Háromszék, 2002. július (14. évfolyam, 3597-3623. szám)
2002-07-27 / 3620. szám
4 „Emberé a munka, Istené az áldás” Ma is (sok helyen) használatos, díszítő és népi használati tárgyakból nyílt a minap kiállítás a csernátoni skanzen területén sok iparkodó, jó ízlésű falusi és városi ember keze munkájának dicséretére. A belépők a csernátoni Kocsis Anna munkájával találkozhatnak, rongyszőnyegekkel, majd tovább az almási Kelemen Andrásné nyolcnyüstös kéziszőttesét csodálhatja meg az arra kíváncsi. A kézdivásárhelyi Szabó Erzsébet, a három királyok, József és Mária a karon ülő kis Jézussal „mint szoboregyüttessel", valamint karácsonyfadíszekkel és egy fényképalbummal lepi meg a látogatókat. A babák és díszek csuhéból és rafiából készültek. Nagyon sok a szép használati tárgy. A festettek esetében a felsőháromszéki kéket szeretik a szorgos kezűek. Kocsis Klára és Haszmann Gabriella ő a középszer színvilágát is bemutatta, a zöldet egy kelengyésládán és két kazettán, akik tányértartókat, falra akasztható liszttartókat, tányérospolcokat, fogasokat állítottak ki, mind gyönyörű kivitelben. A faragványokat két helyre kellett szétosztani. Bögözi Antal és Tódor Béla Ozsdoláról érkezett, „kimutatta a foga fehérjét is", hisz csontba is faragtak, pontosabban agancsba, ami manapság igen ritka. Külön említést érdemel Péti Zoltán faszobrocskáival (Csernáton), amelynek egyik feliratából kapta-lopta e cikk is a címét, Barabás Zsombor (Páva), aki egy kisvonatot és egy kirakójátékot is hozott magával, valamint olvasólámpákat, így teremtve meg a múlt és a jelen közöttikötődést. A „műhelypavilonban” Bagoly Zoltán (Kézdivásárhely), Haszmann Lajos és Haszmann László kapott helyet, ahol bemutatják kopjafáikat, tornácoszlopaikat és deszkakivágásaikat. A helyszínen voltak még faragott saroktékák és asztalok, sulykok, fakanalak. Fapipát nem láttam, jövőre az is lesz. A lányok-asszonyok is kiteltek magukért, egy tenyérnyi szabad helyet nem hagytak a falakon. Makraméból, mint csillag az égen, gyönyörű, egyszerűnek ható, de voltaképpen bonyolult dekorációs tárgyak, melyek jól illenek a modern bútorok közé is. Ezeket Máthé Izabella, Csáki Enikő, Mike Katalin és Bartók Irma készítette. Mezőségi-kalotaszegi írásosok is szép számmal képviselik a szépérzéket, valamint elkészítőjük: Urszuly Mária és Cseh Izabella szakértelmét és türelmét. A valamikor „ránk jellemző” keresztszemesből csak egyetlenegyet látni, a már említett Bartók Irma munkája, akárcsak az egyetlen horgolt párnahuzat. Külön színfolt Jákob Ildikó (Maksa) három magyar-avar mintázatú nemez faliszőnyege, egyik zárt virágmotívum, a másik — nappal és holddal, középen életfával — a világmindenség jelképe, a harmadik nonfiguratív. Az ozsdolai Tódor Boér Imre szobrai könnyedén átrepítenek a történelem habjain — lévén festett hablemez — a meztelen Ádám és Évától a munkafolyamatok és mesterségek bemutatásán át a mai napozó koeaturistákig. Mindent egybevetve szép és tanulságos ez a kiállítás, öröm látni, hogy még mindig, és reméljük, még sokáig él a népi művészet. Magyari Zoltán Csernáton méltósága Szombat van, kora délelőtt, s a szélesenhosszan terpeszkedő nagyközség csendjét a fanfárok hangja veri fel, a kézdivásárhelyi és mezőhegyesi fúvósok „ropogtatják” a muzsikát, s a térzenére mazsorettek vonulnak fel, csinos bakfisok, süldőlányok szép egyenruhákban mutatják be tudományukat. Ma Magyarországon a fúvószenekarok vonulása, seregszemléje már elképzelhetetlen a mazsorellcsoportok részvétele nélkül, mifelénk most kezd divatba jönni. A Csernátoni Napok 2002-es ,,kiadása” már pénteken este kezdetét vette, a Petőfi Sándor Művelődési Otthon színpadán a magyarországi Boly község vegyes kórusa énekelt osztatlan sikerrel , s ugyanott a csernátoni mímesek szórakoztatták a falu lakóit és az összesereglett vendégeket. * Szombaton a falunapos szórakozás „párhuzamosan” folytatódik: a fúvósok és a mazsorettek a sportpályára vonulnak, ahol nemzetközi és faluközi labdarúgótorna áll a Sármellék SE, a márkosfalvi és a csernátoni focisták részvételével. A szurkolás fölhallatszik a múzeumkertig, s a meccsek szüneteiben a nagydobok tamtamjai dübögtetik a csernátoni öreg kúriák falait. A bel- és külhoni vendégek különben az önkormányzat, Bölöni Dávid polgármester és a csernátoni Művelődési Egyesület hívó szavára érkeztek- Csernáton ugyancsak ápolja a testvértelepülési kapcsolatokat. Különben a felsőháromszéki nagyközségbe senkit nem nehéz vendégül odacsalogatni, egész esztendőn át vendégek-látogatók ezreit, tízezreit fogadja az idős Haszmann Pál nevét viselő, immár Európa-híres tájmúzeum. A múzeum, az egykori Damokos-kúria homlokzatára fölkerül a román és a magyar trikolór, az egyesült és egyesülendő Európa kék alapú, csillagos lobogója. Más „dekorációra" nemigen van szükség itt, a tájmúzeum látogatói mondottam már egész esztendőben kedves, bensőséges és épületes fogadtatásra számíthatnak. Ez a Haszmann család dolga, a fiúké, a menyeké, az unokáké, akik úgy léptek idős Haszmann Pál múzeumalapító örökébe, hogy ezt az örökséget, a gyűjtemény gyarapítását, a csodálatos környezet szemgyönyörködtető takarosságának megőrzését és a székely vendégszeretet továbbvitelét „hivatásként” tekintik. * A múzeum háza táján két kiállítás is várja a vendégeket: délelőtt a felsőháromszéki népművészek gazdag tárlatának megnyitójára kerül sor, s a kézdivásárhelyi tanárnő joggal beszél itt szellemi örökségünk őrzésének-ápolásának fontosságáról, a továbbvitel szükségességéről. A továbbvitellel nincs baj, hiszen éppen a múzeum mellett működő népfőiskola nevelte a háromszéki népi alkotók új generációit, s ez a kiállítási anyag csupán töredéke annak, amit a felsőháromszékiek produkálnak, hiszen e hétvégén több, más vidéki seregszemlére is hivatalosak voltak. * A múzeumkerti falunapozás legbensőségesebb mozzanata a múzeumalapító idős Haszmann Pál emlékének és szellemének megidézése, ki éppen száz esztendővel ezelőtt született, s élni fog mindaddig, amíg e múzeum áll s hirdeti múltunk, hagyományaink örökbecsű voltát. A múzeumalapító alakját-szellemét Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató, Gyergyai Károly tanárkolléga és e sorok írója idézi meg, hangsúlyozván, hogy az 1902-ben született komandói származású idős Haszmann Pál nem csupán példamutató népnevelő volt, hanem nagyot álmodó ember is, s lám, álma testet öltött ebben a nagyszerű múzeumnak és skanzennek a mai valóságában, mely az intézményt nem csupán Felsőháromszék, a megye, a székelység, de a kárpát-medencei magyarság egyik büszkeségévé, a szellem, az alkotás igazi oázisával nemesíthette. Pali bácsi életútja a „jó öreg oskolamestenek” múlt századi rögös pályaívét mintázza, melynek során jóság, szeretet és megtartó humor nélkül bízvást semmire sem Estbe hajlik az idő, s kezdődik az utcabál, melyen hajnali ölig-hatig tart a mulatság, hogy vasárnap az Ika-várnál folytatódjanak a Csernátoni Napok műsorai és vigalmai. Szekerek, gépkocsik sorjáznak felfelé Felsőcsernátonon át a szabadtéri színpadhoz, lehetett volna menni az örökösszélverésben és jégzajlásban. Hosszú volt az út az első felsőcsernátoni székely kaputól a múzeum mai pazar gazdagságáig, melynek álmát élete kedves társával, Cseh Idával mindenki szeretett Ica nénijével és gyermekeivel, barátaival álmodta meg. Százéves lenne,, ősszel emlékezünk távoztának negyedszázados fordulójáról. * Hány párhuzamos tárlatot lehetne szervezni Csernátonban? Bizonyosan sokat. E szombati napon a másodikat nyitja meg Jánó Mihály művészettörténész, a tájmúzeum képzőművészeti gyűjteményéből szervezettel, hol több kiállítási színtéren csodálhatók meg Cseh Gusztáv, Vetró András, Baróti Ádám, Jakabovits Olsevszky Imola, Jakabovits Márta, Kovács Géza, Deák Má Ria, Macskássy József, Hideg Margit, Székely Géza, Cs. Erdős Tibor, Györkös Mányi Albert, Veress Pál, Baász Imre, Búzás András, Botos Attila, Haszmann Júlia Réka, Burján Emil, Tolnay Tibor, Mözsi Sz. István, Jakabfi Ágota, Kristófi János, Maltis T. Waldemar, Sipos László, Újvárossy László, Takács Tibor, Balázs József, Vinczeffy László, Héjja Béla festményei, grafikái, kollázsai, szobrai. Gazdag anyag, sok-sok generáció, a sorainkból már eltávozott nagy „képíróktól” a mai főiskolai hallgatókig. S ez a tárlat is kicsit a múzeum történetét idézi, hiszen csupa ajándékról-adományról van szó, melyek a kertben álló Bod Péter és Végh Antal szoboralakokkal együtt immáron a hely szellemiségéhez tartoznak. A kiállítással még nem ért véget a szombati nap: az elhíresült gép- és kocsiszín eresze alatt Kurta Béla és barátai muzsikálnak: virágénekeket, barokk muzsikát, kuruc kori dalokat mutatnak be a vendégseregnek. Hát igen, ez „tájbarát” zene, mondhatnánk. Estbe hajlik Haszmann Gabriella, Csernáton az idő, s a százados hársfa Haszman Pali bácsi kedves fája — tömött sátora alatt Kónya Ádám mutatja be a jeles mikós diákok életútjáról szóló könyvét, ezúttal Sylvester Lajos helyett, ki anyaországi teendői miatt maradt el szülőfaluja ünnepségéről. Szabó Emsé vásárhelyez Kézdi KULTÚRA MAGYARI LAJOS Csernátoni merengés Haszmann Pál emlékének. Mintha csak ember lélegzete, ki fát dönt csont-földbe sírt ás, omló falat megállatni áll... Kapkodó tüdővel érezhet-e Égető fagyot vajon a táj? Párája füst csak, S a szürke égbe száll. II. Embernek helye tűz mellett vagyon Élet a láng, az élő szén vagyon. Hány emberöltője, hogy fölé görnyedett, Ki élesztette a kihunyó tüzet? Géza volt ő, kárp vagy szarmata, övé volt földje vagy mások gyarmata? Szolgált-e mást, vagy éppen mást uralt? E földkunyhóban élt meg vad vihart? Tüzét tiporták-e el a hódítók, vagy önmaga vett baltát, s hódított? Széthozta volt, vagy volt a honos-ős? Ember volt ő. Ember. Élni hős. S ha ennyi érdemnek még nem elég, Vonják glóriába hát a tan-regék... III. Csak ami tanít, csak azt érdemes őrizni, védni, mint az érdemet. Nem regék habja, nem szép mesék: asszonyok szőtték az idő szőttesét, az idő arcát férfiak faragták, vetését vetették, termését aratták, nem raktak falat itt az óriások, a Jösd népe rakta, soha mások. Ami maradt, az, mienk egészen, neked is jusson, nekem is részem, mi sorunkat áldotta-verte meg: szerszámok, gúnyák és fegyverek. Kincsünk is volna, de nincsen ára, képességünk a maradásra, bátorságunk a születésre, bátorságunk a halálra. IV. Te tudod mindezt, vigyázod bölcsen. Szelíd mosolyod immáron örök. Én csak nézem, ahogy a völgyben a Juta időtlen füstölög. Fehér füstjét be-betakarják a legmodernebb füstködök. A múzeumba közben vendégek érkeznek, ismerősök, ismeretlenek, filmes stáb Banner Zoltán művészettörténész vezetésével. Nemsokára filmet forgatnak az élő erdélyi magyar népművészetről, a „csillagfaragókról”, a „virágvarrókról”. Egyik fő helyszín: Csernáton. Magyari Lajos 2002. JÚLIUS 27.