Háromszék, 2005. január (17. évfolyam, 4357-4380. szám)

2005-01-27 / 4377. szám

CSALÁD ÉLET HATVAN UTÁN Az öregedés számos kihívást, bukta­tót, problémát és nehézséget is rejt magá­ban, ezeket nem lehet nem létezőnek te­kinteni. Az emberi öregedés témája egyre inkább az érdeklődés középpontjába ke­nik Az átlagéletkor növekedésével, az élet­kor kitolódásával lényegesen megnőtt tár­sadalmunkban az idős emberek száma. Az élet meghosszabbodásának egyén és tár­sadalom egyaránt örül, de a hosszabb élet­nek vannak olyan követelményei és kö­vetkezményei, amelyekkel feltétlenül fog­lalkozni kell. Az idős népesség számának és arányának növekedése eddig nem is­mert gazdasági, erkölcsi és társadalom­­szervezési, -irányítási kérdéseket vet fel. A válaszok minőségétől függ, hogy az idős emberek életminősége hogyan ala­kul, tud-e idős korában is elhatározásá­nak és elvárásainak megfelelő életet élni. Ahogy öregszik az ember, a szerve­zet alkalmazkodása számos környezeti és belső jelzéshez megváltozik. Ebben a kérdésben pótolhatatlan a család szere­pe. A családok szerkezete a modern tár­sadalmakban ugyan megváltozott, de idősek a családban még ma is az idős emberek nagyobb há­nyada családban él, illetve a családi kö­teléket szorosan fenntartja akkor is, ha nem közös otthonban laknak. Azok a családok, ahol ez a kötelék szorosabb az utódokkal, gazdagabbnak mondhatják magukat anyagilag és érzelmileg is, hi­szen az idősek társadalmi, erkölcsi érté­kek hordozói, közvetítői. A társadalmi változások, a család funkciójának és helyzetének változása az idősebb korosztály számára sokszor a fi­atalabb generációtól való elszakadást jelenti. Ezért a most felnövő gyerekek már nagyon kevés olyan modellt, csalá­dot látnak, ahol még természetes, hogy több generáció él együtt. Ez magyarázza talán azt a jelenséget is, hogy az új ge­nerációk inkább az önállóságot választ­ják, és csak kevesen az együttélést. Az együttlakást a fiatalok közül sokan csak kényszerhelyzetnek vagy ideiglenes megoldásnak tartják (például fiatal háza­sok együttlakása a szülőkkel a házasság­kötés után), amíg nem tudnak önálló éle­tet kialakítani maguknak. Azok a családok, melyek minden ne­hézség és probléma ellenére mégis az idősekkel való együttlakást választot­ták, élvezik és viselik az idősek életének örömeit és terheit, de élvezik az idősko­rúak óriási segítőkészségét is. Több ge­nerációnak együtt élni néha nagyon nehéz, de mégis nagy élmény és sok lehetőség. Nagyon sok fiataltól és felnőtt em­bertől hallhatjuk, hogy milyen fontos szerepet játszottak életükben a nagyszü­lők, és mekkora veszteség volt a haláluk. Sok emberbe mélyebben belevésődött a képük, mint a szülőké. Talán az unokák körüli tevékenységben van a legna­gyobb szükség a nagyszülőkre. Fontos, hogy ott legyenek, mikor az unokák meg­születnek, de a későbbiekben, mikor cse­perednek a gyerekek, akkor is. Óvodá­ba, iskolába kísérik, ebéddel várják, ki­kérdezik a leckét. Általuk esetleg azt ke­rülheti el a család, hogy a gyerek az ut­cára sodródjon. (csaladinet.hu) (folytatjuk) ÖRÖKZÖLDEK Tuják, ciprusok Az örökzöld fogalmat leggyakrabban a fe­nyőkkel és a héjákkal, ciprusokkal társítja a köztu­dat. Valóban, ezek a tájainkon is gyakori és legis­mertebb örökzöldek. Igénytelenségük és „alakít­­hatóságuk” (törpebokor, oszlop, élősövény) egyránt indokolja telepí- s (áj) tésü­ket. Nincs olyan park, városi zöldövezet vagy házi élőkért, ahol ne jelennének meg a tuják, a ciprusok. A két ismét­lőbb tuja­­fajta közül a nyugati tuja (élet­fa), Thuja incidental­is (I. ábra) gyakoribb a sepsiszentgyörgyi pariban is (felvé­telünk), de nem ritka a keleti fnja (életfa), a Biota (Thuja) orientalis (2. ábra). Az észak-amerikai ere­detű, nálunk szintén díszfa, az óriás életfa (Thuja plicata) igen magasra megnő, és a fa­­jokból előbb­­s­bz egész kis életfaligetet fejleszt, maga körül. A címben jelzett fajok mindegyikének a haj­táshoz szorosan tapadó, háromszögű, egymás­ra simuló levelei vannak. Egy tőből több, felfe­lé törő hajtás nő szorosan egymás mellé, vala­mivel lazább az ún. „gömbtuja” A nyugati Metra levelei alsó oldalukon halványodnak (sárgás­zöldek), a keleti levelei egyformái öltötzöldek. A nyugati tobozai hosszúkásak (kb. 8 mm), a keletié inkább tojásdad alakúak, hosszabbak (10-15 mm). A többféle ciprusfaj közül (nálunk is) legelterjedtebb díszfaként az oregoni álciprus (Chamaecyparis lawsoniana, 3. ábra), amely szintén észak-amerikai eredetű, az összetévesz­­tésig hasonlít a héjakhoz. Ugyanis lombozata, piramisszerűen felnyúló termete is hasonló, de ágai lehajlóak. Jól felismerhető különbség a gömbszerű, tüskés, pajzsos darabkákra nyíló toboz. Számos más ciprusfaj fordul elő út menti fasorként, vagy járdákat szegélyez, alakított lom­bozattal, egyedi vagy sorfaként (pl. a Scyland­­ciprus, ritka álciprus stb.) Puskás Attila KUKTA Farsangi fánk Hozzávalók 20 darabra: 2 dl tej, 4 dkg élesztő, 5 dkg porcukor, 0,5 kg finomliszt, 2 tojás + 1 sárgája, 6 dkg margarin, 1 ek­­rum. Az élesztőt belemorzsoljuk 1 dl langyos tejbe, amiben előzőleg 1 kávéskanál cukrot feloldottunk. A keverőtálba szitált liszt közepébe öntjük, hozzákeverünk a szélekről egy kevés lisztet, konyharuhával letakarjuk, és 15 percig ke­­lesztjük. Hozzáadjuk a maradék langyos tejben elkevert cukrot, egy csipetnyi sót, a tojásokat és tojássárgáját, majd beledagasztjuk a margarint és a rumot, meleg helyen leta­karva kétszeresére kelesztjük (kb. 20 perc). Lisztezett desz­kán átgyúrjuk a tésztát, 2 cm vastagra nyújtjuk, és 6­8 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval (vagy vékony falú üvegpo­hárral) kiszúrjuk (a hulladékot összegyúrjuk, és újra fel­használjuk). A korongokat lisztezett tálcára rakjuk, letakar­juk, és ismét kétszeresére kelesztjü­k. A fánkokat több rész­letben, mérsékelten forró bő olajba tesszük, fedő alatt 2­3 percig sütjük, majd megfordítjuk, és fedő nélkül szintén 2­3 perc alatt készre sütjük. Papírkendőre szedjük, lehat­juk, majd bőven megszórjuk vaníliás porcukorral. Langyo­san tálaljuk, baracklekvárral vagy más finom lekvárral. 2005. JANUÁR 27. G­yermekeink Ödönbe M­indennapi illúzióink Nemcsak gyermekkorban, hanem felnőttként is megvan az a képességünk, hogy felru­házzuk a dolgokat, eseménye­ket, személyeket előnyös tulaj­donságokkal, s ezáltal szebb­nek, színesebbnek látjuk a vi­lágot. Borús kedvünk ettől vi­dámabbá válik, és van erőnk az előttünk tornyosuló felada­tokhoz. Bár valahol a lelkünk mé­lyén tudjuk, hogy ez egy játék a szivárvánnyal, mégis ez se­gít át sokszor a megtorpaná­sok pillanatain. Van azonban az illúziókel­tésnek egy másik formája is, mely veszélyes partokra sodor­hat: a tévén, újságon keresztül felénk áramló reklámok soka­sága. Ezek elsődleges hatása a tájékoztatás, a figyelemfel­keltés, és ez rendjén is van. A gond ott kezdődik, hogy ez egy finoman szövődő háló, mely­be belebonyolódhat az elővi­gyázatlan, gyanútlanul naiv ember. Nézem a tévében a leg­újabb samponreklámot: gyö­nyörű, lágy esésű, fényes haj, mely mégis erős. A legújabb fogkrémtől nemcsak a fogaink lesznek fehérebbek, hanem a már meglevő hajszálrepedé­­sek is behegednek, fog­ínyünk is hibátlan. A pohár­ban megcsillanó ital tüzel önt ereinkbe. A mosószer patyo­­lattisztát mos, a legújabb gépkocsimodell meg maga a földre szállt mennyország. Mi meg csak állunk e sok tökéletesség előtt, és vala­hogy gyámoltalannak, töké­letlennek érezzük magunkat. Igaz, a hajunk fényesebb, és talán nem korpásodik, de nem erősebb és nem is olyan dús, mint a filmen. A mosó­por kivett ugyan néhány fol­tot, de a mocskosabbja meg­maradt még dörzsölés után is. Az ital ugyan pár percre fel­villanyozott, de utána mintha még szürkébb lenne minden. A fogkrémet is kipróbáltuk már. Volt is valami azonnali ha­tás, de mégsem lehet miénk a mennyország — bár igazán szófogadóak voltunk, igye­keztünk -, de az autónkat már nem cserélhetjük ki hetente. Rövid idő múlva követke­zik az újabb felismerés. A mo­sószerből, fogkrémből és a többiből még tart a készletünk, de ma még jobbat, még ered­ményesebbet ajánlanak. Ezt már nem tudjuk megvenni, és csak úgy kidobni a régit. Biztosan bennünk van a hiba gondoljuk. A hajunk már gyermekkorunkban is gyengébb volt, fogaink korán kezdtek lyukadni, a foltok is csak nálunk ilyen makacsok, és csak a mi pénztárcánk nem állja a versenyt az újabb kíná­lattal. Ezen a ponton már lehan­goltak vagyunk, szoron­gunk. Elvesztettük azt az il­lúziónkat, hogy tökéletesek leszünk egy tökéletesnek lefestett világban. Lelkünk mélyén tudjuk, hogy a bámu­latosan gyors változás, a „mindenre csodaszer” re­ceptje nem lehet igaz. Mi továbbra is álmodozha­tunk, de nem irányítottan, ha­nem ki-ki a saját forgatóköny­ve szerint. Illúzióink így nem a minden­napos csalódások, hanem a felüdülések forrásai lehetnek. Jártó Kocsis Edit 7 Farsangi szokások 3. Kormozás, busójárás A kormozásnak, busójárásnak a télte­metés, a télüzés volt a célja. Az emberek ijesztő ruhákba bújnak, mert azt várják, hogy a tél megijed tőlük, és elszalad. A beöltözött emberek „bao-bao” kiáltással és kürtszóval, kolompokkal végigjárták a há­zakat, udvarokat, és körbejárták az állato­kat, majd hamut szórtak szét a portán. Ettől azt remélték, hogy távol tartja a gonosz szellemeket Az utcán pedig a nők haját húzgálták, hogy minél nagyobbra nőjön. Az ünnepség fénypontja volt a főtéri vi­­askodás a férfiak között, ami régen a férfi­vá avatást jelentette. A mohácsi busójárási menet három csoportból áll, tagjai az alakoskodók. Van egy fontos szabály, miszerint a gyerekek nem közelíthetik meg a cso­portokat, mert akkor nem sikerül a va­rázslás. Az első csoportot a sajátos fa­álarcot, kifordított bundát viselők alkot­ják. Ők ruházatukat esetleg kiegészít­hetik szalmával töltött fehér gatyával, valamint kereplővel. Ehhez a csoport­hoz tartozik még a menet egyetlen kürt­je is, amely 2—4 méteres. A második csoportot a maskarák alkotják, nekik nincsenek fa álarcaik. A harmadik cso­port a bekormozott arcú „jankeléké”, ők viszik az oly fontos hamuszsákot.

Next