Megyei Tükör, 1982. november (15. évfolyam, 3350-3375. szám)

1982-11-01 / 3350. szám

VIT­in nROI.FTAn.lAt. F.GYEFTlUFTF.KI AZ RKP KOVÁSZNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS LAPJA együ­tt a választóké­nt Gidófalván is, akárcsak számos más községben már befejeződtek a népta­nácsi képviselők jelölőgyűlései. Ér­demes megemlíteni, hogy a tizenhét választási kerületből csupán egyben nem jelölték az eddigi képviselőket. Ez is bizonyíték, hogy akiket két és fél évvel ezelőtt a község, a falvak la­kói választottak, odaadó munkával igyekeztek megfelelni az akkor előle­gezett bizalomnak. Persze, a mostani választásokon a régiek mellett egy kerületben még két, s másokban még egy jelöltet jelöltek. Fazakas Lászlót, a községi néptanács alelnökét immár hatodik éve ismétel­ten jelölték a­­ kettős számú választási kerületben. Amikor az utóbbi két és fél esztendő megvalósításairól váltot­tunk szót, megbizonyosodott, hogy az alelnök a községfejlesztés, -rendezés alapos ismerője. Érthető, hiszen jelen volt nemcsak a néptanács, a község­­vezetőség által megtervezett tennivalók elhatározásainál, hanem képviselőtár­saival, a választópolgárokkal együtt dolgozva, cselekvően vállalt részt a munkában is. A fontosabb megvalósí­tások mérlegét tekintve, Gidófalván is több minden jelzi a fejlődést, az elő­rehaladást. Az előbbi esztendőben pél­dául tizenkét lakrészes, új tömbházba költözhettek be a szakemberek, értel­miségiek, az óvoda is újabb tanterem­mel bővült, a községbeliek rendezetteb­bé tették a néptanács környékét és más középületeket. A központi iskola épületében a vízvezeték is elkészült. A községszékhellyel együtt a falvakban is említést érdemlőek az eredmények. Fotoson új kerítés övezi az iskolát és a művelődési otthont. Az utak, utcák karbantartásánál, javításánál, az ár­vizes területeken levezetők, vízátere­­szek építésénél, akárcsak a más, fen­tebbi megvalósításoknál a képviselők hívására a község és a hozzátartozó falvak lakói mindenkor tettekkel vá­laszoltak. A hazafias munkálatok ér­téke meghaladta az egymillió nyolc­­százezer lejt. Amikor a közelgő, no­vemberi választásokra való felkészü­lés egyik fontos mozzanata, a képvi­selők jelölőgyűlései megkezdődtek, az eredmények számvetésébe azt foglal­hatták a községvezetők, hogy a terve­zett önkéntes munkálatok évi egymil­lió nyolcszázezres értékének teljesíté­sében nem lesz fennakadás. A közér­dekű akciókra való mozgósításban és a cselekvő munkában élen jártak Nagy István, Tankó Árpád, Fara Zoltán, Csulak Klára, Fejes Antal, Imreh Ist­ván és más képviselők. Az­ újabb jelentős eseményre való felkészülés minden bizonnyal a mun­­kalendü­let fokozását, az év hátralevő két hónapjában az eddigi erdemén­yek érezhető gyarapodását eredményezi Gidófalván is. (daróczi) ­ Nicolae Ceau^escu elvtárs újból találkozott Yasszer Arafat elvtárssal Nicolae Ceaușescu elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság elnöke szomba­ton újból találkozott Yasszer Arafat elvtárssal, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának el­nökével. Ebből az alkalomból Nicolae Ceaușescu elvtárs és Jasszer Arafat elvtárs folytatta eszmecseréjét a Ro­mán Kommunista Párt és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet közötti kap­csolatok fejlesztéséről, valamint a kö­zép-keleti helyzetről és a nemzetközi politikai élet időszerű kérdéseiről. A megbeszélésen pártunk és álla­munk vezetője, valamint a PFSZ Vég­rehajtó Bizottságának elnöke megerő­sítette arra irányuló szándékát, hogy a kijelölt orientációknak és a megál­lapodásoknak megfelelően bővítse és erősítse a Román Kommunista Párt és a Palesztinai Felszabadítási Szerve­zet barátságát, szolidaritását és együtt­működését. A felek kifejezésre juttat­ták meggyőződésüket, hogy az RKP és a PFSZ jó viszonyának széles körű előmozdítása megfelel a román és a palesztin nép óhajának és törekvései­nek, mindkét nép javát szolgálja, és ugyanakkor jelentősen hozzájárul a közép-keleti konfliktus tárgyalások út­ján történő politikai rendezéséért, a palesztin kérdés megoldásáért és a tér­ség békéjének megteremtéséért tett általános erőfeszítésekhez. A közép-keleti helyzettel kapcsola­tos legutóbbi fejlemények elemzését folytatva, Nicolae Ceaușescu elvtárs és Jasszer Arafat elvtárs hangsúlyozta, hogy a jelenlegi nemzetközi körülmé­nyek között szükségesebb mint valaha, a politikai és diplomáciai aktivitás fo­kozása az övezetbeli konfliktus általá­nos, helyes és tartós rendezéséért, egy életképes béke megteremtéséért, Izrael­nek az 1907-es háborúban elfoglalt ös­­­szes arab területről való kivonulása és a palesztin nép önrendelkezéshez és független állam alapításához való jog­nak az elismerése alapján. Nicolae Ceaușescu elvtárs és Jasszer Arafat elvtárs megelégedéssel nyilat­kozott újabb megbeszéléseiről, és ki­jelentette, hogy meggyőződése szerint ezek eredményeik révén hozzá fognak járulni a Román Kommunista Párt és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet közötti baráti kapcsolatok további el­mélyüléséhez a kölcsönös tisztelet és megbecsülés szellemében, a két nép közötti kapcsolatok bővülése és mélyü­lése, a világ antiimperialista forradal­mi erői közötti szolidaritás és egység, az egyetemes béke, egyetértés és koo­peráció ügye érdekében. Vr Szombaton este elutazott a főváros­ból Jasszer Arafat elvtárs, a Paleszti­nai Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke, aki Nicolae Ceausescu elvtárs, a Román Kommu­nista Párt főtitkára, Románia Szocia­lista Köztársaság elnöke meghívására látogatást tett országunkban. ­ Kézdivásárhelyi 2-es számú Ipari Líceum épülete időjárás-előrejelzés novemberre A novemberi hőmérsékleti érté­kek a megszokottak lesznek, kivéve az ország nyugati részét, ahol a havi átlag valamivel magasabb lesz. A csapadékmennyiség szintén megszokott lesz, helyenként azonban a előfordulhat, hogy a sokévi átlag alatt marad. Gyakori ködképződés­re lehet számítani országszerte. A hónap első felében az időjárás általában meleg és csapadékos lesz. Permet és eső várható kezdetben az északi országrészben, majd fokozato­san kiterjed a déli vidékekre is. Erősödő szélre számíthatunk hegyvidéken és dél-keleten. A leg­a­alacsonyabb hőmérsékleti értékek általában fagypont fölött maradnak, északon azonban lesüllyedhetnek mínusz 4 fokig, hóharmatot idézve elő. A maximális hőmérséklet elér­heti a 18 fokot is Bánátban és 0l­ téniában. Gyakori lesz a reggeli és esti ködképződés. A hónap második felében az idő fokozatosan lehűl. Az ország észak­­nyugati részében változékony, a többi vidékeken többnyire felhős égboltra számíthatunk. Helyenként gyenge permet és eső várható, a hónap utolsó hetében pedig havas­eső és havazás az ország keleti és északi övezeteiben. Az erősig felfo­kozódó szél várható Moldovában, Dobrogeában és a Buragánon. A minimális hőmérséklet mínusz 5 és plusz 5 fok között ingadozik, Erdélyben pedig helyenként alacso­nyabb lesz. A maximális hőmérsék­let 0 és 12 fok között ingadozik majd. Reggel és este gyakori lesz a ködképződés. Az értelmiségiek tömeges kiván­dorlása nagy akadályt jelent a fej­lődő országok gazdasági és társa­dalmi fejlődésében, hozzájárul a fejlett és a gyengén fejlett országok közötti szakadék mélyüléséhez. Az­zal, hogy a fejlett kapitalista orszá­gok magukhoz csalogatják a har­madik világ országaiból a szakem­bereket és a szakképzett munkáso­kat, nem csinálnak mást, mint új Az értelmiségiek tömeges kivándorlása módszerekkel folytatják ezen álla­mok kizsákmányolását. Az UNESCO egyik jelentéséből kiderül, hogy tíz év alatt nem ke­vesebb, mint 300 000 szakember vándorolt ki a fejlődő országokból az ipari államokba, elsősorban az USA-ba és Angliába. Hogy mit je­lent ez pénzben? „Csekély“ ötmil­­liárd dollárt! Ugyanis ennyi pénzre lett volna szükség a 300 000 szak­ember kiképzéséhez. Embertelen el­járás, és embertelen azért is, mert a nyugati államok megakadályoz­zák azt is, hogy a fejlődő országok hozzáférhessenek a tudomány és a technika vívmányaihoz. 3350« szám XV. ÉVFOLYAM 1982. november L Hétfő ARA 50 BÁNI Terménybetakarításkor a kukoricaszárról se feledkezzünk meg H­a a kiásott cukorrépa-mennyiségre gondolunk, akkor néhány nap múlva akár búcsút vehetnének gazdálkodóink a mezőtől. Naptár szerint ezt meg is tehetnék, a kitartóan szép októberi hetek nyomán nem is tűnne különös­nek, hogy búcsút mondjanak a késő őszi határnak. Ám egyelőre a cukor­­nakvalónak közel hatvan százaléka cso­mókba gyűjtve szállításra vár, s még néhány mezei munkálat a gazdaságok zömében nem érkezett a befejezéshez. A cukorrépánál időzve, a jelek szerint, a véghajrában megtorpant a betakarí­tás napi üteme, s ennél is vontatottabb a szállítás, a terménytovábbítás, tete­mes veszteséget jelent a gazdaságok számára a szállítási grafikonok be nem tartása. Különösen szembetűnő a le­maradás a kézdivásárhelyi és szentlé­­leki körzetek gazdaságaiban, ahol, noha a termelőszövetkezetek túljutottak már a cukorrépa-begyűjtés nehezén, a ter­mésnek immár a felét kiásták, s a leg­több helyen már csomókban is hever a termény, de a szállítás képtelen lé­pést tartani a betakarítók napi üte­mével, tíz százalék körül tart az eddig kikerülő répa hordási aránya, jeléül annak, hogy a rendelkezésre álló foga­tokat nem veszik igénybe, s általában döcög a munkálatok szervezése. A cu­korrépán kívül van még egy termé­nyünk, amely e napokban elég sok gon­dot okoz a gazdaságoknak. A kukori­cáról van szó. Még pontosabban: a ku­koricaszárról. Bár a kukoricaszár nem főtermény, de így sem indokolt, hogy a termelőszövetkezetek határában jóko­ra területen lábon áll törés után is a szár. Érthetetlen, minden esztendőben miért kezelik ily mostohán a takar­­mánynak való sorsát. Egészében nem volt nagy a kukoricás terület, a beta­karítás általában nem állította különö­sebb feladatok elé a gazdaságokat, s a kukoricaszár behordása sem jelent rendkívüli problémát. Ez is csupán szervezést, irányítást, de mindenekelőtt hozzáállást igényel. Ne várjuk meg a hőhullást, a következő napokban, a kö­vetkező héten végezzen minden gazda­ság a kukoricaszár szállításával, az ös­­­szes kukoricaterületek felszabadításá­val. MAROSI László A mezőgazdasági munkálatok helyzete 1982. október 31-én Agráripari tanács Cukorrépa­betakarítás A betakarító­ termésből elszállítva őszi mélyszántás Nedvdús takarmány biztosítása % % % °/o Barót 100 93 36 69 Bodok 100 77 49 91 Kovászna 91 79 24 71 S.szentgyörgy 90 30 23 115 K.vásárhely 92 18 26 107 Szentlélek 89 26 39 83 MTSZ-átlag 94 45 31 90 AMV-átlag 21 105

Next