Háromszék, 2002. július (14. évfolyam, 3597-3623. szám)

2002-07-27 / 3620. szám

4 „Emberé a munka, Istené az áldás” Ma is (sok helyen) használatos, díszítő és népi haszná­lati tárgyakból nyílt a minap kiállítás a csernátoni skanzen területén sok iparkodó, jó ízlésű falusi és városi ember keze munkájának dicséretére. A belépők a csernátoni Kocsis Anna munkájával talál­kozhatnak, rongyszőnyegekkel, majd tovább az almási Kelemen Andrásné nyolcnyüstös kéziszőttesét csodálhatja meg az arra kíváncsi. A kézdivásárhelyi Szabó Erzsébet, a három királyok, József és Mária a­ karon ülő kis Jézussal „mint szobor­­együttessel", valamint karácsonyfadíszekkel és egy fényképalbummal lepi meg a látogatókat. A babák és dí­szek csuhéból és rafiából készültek. Nagyon sok a szép használati tárgy. A festettek esetében a felsőháromszéki kéket szeretik a szorgos kezűek. Kocsis Klára és Haszmann Gabriella ő a középszer színvilágát is bemu­tatta, a zöldet egy kelengyésládán és két kazettán­­, akik tá­­nyértartókat, falra akasztható liszttartókat, tányérospolcokat, fogasokat állítottak ki, mind gyönyörű kivitelben. A faragványokat két helyre kellett szétosztani. Bögözi Antal és Tódor Béla Ozsdoláról érkezett, „kimutatta a foga fehérjét is", hisz csontba is faragtak, pontosabban agancs­ba, ami manapság igen ritka. Külön említést érdemel Péti Zoltán faszobrocskáival (Csernáton), amelynek egyik feliratából kapta-lopta e cikk is a címét, Barabás Zsombor (Páva), aki egy kisvonatot és egy kirakójátékot is hozott magával, valamint olva­sólámpákat, így teremtve meg a múlt és a jelen közötti­­kötődést. A „műhelypavilonban” Bagoly Zoltán (Kézdi­­vásárhely), Haszmann Lajos és Haszmann László kapott helyet, ahol bemutatják kopjafáikat, tornácoszlopaikat és deszkakivágásaikat. A helyszínen voltak még faragott sa­roktékák és asztalok, sulykok, fakanalak. Fapipát nem lát­tam, jövőre az is lesz. A lányok-asszonyok is kiteltek magukért, egy te­nyérnyi szabad helyet nem hagytak a falakon. Makra­méból, mint csillag az égen, gyönyörű, egyszerűnek ható, de voltaképpen bonyolult dekorációs tárgyak, melyek jól illenek a modern bútorok közé is. Ezeket Máthé Izabella, Csáki Enikő, Mike Katalin és Bar­tók Irma készítette. Mezőségi-kalotaszegi írásosok is szép számmal képviselik a szépérzéket, valamint elké­szítőjük: Urszuly Mária és Cseh­ Izabella szakértel­mét és türelmét. A valamikor „ránk jellemző” kereszt­­szemesből csak egyetlenegyet látni, a már említett Bartók Irma munkája, akárcsak az egyetlen horgolt párnahuzat. Külön színfolt Jákob Ildikó (Maksa) há­rom magyar-avar mintázatú nemez faliszőnyege, egyik zárt virágmotívum, a másik — nappal és holddal, középen életfával — a világmindenség jelképe, a harmadik nonfiguratív. Az ozsdolai Tódor Boér Imre szobrai könnyedén átre­pítenek a történelem habjain — lévén festett hablemez — a meztelen Ádám és Évától a munkafolyamatok és mestersé­gek bemutatásán át a mai napozó koeaturistákig. Mindent egybevetve szép és tanulságos ez a kiállítás, öröm látni, hogy még mindig, és reméljük, még sokáig él a népi művészet. Magyari Zoltán Csernáton méltósága Szombat van, kora délelőtt, s a szélesen­­hosszan terpeszkedő nagyközség csendjét a fanfárok hangja veri fel, a kézdivásárhelyi és mezőhegyesi fúvósok „ropogtatják” a muzsikát, s a térzenére mazsorettek vo­nulnak fel, csinos bakfisok, süldőlányok szép egyenruhákban mutatják be tudo­mányukat. Ma Magyarországon a fúvós­­zenekarok vonulása, seregszemléje már elképzelhetetlen a mazsorellcsoportok részvétele nélkül, mifelénk most kezd divatba jönni. A Csernátoni Napok 2002-es ,,kiadása” már pénteken este kezdetét vette, a Petőfi Sándor Művelődési Otthon színpadán a magyarországi Boly község vegyes kórusa énekelt osztatlan sikerrel­ , s ugyanott a csernátoni mímesek szórakoztatták a falu lakóit és az összesereglett vendégeket. * Szombaton a falunapos szórakozás „párhuzamosan” folytatódik: a fúvósok és a mazsorettek a sport­pályára vonulnak, ahol nemzetközi és faluközi labdarúgótorna áll a Sár­mellék SE, a márkosfalvi és a csernátoni focisták részvételével. A szurkolás fölhallatszik a múzeumker­tig, s a meccsek szünetei­ben a nagydobok tamtamjai dübögtetik a csernátoni öreg kúriák falait. A bel- és külhoni vendégek külön­ben az önkormányzat, Bö­­löni Dávid polgármester és a csernátoni Művelődési Egyesület hívó szavára ér­keztek- Csernáton ugyan­csak ápolja a testvértele­pülési kapcsolatokat. Kü­lönben a felsőháromszéki nagyközségbe senkit nem nehéz vendégül odacsalogatni, egész esztendőn át vendégek-látogatók ezreit, tízezreit fogadja az idős Haszmann Pál nevét viselő, immár Európa-híres táj­múzeum. A múzeum, az egykori Damokos-kúria homlokzatára fölkerül a román és a magyar trikolór, az egyesült és egyesülendő Európa kék alapú, csillagos lobogója. Más „de­korációra" nemigen van szükség itt, a táj­múzeum látogatói mondottam már­­ egész esztendőben kedves, bensőséges és épületes fogadtatásra számíthatnak. Ez a Haszmann család dolga, a fiúké, a menyeké, az unokáké, akik úgy léptek idős Haszmann Pál múze­umalapító örökébe, hogy ezt az örökséget, a gyűjtemény gyarapítását, a csodálatos környezet szemgyönyörködtető takaros­ságának megőrzését és a székely vendég­­szeretet továbbvitelét „hivatásként” tekintik. * A múzeum háza táján két kiállítás is várja a vendégeket: délelőtt a felsőháromszéki népművészek gazdag tárlatának megnyi­tójára kerül sor, s a kézdivásárhelyi tanárnő joggal beszél itt szellemi örökségünk őrzésének-ápolásának fontosságáról, a továbbvitel szükségességéről. A tovább­vitellel nincs baj, hiszen éppen a múzeum mellett működő népfőiskola nevelte a háromszéki népi alkotók új generációit, s ez a kiállítási anyag csupán töredéke annak, amit a felsőháromszékiek produkálnak, hiszen e hétvégén több, más vidéki sereg­szemlére is hivatalosak voltak. * A múzeumkerti falunapozás legben­­sőségesebb mozzanata a múzeumalapító idős Haszmann Pál emlékének és szelle­mének megidézése, ki éppen száz esz­tendővel ezelőtt született, s élni fog mind­addig, amíg e múzeum áll s hirdeti múltunk, hagyományaink örökbecsű voltát. A múzeumalapító alakját-szellemét Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigaz­gató, Gyer­­gyai Károly tanárkolléga és e sorok írója idézi meg, hang­súlyozván, hogy az 1902-ben született ko­­m­andói szár­mazású idős Haszmann Pál nem csupán példamutató népnevelő volt, hanem nagyot álmodó em­ber is, s lám, álma testet öltött ebben a nagyszerű múzeumnak és skanzennek a mai valóságában, mely az intézményt nem csupán Felsőháromszék, a megye, a székelység, de a kárpát-medencei magyar­ság egyik büszkeségévé, a szellem, az alkotás igazi oázisával nemesíthette. Pali bácsi életútja a „jó öreg osko­­lamestenek” múlt századi rögös pályaívét mintázza, melynek során jóság, szeretet és megtartó humor nélkül bízvást semmire sem Estbe hajlik az idő, s kezdődik az utcabál, melyen hajnali ölig-hatig tart a mulatság, hogy vasárnap az Ika-várnál folytatódjanak a Csernátoni Napok műsorai és vigalmai. Szekerek, gépkocsik sorjáznak felfelé Felső­­csernátonon át a szabadtéri színpadhoz, lehetett volna menni az örökös­­szélverésben és jégzajlásban. Hosszú volt az út az első felsőcsernátoni székely kaputól a múzeum mai pazar gazdagságáig, melynek álmát élete kedves társával, Cseh Idával mindenki szeretett Ica nénijével és gyermekeivel, barátaival álmodta meg. Százéves lenne,, ősszel emlékezünk tá­voztának negyedszázados fordulójáról. * Hány párhuzamos tárlatot lehetne szervezni Csernátonban? Bizonyosan sokat. E szombati napon a másodikat nyitja meg Jánó Mihály művészettörténész, a tájmúzeum képzőművészeti gyűjteményéből szervezettel, hol több kiállítási színtéren csodálhatók meg Cseh Gusztáv, Vetró András, Baróti Ádám, Jakabovits Olsevszky Imola, Jakabovits Márta, Kovács Géza, Deák Má Ria, Macskássy József, Hideg Margit, Székely Géza, Cs. Erdős Tibor, Györkös Mányi Albert, Veress Pál, Baász Imre, Búzás András, Botos Attila, Haszmann Júlia Réka, Burján Emil, Tolnay Tibor, Mözsi Sz. István, Jakabfi Ágota, Kristófi János, Maltis T. Waldemar, Sipos László, Újvárossy László, Takács Tibor, Balázs József, Vinczeffy László, Héjja Béla festményei, grafikái, kollázsai, szobrai. Gazdag anyag, sok-sok generáció, a sorainkból már eltávozott nagy „képíróktól” a mai főiskolai hallgatókig. S ez a tárlat is kicsit a múzeum történetét idézi, hiszen csupa ajándékról-adományról van szó, melyek a kertben álló Bod Péter és Végh Antal szoboralakokkal együtt immáron a hely szellemiségéhez tartoznak. A kiállítással még nem ért véget a szombati nap: az elhíresült gép- és kocsiszín eresze alatt Kurta Béla és barátai mu­zsikálnak: virágénekeket, barokk mu­zsikát, kuruc kori dalokat mutatnak be a vendégse­regnek. Hát igen, ez „táj­­barát” zene, mondhat­nánk. Estbe hajlik Haszmann Gabriella, Csernáton az idő, s a szá­zados hársfa Haszman Pali bácsi kedves fája — tö­mött sátora alatt Kónya Ádám mutatja be a jeles mikós diákok életútjáról szóló könyvét, ezúttal Sylvester Lajos helyett, ki anya­országi teendői miatt maradt el szülőfaluja ünnepségéről. Szabó Em­sé vásárhely­­ez Kéz­di­ KULTÚRA MAGYARI LAJOS C­sernátoni m­erengés Haszmann Pál emlékének­­. Mintha csak ember lélegzete, ki fát dönt csont-földbe sírt ás, omló falat megállatni áll... Kapkodó tüdővel érezhet-e Égető fagyot vajon a táj? Párája füst csak, S a szürke égbe száll. II. Embernek helye tűz mellett vagyon Élet a láng, az élő szén vagyon. Hány emberöltője, hogy fölé görnyedett, Ki élesztette a kihunyó tüzet? Géza volt ő, kárp vagy szarmata, övé volt földje vagy mások gyarmata? Szolgált-e mást, vagy éppen mást uralt? E földkunyhóban élt meg vad vihart? Tü­zét tiporták-e el a hódítók, vagy önmaga vett baltát, s hódított? Széthozta volt, vagy volt a honos-ős? Ember volt ő. Ember. Élni hős. S ha ennyi érdemnek még nem elég, Vonják glóriába hát a tan-regék... III. Csak ami tanít, csak azt érdemes őrizni, védni, mint az érdemet. Nem regék habja, nem szép mesék: asszonyok szőtték az idő szőttesét, az idő arcát férfiak faragták, vetését vetették, termését aratták, nem raktak falat itt az óriások, a Jösd népe rakta, soha mások. Ami maradt, az, mienk egészen, neked is jusson, nekem is részem, mi sorunkat áldotta-verte meg: szerszámok, gúnyák és fegyverek. Kincsünk is volna, de nincsen ára, képességünk a maradásra, bátorságunk a születésre, bátorságunk a halálra. IV. Te tudod mindezt, vigyázod bölcsen. Szelíd mosolyod immáron örök. Én csak nézem, ahogy a völgyben a Juta időtlen füstölög. Fehér füstjét be-betakarjá­k a legmodernebb füstködök. A múzeumba közben vendégek érkeznek, ismerősök, ismeretlenek, filmes stáb Ban­ner Zoltán művészettörténész vezetésével. Nemsokára filmet forgatnak az élő erdélyi magyar népművészetről, a „csillagfa­ragókról”, a „virágvarrókról”. Egyik fő helyszín: Csernáton. Magyari Lajos 2002. JÚLIUS 27.

Next