Háromszék, 2000. október (12. évfolyam, 3074-3099. szám)

2000-10-19 / 3089. szám

a p­rütigol U:K­uopl Ui­­a l­­ari filsítek 2. DIACONESCU, AZ ÖNFELÁLDOZÓ. A Jobboldali Erők Szövetsége és a parasztpárt beismerte, hogy választási és nem politikai szövetséget kötöttek. Ion Diaconescu sze­rint, amíg legalább két párt a koalícióban marad, a szövetség nem veszélyeztetett — írja az Azi. A Cronica Română szerint a pártok között hallgatólagos megegyezés született arról, hogy Ion Diaconescu, a parasztpárt elnöke töltse be a Konvenció 2000 elnöki tisztét annak ellenére, hogy Diaconescu kijelentette, nem ragaszkodik a jelöléshez, csak mások nyugalma érdekében vállalja el azt. PERELŐ POLITIKUSOK. Várható volt, hogy nagy vihart vált ki Traian Băsescu ama vádja, miszerint egyes államfőjelölt politikusokat lefizetett az ismert üzletember, Sorin Ovidiu Vântu. Theodor Stolojan teg­nap kijelentette: sem ő, sem cégei nem fogadtak el pénzt vagy szponzorálást az említett üzletembertől. Mugur Isărescu a fő­ügyészséget kérte fel, hogy tisztázza az ügyet, Vámján Vosganian pedig bírósághoz akar fordulni, rágalmazással vádolva Buka­rest főpolgármesterét — tájékoztat a Nyugati Jélen. HOGY MIK VANNAK. RMDSZ-szenátornak jelölték azt a Makay Botondot Krassó-Szörény megyében,­akit a Király­­hágó-melléki református egyházkerület a szekuritátéval való együttműködése miatt nyolc évre eltiltott az egyházon belüli választhatóság jogától. Az említett megyében ő az RMDSZ- elnök, így könnyen ment jelölése, s az Operatív Tanács még addig nem tud lépni, míg a szekusdossziékat vizsgáló bi­zottság nem juttatja el az erre vonatkozó dokumentumokat a csúcsvezetéshez. (Krónika) SZERENCSÉTLENSÉG, DE NEM BAJ. Theodor Stolojan szerint a Konvenció 2000 egy újabb „szeren­csétlenséget” jelent Romániának — írja a Curentul. AZ ÓVATOS ISĂRESCU. Nem válaszolt Szilágyi Zsolt képviselő csángóügyben megfogalmazott interpellációjára Mugur­ Isărescu, hanem átutalta anak megválaszolását az oktatásügyi és a közigazgatási minisztériumnak, azok meg kérték a válaszadás elnapolását. Szilágyi Zsolt képviselő hétfőn a képviselőház mik­rofonjától ismét felhívta a parlament és a kormány figyelmét arra, hogy a csángók magyartanításá­nak kérdése nem tűr halasztást. (RMDSZ-tájékoztató) A TUDÁS BECSÜLETE. Azt javasolja az oktatásügyi minisztérium, hogy a tantárgyolimpiákon nyertes tanulókat 1000—5000 dollár közötti összeggel jutalmazzák. (Cotidianul) TALÁLKOZIK, NEM TALÁLKOZIK? Az október 20-ra a Nagycsanád—Kiszombor határátkelő alapkőletételére meg­hirdetett román—magyar miniszterelnöki találkozó előtt sem a bukaresti, sem a budapesti miniszterelnöki hivatalban nem tudták megerősíteni azt, hogy találkozik-e Orbán Viktor és Mugur Isărescu. A Krónika érdeklődésére mindkét kancel­láriából az a válasz érkezett, hogy a két fél között egyelőre „technikai”, majd ezt követően politikai egyeztetés folyik. Hírsaláta Ismét a külhoni állampolgárságról Belföld Már 100 ezer támogató alá­írás gyűlt össze a külhoni állam­polgárság intézményének létre­hozásához — jelentette ki Bor­bély Imre, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) kárpát-me­dencei régiójának elnöke Csíkszeredában a hét elején kezdő­dött előadás-sorozaton.­­ A teljes körű állampolgárság tör­ténelmi jussunk. A külhoni magyar állampolgárság jogintéz­ményének létrehozására vonatkozó törvénytervezet válaszol az ellenzői által hangoztatott demagóg ellenérvekre, miszerint az állampolgárság az adófizetői minőség révén szerzett szava­zati joggal is járna, valamint arra, hogy az utódállamok ma­gyarsága áttelepedne Magyarországra — szögezte le Bor­bély Imre. — A tervezet nem biztosít szavazati jogot és nem ad lehetőséget az áttelepedésre, hisz a külföldön élőkre vonatkozik — hangsúlyozta. Borbély kifejtette, hogy a terve­zet szerint alanyi jogon nyeri el a külhoni állampolgárságot az, aki magyarnak vallja magát, beszél magyarul, felmenője magyar állampolgár volt, és ma a trianoni utódállamok valamelyikének polgára. A tervezetet a magyarországi politikai pártok többsé­ge kedvezően fogadta, egyedül a Fidesz-Magyar Polgári Párt magatartása nem túl bátorító — mondotta. Tüntetők a parlamentben A feltehetőleg pénzügyi csalások miatt csődbe ment Nem­zeti Befektetési Alap károsultjainak egy csoportja tegnap za­jos tüntetést rendezett a képviselőházban. Mintegy száz tün­tető közölte: éhségsztrájkba lép és nem hajlandó elhagyni az épületet. A tüntetés délelőtt kezdődött, amikor Mugur Isărescu miniszterelnök a törvényhozás két házának együttes ülésén ismertette a kormány tíz hónapos­ tevékenységéről készített jelentést. A karzaton összegyűlt tüntetők heves fütyüléssel­­és kiabálással zavarták a miniszterelnök beszédét, és lelkes tapssal üdvözölték az ellenzéki Társadalmi Demokrácia Romá­niai Pártja és a Nagyrománia Párt képviselőinek hozzászólásait. Botrányos jelenetek zajlottak a képviselőház folyosóin is, ahol a kárvallottak egyebek között a volt román diktátort, Nicolae Ceauşescut éltették. A parlament szeptember végén felszólította a kormányt, hogy találjon megoldást a kárt szenvedett befektetők problémájára. A kormány egy olyan határozati javaslatot terjesztett a törvényhozás elé, amelynek értelmében a befektetők maximum 14 millió lejig visszakapnák pénzüket, mivel a számítások szerint ekkora összeget — összesen 500 milliárd lejt — lehet a csalás elkövetőitől visszaszerezni. Ezt a megoldást a károsultak nem hajlandók elfogadni. 150 millió lejig terjedő készpénz-visszafizetést követelnek. Azok számára, akiknek befektetése ezt az össze­get meghaladta, a 150 millió lejen felül állampapírokban vagy rövid lejáratú állami takarékbetétekben történő kártérítést vár­nak el. A kormánykoalíció pártjai közül a Demokrata Párt veze­tői mindenáron Mugur Isărescu miniszterelnök személyes fe­lelősségét igyekeznek bizonyítani, míg az ellenzéki pártok — elsősorban a TDRP és a Nagyrománia Párt — a károsultak követeléseinek teljes jogosultságát hangoztatják. Ellenzik a kettős állampolgárságot A Nemzeti Liberális Párt országos vezetőségének egyik tagja, Dinu Zamfirescu tegnap bejelentette, hogy kész az emberi jogok nemzetközi bíróságánál is feljelenteni a ro­mán államot, ha kettős — román és francia — állampolgár­sága miatt nem indulhat a parlamenti választáson. Zamfirescu a szenátusba szeretne bekerülni, de az alkot­mány szerint közhivatalt csak olyan személy tölthet be, aki kizárólag román állampolgársággal rendelkezik. Katakombák Kolozsváron A választások közeledtével „egyre súlyosabb veszélyek fenyegetik Kolozsvárt” — derül ki Gheorghe Funar drá­mai hangvételű bejelentései­ből. Hétfőn a polgármesteri hivatal azzal a közleménnyel riasztotta a sajtót, hogy „a ro­mán nép elleni akciókra ké­szülnek a Kolozsvár alatt elte­rülő alagútrendszerben”. A városháza birtokába jutott in­formációk szerint „ezekben a felszín alatti alagutakban stra­tégiai fontosságú anyagokat tárolnak, például fegyvereket és lőszert, amelyekkel bizo­nyos románellenes körök és alakulatok a lakosság nyugal­mát és a román nemzet egysé­gét és függetlenségét akarják felforgató akciókkal megbon­tani”. A közlemény szerint a városháza speciális egységei a város alatti alagutak feltér­képezésén és leltározásán dolgoznak azért, hogy turisz­tikai látványossággá építsék ki, valamint a polgári védelem­­­hez szükséges óvóhelyeket létesítsenek. ♦ Ioan Piso, a ko­lozsvári Történelmi Múzeum igazgatója a közleménnyel kapcsolatban elmondta: sem ő, sem a múzeum régészei nem ismernek egyetlen város alatti „katakombát” sem, de kíván­csi volna, a városháza jelenté­sében hányról van szó, mivel ez már a múzeum régészei­nek szakterületéhez tartozik. Molnos Lajos, az RMDSZ városi tanácsosa arra hívta fel a figyelmet, hogy Kolozsvár falakkal körülvett vár volt, és természetes, hogy léteztek ki­felé vezető titkos utak. Ezek egy része talán ma is létezik, de szinte valamennyi beom­lott, és sehol sincs olyan álla­potban, hogy akár krumpli­­veremnek lehessen használni. ­ Ifjabb izraeli—palesztin összetűzések Az izraeli hadsereg szerint kilenc fegyveres összetűzés volt tegnapra virradóra Ciszjordániában és a Gázai öve­zetben. A kisebb incidensekben két izraeli katona sérült meg. Az ellenségeskedés beszüntetéséről Egyiptomban kötött egyezség után, még kedd este Jeruzsálem peremvi­dékén, egy arabok lakta helység közelében megtámadtak egy izraeli katonai őrhelyet. A két katona a gránátokkal és gépfegyverekkel végrehajtott rajtaütés során szenvedett könnyebb sérüléseket. Isărescu beszámolója Románia nem tudott kijutni a nemzetközi tőkepiacokra, a hazai és a külföldi szakértők egyaránt az or­szág fizetésképtelenségét jósolták. Ebben a helyzetben az új kormány kénytelen volt az ország valutatar­talékainak jelentős részét felhasznál­ni — mondotta. Az idei — választá­si­— évre kidolgozott gazdasági el­képzelések a pénzügyi reformra,, az infláció csökkentésére és a nemzeti gazdasági stratégia, valamint az azt kísérő akcióterv elkészítésére össz­pontosultak. A profitadót 38 száza­lékról 25 százalékra csökkentették, az általános forgalmi adót 19 százalé­kon egységesítették, és bevezették az általános jövedelemadót. Az inf­láció ugyan a 2000-re tervezett 27 százalék helyett év végére 40 száza­lék lesz, de ez is közel 15 százalék­(folytatás az első oldalról) pontos javulás 1999-hez képest. A korábbi folyamatos gazdasági visszaesés helyett az idén Románia három év után először 1,5 százalé­kos gazdasági növekedést fog elér­ni. A kormányfő beszámolt arról, hogy az idei télen­ szükséges ener­gia finanszírozására a kormány 250 millió euró külső hitelt szerzett. A ter­vezett 2 millió hektárnyi terület egy­ötödét vezették be eddig búzával. Románia hosszú évek után ismét ál­lamkötvényeket tudott értékesíteni külföldön.­­ A novemberi válasz­tások után alakuló új kormányra nö­vekvő aranytartalékot, az 1996-os szinttel megegyező külső adósságot és 2,2 milliárd dolláros devizatarta­lékot hagyunk, ez utóbbi az 1996- osnak a háromszorosa — mondotta Isărescu, és hangsúlyozta: a­ nemze­ti gazdasági stratégiát és az akció­tervet valamennyi politikai párt el­fogadta, azt átadták az Európai Bi­zottságnak, amely reményét fejezte ki, hogy a stratégia sarokszámait a következő román kormány is tiszte­letben tartja majd. Isărescu leszö­gezte: a gazdaságban nincsenek cso­daszerek, nincsenek csodás eredmé­nyek. Továbbra is létezik a gazdasá­gi visszaesés veszélye. Ha érthető is a türelmetlenség, hogy a gazda­sági fellendülés hatása az életszín­vonalon is érezhető legyen, a reform lelassítása populista megfontolá­sokból rendkívül kockázatos lenne. A kormányfő beszámolóját a pa­rasztpárton kívül csak az RMDSZ fo­gadta el, más kormánypártok és az el­lenzék egyaránt támadta, nem ismer­ve el valósnak az eredményeket. ORSZÁG-VILÁG Felfüggesztették Székely mentelmi jogát Felfüggesztette a magyar Országgyűlés Székely Zoltán képviselő mentelmi jogát. A parlament 275 igen szavazattal és egy tartózkodással döntött a honatya mentelmi jogának felfüggesztéséről. Az indítvány szerint Székely Zoltán har­mincmillió forintot kért Bálla Dániel vállalkozótól, a közbe­szerzési eljárások általa történő befolyásolásának elkerülé­se érdekében. A honatya később húszmillió forintra csök­kentette a követelt összeget. Bálla Dániel ezt követően fel­jelentést tett a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatalnál, és beadványához csatolta a Székely Zoltánnal folytatott beszélgetésekről készült hangfelvételeket is. A nyomozó­­hatóság húszmillió forintot adott át Balla Dánielnek, a bank­jegyek sorszámát jegyzőkönyvben rögzítették. Az érintet­tek október 12-én 14 órakor találkoztak a Gellért Szálloda presszójában. Rövid megbeszélést követően Balla Dániel a gépkocsijához kísérte Székely Zoltánt, aki átvette a pénzes aktatáskát. A nyomozóhatóság ekkor érte tetten és vette őrizetbe a képviselőt. Külföld Az MKP ellenkampányt indít Népszavazás elleni kampányra készül a szlovák kormány­­koalícióhoz tartozó Magyar Koalíció Pártja (MKP) -jelen­tették be pozsonyi sajtótájékoztatójukon tegnap a párt ve­zetői. Duka Zólyom Árpád alelnök elmondta, hogy a két ellenzéki párt, a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlo­vákiáért Mozgalom — Néppárt (HZDS) és az Anna Malíková nevével jegyzett Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a népszavazás kieszközlésével a jelenlegi koalíciós kormány szétverésére törekszik, ezért az MKP a Mikulás Dzurinda vezette kormány eddigi­­eredményeinek népszerűsítésére alapozza majd ellenkampányát. Az ellenzék közel hétszáz­ezer aláírás összegyűjtésével érte el, hogy Rudolf Schuster államfő kiírja a referendumot, amely azt firtatja, vajon akar­ják-e az ország polgárai, hogy Szlovákiában idő előtti vá­lasztások legyenek. Az államfő november 11 -ére írta ki a népszavazást, amely egyszerű többség elérése esetén vi­heti győzelemre az ellenzék szándékát. Az MKP alelnöke ismét elmondta: a magyar párt azt tanácsolja választóinak, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson. Jugoszláviában nem lesz katonai puccs Dragoljub Ojdanic jugoszláv védelmi miniszter kizárta annak lehetőségét, hogy a hadsereg erőszakkal próbálná meg eltávolítani a hatalomból Vojislav Kostunica elnököt. Ojdanic tábornok a Studio B televíziónak nyilatkozva ki­jelentette, hogy egy ország sem ért el semmit katonai hatalomátvétellel. „Hogyan is történhetne puccs azután, hogy kijelentettük, valakit a nép akarata kiválasztott?” — tette hozzá. Ojdanic leszögezte: a fegyveres erők az alkotmány szellemében fognak viselkedni, és a hadsereg felső vezetése Kostunicát tekinti a főparancsnoknak. Az AP megjegyzi: Ojdanicot és a hadseregvezetés valamennyi vezető beosztású tagját a megbuktatott Slobodan Milosevic nevezte ki, s ez széles körű aggo­dalmakat keltett azzal kapcsolatban, hogy a hadsereg eset­leg a volt elnökhöz marad hű. (Az MTI híreinek felhasználásával) Belpolitikai szerkesztő: Demeter J. Ildikó Külpolitikai szerkesztő: Benkő Levente 2000. OKTÓBER 19.

Next