Megyei Tükör, 1980. február (13. évfolyam, 2497-2521. szám)
1980-02-01 / 2497. szám
Tájékoztató tematika az iskolákban tevékenykedő KISZ 1. Az oktatás fejlesztése és korszerűsítése, annak beágyazódása a termelésbe és a kutatásba — az 1981—1985-ös ötéves terv fontos célkitűzése. A tanulók alapos felkészítése a műszaki haladásnak, hazánk jelenlegi és távlati gazdasági-társadalmi fejlődésének megfelelően. 2. A Román Kommunista Párt XII. kongresszusa határozatai a műszaki haladásnak, a társadalmi életnek és a gazdaság követelményeinek megfelelő munkaerőképzésről. Az összes dolgozók szakmai szintjének és a fiatalok szakképzése színvonalának emelése — jövő szakember-utánpótlásának biztosítéka. 3. A politikai-ideológiai tevékenység, aj kommunista nevelő tevékenység s a politikai tanfolyamok számára vitája a dolgozók, az egész fiatalság körében. Az RKP XII. kongresszusa által kitűzött feladatok a forradalmi nevelést és az emberi egyéniség alakítását illetően, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtésének folyamatában. 4. Annak szükségessége, hogy a fiatalok ismerjék meg a tudományos gondolkodás eredményeit pártunknak természetről és a társadalomról, alkotott történelmi és tudományos materialista felfogása alapján. A KISZ szerepe a fiataloknak a Megéneklünk, Románia országos fesztivál keretében kifejtett politikai-nevelő tevékenységre való mozgósításában. 5. A tanulók kommunista, forradalmi nevelése a legmagasabb erkölcsihonpolgári tulajdonságok, a szocialista etika és méltányosság normáinak szellemében — a KISZ alapvető feladata. 6. A fiatal nemzedéknek a hazaszeretet és a pártszeretet, népünk és pártunk szabadságért és társadalmi igazságért folytatott harcának szellemében történő nevelése — a KISZ alapvető feladata. 7. Az iskolák KISZ-szervezeteinek feladatai a tanulók munkára és életre való felkészítésében, a rendre, fegyelemre, a társadalmi felelősségtuadatra való nevelésében. 8. A nevelési és oktatási törvény — az oktatás szervezése menetére és korszerűsítésére, az új nemzedékek képzésének és nevelésének folyamatában egy új minőségre való áttérésre vonatkozó egységes keret. 9. A Román Kommunista Párt XII. kongresszusa Románia béke, a népek közötti együttműködés és barátság szellemében kifejtett külpolitikájáról, pártunk és hazánk külpolitikájának alapvető irányelvei. ----- --------------------------------— ■--- — A tümegpolitikai sieretés hatékonyságáért (folytatás az első oldalról) százados emlékeit őrző épületeket, hajdani mezőgazdasági munkaeszközöket, s az itt élők kézügyességét, szorgalmát bizonyító népi alkotásokat tekinthették meg a résztvevők. Ezt követően az általános iskola társadalomtudományi kabinetjének, könyvtárának megtekintése gazdagította a programot, majd a művelődési otthonban folytatódott a tapasztalatcsere, ahol Fazakas Lajos, a pártbizottság titkára, a gazdasági-társadalmi és szociális-kulturális fejlődést szemléltető színes grafikonok segítségével mutatta be a községet, s a következő időszak feladatait a XIÎ. pártkongresszus dokumentumainak fényében. Gyergyai Károly, a községi pártbizottság titkárhelyettese foglalta össze a politikai nevelés és szocialista kultúra tanácsa tevékenységének módszereit, a szakmai ismeretgyarapítást, a tudományos világszemlélet formálását elősegítő nevelési módszereket. A minden vonatkozásban hasznos találkozón körvonalazódtak a politikaiideológiai nevelés, a tömegpolitikai és kulturális nevelés formái, valamint az iskolákban működő társadalomtudományi kabinetek tervszerű tevékenységével összefüggő feladatok, módszerek. A megállódő bányászváros (folytatás az első oldalról) alapfeltételét a közel 900 milliós beruházás — jóval nagyobb az előző tízévinél — alkotja, amelyből csaknem hétszázmilliót új állóalapok építésére, üzembe helyyzésére irányoztunk elő. És a továbbiakban az építésre kerülő ipari létesítményekből hadd említsük a legfontosabbakat, amelyek valóban új szakaszt jelentenek városunk történetében. Így kezdhetjük talán azzal, hogy a közeljövőben a brassói mechanikai üzem gumirészlege mintegy 30 milliós beruházással válik korszerűbbé, 1982- ben felépül egy cipőgyár, egy évvel később egy ruhagyártó részleg, évi 100 millió össztermeléssel, majd Dacia autójavító, előzetes fafeldolgozó üzem, betonkeverő és betonszigetelő állomás és előregyártott elemek gyára. És folytathatjuk az ugyancsak főbben az időszakban építendő hűsítő italok részlegével, gépkocsikarbantartó állomással ,amelyek gyökeresen megváltoztatják a bányászváros ipari fejlődésének szerkezetét. És mivel városunkban és a hozzá tartozó falvakban három mezőgazdasági termelőszövetkezet, mezőgépészeti állomás és állami mezőgazdasági farm is van, e fontos foglalkozási ág fejlesztésére mintegy 85 milliót irányoztunk elő. Nagyarányú lecsapolási, legelőfeljavítási munkálatokat, a géppark és állattenyésztési farmok korszerűsítését terveztük. Mindezekkel egy időben az ötéves terv időszakában nem kevesebb mint ezer lakás felépítését irányoztuk elő, ami jelentős túlszárnyalása az utóbbi 12 év építkezéseinek. A lakóházak földszintjén kereskedelmi és szolgáltatási egységek lesznek, az 1984-ben épülő új turistaszálló, gyógyszertár, orvosi rendelő, újabb napközi otthon, óvoda, Felsőrákoson szövetkezeti áruház körvonalazza majd a nygújkodó város arculatát. Úgy véljük, hogy a tervekben, elgondolásokban nincs semmi nagyra törő, minden az eddigi eredményekre, a város lakói szorgalmára alapozott, a lehetőségekre épül. Ezért tekintünk bizakodóan a jövőbe, hogy a közel tagot számláló pártalapszervezet kétezer vezetésével, a Szocialista Demokrácia és Egység Frontja, valamint a néptanács mozgósításával, a kommunisták példamutatásával, a képviselők és választópolgárok összefogásával e nagy tervek megvalósulnak. MEGYEI TÜKÖR Csőrepedés Panaszkodunk, lám, hogy nem jó a fűtés, csupán langyos a meleg víz, el-elveszik a villanyáramot, s ki tudja, még mi minden fel nem gyűl bennünk, amit időnként ki kell, muszáj kiöntenünk magunkból. Igazunk van, tényleg tehetnének többet és jobban azok, akiknek megadatott, hogy panaszainkat orvosolják. Van a dolognak viszont másik oldala is. Az, amelyikért már mi vagyunk a ludasok. Felelőtlenségről beszélnek a villanyosok meg a lakásgazdálkodásbeliek is, olyan károkról, amelyeket maguk a lakók idéztek, idéznek elő figyelmetlenségükkel, hanyagságukkal. Jó pár napja a megyeszékhely egyik negyede sötétbe borult, nem szóltak a rádiók, leálltak a tévék, előkerültek a régi világítóalkalmatosságok. A villamossági vállalat szakemberei pedig keresték a hibát, lépésről lépésre jártak, ahol valami gyanúperrel él, s végül, elég későre, az egyik utcában a huzalra feldobott, és rövidzárlatot előidéző drótra akadtak. Lehetett gyerek is a tettes, de ugyanígy felnőtt is megviccelhette őket... A minap a Kórház-negyedben leálltak a melegítő kazánok, éjjel tízkor észrevették, hogy valahol kihasadt egy fűtőtest, s nem volt mit tenni, nem kapták , a „tettest“, s a fűtést állították le. Aztán reggel kisült, hogy a Stadion vendéglő egyik raktárhelyiségében robbant le a fűtőtest. A javítás hamar ment, már délelőtt kilenckor üzemeltek a kazánok. Persze, megint talán szóvá sem tennénk a dolgot, ha egyedi esetről lenne szó. Ám a vállalat igazgatója mondja, hogy január 2-től errefelé 87 csőrepedés történt, s mindez azért, mert valakik mindig elfelejtették becsukni maguk mögött a lépcsőház ajtaját, a raktár vagy illemhely ablakát. S ilyen hanyagság miatt legtöbbször nem csupán az illető lépcsőház szenved, hanem mindazok, amelyeket arra a vezetékre kötöttek. Akadt dolguk a vállalat szakembereinek, hát illik is most elismerően szólni róluk, s hisz ezekben a napokban éjjel-nappal dolgoztak, hogy a fegyelmezetlenségből adódó hibákat mihamarabb kijavítsák. Ki is lehet egyébként számítani, napjára hány csőrepedés is jutott... Alkalomadtán, persze, arra is kerítünk lehetőséget, hogy ezeket a szakembereket név szerint is megdicsérjük, a hibásakat pedig „érdemük" szerint elmarasztaljuk. (Péter) Betonbunga Ió ni less Megtudtam, hogy a sepsiszentgyörgyi vasútállomás környékén — a vágányok közötti területeken és a pályaudvaron túl — dudva között hevernek valamilyen vasbeton-épületelemek. Megtudtam azt is, hogy egyszer már megpróbálták kideríteni, melyik vállalat hagyta ott őket, de a nyomozás eredménytelenül ért véget. — Majd én a végére járok ! — mondtam, és megkértem fotóriportr barátomat, készítsen néhány felvételt. Aztán — a dokumentumfotókkal a kezemben — járkálni kezdtem, faggattam az embereket. Lejegyeztem néhány véleményt. Tóth Demeter : — Az állomással átellenben, a vasút mellett lakom, s úgy emlékszem, hogy a betonelemek vagy hat éve hevernek ott. Nem tudom, melyik vállalat mondott le róluk. Incze Vilmos raktárnok: — Amikor a gabonát és ipari növényeket, értékesítő vállalat vetőmagraktárát építettük, azok a nagy betondarabok útban voltak. Alig tudtuk elmozdítani őket. Matrescu Nicolae főbeszerző: — Azokat a födémelemeket az ipari építkezési tröszt Kovászna megyei építőtelepcsoportja nem hagyhatta ott. Mi 1978- ban eltakarítottuk onnan az utolsó darab féltéglát is. Megmondhatják a vasutasok. Igaz ugyan, hogy ipari építkezéseknél használható elemekről van szó, de az is igaz, hogy a Megyei Építő-Szerelő Vállalatnál is felhasználnak ilyen elemeket. Dohai László, a vasútállomás forgalmi részlegén a pártalapszervezet titkára: — A betonelmek több mint egy éve hevernek ott. A Megyei Építő-Szerelő Vállalat tulajdonát képezik. Azt hiszem, azért nem szállították el őket, mert nem volt rá szükségük, vagy nem volt megfelelő szállítóeszközük. Kese Jolán, főtechnikus: — ECP— 18x2 méteres födémelemek. Súlyuk kb. 7 000 kg. Nagy teherbírású daruval lehet felemelni őket. Különlegesen felszerelt vasúti kocsikon érkeznek. Egy darab ára 5 297 lej. A Megyei Építő-Szerelő Vállalat 1979-ben 18 darabot rendelt Buzauból. Az Építőipari Szaklíceum készülő étkezdéjét és tornatermét akarjuk befedni vele. Eddig 12 darabot kaptunk. Azokat meg lehet nézni a házgyár melletti raktárunkban. Mi nem használjuk azt a területet, ahol Önök fényképeztek. Oda csak az ipari építkezési tröszt részére érkező anyagokat rakják ki. ■ A kör bezárult tehát. Csak azt tudtam meg ,ami régebben is kiderült: az értékes vasbeton-épületelemek senkinek sem kellenek. Hát akkor rájuk teszem én a kezem... Kerítek egy elfekvő, nagy teherbírású darut, elegendő elfekvő benzint, meg egy megbízható, maszekoló sofőrt, s majd meglátják: pár hét múlva, szellős, árnyas, csendes kis betonbungalom lesz az Örkő alatti fenyőerdő közepén. SZABÓ Gy. JENŐ (A felvételeket Bortnyik György készítette) Mint önmagadnak... Eredeti büntetési módot talált az ország rogyik, megyeszékhelyünk méretű városa áramelosztó vállalatának igazgatója. A vállalat két, mulasztáson ért dolgozójának lakásán huszonnégy órára megszüntették az áramszolgáltatást, hogy saját „bőrükön“ érezzék a lógósok, hogy mit kellett eltűrniük a késlekedésüket szenvedő fogyasztóknak. Nem tudom — csak sejtem —, mit kellett a salamoni ítélet nyomán elszenvednie a két szakinak a nejüktől, de meggyőződésem, hogy ezután minden bejelentésre a legnagyobb sebességgel szállnak majd ki a helyszínre a hálózaton a hibákat kijavítani. Nem hagy azonban nyugodni egy gondolat. Mi lenne, ha kiterjesztenénk ezt a módszert más tevékenységi területekre is? Például hóban-fagyban az úton hagyni a gépkocsivezetőt, aki megálló előtt elhajt, faképnél hagyva a didergő várakozókat; lezárni a távfűtést azoknak a lakásán, akik felelősek a Lenin-negyedi fagyoskodásért; a toronyórára utalni az órást, akit többszöri keresés után sem lehet a műhelyében taláni; kabát nélkül hagyni a szabót, aki a kuncsaftjait hitegeti; elnémítani az önműködő telefonközpont karbantartóinak otthoni készülékét; hivatalban sorba állítani a bürokratákat... Egyszóval minden bosszúságot visszatéríteni okozójára. Talán ezzel a módszerrel elérhető lenne, hogy mindenki úgy végezze munkáját, mintha önmagának tenné és nem azért mert „muszáj“. Nagyon szeretjük önmagunkat, ezért biztosan a 3G menetelőszerszámokat gyártó részlegén sem termeltek volna 30 ezer lej értékben »lejtes menetmetszőt, ha aztán ezekkel a szerszámokkal kellene teljesíteniük az egyéni tervüket, amely után a javadalmazást kapják. Mint ahogyan valószínű, a forgácsolószerszámot gyártó vállalat munkásai sem dolgoznának szívesen az általuk a kézdivásárhelyieknek szállított selejtes keményfémes esztergakésekkel, amelyek »l az utóbbiak vesződnek. Ha mindig úgy dolgoznánk, mint önmagunknak... (nos) A törzsőrmester öröme Drăghiciu Constantin törzsőrmester tizenegy esztendeje dolgozik a milícia vasútállomási őrsén. A tizenegy hosszú esztendő folyamán, gyakran adtak át neki üresen megtalált vagy csak iratokat tartalmazó pénztárcát : „Tessék kideríteni, ki hagyta el." Még gyakrabban hallgatta a szerencsétlenül járt emberek kérését, panaszát: „Ellopták, vagy elveszítettem a pénztárcámat. Benne voltak az irataim is. Kérem, segítsenek.“ — Most — végre — örvendhetek én is egyszer. Január 22-én nem akármilyen jegyzőkönyvet írtam — mondja örömtől sugárzó arccal, és diktálni kezdi a következő adatokat : Neve: SZÁNTÓ ANTAL. Lakhelye: Réty, Fő utca 490. házszám. Foglalkozása: gépkocsivezető. Munkahelye: rétyi MTSZ. S így folytatta:-----Ez a talpig becsületes ember talált egy női pénztárcát a vasútállomás előtti téren. Benne volt a tulajdonos személyazonossági igazolványa, hajtási engedélye, egy ADAS- naptár, néhány papírocska és — nem akartam hinni a szememnek —: 1 321,35 lej. Benne volt a pénz is!... Hát boldog lehetett a tárca sepsiszentgyörgyi tulajdonosa, Benedek Sarolta, amikor átadtam neki; örvendhettem én is. Örvendhetett, hiszen az emberi jóságról, becsületességről és boldogságról írhatott jegyzőkönyvet. Sz. Gy. J. a Az a vonat, ha elindult... Az a vonat, valószínű, a brassói rendezőpályaudvarról indul, Csíkszereda felé, és a negyven-ötven kocsi között havonta leledzik egy tartálykocsi is, benne a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház fűtőolajából az egyhavi adag. Az a szerelvény megérkezik Sepsiszentgyörgyre, fütyül, annak rendje-módja szerint, váltókezelők sürgölődnek körülötte, lassan elhúz a színház harmincezer literes gázolajtároló földalatti tartálya mellett, 50 méterre; piros sapkás állomásfőnök int, hogy szabad az út, és valószínű, meg sem áll Csíkszeredáig. Ott, ugyancsak annak rendje-módja szerint, leválasztják a tartálykocsit és kiürítik. Közben a sepsiszentgyörgyi színház bérel egy hétezer liter gázolaj szállítására alkalmas teherkocsit ,elküldi Csíkszeredába és elhozatja a fűtőolajat. Hetvenkilenc tonna olaj lötyög tehát, egy esztendő alatt, oda-vissza. Közben kidobunk az ablakon mintegy húszezer lejt és egy másik szállítási vállalat motorjai elporlasztanak ezer liter üzemanyagot. Nyilván az energiaspórlás és pénzügyi takarékosság jegyében. A színház egy 1979. november 1-én keltezett átiratában kérte az illetékes brassói vállalatot (întreprindirea pentru livrarea produselor petroliere), hogy egy évtizedes jó szokása szerint, egy év során háromszor indítson egy-egy huszonötezer literes tartálykocsit, és tartalmát Sepsiszentgyörgyön ürítsék a harmincezer literes földalatti tartályba. De nem és nem ! Az rendben, hogy az a vonat fütyül és elindul. De hogy a brassói kőolajtermékeket szállító vállalat üzemanyag-megtakarítási és -szállítási költség iS a színháziak spórlási javaslataira, az a fütty, enyhén szólva, sérti a fülünk. (cserná oni) Ma este 8 órakor a sepsiszentgyörgyi főtériban a Zenélő képek képtárhangversenysorozatán Ionel Pantea, a kolozsvár-napocai Operaház énekes Schubert szép molnárlány című dalciklusából énekel. Zongorán kísér Weiss Ferdinand. Még csak holnap lehet feliratkozni a Kovászna Megyei Turisztikai Hivatal által Kijev — Leningrád — Rigan — Moszkva útvonalon szervezett kirándulásra. Irányár 4 800 lej, amiből 96 rubel zsebpénz. A Kovászna Megyei Turisztikai Hivatal április 1—8. között kirándulást szervez az NDK-ba a Bukarest — Derűn — Potsdam — Drezda — Lipcs — Weimar — Bukarest útvonalon. Utazás repülővel. Irányár 4 968 lej, ebből 200 márka zsebpénz. Feliratkozni 1980 február 10-ig lehet. Ugyancsak február 10- ig lehet feliratkozni a Bukarest — Drezda — Meisen — Lipcse — Weimar — — Bukarest útvonalon Berlin szervezett kirándulásra is. Szállítás vonattal. Irányár 5 986 lej, ebből 200 márka zsebpénz. Holnap, szombaton 17 órakor a Szakszervezetek Művelődési Házában a szecselevárosi Electroprecizie üzem Chindia nevű népi együttese tart előadást Ion Cristoreanu népdalénekes közreműködésével. Február 5-én 18 órakor a Szakszervezetek Művelődési Házában kerül sor az újraindult csillagászati kör megnyitó ülésére. A körbe szívesen elvárnak minenkit, a régi tagokat, valamint mindazokat, akik érdeklődnek a különböző csillagászati jelenségek iránt. A kisipari szövetkezetek megyei szövetsége Mreckben és Kovásznán két új szövetkezetet létesített. A berecki Ojtoz, a kovásznai pedig a Textil nevet kapta. Sepsiszentgyörgy — Művész : ULZANA, AZ APACSOK VEZÉRE — színes, szélesvásznú, NSZK film 10, 14, 16, 18, 20 órától. Sepsiszentgyörgy — Lux : A HOSSZÚTÁVFUTÓ FORTÉLYA — színes, szélesvásznú szovjet film 15,30, 17,30 19,30 órától. Sepsiszentgyörgy — Dózsa György klub : RIPORT A BOLDOGSÁGRÓL — színes szovjet film, 18 órától. Kézdivásárhely — Május 8. : NULLA ÓRA — színes román film — 10, 16, 18, 20 órától. Kovászna — Győzelem : A 13-RA FOGADOK — színes csehszlovák film, 11, 17, 19 órától. Barót : MINDENT A FUTBALLÉRT— színes román film — ILLÚZIÓK FÉSZKE — indiai film 20 órától. mindenkit 1980. február 1. Napkelte: 7,35 Napnyugta: 17,24 Eltelt: 32 nap Hátravan: 334 nap • 47 éve, 1933-ban, e napon kezdik mg harcukat Román Kommunista Párt irányításával a petróleumipari Prahova-völgyi munkások. « 176 éve szültett Louis Auguste Blanqui francia forradalmár, utópista, szocialista, a 19. század munkásmozgalmának kiemelkedő alakja. • 132 éve született Sava Ilenția román festőművész, a hazai romantika egyik jelentős alakja. • 112 éve született Ștefan Luchian (meghalt 1916-ban), festő, a román képzőművészet egyik legkiválóbb képviselője. Azt a szellemében és eszközeiben új, eleven művészetet vallotta saját irányzatának, melyet Grigorescu frissített fel a román festőművészetben. • 82 éve született Imre Aladár, a romániai munkásmozgalom harcosa. Az egyesült Szakszervezetek Főtanácsának volt a titkára. 1928-ban az RKP Központi Bizottságának tagjává választják. 1937- ben a Szovjetunióban halt meg. Mára változékony ható, időnként borús idő várégbolttal. Helyenként gyenge havazás, 1 havas eső. Mérsékelt nyugati és északnyugati szél. Reggel helyenként ködképződés és ólmos eső. A hőmérséklet nappal —3 és —7, éjszaka pedig —8 és —12 Celsius-fok között váltakozik. 16,00 Telex; 16,03 Tévéiskola; 16,30 Német nyelvű műsor; 18,25 Lottóhúzás; 18,35 Autósoknak; 18,50 Ezeregy este; 19,00 Híradó; 19,20 Napirenden a március 9-i választások előkészítése; 19,35 Versek, riportok, forradalmi dalok; 19,55 Hazai utak; 20,20 Játékfilm; 21,40 Híradó. 1865-ben született ZSIGMONDI RICHÁRD függőleges 12., az első vízszintes _3. megszerkesztője. Készüléke az ún. függőleges 19-en alapszik, amelynek az a lényege, hogy a sötét háttér előtt levő vízszintes 32. természetű, függőleges 18. oldalról megvilágítva láthatóvá teszi a benne lévő parányi részecskéket. 1926-ban Nobel-díjat kapott. VÍZSZINTES: 1. Az első személy; 8. Sőt; 10. Szagra érzékeny; 11. Szarvasra vette; 14. Rövid sáncolás a Sakkban; 15. Mellényszerű ruhadarabom; 17. ...des Sles, település Marokkó északi részén; 18. Meseváros; 19. Orosz számjegy; 21. Némán tátog; 22. DLK; 23. Keleti gyógytorna; 24. ...galamb, 1700 táján kipusztult, hattyú nagyságú madár a Maszkaréna-szigetcsoporton; 25. Holland és osztrák kocsijelzés; 26. MLB; 28. Égitest; 29. Kettőzve egykori híres brazil labdarúgó; 30. Mi használ, ..., vagyis nem egyformává hatásuk; 35. Elek; 37. Elemi részecskék alkotják; 39. Szilárd..., nagynevű atomtudós; 41. A fényáram egysége; 42. Morzehang. FÜGGŐLEGES: 1. Sok ilyen kellene parkokba; 2. Holland és spanyol kocsijelzés; a 3. Kiállhatatlan; 4. Disznót levágat; 5. Románul visszavonok; 6. Mozgó rész!; 7. Szó művésze; 9. Tájban van!; 13. EOA; 16. Vezetékes autóbusz; 20. Járom; 22. „Csendes“ folyó; 26. Angol költő (John, 1608—1674); 27. Halogén elem vizes oldala; 30. Kipusztult óriásmadár Új-Zélandon; 31. Felgurít!; 33. ...szarvas, lapátos agancsú szarvasféle; 34. ... hagyja, elengedi; 36. Egykori amerikai tábornok a polgárháborúban; 38. Bálna; 40. Disznó-lak; Előző rejtvényünk megfejtése ; Ásvány és kőzet, nagyenyedi, kollégium, összehasonlító, nyelvészet. TÖRÖK SÁNDOR 2.-3 i * 9-