Háromszék, 1991. május (3. évfolyam, 363-384. szám)
1991-05-01 / 363. szám
HÁROMSZÉK társadalmi-politikai napilap Sepsiszentgyörgy 1991. MÁJUS 1., SZERDA 363. SZÁM ÁRA 3 LEJ A korlátlan lehetőségek országa Sportnemzet vagyunk — csikordu, megelégedetten a lumbágám, hogy egyéb nyavalyáimat most ne is szellőztessem, valahányszor egy-egy derék honatya, hazaérkezése alkalmával, nyilatkozik. Felnőttünk, megemberesedtünk, minden dolgunk rendezése csak miránk bízatott — halljuk, és ki az a honfiú vagy honleány, aki ilyenkor ne érezné magát a nemzeti tizenegy fürge, ütőképes, örökös középcsatárának? Men a tréner (hadd használjam ezt, a számomra kellemes zamatú, a század elején még gyakran használt szót), a tréner, az mestere a szakmájának. Jó kedélyű, kellemes modorú, a pszichológiában is tájékozott, egyenesen beléd sugározza a magabiztosságot. Minden mozdulata, szavai bizakodó, a jövőbe tekintő szeme azt mondja: ezt a meccset megnyerjük! Tegyetek félre kishitűséget, bánatot, gondokat , nyerünk! Hazánk a korlátlan lehetőségek országa. Ez érvényes igazság, akár szakállas populista szövegbe ágyazva, akár az utcasarkon- Mi nem ismerünk lehetetlent. Gondoljuk végig. Létezik olyan engedély, eszköz, anyag, gombostű, ritka gobelintől kezdve 1929-es évjáratú Ford-féktárcsáig vagy fúrótoronyig, amit nálunk ne lehetne elintézni vagy megszerezni? Nem létezik. (A felsorolásból egyelőre — nyilvánvaló okok miatt — kihagytam a geostacionárius műholdakat.) Mindazok, akik másként értelmezik a korlátlan lehetőségeket — kevés kitétellel a világválogatott (hogy a focipéldára visszatérjünk) — talán a módszereinkben találják a legtöbb kivetnivalót; eléggé el nem ítélhető ez a viselkedésük. Ők ugyanis — ugyancsak a korlátlan lehetőségek egy-egy hazájában —, példásan megszabták korlátaikat, és ezek szerint élnek, kereskednek, termelnek — nem is rosszul Ha nem így csinálnák, nem folyamodnánk tanácsért, kölcsönért, hitelért hozzájuk. Nekünk egyelőre törvényeink, rendeleteink, szabályozóink szekérderéknyi halmazából kell válogatnunk, amelyeket — szakemberek tanúsága szerint — feltehetően az „átmenet“ megkönnyítése érdekében többnyire ,,kiskapusra“ terveztek az arra hivatottak. (Ha nem értjük meg, hogy mégis miért cséplik honatyáink, a törvényhozó testület hetekig, hónapokig, az örökkévalóság igényének hevével ezeknek, a helyenként — nagyon sok helyen! — igazításra szoruló törvényeknek a szövegezését, az csak szellemi szűkkebelűségünk bizonyítéka.) De gondot, bajokat félretéve: minden a legnagyobb rendben széles e hazában. Ha eltekintünk az izgága, félreértelmezhető sajtó randalírozásaitól — vélekedett a Strasbourgból hazatérő parlamenti küldöttségünk vezetője. Ezek szerint még csak a sajtót kellene rendbe tenni, ,,imázsunkat“ megjavítandó. Mert „ezek” (ez a sajtó), mindenütt neokommunista reflexeket látnak, s ami szomorúbb, telekürtölik vele a világot. Mit tehetnénk, szenátor úr? Emlősök lágyunk, s a villanykapcsoló leszerelte után is napokig végigtapintjuk a falat, a sötétben. Nehéz a reflexekről leszokni. Hát még akkor, ha ottfelejtik a villanykapcsolót azok a fránya lakberendezők. WILLMANN WALTER A FÖLDTÖRVÉNY UTÁN, HOGYAN TOVÁBB? Társas-bemutató (1.) Dr. Csapó József, parlamenti képviselő, az RMGE országos elnöke vasárnap találkozott a Sepsiszentgyörgy környéki gazdák néhány képviselőjével. Megyei RMGE-választásra is sor kellett volna kerüljön, de a felsőháromszéki gazdakörök szintén vasárnapra hirdetett találkozója meghiúsította ezt. (Erre még visszatérünk.) A találkozó után beszélgettem a rádióból már sokak által ismert szakemberrel. A LEGEGYSZERŰBB TÁRSASÁGI FORMA — A mezőgazdaságban szervezhető társulások törvénye a jóváhagyás utolsó szakaszába érkezett. Bár elég sok ellenszavazattal és tartózkodással, de a parlament is megszavazta. Milyen társulási formákat ír elő ez a törvény? — Az itteni megbeszélések egyik FERENC CSABA (folytatása a 2. oldalon) g|f|Níkikta Ez is „társas“, ám enyhén szólva döbbenetes, két „agrárforradalom“ után (ALBERT LEVENTE felvétele) A FÖLDTÖRVÉNY ÖRVÉNYÉBEN Agitálunk, agitálgatunk ? „Én 84 éves vagyok, a feleségem 81. Mindketten kollektív nyugdíjasok vagyunk, és most, hogy feloszlott a téesz, választanunk kellett a föld megművelésével kapcsolatban. Három lehetőségünk volt: a gazdakör, a magántermelés és a társulás. Az elnök úr azt mondta, hogy ha nem maradunk a társulásban (kollektív gazdaságban), akkor tovább nem folyósítják a nyugdíjat. Nem tudom, törvényes-e ez az eljárás? Tekintettel arra, hogy elég öreg vagyok, és nem tudom követni az újságban a válaszokat, kérem a tisztelt szerkesztőséget, hogy írásban válaszoljon levelemre.“ — kérte a szereset Demeter B. József. Olvasónknak postáztuk jogtanácsosunk válaszát, de a kérdésről nyilvánosan is szólnunk kell, hiszen a jelzés nem az első és nem az egyedüli, amelyből kitűnik: megyénkben is akadnak új keletű agitátorok, akik a törvényeknek homlokegyenest ellentmondó híresztelésekkel próbáljákrávenni az embereket: álljanak be a társulásba, mert ellenkező esetben nem kapják a nyugdíjukat, nem lesz ez, meg az, így leszen, meg amúgy leszen... Újfajta, de a jól ismert régi módszerekkel történő agitálás folyik tehát falvaink egy részében, ahol nem riadnak vissza a minősíthetetlen praktikáktól sem. Emiatt látjuk fontosnak ismételten is közzétenni az alábbi tudnivalókat: Minden földigénylőnek, későbbi földtulajdonosnak elvitathatatlan joga, hogy maga döntse el: társaiban, avagy egyénileg gazdálkodik-e ? A téesznyugdíjasok nyugdíjainak a folyósítását nem köti semmiféle törvényes előírás ahhoz, hogy milyen formában óhajtanak gazdálkodni a továbbiakban. Ellenkezőleg, a földtörvény 97. szaka (MCZE) (folytatása a 2. oldalon) SZABAD VAGYOK?! EGY VOLT POLITIKAI FOGOLY VISSZAEMLÉKEZÉSEI (1.) F. L. a rossz emlékű diktatúra együk uzoni áldozata, túlélője. Az alábbiakban közöljük a vele folytatott beszélgetést. — Az életemből eltelt háromezer szürke napról szeretnék mesélni. Kovásznán jártam középiskolába, ahol kiváló tanáraim emberi méltóságra neveltek. Mint diák, sokat akartam, sok mindent másképp akartam. Én lettem az iskola „fekete báránya“, minden szabálysértést, mind a bentlakásban, mind az iskolában, az én nyakamba varrtak. Történelemórákon sokat kommentáltam bizonyos fejezeteket, mivel az ott leírtak nem egyeztek azzal, amit én régebbi kiadványokban olvastam. Figyelmeztettek is ezért: „Fiam, ha tovább így folytatod, hamarosan befejezed pályafutásodat, nincs előtted semmi jövő“. Jövő? Jövőm?! Azt kellett eldöntenem, hogy az a bizonyos jövő az általuk előírt legyen, vagy én alakítsam azt tetszésem, akaratom szerint. Az utóbbit választottam. Erre a választásomra eddig számtalanszor ráfizettem. Alig érettségiztem, rá egy hónapra megjött a katonai behívóm... Tizennyolc évesen már katona voltam... Gyermekfejjel még nem tudhattam, hogy besúgók a katonaságnál is vannak. Buzgón beszámoltak feletteseimnek minden szavamról, mozdulatomról. Azt kifogásoltam, hogy sok a duma azokon a bizonyos politikai felkészítőkön, azoknak semmi értelmük sincs. Ezek után megígérték, hogy „segítenek“ rajtam. 83 februárjában a rovinari-i bányába küldtek többedmagammal. Vártan egy koncentrációs táborhoz hasonló katonai alakulat volt, munkaszolgálatosokból. Télen-nyáron fabarakkokban laktunk, ivóvíz alig volt, fürdésről pedig még álmodni sem mertünk. Éjszaka villanyfénynél aludtunk a poloskák miatt. Sajnos, a tetű nem ijedt meg a villanyfénytől. Nappal a külszíni fejtésnél dolgoztunk napi tíz órát, sokszor derékig érő sárban. Irtózatos volt látni a halálos kimenetelű baleseteket. Katonatársaim közül sokan a szemem láttára vesztették életüket — értelmetlenül. A szállítószalag felcsavarta őket, csak a csontjukat és húscafatjaikat lehetett összeszedni; sokan kéz és láb nélkül maradtak, mások pedig belezuhantak a próbafúrás-lyukakba, amelyek tele voltak sárral és vízzel. Amíg meg nem találták a holttestüket, addig katonaszökevényekként tartották számon. Igen, megszöktek a földi pokolból, a másvilágba. Legtöbbször a családjuk zárt koporsóban kapta meg a holttestüket, elhantolás végett. Olyan kollégáim is voltak, akiket a föld élve temetett el, és csak egy-két hét múlva sikerült kiszabadítani a holttestüket. Ennek a sok balesetnek is megvolt a magyarázata: a meghibásodott gépeket és helytelen technológiát emberi erővel helyettesítették. Mindent az emberért, volt a jelszavuk, nemde?! A munkások nem vállalták az embertelen munkakörülményeket, így t ka- SOCHOM ISTVÁN (folytatása a 3. oldalon) A MUNKA ÜNNEPÉN Május elseje : a munka ünnepe. A remény zöldje, az áldozatok vöröse, a tisztaság fehérje.„ 1091. május elseje: a bizonytalanság napja, a gyarapodó munkanélküliek siráma, a létminimum szintjén kínlódó tömegek vívódása, az elszabadult árak tajtékzó rohama, a félrevezetés-elgáncsolás-üldözés-hazugság-kitolás-balkáni ügyeskedés-mindennapi tolvajlás diadala... Jó százöt esztendővel ezelőtt egy amerikai metropolisban a rendőrség brutális módon verte szét a nyolcórás munkanapot, az ímden élethez méltóbb feltételeket követelő munkástömegeket — és jön május elseje... Ma újfent pir,s rtpra fordult a naptár, s mintha mi sem változott volna, pijzsos, gumibotos egyenruhások verik szét követhetetlen gyakorisággal a fővárosi Egyetem tér ,,golánjait.“ Mert maholnap mindenki tekergő, hitvány hazaáruló, összeférhetetlen, kibírhatatlan, egyensúlyzavaró-kavaróaláaknázó — ha arra vetemedik, hogy más véleményen legyen, mint az uralkodó pártnak, elnöknek, kormánynak... És jön újabb május elseje, és vörös tér... Május elseje megérte immár a matuzsálemi százötödik születésnapját is. Az évszázadnál is hosszabb korban a hatalom időnként kiadta a parancsot — cseng vissza valahonnan a költő szava —, hogy ne legyen ünnep május elsején, aztán kiadta az ukázt, hogy legyen ünnep, és skandáljuk a hatalmasságok nevét, és mosolyogjunk hozzá, fogcsikorgatva, és meneteljünk, jobbra tisztelegve, a magasságban tündöklő elvtársainkat istenítsük — legyünk boldogok! Ha betegebbedünk is! Ma ismét ünnep volna — május elseje. A hatalom nem adott ki semmilyen parancsot A halom megengedte, hogy ezen a szerdai napon belekotorjunk zsebeinkbe, jóízűen elfogyasszunk egy száz" ?i"s fatányérost, igyunk rá huszonötesért üveg sört, ha igényesebbek vagyunk, akár újabb százast is legombolhatunk, a dobozosért, és legyünk boldogok, mert ünnep van ma. És ha valamihez értünk ebben a jobb sorsra érdemesült hazában, akkor a megemlékezéshez, a nagy népi megnyilvánulásokhoz mesterien, irigylésre méltó buzgósággal. Tehát, vagyis, ugyebár, nahát, ünnepeljünk, sorstársaim! TORMA SÁNDOR