Háromszék, 2005. február (17. évfolyam, 4380-4404. szám)

2005-02-03 / 4383. szám

CSALÁD______________________________________ ÉLET HATVAN UTÁN Idősek a családban 2. Ideális esetben a család óvja, védi az idős embert, és ahogy öregszik, ő is visszakapja azt a gondoskodást, amit eddig ő adott. Nem megoldásában. De az is előfordulhat, hogy a család nem tölti be a szerepét. Sok idős ember szenvedé­sét és kétségbeesését éppen a rossz családi háttér okozza. Gyakori, hogy a fiataloknak csak addig fontosak az idősek, amíg valami hasznot húzhatnak belőlük, kihasználhatják őket. Kicsalják a pénzüket, elszedik esetleg még a lakásukat is, aztán magukra hagyják őket. Nézzük, mit jelent és milyen problémá­kat vet fel a generációk együttélése. Az öregkorral bizonyosfajta kellemetlen tu­lajdonságok is együtt járnak. Kérdés, hogy ezt a fiatalok hogyan tudják elviselni, tolerál­ni. Az idősebb emberek nagyon különböző­ek, ezért a másokhoz való alkalmazkodást, beilleszkedést különböző módon élik meg. Zsörtölődök, kötekedők lesznek, gyanakvó­ marad így egyedül betegségében, problémái­ vá válnak. Szeretnek beleszólni a fiatalok éle­tébe, féltik, amijük van, nem is mindig szorul­nának támogatásra, néha csak sajnáltatják magukat. Környezetüket az őrületbe kergetik azzal, hogy állandóan csak saját valós vagy vélt betegségeikkel, problémáikkal terhelik a családot, nem kíváncsiak a többiek életére, csak saját magukkal vannak elfoglalva. Vajon származnak-e előnyök abból, ha a család együtt él, vagy szoros kapcsolatot tart fenn az öregekkel? Vannak esetek, ami­kor anyagi előnyt jelent, ha az idős család­tagok helyet, szerepet és feladatot kapnak a családban. Ezt sokan ki is használják, és nemcsak élnek ezzel a lehetőséggel, hanem visszaélnek vele. (csaladinet.hu) Szerepcsere Az oldalt szerkeszti: Incze Ibolya Farsang idején álarcot öl­tünk, átváltozunk valakivé, valamivé, és elfelejtjük e rö­vid időre hétköznapi önma­gunkat. Ez az átváltozás ma­gával hozza a megszokott, jól beidegződön gesztusok, ön­ként vállalt szerepünk biz­tonságának elvesztését. Ha nem tudunk megválni régi énünktől, bár a külső álarc tökéletes, az összhatás nem hiteles, diszharmonikus. A családi életnek is meg­van a maga szereposztása, melyben mindenki tudja a maga helyét, betanulja vagy betanulja a rá háruló szerep­kört. Senki sem születik szülői adottságokkal, hanem a saját szüleitől, nagyszüleitől veszi át észrevétlen ezt a modellt, és próbálja átültetni a saját csa­ládjába is. Az apa az, aki a munka nehezét végzi, óvja és felügyeli családját. Az anya gondoskodik a táplálkozásról, rendről, és ő irányítja az ott­honi tevékenységeket. A gye­rek feladata megérteni, elfo­gadni a döntéseket, aztán megtanulni önállóan dönteni és cselekedni. Ez az a hagyományos, harmonikusnak tekinthető modell, mely a gyermek éle­tét elindítja egy jól kitaposott ösvényen. Napjainkban egy­re gyakoribb, hogy a szerepek halmozódnak — az anya egy­ben apa is, vagy fordítva—, néha pedig felcserélődnek. Egy húsz év körüli fiatal­embert hallgatok, aki meg­osztja velem ,,családi titka­it". Évek óta ő neveli kisebb testvéreit, beosztja a pénzt, bevásárol, főz, intézi a család­­ ügyes-bajos dolgait. Emellett dolgozik, versenyszinten spor­tol, és a maradék időben tanul. Teszi mindezt önzetlen termé­szetességgel, önsajnálat nél­kül. A szülők már beszámítha­tatlanok mind az anyagiak, mind az erkölcsiek szempont­jából, mert szenvedélybetegek. A fiú nem vádol, szinte együtt érzően beszél szülei életéről. Mint sokan mások, ők is egy kis faluból kerültek a városi forgatagba. Sosem tudták ott­honosan érezni magukat eb­ben a számukra idegen világ­ban. Életüket a kisközösségre jellemző párválasztási szokás kötötte össze, és később sem alakult ki közöttük mély érzel­mi kapocs. A nagyszülők, a rokonok is távol maradtak, így a gyerekek előtt nem állt a jól kitaposott „ösvény”. Ez a fiatal ebben a hely­zetben átvette az apa és az anya szerepét, gyerekei közé sorolta szüleit is. Úgy gon­dolta, érezte, hogy a család az a kis „vár", amit meg kell védeni, amit újra kell és újra érdemes építeni, ha falai om­ladozni kezdenek. A család­nak nemcsak a látszatát, a lényegét is megőrizte. Járta Kocsis Edit 2005. FEBRUÁR 3. Háztmalék Gyermekeink GYÓGYÍTÓNK A TERMÉSZET Visszajelzések 2 Mindig diétásan étkeztem. Sárgaságos voltam gyermekkoromban, azután epebántal­­maim voltak, s azóta diétázom. Ennek ellenére mindig is magas volt a koleszterinszintem. Legalábbis amióta mérik, 1989-ben fedezték fel. Nem, nem vagyok túltáplált, édesanyám­tól örököltem a magas koleszterinre való haj­lamot, aki 40 kilósan is ettől szenvedett, s a legszigorúbb diétával töltötte az életét. Ez örök­letes dolog, azonkívül stressz is okozhatja, s okozza is, amire ő is tanárnő volt — alkal­ma volt bőven. Gyermekeket nevelt, bizonyá­ra ez volt az oka. Nos, én ezt a hajlamot örö­költem. Velem az orvosnőm szedeti a Regadrint. Mindenféle mást is kipróbáltunk, volt olyan is, amire érzékeny vagyok, kiütést okozott, abbahagytuk, megmaradtunk a Regadrinnál. Négy hónapja nekifogtam a mézeshagyma-kúrának a természetgyógyász tanácsa alapján. A kúra szerint nekem minden étkezés előtt egy órával egy kiskanál hagymaleves mézet kellene elfogyasztanom, ezt nem tehetem meg, mert a hagyma érzik, ezért csak este haszná­lom. Vacsora előtt egy órával iszom meg három kiskanállal. Vagy ha vendéget várok, akkor va­csora után két órával. A következőképpen ké­szítem el. Két-három vöröshagymát lereszelek, gézbe teszem, kicsavarom jól a levét, beteszem egy fedeles üvegbe, s úgy szemmértékre, amennyi a hagymalé, ugyanannyi folyékony mézet rátöltök. Ezt jól összekavarom. Este há­rom kiskanállal elfogyasztok étkezés előtt vagy után. Előtte felkavarom. Három hagymából két, két és fél hétig használom. Adódott egy laborvizsgálati alkalmam. Az orvosnőt megkértem, hogy mérje meg a kolesz­terinszintemet, hogy végül is értem-e el valamit ezzel a módszerrel, vagy sem. És a legnagyobb meglepetésünkre a koleszterinszintem nonnális lett, ami eddig nem fordult elő. A hagymalékú­­rának tulajdonítható, s az olajrágás is tisztította a szervezetet. Nekem ez nagyon nagy boldogsá­got jelent, mert a magas koleszterin veszélyes dolog, és pláne az én családomban már hármat tudok, aki agy­vérzéses volt. A hajlam tehát a családban van. Nekem nagyon kell vigyáznom, s nagyon örvendek ennek a megoldásnak. (A. E. 65 éves nő, Marosvásárhely) Bernád Ilona Todor Abelka és Prezsmer Xénia, Sepsiszentgyörgy 7 PttíMhJl Farmi»5 (atILa, tff­)*6›19C*tit9·t9fL A szokások és hiedelmek zömét tekintve többnyire farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyó kedd alkotja az igazi farsan­got. A záró három napot „farsang farkának” is nevezik. Ezek a felszabadult mókázás, vagy ahogyan mondják, a fordított világ napjai. Ezt mutatják a zárt körű kocsmai asszonymulatságok, a farsangi paródiák (pl. temetésparódiák) és az áleskü . A ham­vazószerdát követő napon az egynapos böjtöt felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák („Inkább a hal fakadjon, mintsem az étel megmaradjon.” - Kórógy). Ez volt a zabáló-, torkos- vagy tobzódócsütörtök. A következő naptól kezdve azonban valóban nem ettek az em­­ ­wl Lawk berek húst és zsíros ételeket húsvét vasár­napjáig. Tehát húshagyó kedden éjfélkor a megkonduló harangszó már a farsang vé­gét jelezte, melynek hossza a húsvéthoz iga­zodik, így hol rövidnek, hol hosszúnak bi­zonyul. (Idén február 8-án már itt a húsha­gyó kedd.) A népi szokások évszázadok múltával mit sem változtak. Különösen víg volt a „far­sang farka”, amely szombat estétől húsha­gyó kedd éjfélig tartott. Ehhez az időszak­hoz igen gazdag szokáshagyomány kapcso­lódott. A farsangfarki asszonyverés meg­tiszteltetésnek számított, ugyanis ha vala­milyen ajándékkal megváltották magukat a veréstől, cserébe a legények termékenysé­get ígértek. Sírkerín­yi Szatmárban húshagyó kedden úgy csú­folták ki a pártában maradt lányokat, hogy pléhdarabokat kongattak az ablakuk alatt, és azt kiabálták: Húshagyó! Itt maradt az eladó. Akinek van nagy lánya, Hajtsa ki a gulyára. Ennek egy változata a szegedi tőkehúzás hamvazószerdán. Ekkor szoknyába öltözött le­gények váltakozva olyanokkal, akiknek fél lábu­kon magyar nadrág, a másikon bugyogó, fejü­kön kakastoll van, arcuk tűzszínűre festve, jár­nak fel s le a városban. Egyik lámpást tart a kezé­ben, a másik bográcsot fog, benne víz és mesze­lő, s ezzel csapkodnak jobbra-balra, a harmadik meg húzza a tőkét, tambura, cintányér, rossz bog­rács verése mellett. A negyedik ostorral hajtja a tőkést. Menet közben azt kiabálják: Ijju-ju! Vén ju’! Kimaradtam A farsangba'! A farsang végén, a nagy evések és ivá­­sok, a nagy bálozások és vidám alakosko­dások után számba vették az eladó lányo­kat. Kicsúfolták a pártában maradottakat, ugyanis annak bűnhődnie kellett, aki ki akart bújni a családalapítás kötelessége alól. Carnevál is így kezd beszélni népéhez. ..Urak! asszonyságok! tudjátok tisztemet, Amelly most közzétek vezérlett engemet. Ám­én azért jöttem ide mostanában, Hogy tudjam, ki van még, s ki nincs már pártában. Hogy megköszönthessem az újj asszonyokat, S más fársánggal férjhez adhassak másokat. Igaz, hogy a mennykő­vén Dubranovszkija, Már elkomorítván a hypocondria, S irigyelvén a más gyönyörűségeit, Kurtára szabta ki a fársáng ideit. De mégis, azt tartom, elég idő annak Hat hét is, akiben virgonc­erek vannak. Sőt öt hét alatt is férjhez lehet menni. Akit a legények el akarnak venni. Egy hét leánynézés, második szerelés, harmadik, negyedik, ötödik hirdetés. — Most nincs egyéb hátra hanem hogy tudhassam A férjhez­ menteket, s őket felírassam(...) Carnevál elbámult, melly kevés a számok, Akiknek készülnek a vénuszi­zámok, Látta, miilyen sokak itt a subjectumok, De sem copulájok, sem praedicatumok. Látta, melly szomorú képpel búsonganak, Akiken külömben rózsák virítanak: S mint rideg violák a puszta homokon, Magánosan sírnak lint árvaságokon!...) Ezt jól észbe vévén Carnevál, ezennel Helyére téteti a könyvet Hímennel. " (Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya) Gúnyrajz pártában maradt lányról

Next