Háromszék, 2011. május (23. évfolyam, 6276-6300. szám)
2011-05-02 / 6276. szám
KÖZELET TK HÉTVÉGE HÍREI | A pápa boldoggá avatta II. János Pált Boldoggá avatta XVI. Benedek pápa elődjét, a néhai II. János Pált az e célból tegnap a vatikáni Szent Péter téren több százezer ember részvételével tartott szentmisén. A pápa latinul mondta elaz ilyenkor szokásos formulát, amellyel boldoggá nyilvánította a katolikus egyházat 1978-tól 2005-ös haláláig vezető II. János Pált. A boldoggá avatás a szentté avatási eljárás első része. II. Jánost Pált (1920-2005) a modernkori időben rekordgyorsasággal, halála után mindössze hat évvel és egy hónappal avatták boldoggá. A boldoggá avatáson nyolcvanhét hivatalos küldöttség - köztük 22 állam- vagy kormányfő vezetésével - vett részt, és hivatalos becslések szerint több mint egymillió zarándok érkezett Rómába. A szatmári béke tanulsága Szombaton a szatmári béke 300. évfordulójára szervezett emlékünnepségen a kuruc emlékmű körül a nagyecsedi lovas klub és a szilágysomlyói cserkészek tagjai álltak díszőrséget, jelen voltak Szatmár megye hivatalosságai, parlamenti képviselők és szenátorok, kismajtényi és domahidai közösségek képviselői. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ünnepi felszólalásában azt mondta: „Amikor ilyen történelmi eseményre emlékezünk, akkor egyetlen tanulságot vonhatunk le elődeink cselekedeteiből: bármilyen vita, véleménykülönbség van is köztünk, az igazán fontos pillanatokban, a nagy, nemzeti kérdésekben összefogásra van szükség. A pillanat felismerésének bölcsességére van szüksége az erdélyi magyar közösségnek is, ha ezzel rendelkezünk, akkor van jövője itthon a magyarságnak.” Földrengés Romániában Tegnapra virradóra, 5 óra 24 perckor 4,9-es erősségű földrengés volt Románia keleti részében, nagyobb károk nem keletkeztek. A rengés földfelszíni pontja Vrancea megyében volt, fészke pedig 137 kilométerrel a föld felszíne alatt. NATO-csapás a Kadhafi családra Életét vesztette Moammer Kadhafi egyik fia és három unokája a NATO egyik légicsapásában Tripoliban, de a líbiai vezető túlélte a támadást - közölte tegnapra virradóra a líbiai kormány szóvivője, aki háborús bűnténynek nevezte a NATO- támadást. Charles Bouchard tábornok, a NATO-hadműveletek kanadai parancsnoka hangsúlyozta, a NATO kizárólag katonai létesítményeket vesz célba, amelyek kapcsolatba hozhatók Kadhafi hadműveleteivel a líbiai nép ellen. Az MTI és a Mediafax híreinek felhasználásával szerkesztette:.Váry O. Péter Mézeshetek Zalánpatakon? (folytatás az első oldalról) Megkerestük Kasléder József Málnás községi polgármestert, aki elmondta, szeretettel várnak minden magas rangú „királyi” látogatót, mert nem mindennapi dolog, hogy jelenlétük, a velük együtt belopakodó turizmus kibillentheti fél évszázados leépüléséből-nyomorából az egyébként természeti kincsekkel megáldott, de alapjában nagyon elzárt, hegyek közötti kis székely települést. A királyi lakodalmon részt vevő sepsikőröspataki Kálnoky gróf a községvezető jelképes ajándékát is átadta az ifjú párnak. Egyfajta jelzés is volt ez a tündérszép vidékkel közelebbről ismerkedni akaró párnak, a helybeliek szerint nincs kizárva, hogy a fiatalok is rakatnak majd itt egy fészket a maguk számára. Zalánpatakot amióta megépült Károly herceg vendégháza, egyre több idegen és alkalmi turista kereste fel. * FALUNAPOK ÉVADA * FALUNAPOK ÉVADA * Kézdiszék első faluünnepe JÁSOCHOM ISTVÁN Kézdiszentkereszt polgármesteri hivatala és önkormányzata saját költségvetéséből és mecénások segítségével szombaton és vasárnap tizedik alkalommal szervezte meg a falunapokat, mely nyitánya a kézdiszéki hasonló rendezvényeknek. A polyári iskola udvarán FALUNAPOK ÉVADA * FALUNAPOK ÉVADA * Bardoc-napok Kuvaszán HECSER LÁSZLÓ A jó program és a kellemes idő sok erdővidékit vonzott az esztendő első szabadtéri ünnepére a Kuvaszon tartott Bardoc-napokra. Az esemény egyik szervezője, az erdőfülei Kormos Egyesület elnöke, Balázsi Csilla úgy nyilatkozott, céljukat elérték, hiszen a község lakóinak néhány óra kellemes kikapcsolódási lehetőséget tudtak biztosítani. zajló kétnapos rendezvény szombaton barátságos öregfiúfocibajnoksággal kezdődött, melyre Csernáton, Kézdiszentlélek és Kézdiszentkereszt csapatai neveztek be. Este a mulatós zenéé volt a főszerep, Teleki Zoltán kézdivásárhelyi közgazdász, az Erdély Hangja tehetségkutató verseny egyik felfedezettje magyar könnyűzenei slágerekkel szórakoztatta a közönséget. Az első nap zenés mulatsággal zárult. A tegnap délelőtti búcsús szentmisét Vatány Gábor helybeli római katolikus plébános celebrálta, melyen a 25, 30, 40 és 50 éves házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat köszöntötte, akik megújították sok évvel ezelőtti házassági fogadalmukat. A szentmisét követően az ünnepelteket az iskola udvarán hozzátartozóik virággal lepték meg, őket, a meghívottakat és a Lendvai József polgármester által vezetett pilisszentkereszti testvértelepülés küldöttségét Jakab Mária Edit polgármester köszöntötte, és mondott köszönetet mindazoknak, akik a falunapok megszervezéséhez anyagilag is hozzájárultak. Ezt követően a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorettcsoportja, délután és este pedig a Tréfán Leonárd-iskola tanulói, a kézdiszentléleki Bozsika néptáncegyüttes, a helybeli Tisztás néptánccsoport és Komáromi István sztárvendég lépett színpadra. A tizedik faluünnep tűzijátékkal és utcabállal ért véget. Szombaton a baróti Csala kürtje fúvószenekar felvonulását és műsorát követően a község polgármestere, Balázsi Dénes szólt az egybegyűltekhez, majd a bardoci Kormos, a székely száldobosi Kankalin, az erdőfölei Dobó, az olaszteleki Hajnalcsillag és a vargyasi Rika néptánccsoport lépett fel. Az esti órákban a néptáncosok által szervezett táncház nagy sikernek örvendett, sok vendég is bekapcsolódott az önfeledt szórakozásba. Hasonlóképpen vonzónak bizonyult a Csíkszeredai Székelyland műsora, Zoltán Erika koncertje és a helyi zenészek, a Lázárock által végigmuzsikált utcabál is. Tegnap a sportot kedvelők minifoci-bajnokságban mérhették össze tehetségüket, a kényelmesebbek pedig az off road-osok produkcióját tekinthették meg. A kicsik számára játszóházat és kézműves-foglalkozást tartottak, majd a baróti Tanulók klubjának Csipike bábcsoportja, Mozaik tánccsoportja és az Ördögszekér néptánccsoportja következett. László Attila fellépése elmaradt, ám a Csillag születik tehetségkutatón kimagaslóan szereplő kézdivásárhelyi fiút az anyaországi Floth Éva és LéBlank Győző, a mulatóst játszó baróti Hangyaboy, MC Bach, Peti Junior és a Dupla kávé feledtetni tudta. SZENT GYÖRGY-NAPOK Nosztalgiafotó FERENCZ CSABA A városünnep szervezőinek felhívására egy fénykép erejéig több mint félszázan jelentek meg az Erzsébet parkban azok közül, akik az elmúlt tizenkilenc évben legalább egy rendezvény szervezőiként írták be nevüket a Szent György-napok történetébe. Nosztalgiatalálkozás volt tehát a javából, amin aligha változtatott az aktuális szlogen, amelyet Antal Árpád polgármester mondott: az 550 éves város köszönti a húszéves Szent György-napot. Hiszen azt mindannyian érezték, éreztük, hogy ez már nem az a Szent György-nap. Méreteiben messze túlhaladta ama valamikorit, erdélyi, sőt, Kárpát-medencei viszonylatban a legek közé férkőzött, ám el is veszett belőle valami, amiért önmagában jogos a nosztalgiázás. Talán a meghittség, talán az egyszerűség, ki tudja? De így van ez rendjén, s a következő húsz esztendő bizonyára ismét mássá formálja, ha a sorozatos átalakulásokra kell egyáltalán még két évtizedet várni... Tavaszi tárlat a Lábas Házban Mától látogatható a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház kiállítótermében a megyeszékhelyi Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesület tavaszi tárlata, melynek sajátossága, hogy három fotóklub - Camera Club Siculorum, Képvidék és Mohos - mutatkozik be, alkotónként egy-két fotográfiával. A rendezvény kötődik a Szent György-napok kulturális kínálatához, nem csak lehetséges programként, hanem amolyan kísérőelemként is, ugyanis a szóban forgó helyszínen tartanak majd több sajtótájékoztatót, így a vendégek akarvaakaratlanul rápillanthatnak a fotósok képeire. (mózes) 2011. május 2., hétfő CSALÁDNAP A szeretetközösség értéke FERENCZ CSABA Életfát ültettek a Családról családra, nemzedékről nemzedékre című konferencia résztvevői tegnap a sepsiszentgyörgyi unitárius templom kertjében. Az eseményt bevezető istentisztelet végén az egyházközség legfiatalabb tagjai anyák napi műsorral kedveskedtek. A Háromszéki Közösségi Alapítvány támogatásával szervezett rendezvény célja az volt, hogy az együtt élő nagycsaládok korát idézve, a modern kor családellenes kihívásait mintegy ellensúlyozva mutasson rá a társadalom legkisebb közösségének értékeire. A szervezők - az unitárius egyház és a Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet - négy generációt igyekeztek megszólítani, felmutatni azt az értékközösséget, amely egyre inkább hiányzik a mai hétköznapokból. Ezt a hiányt járta körül A SZERZŐ FELVÉTELE előadásában Papp Adolf és Balázs Réka családterapeuta is, akik házastársi, gyermeknevelési tapasztalataikra is alapozva a családban zajló közösségi folyamatok, az együttlét, a nevelés megannyi lelki buktatójára, az általában elkövetett hibákra mutattak rá, azok megoldására keresték a választ. A konferencia során továbbá sajátos szemszögből esett szó a gyermeknevelésről, a játék szerepéről a családban, családfakutatásról, a kopjafák szimbólumrendszeréről. A szimbolikus életfa ültetésébe a legkisebb résztvevők is bekapcsolódtak