogy miként vetődődött fel a fafaragás gondolata, közli, hogy a végső elhatározást tulajdonképpen egy, az elmúlt nyáron rendezett népművészeti kiállítás sikerének köszönhetik. Az iskola tágas emeleti folyosóján állították ki ugyanis id. Sütő Béla, ifj. Sütő Béla, Máthé Ferenc, Sütő Gábor és néhány tehetségesebb gyerek faragványait, festett bútorait. A közszemlére kitett tárgyakat megtekintette — elsősorban — a falu apraja-nagyja, érdeklődök sokasága a megyéből, megyén kívülről, de még az ország határain túlról is. Az erkölcsi siker jó előkészítője volt a tanulók technikai termelőgyakorlatának ilyen irányú beütemezéséhez Egymást követik a számadatok harmincezer lej megyei segítség a műhely rendbetételére, közel tízezer lejt költöttek a szülői bizottság megtakarított pénzéből felszerelésre, hét gyalupad a tanfelügyelőség részéről, na, meg az egyik patronáló, a köpeci bányavállalat önzetlen segítsége. Ilyen körülmények között már van mihez kezdeni. Sikerült megoldani az oktató kérdését is, aki nem más, mint a munkái révén messze földön ismert ifj. Sütő Béla. Lelkiismeretes, rendszerető ember, s túlzás nélkül állítható, hogy valóságos megszállottja a fafaragás fellendítése ügyének. Munkájának eredménye máris érezhető, látható. A műhely fehérre meszelt falain kis fogasok, polcok, törülközőtartók ékeskednek — a gyermekek, az ötvenhat faragó fiú első munkái. Lelkemre kötötték, nehogy elfelejtsek megemlíteni néhány nevet a sok közül. Ám legyen : Csíki Ferenc, Trinfa György, Máthé Pér, Székely Gábor, Tóth Csala? Varga Imre, de talán mind az ötvenhat megérdemelné a nagy nyilvánosságot. Ez alkalommal értesültem arról is, hogy a legjobbak jutalom- s egyben tanulmányi kiránduláson vesznek majd részt, amikor alkalmuk lesz megismerkedni a megye népművészeti értékeivel, népművészekkel stb. Gondjaik is vannak, de ez természetes is, hiszen egy ilyen kis üzemecske adminisztrálása nap mint nap számos megoldásra váró kérdést vet ki. Egyik ezek közül a faanyaggal való folyamatos ellátás. Egyelőre baj még nincs, de lehet, hogy később lesz. Ezt megelőzendő, írásban kérték a sepsiszentgyörgyi bútorgyár jóváhagyását ,hogy vásárolhassanak annak hulladékanyagaiból. A művészi fafaragás mellett nem hanyagolják el a mezőgazdálkodást sem. Községükben a patronáló téesz jóvoltából erre is biztosították a feltételeket. Van 43 árnyi területük, s ezenkívül szerződést kötnek öt hektár burgonya vagy más kultúrnövény megművelésére. Nyúltenyészetet állítanak be tavasszal, a szükséges takarmányt pedig saját maguk fogják előállítani. Elképzelések, próbálkozások, eredmények, alapos átgondoltság és következetesség — ezek a jellemzői a vargyasi iskola nevelő közösségének és igazgatójának. Hivatásuknak élő emberek. Kovács Zoltán felvételeinken a kovásznai líceum tanulóinak gyakorlati óráin készült népművészeti munkák. BORTNYIK GYÖRGY felvétele Akiktől tanulni lehet A kézdivásárhelyi líceumban a második évharmadban kezdte meg működését az új iskolai műhely. A sok huzavona után, nagy késéssel felépült műhely kivitelezési munkálatai csapnivalók. A kézdivásárhelyi Építők szövetkezet nagyon gyenge munkát végzett, a vakolat már sok helyen lehullt, a falak még most is vizesek, ezért az épület villanyhálózatát nem merik használni. Az iskola vezetősége reméli, hogy a szövetkezet legalább a nyár folyamán hajlandó lesz kijavítani a hibákat. Az új épületbe az asztalos- és a lakatosműhely került, az iskola egyik meglevő épületébe pedig a varroda és a konyha. A fiúk az asztalos- és lakatosszakmákkal ismerkednek. A műhelyek felszerelése megfelelő. Az asztalosműhelyben 10 gyalupad van, nem újak, de a tanulók mindegyiket használhatóvá tették. A két műhely (asztalos és lakatos) szoros rávalműködésben dolgozik. Az ütnlük készített tárgyak nagy része eladóra kerül. A közösen végzett munka elősegíti, hogy az egyik szakma tanulása közben betekintést nyerjenek a másikba is. A tanulók által készített termékek skálája széles, virágtartót, asztali és fali lámpákat, gyertyatartót, fém és fa lábtörlőket, csillárt, függönytartókat készítenek. Elkészítésük megköveteli, hogy különböző fogásokat ismerjenek meg. Emellett különböző javítási munkálatokat is végeznek az iskola számára. Ha értékben számolunk, ez sokat jelent, eddig 3250 lejt. A kézdivásárhelyi múzeum nyolc csillárja is az iskola műhelyében készült. A varroda és a konyha három helyiségből áll, itt a lányok szabászatot és hímzést tanulnak s a konyhaművészettel ismerkednek (feztjüket maguk fogyasztják el), de az iskola számára és eladásra is dolgoznak. Munkaruhájukat maguk készítették hímzéseik, varrottasaik az iskola helyiségeit díszítik és nagyon sok munka a Kézdivásárhelyen lakvő tanulók boltjában eladásra került. A XI. és XII.-es leánytanulók a készruhagyárban végzik a gyakorlati munkát. A gyár 12 gépet bocsátott rendelkezésükre, ezeken csak a tanulók dolgoznak, jelenleg nyári nadrágokat varrnak, de megismerkednek a szabás-varrás minden munkafázisával is. A líceum utolsó négy osztályában tanuló fiúk is a kézdivásárhelyi vállalatokban dolgoznak. Az iskola vezetősége előirányozta a műhely bővítését, azt szeretnék, ha jövőre beindulna az automechanikai műhely is. — Nem félnek a túlzott szakosítástól ? — kérdeztük az iskola igazgatójától. — Az a célunk — válaszolta Kiss Lajos —, hogy a gyermekek valóban megismerjék egy-két szakma alapfogásait, megszeressék a munkát. Szerintem a legjobb az, ha olyan szakmát ismer meg a tanuló, amely tetszik neki érdeklődését, figyelm leköti. Vörös Előd