Háromszék, 1998. november (10. évfolyam, 2487-2511. szám)

1998-11-03 / 2488. szám

Kétéves a Sepsiszentgyörgyi Családsegítő Központ A család hétköznapjai... Együttélési nehézségek... Bizalmatlanság... Gyermeknevelési gondok... Közlési nehézségek... Házasodás... Válás... Újraházasodás... Van, akit meghökkent, felháborít, zavarba ejt, ha ezek a problémák szóba kerülnek, de talán éppen e nehézségekről való beszélgetés a megfelelő szakemberrel jelentheti a megoldást. A nehézségek megoldásában nyújt segítséget a sepsiszentgyörgyi családsegítő központ 10 tagú, fiatal szakemberekből — pszichológus, szociális munkás, pedagógus — álló csapata. Közjót, lelki egészségvédelmet szolgáló civil szervezetként 1996 novemberében jött létre, a Famterra Alapítvány keretén belül, szakmai munkatársai önkéntesek. Abból az elgondolásból indulunk ki, hogy minden családban akad probléma, ez azt jelenti, valami nem úgy működik, ahogy elképzeltük. És akkor képtelenek vagyunk újragondolni, alkalmazkodni az új problémahelyzethez. Az alkalmazkodás erőfeszítéseket igényel, aminek elsősorban a magunkra és a másikra való figyelésben kellene megnyilvánulnia. Mivel ez nagyon nehéz dolog, és nem tanítottak meg rá, ilyen helyzetben nem tudjuk, mit kezdjünk. Ráadásul ma nagyon nehéz egy olyan barátot, embert találni, akiben megbízhatunk. Akinek elmondhatjuk a gondjainkat, és segítséget is kérhetünk, anélkül hogy felmerülne a kérdés bennünk: nem fog-e visszaélni az illető a mi kis titkunkkal? Problémáink mindig, szinte kivétel nélkül saját viselkedésünknek, viszonyulásunknak az eredményei. A családsegítő elve és célja az, hogy a nehéz helyzetbe jutott embert segítse saját megoldási lehetőségeinek a megtalálásában, ill. olyan pozitív gondolkodásmód kialakításában, amely által embertársunk megtanulja hatékonyan kezelni a felmerülő problémákat. H­asznos információk Címünk: Sepsiszentgyörgy, 1918. December □ telefonszolgálat hétköznapokon, 199­1. utca 2. szám, 20 óra között, a 316 433-as telefonszámon­ polgármesteri hivatal, 3-as szoba. □ Egyéni-, pár-és családterápia esetén a Telefonszám: 3­16 433. találkozások időpontját megbeszélés alap-Működési program­­ján rögzítjük. □ személyes fogadás minden kedden. A kapcsolatfelvételt megkönnyíti, ha tele- 17—19 óra között fokon előre bejelentkeznek! « Kik vagyunk? SZABÓ ÉVA, pszichológus: Égi ajándékként éltem meg, hogy a szak­mámban dolgozhatom, és hogy ilyen csapat­nak lehetek a tagja. A csapat a második csalá­dom, a hozzánk fordulóktól pedig nincs na­gyobb ajándék, mint mikor megkérdezik: jöhetek jövő héten is? Szerencsésnek érzem magam még akkor is, ha tudom, lehetne a családsegítő szebb is, jobb is. Merthogy ezen is dolgozunk , hogy szebbek és jobbak legyünk. Ebben segíthetünk másoknak is, ha úgy érzik, szük­ségük van változásra, hiszen a változás ben­nünk kezdődik, rajtunk múlik. A problémát mindig magad oldod meg, de jól jöhet egy kis segítség. Ezért vagyunk. PAPP ADOLF, szociális munkás: „Én sohasem hittem, hogy ide jutok” — mondta a hölgy, aki kezét tördelve, kipirult arccal egy alig hallható kopogás után szembe találta magát velem. Én erre azt kérdeztem, hogy mitől olyan utolsó ez a hely? Bizony, nem könnyű a családsegítő ajtaján kopogtatni, mi ezt nagyon jól tudjuk. ...Cipőkopogás zaja hallatszott be a folyo­sóról. Elment valaki az ajtó előtt, majd vissza. Akárcsak a fogorvos behívására várt volna, és közben már majdnem biztos abban, hogy elmúlt a fogfájása, és azon gondolkodik, hogy tulaj­donképpen ő mit is keres itt? Kinyitottam az ajtót, és láttam a hölgy arcán a „váratlanul beszólított páciens” arckifejezését, aki éppen elnézést akart kérni azért, amiért a folyosó csendjét megzavarta. Mindannyiunkat mindig arra neveltek, hogy a probléma szégyen, azt el kell rejteni minél mélyebbre, nehogy valaki meglássa. Ha valaki elmegy egy pszichológushoz, az bolond, hü­lye. Nagyon sokszor az első beszélgetés úgy kezdődik, hogy „nekem tulajdonképpen sem­mi problémám nincs, csak annyi, hogy... ” És legtöbbször ez a kis probléma éppen egy élet­halál kérdésről szól. BAGOLY MELINDA, szociális munkás: Sokan kérdezték az eltelt két évben: miért csinálod? Hogy bírod? Nem fárasztó? Ezekre a kérdésekre most válaszolok: igen, megéri, szeretem, amit csinálok. Néha fárasz­tó, de amikor meglátom az örökbe fogadó szülő arcán a sok aggodalom, félelem, vára­kozás után a mosolyt, ölében a gyereket, az aggódó anyuka szemében a megértést, a beteg arcán a reményt, ha csak egy kis változás is történik, energiaforrás ahhoz, hogy tovább tudjak lépni. Mindenki életében vannak nehéz pillana­tok, megpróbáltatások, ellenségeskedések, kudarcok, bukások... Az élet ezen nehézségére mindenki másképp reagál, egyesek úgy érzik, egyre lejjebb csúsznak, és a szakadék mélyébe zuhannak. Ilyenkor én úgy érzem, „kötél” va­gyok, mely segít, hogy a sziklacsúcs újra elér­hető legyen. Talán még annyit: „A legfőbb dolog az életben, hogy ne féljünk embernek lenni.” (Pablo Casals) PALTÁN ENIKŐ, pszichológus: Cseng a telefon... megtöri a hallgatás csendj­ét. Kezem villámgyorsan­ nyúlna érte, de megál­lok egy pillanatra... Arra gondolok, aki a vonal túlsó végén lehet — tele izgalommal, kétség­­beesetten, kérdések-kételyek sűrű felhőjében, magányosan, megbántottan vagy csak kíván­csian —, meg arra, hogy minden attól függ, én hogyan szólok bele a telefonba: biztatóan, kedvesen... Aztán felveszem a kagylót, és minden póru­sommal figyelek , mint virágszirmok egy gyor­sított filmen, bomlanak ki a hívó személy gondo­latai, érzései, helyzete a családban, munkahe­lyén... I­zív a betegségével nehezen küzdő magányos nő... Hív az apja által többszörösen bántalmazott kisgyerek, összetört lelki világát akarja meg­menteni... Hív a gyermeknevelésbe belefáradt harmincéves anyuka... Hív a kedveséért aggódó fiatal fiú (lehetséges a teherbeesés?)... Hív a 16 éves kislány, akit soha nem úgy hallgatnak meg a szülei, ahogy ő szeretné... Van, aki csak beszélgetni akar, tanácsot kérni, van, aki egy pszichológussal szeretne találkozni. De egyvalami közös bennük: saját sorsukért aggódó emberek ők, akik bátrak tenni valamit a jobbra fordulásért. Nagyon jó érzéssel tölt el, ha segíthetek rajtuk, ha csak egy mosolyt, egy napsugarat belophatok szavaik közé..­. Ez ad értelmet a családsegítőnek. SZABÓ PÁL, közgazdász: Örvendek, hogy a családsegítő munkáját pénzügyileg egyengethetem, és prózaibb, gaz­dasági kérdésekben segítségükre lehetek. RENTEA RODICA: Eltelt két év ebben a „családi együttlét­­ben”. Megtaláltam a helyem, és jól érzem ma­­gam ebben a munkacsapatban. Szeretem, ahogy dolgozunk, ahogy gondolunk a dolgokra. TÓTH MÁRIA, pszichológus: Miközben társaim telefonon kerestek meg, hogy egyhónapos kisfiam mellett tudnék-e írni néhány sort családsegítés élményeimről, egy kép villant fel: anya, apa, kisfiú, még egy kisfiú — ő a „problémás gyermek” az isko­lában — együtt a családsegítőben. Az apa kicsit dühösen arról beszél, hogy nem érti, mit csinálhat a fia egész délután az íróasztala mellett ahelyett, hogy tanulna. És akkor végre megszólal a kisfiú: ábrándozom, álmodozom jó dolgokról. Majd komoran mesél arról, hogy miről álmodozik délutánonként. A teremben döbbent csend, majd az apa halk hangon megszólal, de nekünk nem mesélt ar­ról, hogy ő ilyesmiken gondolkodna. Én most nem moralizálni szeretnék afölött, hogy egymás mellett élünk évekig, és nem tudjuk, hogy ki mit érez, mit gondol, hanem azt hangsúlyoznám inkább, hogy ez a találkozás a családsegítőben létrejöhetett. Elindult a család­tagok közti kommunikáció, kezdtek beszélni önmagukról, tettek egy lépést egymás felé, önmaguk és a másik megértése irányába. És ami még­ a családsegítőhöz kapcsolódik: szorongásom, hogy tudok-e segíteni neked, és a válaszom: tudok, ha te is segíteni akarsz magadon. BARBÓCZ ZSUZSA, szociális munkás: Napról napra erősebb bennem az az érzés, hogy szeretem, amit csinálok. És hogy miért szeretem? Egy anya képe jelenik meg előttem, aki nagyon sok megoldatlan gonddal, tele lel­­kiismeret-furdalással, önváddal keresett meg. Segítő beszélgetéseink során ébresztett rá, hogy meggyötört, megalázott, de érzelmileg nagyon gazdag, őszinte, nyitott és változni akar... MENNYI ÉRTÉKET HORDOZ MAGÁBAN! Ezzel kapcsolatban csak annyit:. „Jó, hogy azt érzed, amit érzel. Az érzések se nem jók, se nem rosszak. Egyszerűen csak vannak. Nincs senki, aki meg tudja mondani neked, mit kell érezned. Jó és fontos, hogy beszélj az érzé­sekről.” (John Bradshaw) PÁLFFY ALIZ, pedagógus: Nem könnyű megfogalmazni és papírra vetni a családsegítés munkámmal kapcsolatos élményeket... Talán elég érzékletes, ha elmon­dom, hogy számomra a legnagyobb elégtétel, ha a munkafolyamat végére eltűnik a hozzánk forduló szülők és gyermekük arcáról az ijedt­ség, az aggodalom, és ezek helyére a nyugodt és odafigyelő mosoly kerül. PÁSZTOR BOGLÁRKA, pszichológus: (1. STÁCIÓ: Próbatétel). Izzad a tenye­rem, és alig jön ki hang a torkomon. Ők ott ülnek, távol tőlem, az asztal túlsó oldalán (bárcsak én is ott ülhetnék), és mintha must­­rálgatnának. Meglepően komolyak és hiva­talosak. Kérdéseik csak úgy áradnak, és egyre inkább elborítanak. Mindent akarnak tudni rólam, ami szakmai pályafutásomat és fő­ként segítő munkára való motiváltságomat illeti. (2. STÁCIÓ: Kétség és várakozás). Olyan magabiztosnak és céltudatosnak tűntek. Már két éve elindultak egy olyan irányba, ahol klienseikkel együtt, de nem helyettük próbál­nak összekovácsolni a problémamegoldások lehetséges útjaiból néhányat. Már két éve együtt dolgoznak. Lehetséges az, hogy nekem is helyem lehet ebben a folyamatban? Egy elnémult te­lefon mellett várakozom abban a reményben, hogy felhívnak és hívnak. (3. STÁCIÓ: Beavatás vagy mégsem). Közéjük tartozom — mondják, a hivatalos papírok és­­szabályzatok súlyával is nyo­­matékosítva. Aztán lavinaként zúdul rám a számukra oly minden heti hétfői megbeszélés összes lehetséges témája: reklámanyag és telefonszolgálat, ügyfélfogadás és könyvtá­­rosi munka, konferenciaszervezés és eset­­megbeszélés. Fuldoklom, közben közlési kény­szerem is egyre növekszik. Mondani vagy inkább kérdezni kellene sok-sok mindent. Egy hang sem jön ki a torkomon. Párhuza­mosan futok az eseményekkel. (4. STÁCIÓ: A történet vége vagy kezdete). Túl néhány ügyfélfogadáson és telefonszol­gálaton, m­egint hétfő van. Újra együtt ülünk, és mintha melegebb és világosabb lenne a szoba. Újra cikázni kezdenek a megbeszél­nivalók. Észreveszem, hogy egyre heveseb­ben vágok bele az éppen esedékes téma tár­gyalásába. A dolgok már csak karnyújtás­nyira vannak tőlem. Megfertőződtem. És nagyon várom első kliensemet. BRASSAI LÁSZLÓ, pszichológus: Októberben a felvételi beszélgetés alkal­mával úgy éreztem, ezek az ért berek parádéztak, színjátszás folyik itt. Mindenki olyan komoly és méltóságteljes, mint a bíróságon, és én arra gondoltam, vajon tényleg ennyire, fon­tos nekik ez az egész, vagy pedig inkább csak pótolnak? Ma már egészen másképpen látom ezeket a „komoly” embereket. Magam is megszerettem komolyan, a felelősség tu­datában gondolni és gondozni dolgokat, ügye­ket, személyeket, és jól érzem magam attól, hogy kollégáim mindezt komolyan gondolják. Hogyan segítünk? TANÁCSADÁS Felvilágosítás, információnyújtás — a különböző élethelyzetekben adódó lelki prob­lémáikra (váratlan terhesség, családalapítás, szeretett személy elveszítése, házastársi konf­liktusok, gyermeknevelési gondok, válás stb.). DE! Nem kell feltétlenül problémával, zavarral küzdened ahhoz, hogy tudd még jobban, még hatékonyabban irányítani éle­tedet, s ehhez is kaphatsz segítséget. TELEFONOS TANÁCSADÁS Biztosítjuk minden ember számára a lehetőséget, hogy telefonon kapcsolatot teremtsen egy pszichológussal, aki kész és felkészült őt meghallgatni, vele segítő be­szélgetést folytatni.­­ A beszélgetés során névtelenséged megőrizheted, és teljes titoktartást biz­tosítunk — ezúttal könnyebben felszaba­dulhatsz gátlásaid alól, és zavartalanul be­szélhetsz problémáidról. Hívható hétköznapokon 19—20 óra kö­zött, a 316 433-as telefonszámon! EGYÉNI, PÁR- ÉS CSALÁDTERÁPIA Az egyén, ill. a család tagjainak bele­egyezésével, többüléses, hosszabb időtarta­mú (hetek, hónapok) segítő beszélgetéssorozat.­­ Ezt a szolgáltatást igénybe veheti bárki: ♦ házassági, élettársi kapcsolatokban je­lentkező nehézségek esetén ♦ többgenerációs családban kialakult együttélési problémáknál ♦ családban történt traumatikus esemé­nyekkor (betegség, haláleset stb.). Tehát fordulhatnak hozzánk serdülők és idősek, nők és­ férfiak, magányosak, csalá­dosak, bárki, aki úgy érzi, hogy külső segít­ségre van szüksége ahhoz, hogy problémáit megoldja. Minden kérdésre, gondra, problémára odafigyelünk, és a szakmai titoktartás értel­mében az elhangzottakat, megbeszélteket telj­es bizalommal kezeljük. Ha mi nem tudunk segíteni valamilyen probléma megoldásában, tanácsot mindenképpen adunk, hogy hová fordulhatnak még segítségért. Az oldalt írták a családsegítő központ munkatársai, szerkesztette: Incze Ibolya

Next