Háromszék, 1991. április (3. évfolyam, 344-362. szám)
1991-04-03 / 344. szám
HÁROMSZÉK társadalmi-politikai napilap Sepsiszentgyörgy 1991. ÁPRILIS 3., SZERDA 344. SZÁM ÁRA 3 LEJ UGRÁL A SÖTÉTBE A tegnapi napon kétségtelenül olyan vizekre eveztünk, melyeknek a felszínét is csak leírásokból, mások elmondásából ismerjük, mélyáramlatairól pedig egyáltalán fogalmunk sincs még. Hogy ez a nap fekete vagy piros betűs lesz-e az ország történelmében, a mi életünkben, nos, megjósolni azt nem tudom — ki is merné?! —, de józan aggályaimat nem hallgathatom el, annál inkább, mert ezek az aggályok, félelmek és bizonytalanságok mardossák ma az egész társadalmat. Tegnap reggeltől új árakon vásároltuk meg a mindennapit, kegyetlenül szembesültünk azzal, amit a kormánycsapat árliberalizálásnak nevez, de az emberek döntő többsége példátlan árdrágításnak fog fel és nevez, s jogát erre a minősítésre csupán az vonhatná meg, aki saját zsebéből kifizetné a családok, az emberek ,privát költségvetésének“ lélegzetállító deficitjét. Még nem számoltuk ki pontosan, de így, első ránézésre, a számok és számoszlopok áttekintése arra enged következtetni, hogy mintegy száz százalékkal megdrágult az élet. Mondom, lehetséges akár tíz-húsz százaléknyi tévedés is, a mérce alatt vagy felett. Ez a sokkolóan magas és átmenet nélküli átugratás elsősorban a sokgyermekes nagycsaládokat sújtja közvetlenül, amelyek minden bizonnyal képtelenek lesznek emberhez méltó életnívót biztosítani, a nyomorszint alá juthatnak. A kormánytényezők társadalmi védőhálóról beszélnek, nyilatkozott erről a miniszterelnök is, csakhogy ez a „védőháló” egyelőre nincs még kifeszítve az emberek feje fölé. Persze, ki lehet dolgozni az alapelveit, de nem az alapelvekkel lesz itt a baj, hanem azzal, hogy a gazdálkodó testületek képtelenek lesznek a szükséges összegeket előteremteni. Hiszen tudván tudjuk immár, szomorú tapasztalatok garmadája igazolja, hogy a vállalatok és intézményei döntő többségének már a korábban „kiutalt" 750 lejek kifizetése is rendkívül súlyos problémát okozott, néhány vállalatban pedig csupán az alapbérek egy töredékét tudták biztosítani. Hogy ki és hogyan fizeti ki majd ama 2100 lejeket, nos, ez tényleg a jövő nagy titka, hiszen a gazdálkodó testületek — sokrétű okok miatt — a csőd, a fizetésképtelenség szélén állanak. Itt valami hiba csúszott a számításba, mondom én, a laikus, mert sehogyan sem fér a fejembe, mitől jó az a társadalomnak, ha az alkalmazott bérének emelését, az anyagi „védőháló” megfonását csupán a termékek árának ugrásszerű emelésével lehet megvalósítani?! Természetesen más a helyzet a költségvetésből élő tevékenységi ágakban — hadügy, belügy, adminisztráció, egészségügy, tanügy stb. —, ott az állami büdzsé gondoskodik arról, hogy a „jóvátételi” összegeket kiutalhassák. Csakhogy ezek kivétel nélkül nem közvetlenül termelő társadalmi szféráig. Távol álljon tőlem, hogy az ő „védelmük“ jogosultságát megkérdőjelezzem, de igenis megkérdőjelezem a termelőegységek teljes magukra való utaltságának ésszerűségét, még akkor is, ha tudom, a piacgazdaságra való áttérésért áldozatokat kell hozni. Ám az érintse egyenlően az egész társadalmat, következésképpen indokolatlannak tartom a különben életképes vállalatok, vállalkozások készakarra való tönkretételét. Úgy vélem, bárhogyan is próbálja megmagyarázni bizonyítványát a kormány, itt súlyos gazdasági tévedések történtek és történnek, hiányzik az intézkedések igazi szinkronja. A kérdés tulajdonképpen az, hogy a fontolva haladó reformok, avagy a gazdasági sokkterápia célravezetőbb? Egy gazdagabb és kevésbé megkínzott, lecsupált társadalomban lehet, hogy magam is a radikális kísérletek híve lennék, de e kiéheztetett, állandó szükséglátott országban az ilyen mérvű életszínvonal-zuhanás beláthatatlan gazdasági, politikai, társadalmi és emberi következményekkel járhat. El fog járni — minden bizonnyal. Újabb, hét szállítójárműből álló értékes segélyszállítmány érkezett a hétvégén Kézdivásárhelyre a bajorországi Freyung nevű városkából. A Bajorországi Máltai Szeretetszolgálat húsvéti ajándéka értékes orvosi műszereket, gyógyszereket, ruha- és ágyneműt, bútorzatot, lábbelit tartalmaz. A kézdivásárhelyi kórházat segítő bajor akciósorozatra visszatérünk. (ALBERT LEVENTE felvétele) Vizünk ebben az évben sem lesz? Milliónyi napi gondunkra az teszi fel a koronát, hogy megnyitjuk a vízcsapot, és az csak hörög. Hát már vizet sem?... . A fél falat betöltő „vízrajzi“ térkép alatt beszélgetünk Fejér Sándor méri nőkkel, a Község- és Lakásgazdálkodási Vállalat sepsiszentgyörgyi község gazdálkodási részlegének főnökével. — Ezen a rajzon, van Sepsiszentfyörgy vízvezeték-hálózatai. Ennek a segítségével követni tudom, hogy mikor, hol, mekkora a nyomás. Ugyanis óránként kapunk jelentést arról, hogy mi a helyzet, mennyi víz van a tartályokban. Jelen pillanatban naponta 93 500—34 000 köbméter ivóvizet termelünk. A város lakosságának nagysága és a hálózat állapotának függvényében, 40 ezerre lenne szükségünk. Azért hangsúlyozom az utóbbit, mert például a Sepsiszentgyörgyhöz hasonló nagyságú Szekszárd napi ivóvízfogyasztása 31-32 ezer. S bőven elég. A mi hálózatunk állapota azonban minősíthetetlen. A baj forrása kettős. Az egyik a vezetésiek, szerelvények, alkatrészek nagyon rossz minősége, a másik az a tény, hogy ezt a várost úgy fejlesztették, s növelték lakosságát, hogy csupán a lakások számának növelése volt a cél, a háttérre, a közművekre senki nem figyelt. Már- PÁL JÁNOS MÁRIA (folytatása a 2. oldalon) Fekete könyv — Fehér könyv Egy éve már, hogy a forradalmi „romantika“ elmúltával, a jól megfontoltan szított koholt ellentétek Marosvásárhelyen tragédiába torkolltak. Az erdélyi kisebbségi sors, többség és kisebbség viszonyában új fejezet kezdődött ekkor. Az események krónikáját több forrásból hallhattuk-olvashattuk már. A Püski Kiadónál megjelent Fekete -és Fehér Könyv — előbbi Kincses Előd, nálunk csak napilap-sorozatban forgalmazott Marosvásárhely fekete márciusa, utóbbi. Az ,1990. március 19. és 20-i események Marosvásárhelyen alcímet viselő cikkgyűjtemény — sajtóbemutatójára került sor március 20-án, Budapesten. Maga a bemutató, annak körülményei is jellemzőek az események utóéletére. És jellemzőek Kincses Előd kényszerű száműzöttségből fakadó gondolatai, amelyekkel bemutatta e két dokumentumkötetet. „Nagyon furcsa érzés számomra, hogy itt kell ülnöm, ilyen könyvekről kell hogy beszéljek ahelyett, hogy nyugodtan ügyvédkednék odahaza, Marosvásárhelyen, és tulajdonképpen senki sem tudná azt, hogy a világon vagyok. Sajnos olyan történelmi erők léptek életembe, életünkbe, amelyek következtében botcsinálta íróvá avanzsáltam és igazi írók munkájáról kell hogy beszéljek. A marosvásárhelyi Fehér könyvet az RMDSZ Maros megyei szervezete állította össze, profi újságírók-írók munkája. Mindenikük a 19-i és 20-i események egy átélt szeletét írta le. Pontos képek arról, mi is FERENCZ CSABA (folytatása a 2. oldalon) Lépés a teljes árliberalizálás felé A Kormány 239/1991. III. 29-i Határozatáról A Kormány 211/1991. III 26-i Határozatáról Az általános reformokat szolgáló, és azok menetébe szervesen beilleszkedő kormányhatározatok a következő fő célokat követik : — az általános árliberalizálás előkészítése; — az összes gazdasági tényezők minél hatékonyabb ösztönzése az emberi, anyagi és pénzügyi erőtartalékok, valamint eszközök maximális kihasználására; — az árak és a díjszabások időleges visszafogása a lakosság pótlólagos védelmeként;— a termékárak és a díjszabások helyes megállapításának megalapozása és behatárolása a nagybani áraknak, és a kereskedelmi pótlékoknak (haszon, árrés) a határozat mellékleteiben foglaltak szerint; — a törvénytelen felárak és a monopolárak kialakulásának megakadályozását szolgáló intézkedések biztosítása. A 239/1991. III. 29-i kormányhatározat elvben a következőket állapítja meg! 1. A nagybani kereskedelmi áraknak az 1355/1990-es kormányhatározatban meghatározott szintekhez viszonyított maximális emelhetőségi határát 88 nem élelmiszeripari termeiknél és szolgáltatásnál (1-es melléklet) 21 alapélelmiszernél (2. melléklet), valamint azon termékek és szolgáltatások jegyzékét, melyeknek ára, illetve díjszabása nem változik meg, azokat továbbra is az állami költségvetésből támogatják (3. melléklet) A 2-es számú melléklet felsorolja a maximális kiskereskedelmi árakat termékenként és termékcsoportonként az említett 21 féle alapélelmiszer esetében, a többinek az árrendezését az elkövetkezőkben állapítják meg, a melléklet 4-es számú oszlopában megjelölt maximális határokon belül. 2. A nagybani árak a kereslet és a kínálat alapján folytatott tárgyalások révén fognak kialakulni, s ezekben az ártárgyalásokban részt vesznek az öszszes termelők és terméktulajdonosok, akik a határozat mellékleteiben felsorolt termékeket és szolgáltatásokat szeretnék forgalmazni, illetve ajánlani, beleértve a magán- és a szövetkezeti szektorokat is. Az ártárgyalásoknál minden esetben figyelembe kell venni a határozatban megállapított felső ha-ALDESCU MIHAI mérnök (folytatása a 4. oldalon) LAPUNK 4 5 OLDALÁN: • AZ ÚJ ÉLELMISZERÁRAK • A TERMÉKEK NAGYBANI ÁRÁNAK MAXIMÁLT FELSŐ HATÁRA • A KERESKEDELMI ÁRRÉSEK (ADALÉKOK) A NAGYBANI ÉS KISKERESKEDELMI FORGALMAZÁSBAN • NEM VÁLTOZÓ ÁRAK ÉS DÍJSZABÁSOK Hatalom, karosszék és, amit adnak Lapozom a tavalyi újságkollekciót: ifjú, és már rogygyant tollforgatók egyaránt csattogtatják a népharag karikás ostorát a „székeikhez odaenyvezett“ vezetők feje fölött. De ki emlékszik már a tavalyi hó ,,forradalmi“ fényére? A kapitalizmus azóta is ott tántorog a szakadék szélén, szenved — és mi, sajátosan, kidomborítva, a csak ránk jellemző körülményeink keleties vonásait — szabadesésben zuhanunk bele. ..Adtak“ 750 lejt. Most „fognak adni“ 2100 lejt. A fél ország még ma sem tudja, hogy már régen, az ördög sem ad nekünk semmit. A 750 lejt is meg kellett termelni, a 2100 lejt is meg kellene. És az esetek kilencven százalékában nem lehet. Mert termelékenység-növeléssel lehetne előteremteni azt a pénzt, mert arra is pénz kellene — beruházni — és nem is kevés, és nem „adnak“. Sokkterápiával kezelt gazdaságunk alakulásának egyik i ■soron következő stációja: a vállalatok, üzemek, cégek vezetjei MAGYARI LAJOStől alkusznak a fizetésekre. Pontosabban: felmérik, lehetőségeik függvényében, mennyit tudnak majd fizetni, hány dolgozónak, és ennek megfelelően ajánlanak fel fizetést a szakiknak. Aki marad. Hogyan vélekedik az alku lefolyásáról egy építészmérnök, aki maga is vezető, ha nem is túlságosan puha székén a párna: „elment az eszük (mármint a főnökeinek), beválasztottak egy ilyen alkudozó bizottságba. Tudod, nálunk a melósnak milyen egyszerű a logikája? Neki ne dumáljon senki, adjanak neki munkát, ő dolgozni akar, ha kell reggeltől estig, és megkeresni a pénzét — slussz. Ha én alkudni kezdek vele, legfeljebb fejbe ütnek egy lapáttal, mert tökéletlen vagyok, vagy el akarom venni a pénzét vagy ki akarom rúgni, ő ennyit lát. Olyan egyszerű dolgot sem gondol végig, nem is érdekli, hogy például egy háromszázezer lejes építkezést már nem vállalhatok el, mert csak a busz havi bére, odaszállítani a munkást, százezer. S még hol a többi költség. Ebből nincs kiút, így nincs“. WILLMANN WALTER