Háromszék, 1995. január (7. évfolyam, 1322-1345. szám)
1995-01-05 / 1323. szám
HÁROMSZÉK A MENEDZSER-IGAZGATÓ: ROMEO OARZĂ MI LESZ VELED, TEXTILGYÁRI Tegnap délben eldőlt a textilgyár sorsa: Romeo Oarză és Fazakas Mihály ma tárgyalja (és talán köti is) menedzseri szerződését. A leváltás napjának délelőttjén a szúrópróbaszerűen megkérdezett gyáriak — mintegy ötven ember — még „semmit sem” vagy „csak amit az újság írt” tudtak a hetek óta tartó vezetőcseréről. A munkások hangulata elég vegyes, volt, aki szerint „rosszabb már nem lehet”, és volt, aki szerint „csakis roszszabb lehet” bármilyen változás. Azt majdmindenki elmondta, hogy úgysem tőlük függ, őket nem kérdik meg, soha nem is kérdezték. Arról is vállvonogatva beszéltek, hogy a ’89- es fordulat után ők szavaztak Szén Zoltán és Ferencz János igazgatók maradása mellett, Gorschi Olimpia pedig az akkor leváltott Dobre Mona utódja. Azok voltak többen, akik csak jót mondanak róluk, köztük románok is. Az elégedetlenek főleg az alacsony fizetések miatt panaszkodnak, és sorolják, hogy bezzeg a cigarettagyár... Nem, más textilgyárak helyzetéről nincs összehasonlító adatuk, de nem is érdekli őket, hogy Aradon a szövőnők hogyan élnek. Az igazgató szerezzen munkát és több pénzt, és akkor senki sem bánja, magyar-e, román-e. Oarză Rómeót nem ismerik. Fazakas Mihály szakmai tudásáról beosztottjai elismerően beszéltek, bár néhány tisztázatlan pont itt is maradt: nem tudni, mi miatt helyezték át a fonoda éléről a minőségi ellenőrzéshez? Fazakas mérnök lent még robbanékonynak minősített természetét az irodaszemélyzet már arrogánsnak mondja; itt tudni vélik azt is, hogy nagyobb fizetést, ingyenebédet, új munkahelyet ígért decemberben a kinevezés tudatában. Ezt a gépek mellett megkérdezettek egyike sem erősítette meg. Nem is hinnénk — állítják. A leépítéstől most kevesen rettegnek, tudják, hogy Szén igazgató nyolc hónapra (ő hatot mondott) biztosította a nyersanyagot: lesz munka, tehát fizetés is. Sokkal rosszabb a hangulat az irodákban, pedig ott is csak annyit tudnak az új igazgatóról, hogy „semmi jót sem hallottak róla”. És nekik a közvetlen környezetében kell dolgozniuk... Sajnos, Fazakas Mihályt másfél óra alatt nem sikerült utolérni a gyárban. A bukaresti döntés közlése (Cîrlănescu Florica és Sztakics István közvetítette a leváltottaknak) idején több részlegen felbukkant, csak az irodájában nem járt, ahol (többek között) Darza úr is kereste. Véleményén kívül kettejük pályázati anyagát szerettük volna kikérni — összehasonlításul a Szén—Ferencz—Gorschi-hármaséval. A verseny lejártával azért már nem lehet titok egy benyújtott vállalatvezetői stratégia, hiszen nincs többé „kiütni való ellenfél”, kezdődhet a megvalósítás. Demeter J. Ildikó /----------------------------- MEGJÖTT A TÉL Tegnap a Kárpátokon túli országrészen beköszöntött az igazi tél. Az erős szél és a hóvihar a kora esti órákban már gondot okozott a fővárosi forgalomban. Egyelőre az utak, vasutak járhatóak, műszaki okokból csak az aradi repülőteret zárták le. ________________/ _--------------------------- Máról holnapra A TOLERANCIA ÉVE Kereken ötvenedik születésnapját ünnepli idén az Egyesült Nemzetek Szervezete. Egészen pontosan az év derekán, június 26-án koccintanak majd fél évszázados évfordulóján a világbéke fenntartását és a nemzetközi együttműködés előmozdítását 1945-ben célul kitűző szervezet New York-i székhelyén. A különféle szakterületeken különféle fórumokat, illetve alárendelt ügynökségeket magában foglaló szervezet az 1995-ös esztendőt a tolerancia, azaz a türelmesség évének nyilvánította. Az 1991- ben százhatvanhat tagállamot számláló szervezetet — a Cambridge-enciklopédia megfogalmazása szerint — „általában olyan fórumnak tekintik, ahol az egyes államok nemzeti érdekeiket érvényesítik”, de nem tartják azt világkormányzati szervnek, noha „komoly befolyásoló szerepe vitathatatlan”. Nem véletlen az enciklopédiából vett szó szerinti idézet. Azért, mert az ENSZ-hez, miként általában a különféle nemzetközi fórumokhoz, illúziókat fűzni vagyunk hajlamosak. Hiszen csak a saját portánkon körülnézve vegyük például 1996-ot: amikor a szovjet tankok már Budapest alatt dübörögtek-dörögtek, a Nagy Imrekormány akkor majdhogynem kétségbeesve rimánkodott az ENSZ-nél segítségért. Hiába. Pedig a kommunizmus magyarországi megdöntése, de legalább megreformálása a magyar nemzet egyértelmű akarata volt akkor? Melyik állam „nemzeti érdeke” érvényesült? Vagy vegyük a volt Jugoszláviát, ahol az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak százai sem bizonyultak (-nak) elegendőnek a szörnyű öldöklés leállításához, de megfékezéséhez sem. Amelynek során egymással szemben álló fegyveresek ezrei veszítik életüket. De fegyvertelen, kiszolgáltatott emberek és gyermekek (!!!) tízezrei is. S akkor? Melyik állam „nemzeti érdeke” érvényesül? Vagy vegyük a Csecsenföldet, ahol mindentől függetlenül az orosz hadsereg kivezényelt egységei a csecsen nemzeti kisebbségre tüzelnek. Ebben az esetben Oroszország „nemzeti érdeke" érvényesül? Mert a tapasztalat és a jelek szerint az, hogy — ötvenhat novemberében vagyunk—jön majd az ENSZ,, és Záhonynál szépen visszafordítja Nyikita Hruscsov tankjait, ma pedig Boszniában kiszedi a fegyvert az egymásra tüzelők kezéből, Groznijban pedig rászól Gracsov harcosaira, hogy „Ejnye-bejnye, menjetek csak haza Moszkvába!”, szóval, mindez illúziónak, hiú ábrándnak bizonyul. Ellenben ha igaz, hogy '95 valóban a tolerancia esztendeje lesz, ráadásul az idei évszámban és az ENSZ évfordulójában is előforduló 5-ös szám szerencsehozónak bizonyul, akkor ezek és a hasonló konfliktusok — a türelmesség alapján — megoldódnak (?). Hiszen akkor nem fogjuk egymást lebozgorozni, -oláhozni, -kurvaanyádozni; a magyarlakta vidékek állomásain most már azt is eltűrik — netán hivatalosan —, hogy a mi anyánk nyelvén is bemondják az eligazítást, miszerint „tessék, kérem, kiszállni-beszállni... ” S a bíróságon, rendőrségen, hadseregben, prefektúrán is tolerálják idén a magyar nyelvek és az állami tőkéjű cégek magyar nemzetiségű igazgatóit, vezetőit sem tolerálják félre. És politikusaink, egyházi méltóságaink, vezetőink a hivatalostól eltérő álláspontjai iránt is türelemmel, netán megértéssel viseltetik, aki ezt most még nem teszi. És a románnál másmilyen ajkú nemzeti közösségek iránt is toleráns lesz idén az eleddig még vicsorgó zöm. S a zsaru sem csap az adófizető atyafi arcába (akinek amúgy az adójából éldegél). És így tovább. Csak legyen minderre befolyása az Egyesült Nemzetek Szervezetének és türelmessége). Benkó Levente __________________________________________/ Miklósvár és Nagyajta között kedden délután fél kettőkor a Miklósvár és Nagyajta közötti útszakaszon a Bárót felé tartó K. József 18 éves gyergyóalfalusi fiatalember I-HR-9934- es rendszámú 1300-as Daciájával frontálisan ütközött a szemközti irányból szabályosan közlekedő 31 -CV-249-es rendszámú autóbusszal. A történteket kivizsgáló rendőrség megállapította, hogy az úttest nedves, helyenként csúszós volt. A kisautó 60 százalékban tönkrement, két utasát azonnal a baróti kórház sebészeti osztályára szállították. K. József többszörös kéz- és arcsérülést, enyhe agyrázkódást, utasa, a 20 éves nagyajtai P.Aranka is sérülést szenvedett. Mindketten túl vannak mindenféle veszélyen. ---EN-- --------------------1 Újévi adóemelés Január elsejétől hússzorosára emelték a magántulajdonú lakások évi adóját. Egy 60 négyzetméteres tömbházlakásért ezentúl 15 000 lejt kell fizetni. Az összeg négy részletben évnegyedenként is törleszthető.. Nagymértékben nőtt a személygépkocsi adója is. Például a Dacia tulajdonosait évi 31 000 lejjel vámolják meg, ebben benne van a kötelező biztosítás összege is. Egy fajkutyáért pedig 15 0O0 lejt kell fizetni. Osonó ’95 „Ez a színház óriási találmány volt, mondhatom. ’ ’ (Hans Kehnar) Január 3—6.,Osonó: hirdették, hirdetik a plakátok. A Mikes Kelemen Líceum új, néhány éves díszterme volt a színhelye a nem hivatalos megnyitónak. Kedden este kb. félórás késéssel, zsúfolásig telt teremmel és folyosóval,. Sir Mortimer Clark improvizációs műsorával kezdődött a 4. Országos Diákszínjátszó Fesztivál. A mosolygó, szemüveges úriember amerikai lezserséggel és jókedvvel kérte fel a neki szembeötlő diákokat, tanárokat az együttjátszásra. Pár percen belül kialakult valami megfoghatatlan. Torma Kati ^(folytatása a 2. oldalon)^ SEPSISZENTGYÖRGY 1995. JANUÁR 5. 1323. szám ÁRA 120 lej Előfizetőknek 90 lej CSI TOIMOK Tanácsülés Kézdivásárhelyen Az elmúlt esztendő végén rendkívüli ülést tartott az önkormányzat. A városatyák — Szőts Csaba Ubul polgármester kezdeményezésére — többek között eldöntötték, hogy 1995 folyamán méltó emlékművet állítanak Kézdivásárhely 1848/ 49-es, első és második világháborús hősi halottainak, valamint az elhurcoltaknak. A műemlék elkészítésére pillanatnyilag 700 amerikai dollár áll rendelkezésre. Ez pedig csepp a tengerben! Ahhoz, hogy e terv valóra is váljon, a kezdeményezők a közeljövőben magánszemélyek, kft.-k stb. adományaira is számítanak. (Sodom) Átvilágítást kérünk NYILATKOZAT A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete az alábbi nyilatkozat közzétételére kérte meg a helyi és országos magyar sajtót: 1. Tudomásunkra jutott a nyilatkozatok eredeti szövegének birtokában, hogy egyrészt a román médiákban Tőkés László püspököt, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét félrevezető, szelektív módon közölt egykori szekuritátés kihallgatási jegyőzkönyvek alapján ennek a volt (és jelenlegi) elnyomó titkosszolgálatnak ügyönkeként tüntetik fel, másrészt az a nyilatkozat, amelyet az RMSZ éss képviselők szerint Nagy Benedek Hargita megyei képviselő terjesztett a képviselőházban. Amint az az RMSZ január 4-i számából kiderül, a képviselő úr ennek a szövegnek a közlését nem hagyta jóvá. 2. Szövetségünk ebben a sejthetően diverziós, kétes eredetű ügyben nem kíván állást foglalni. Tisztázására nyilván sor kerül, de vezetőségünk valamennyiünk tapasztalata alapjáig megerősíteni kívánja mindazt, amit Tőkés László is nyilatkozott (az RMSZ január 4-i száma: A szekuritáté markában), nevezetesen, hogy kivétel nélkül minden egyes volt politikai A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete (folytatása a 2. oldalon) Kérés sepsiszentgyörgyi olvasóinkhoz Immár 24 csatornán sugároz a Selectronik cég. Pénteki műholdas hetitévéműsorunkat szeretnénk bővíteni az önök igényei szerint. Kérjük, jelezzék, milyen adások műsorát igényelnék a jelenlegi mellett. Várjuk telefonhívásukat kedden 12óráig szerkesztőségünkben a 311 504-es számon. III-II..--» ! ..................■■.■■■Ilii W, AM'T