Háromszék, 2009. április (21. évfolyam, 5643-5665. szám)

2009-04-28 / 5663. szám

VILÁG­FIGYELŐ ­ RÖVIDEN : Az MSZP kiváltaná a népszavazást Az MSZP mindent megtesz azért, hogy ne kelljen négymil­­liárd forintért megtartani a képviselői költségtérítésről szóló népszavazást, a Fidesz viszont erkölcstelennek és jogszerűt­lennek tartaná, ha a szocialisták törvényjavaslat elfogadásával próbálnák meg kiváltani a referendumot. Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint felelős politikusnak meg kell tennie mindent azért, hogy ne költsék el azt a négy­­milliárd forintot, amelybe a népszavazás megrendezése kerül. Balsai István, a Fidesz politikusa ugyanakkor azt mondta, er­kölcstelen, jogszerűtlen és politikailag vállalhatatlan a nép­szavazás kiváltása. Nem szállhatunk szembe 550 000 ember akaratával, különösen, hogy az Országgyűlés április közepén már elrendelte a népszavazást — hangsúlyozta. Elutasítják a válságkezelő csomagot Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elutasítja a kom­ány válságkezelő csomagjának több pontját, a tárgyaláson kívül azon­ban jelenleg nem látnak más alternatívát — jelentette ki Borsik János, a szakszervezeti konföderáció elnöke. Elmondta, elfogad­hatatlannak tartják a munkavállalói terhek változatlanságát, vagyis hogy a járulékcsökkentés a kormány tervei szerint csak a munka­adókat érintené. Borsik János inkorrektnek tartja­ a táppénz mérté­kének csökkentését is. Az elnök szerint ezzel a kormány az egysze­rűbb utat választja a táppénzzel kapcsolatos esetleges visszaélések szigorúbb ellenőrzése helyett. A természetbeni juttatások meg­adóztatása és járulékkal terhelése pedig több ezer, a vendéglátás­ban és az idegenforgalomban dolgozó munkavállaló elbocsátásá­hoz vezethet — közölte az elnök. Megemelik a nyomozók létszámát Harminc fővel megemelik a romák elleni fegyveres és Molotov-koktélos támadásokat vizsgáló nyomozócsoport lét­számát, így már száz szakember próbálja felderíteni az öt em­ber életét követelő gyilkosságok elkövetőit — közölte az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója. Házi István vezérőrnagy, miután átvette a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom és a Roma Polgárjogi Alapítvány által szervezett gyertyás megemlékezéssel egybekötött demonstráción megfo­galmazott petíciót, közölte: az Országos Rendőr-főkapitányság a nyomozásokról minden héten sajtótájékoztatót tart, hogy tájé­koztassa a közvéleményt. A demonstráción megfogalmazott követelésekkel, miszerint a rendőrség garantálja a romák védel­mét, és védje meg a cigánytelepeken élőket, Házi István azt mondta, „a rendőrség és a demonstráció célja ugyanaz”. A megmozduláson mintegy háromszáz ember vett részt a rendőr­ség Teve utcai épülete előtt, köztük a múlt szerdai tiszalöki gyilkosságban áldozatul esett 54 éves férfi családja. A holokauszt tagadásának büntetéséről Az MSZP frakciója még a héten törvényjavaslatot nyújt be a holokauszt tagadásának büntethetőségéről — mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában tegnap a parlamentben. Lendvai Ildikó felszólalásában párhuzamot vont a romákat ért támadások és a holokauszt tagadása között. A holokauszt tagadását tiltó tör­vény fellépne azért, hogy sem életében, sem halálában ne le­hessen senkit kiiktatni a nemzetből — közölte. ♦­ A holoka­­uszttagadás büntetendővé nyilvánítása többet árt, mint hasz­nál — állítja az Eötvös Károly Intézet. Nem arról van szó, hogy a gyűlöletre uszítókat ne kellene üldözni, hanem arról, hogy a történelmi tényeket meghamisítókat­­— ha uszítást nem követnek el — nem kell­­börtönnel fenyegetni — áll az intézet közleményében. Új fejezet a magyar—szlovák kapcsolatban A nagyon közeli jövőben Pozsonyba látogat Balázs Péter ma­gyar külügyminiszter, hogy szlovák hivatali partnerével, Miroslav Lajcákkal alaposan áttekintsék a két ország kapcsolataiban felme­rülő kérdéseket. Bízva abban, hogy ez a találkozó tartalmasnak bizonyul, a következő lépés az lesz, hogy kitűzik Robert Fico szlo­vák kormányfő budapesti látogatásának időpontját — közölte Balázs és Lajcák, miután rövid kétoldalú megbeszélést folytattak egymással. Balázs Péter szerint új fejezet kezdődik a magyar— szlovák kapcsolatokban. Mindkét oldalon új a külügyminiszter, ráadásul Magyarországon a miniszterelnök is új, és néha egy új személy új kezdetekre is módot ad — indokolta derűlátását. Az MTI és a Mediafax híreinek felhasználásával szerkesztette: Váry O. Péter I INDUL AZ EP-KAMPÁNY A Fidesz a mandátumok felére számít A Fidesz célja, hogy a mandátumok felét, azaz 11 képviselői helyet szerezzen a júniusi európai parlamenti választáson; az ellenzéki párt magas részvételre számít a voksoláson, amelyet a kormánnyal szembeni bizalmi szavazásként ér­tékel — mondta Gyürk András kampányfőnök tegnapi sajtótájékoztatóján. A Fidesz kampánynyitóját május 2-án a tanságukat. Mint mondta, az emberek Városligetben tartják, május 4-től pedig bizalmi szavazásként fogják fel a válasz- Orbán Viktor pártelnök, a Fidesz elnökségi tájt, ezért a Fidesz elnöksége magas rész­tagjai, valamint az Fidesz—KDNP lista képviselőjelöltjei intenzív országjárásba kezdenek, több mint 100 rendezvényen vesznek részt országszerte. A Kós Károly sétányon tartandó szombati kampánynyitó nagygyűlésen beszédet mond Orbán Viktor pártelnök és Schmitt Pál EP-listavezető is. Gyürk András elmondta, eddig 17 nap alatt egymillió ajánlócédulát gyűjtöttek össze, ami rekordnak számít. Szerinte az emberek azért adják ajánlószelvényeiket a Fidesznek, mert egyrészt úgy vélik, nem mindegy, ki képviseli őket Brüsszelben, másrészt pedig elegük van abból, ami ma Magyarországon zajlik, és úgy gondolják, hogy június 7-én kifejez­hetik a kormánnyal szembeni bizalmat­vételre számít. A politikus szerint a Fidesz kampá­nyában a személyes találkozásokra he­lyezik a hangsúlyt: nem annyira a fizetett, drága hirdetésekben bíznak, sokkal in­kább a szó erejében. Mint mondta, olcsó, rövid, hatékony kampányra készülnek, mert a válságban nem lenne helyénvaló, ha a pártok súlyos milliárdokat költené­­nek. Kérdésre válaszolva Gyürk András elmondta: azon dolgozik, hogy százmil­lió forint alatt maradjanak a Fidesz kam­pánykiadásai. Azt is közölte, hogy a Fidesz nem fog hirdetéseket feladni az országos kereskedelmi televíziókban, a közmédiában viszont élnek majd azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a jogszabá­lyok biztosítanak a pártok számára. Azt is elmondta, hogy a Fidesznek lesznek közterületi reklámjai is, amelyek május elejétől lesznek láthatóak. A Jobbik is szerezhet mandátumot az EP-választáson a Marketing Centrum már­cius végi közvélemény-kutatása szerint. A 2004-es EP-választással szinte azonos, 38 százalék körüli részvételi arányra lehet számítani a június 7-i választáson. A felmérés idején három párt jutott volna át az ötszázalékos küszöbön. A Fidesz várhatóan 15 mandátumot szerezne, az MSZP hatot, a Jobbik pedig egyet, az MDF és az SZDSZ támogatóinak szavazási hajlandósága azonban jóval kisebb, mint a nagy pártoké. A Jobbik radikális­ szavazói viszont érzik a lehetőséget, és valószí­nűleg tízből kilencen részt vesznek a választáson, így viszonylag alacsony válasz­tási részvétel esetén a Jobbik várhatóan átlépi az ötszázalékos küszöböt. Újabb 46 párttag lépett ki a Magyar Koalíció Pártjából (MKP), míg további 65-en ideiglenesen felfüggesztették tagságukat. Dunajsky Éva, az MKP szóvivője a SITA szlo­vák hírügynökség közlését nem erősítette meg, de nem is cáfolta. A Paraméter. sk szlo­vákiai magyar hírportál úgy tudja, hogy a Rimaszombati járásban a kilépők és a párt­tagságukat felfüggesztők nyo­mán nyolc alapszervezet tel­jesen megszűnt. „Ezzel a lé­péssel fejezzük ki egyet nem értésünket azzal, ahogyan a pártot vezetik. Csáky Pál úgy lett elnök, hogy megosztotta és becsmérelte a pártot, s ezt most is folytatja” — mondta a hírügynökségnek Molnár Gyula, Tajti polgármestere. Nem zárta ki, hogy ha a pár­ton belül megváltozik a hely­zet, az érintettek megújítják tagságukat. Megjegyezte: jobb lenne, ha a pártvezetés távozna, semmint több száz vagy ezer párttag. Az MKP mai vezetéséhez közel álló Felvidék.ma hírportál tegnap azt írta, „most már biztos, hogy megírt forgatókönyv szerint zajlik az MKP bom­­lasztása”. A kilépési hullámot két hete Simon Zsolt, az MKP parlamenti képviselője, volt mezőgazdasági miniszter, az országos vezetés tagja indí­totta el. Simon lemondott az összes pártbeli tisztségéről, kilépett a pártból, és bejelen­tette, hogy független képvise­lőként tevékenykedik a parla­mentben. Később a Lévai já­rásban lépett ki a pártból több mint egy tucat ember. A múlt héten pedig három parlamenti képviselő — Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor — jelentette be, hogy kilép a frakcióból, de ők a pártot nem hagyták el. A kilépők dönté­süket azzal indokolták, hogy elfogadhatatlan számukra a párt mai vezetésének politiká­ja. A bírálatok elsődleges cél­pontja Csáky­ Pál pártelnök. Néhány szlovák lap nem zárta ki, hogy az MKP mai vezeté­sével elégedetlenek esetleg új pártot alapítanak. Öllös László szlovákiai politológus úgy látja, hogy az MKP-ban hatalmi harc folyik, s ezért nehéz lesz a megegyezés. „A felelősség sokirányú. De le­szögezném, van egy olyan politikai tényező, amelynek érdeke, hogy ilyen maradjon a szlovákiai magyar politikai állapot. Ez pedig nem más, mint a kormány. De ez szemé­lyes felelősségük azoknak is, akik ezért tettek valamit vagy nem tettek semmit a helyzet megoldásáért. Azt azonban mindenképpen hangsúlyozni szeretném, hogy a kormány­­pártiaknak ez a helyzet na­gyon jó. Nem is csodálkoz­nék, ha még segítenének is ebben.” MxmmmmmmgmM , V,: '<? "'*,'■'7 Újabb kilépések az Magyar Koalíció Pártjából Az utóbbi hetek nagy kérdése, lesz-e költségvetése Budapestnek. A fővárosi közgyűlésben a szocialista—szabad­­demokrata választási koalíciónak­­ (egy) fős többsége volt, és ez a Hunvald György szocialista polgármester ellen induló bűnvádi eljárás miatt megszűnt. Patthelyzet alakult ki, ugyan­is a Fidesz-ellenzék nem volt hajlandó megszavazni a főváros költségvetését. Folytak a sehova nem vezető tárgyalások, Demszky főpolgármester nem volt hajlandó engedni az ellen­zéki követeléseknek, közben jöttek az újabb botrányok, pél­dául a metró leállása. A kivitelező cég olyan újabb anyagi követelésekkel állt elő, aminek a főváros vezetősége nem haj­landó eleget tenni. A metró építése jelen­leg szünetel, költségvetés továbbra sincs. Most megoldódni látszik a helyzet, hiszen a megértő Hunvald lemondott mandátu­máról, és helyére újabb szocialista képvi­selő léphet, s ezzel marad minden a régiben, hiszen újra meg­lesz az egyfős többség.­­ A múlt héten Tiszalökön ismeretlen tettesek vadászfegyverrel lőttek fejbe egy 54 éves roma em­bert, a nagycsécsei és a tatárszentgyörgyi gyilkosságok után ez már a harmadik ilyen eset. A rendőrség feltételezi, hogy sorozatgyilkosságokról van szó, valakik falu szélén lakó cigá­nyokat ölnek. Most is látták a titokzatos fekete gépkocsit. Bencze József országos rendőrfőkapitány szerint vizsgálni kell a fegyveres testületeket is, a gyilkosok ugyanis túlságo­san könnyen ölnek, látható tapasztalattal rendelkeznek, nyu­galmazott rendőrök, a titkosszolgálat emberei, kvietált légió­sok is szóba jöhetnek. A nyomravezetői díjat immár 50 (öt­ven) millió forintra emelték! Ekkora összegért várhatóan megszólalhatnak az eddig mélyen hallgató, esetleges szemta­núk is!­­ Egyelőre Bajnai Gordon miniszterelnök szólalt meg, kifejtve, hogy ezek a sorozatgyilkosságok merényletet jelen­tenek a magyar állam biztonsága ellen, ezért a kormány min­den segítséget megad a rendőrségnek, hogy elkapja a titokza­tos tetteseket, ha kell, a törvényeket is szigorítják.­­ A Fidesz egyébként hónapok óta követeli a törvényszigorításokat, el­képzeléseik szerint amerikai mintára be kellene vezetni a há­rom csapás elvét, ami azt jelenti, hogy a harmadik hasonló bűneset elkövetése után a tettes a kiszabható legsúlyosabb büntetésre számíthat! Ennek, a Fidesz politikusainak véleménye szerint, igenis lehet visszatartó ereje.­­ Lezárult a vizs­gálat a holokauszt elleni tüntetés ügyé­ben, a rendőrök törvényesen jártak el. Az országos rendőrkapitányság vizsgálata szerint a tüntetésen nem került sor olyan eseményekre, amelyek a rendőrség köz­belépését igényelték volna. Ennek ellentmond ama tény, hogy bizonyos, a haláltáborok létét tagadó szónokok ellen máris bűnvádi eljárás indult közösség elleni izgatás miatt... " Sokat vitáznak a pártok és a politikusok arról is, hogy sok európai állam mintájára törvényt kellene hozni a holokauszttagadás ellen. " New Yorkban tárgyalt a Nemzetközi Valutaalap kép­viselőivel Oszkó Péter magyar pénzügyminiszter, kifejtve, hogy Magyarország igyekszik betartani a valutaalap előírása­it, de világosan látszik, hogy nem elég a pénzügyi egyensúly betartása, szükség van a gazdaság élénkítésére is. M­agyar tükör Bogdán László rovata 2009. április 28., kedd

Next