Háromszék, 2019. szeptember (31. évfolyam, 8783-8807. szám)
2019-09-16 / 8795. szám
áromszék 2019. SZEPTEMBER 16., HÉTFŐ KÖZÉLET A magyarok nem ellopni, javítani akarják az országot » Elmagyarázta, hogy ő maga 1996 után, a román jobboldal első választási győzelmét követően került be a politikába, és nagyon fontosnak tartja Románia euroatlanti integrációját, azóta azonban egy országprojekt sincs, sem az országrészek autópályával való összekötése, sem például az oktatás valós megreformálása. Reménykeltőnek találta, hogy hallgatósága zömmel 1989 után született, és nem a kommunizmushoz hasonlít mindent - talán ez fog valódi változást hozni. Emlékeztetett arra, hogy 1990-ben, két hónapos eufória után hirtelen következett Marosvásárhely fekete márciusa, ahol emberek sérültek és haltak meg, a sebek pedig máig nem gyógyultak be. Az idén pedig ismét súlyos etnikai konfliktus történt Úzvölgyében, tehát az elmúlt harminc évben nem javult a románok és magyarok viszonya. Az előítéletek megmaradtak, az egymás iránti bizalom nem jött létre, a tisztelet nem erősödött meg. Ez valamennyire a magyar vezetők hibája is, valószínűleg nem tudták elég jól megértetni céljaikat, ám a felelősség nem egyforma, mindig a többségnek van ereje, lehetősége, eszköze a dolgok megváltoztatására. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de jövőt építhetünk együtt, ehhez azonban bizalomra és tiszteletre van szükség, enélkül nincs semmi esélyünk - hangsúlyozta. A román többség mindig azzal vádol minket, hogy el akarunk venni tőlük valamit, mi pedig úgy érezzük, hogy asszimilálni akarnak. Egyelőre elbeszélünk egymás mellett. Egy nemrég készült felmérés szerint a románok nagy többsége meg van győződve arról, hogy a kisebbségek helyzetét példamutatóan megoldották Romániában - ezt sulykolják a fejükbe 30 éve, és nem érzi úgy, hogy gond lenne. Épp ezért fogadja felháborodás, ha egy magyar politikus szóvá teszi a nyelv- és szimbólumhasználati nehézségeket, a magyar oktatás elé gördített akadályokat. A gondok azonban nem oldódnak meg attól, hogy átlépünk rajtuk, ahogy egy román politikus javasolta: tudomásul kell vennünk és meg kell értenünk a problémákat. Azt, hogy a magyarok nem akarnak semmit elvenni a románoktól, csak saját identitásukat kívánják megőrizni. Ehhez szükség van egy megfelelő intézményrendszer kiépítésére - fejtette ki. Hozzátette: mi nem másik országot akarunk, ezt akarjuk jobbá tenni. Ha az állam nem bízik meg a polgáraiban, azok is próbálják kijátszani az államot, és ez nem jó irány - vélekedett. Ahol azonban van bizalom és tisztelet, ott az egymás elleni harcra pazarolt energiákat építésre lehet fordítani. Kelemen Hunor leszögezte, hogy elnökjelöltként is ezt az ajánlatot, a törvény és az egymás iránti tiszteletet fogalmazta meg, és eltréfált a lehetőségekről - szerinte a legjobb második forduló az lehet, amelybe ő maga és Theodor Paleologu kerülne be, de hozzátette: reméli, nincs túl messze az az idő, amikor más fényben jelenik meg egy-egy választás. Kérdésekre válaszolva - amelyek a román fiatalok részéről érkeztek - elmondta még: nem csupán a magyarokat érintő kérdésekben lép fel az RMDSZ, sok általános ötletük és javaslatuk is van, többek között az oktatásról is (ami szerinte úgy fest, mint egy vadállatok által feldúlt focipálya), ám a sajtó mindig csak az etnikai részleteket emeli ki. Többség nélkül azonban sem egy osztályt, sem egy közigazgatási átszervezést, semmit nem lehet elérni - ezért vállaltak időnként kormányzati szerepet, vagy a kormány támogatását. Ilyen szempontból lehet az RMDSZ-t is hibáztatni az ország jelenlegi állapotáért, de ebből legtöbb hét százalék hárul ránk - jelentette ki. Hozzátette: azért volt valamennyi fejlődés, csak nem elegendő. Kitért a Magyarországról érkező támogatásokra is, amit szintén gyanakvással fogad a román többség, holott meg kellene köszönnie, mert azok a beruházások itt maradnak, olyan területeken, amelyekre Bukarest nem figyel. Ahogy a külhoni románokkal sem törődik, noha a Timok-völgyiek nagyon rászorulnának a támogatásra... Az RMDSZ elnöke szerint a gyermekközpontú oktatás megteremtése mellett a demográfiai hanyatlás megállítása lehetne jó országprojekt, ám ezekhez az állami költségvetés szerkezetét is gyökeresen át kellene alakítani, a jelenlegi, 30 éves modell már nem felel meg. Szó volt még a többi kisebbségről - akiket nem övez olyan gyanakvás, mint a magyarokat -, a turizmusról, az elvándorlásról, az előítéletek lebontásáról, és Kelemen Hunor többször is hangsúlyozta a bizalom és a tisztelet fontosságát. A Magyar Ifjúsági Értekezlet, a Romániai Ifjúsági Tanács és az etnikumközi kapcsolatok kormányhivatala által szervezett rendezvény első napján Tamás Sándor megyei tanácselnök is szót kapott, aki az 1000 év Erdélyben -100 év Romániában program részeként 10 érdekes tudnivalót osztott meg Székelyföldről és hírességeiről. ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI Kelemen Hunor a sepsiszentgyörgyi rendezvényen Román nyelven is köszöntötték a tanácskozás résztvevőit ■KHB kármentő BBH Méltó fogadtatást! JT ▼ Ha állam- vagy kormányfő érkezik Bukarestbe, akkor f—* annak piros szőnyeg, himnusz és díszszázad dukál, JL JL amely előtt elvonul az igen tisztelt vendég. De a múlt héten olyan személyiség lépett ki fővárosunk egyik utcájára, akit pezsgővel, zenekarral és tűzijátékkal fogadtak a rá várók. Az illető nem más, mint egy Florin Mototolea nevű bűnöző, akit Emil Piannak is becéznek, és a rahovai börtönből szabadult, az utcán pedig rokonai és barátai várták. Pian (Zongora) úrnak hat osztálya van és éppen egy három év nyolc hónapos börtönbüntetést zongorázott volna le, de hamarabb szabadult, mert feltételesen szabadlábra helyezték. Egy alvilági klán tagjaként kölcsönöket adott szerencsejátékot játszóknak, akik pénz nélkül maradtak, de abban a hiszemben, hogy nyerni fognak, pénzmagot kértek tőle napi 10-30 (!) százalékos kamatra, így például egyik esetben a játék folytatására 20 ezer lejt kölcsönzött valakinek, amiért az illető egy Audi Q7-es autót adott zálogba. A pénzt ugyan elvesztette, de aztán később megadta, és kérte vissza az autót. Sajnos Pian úr azt már eladta, ebből lett a baj. A lényeg az, hogy most végre szabadult a tisztelői által „királynak" is titulált bűnöző, aki - mint mondta - most nagyobb életkedvűvé és megerősödött jelleművé vált a börtönben. Nemhiába, jó iskola az a tömlöc! A napokban szabadult a găieşti-i dutyiból egy Frank nevű elítélt is, akit vörös szőnyeggel vártak, amelyre rózsaszirmokat szórtak, és egy zenekar a szabadult rab tiszteletére költött dalokat játszott. A büntetés-végrehajtó intézetek alkalmazottjai tanulhatnak a történtekből, hogy ha majd illusztris vendégeik olyanok, mint például a volt pártvezér Dragnea úr - szabadulnak, akkor a börtön zenekara húzza el kedvenc nótájukat, a börtön kórusa meg könnyű dalocskákat (pl. a közismert „Mi vagyunk a haza büszkeségei” kezdetűt) énekeljenek. Sajnos eddig nem szerveztek ilyen búcsúműsorokat, pedig volt már néhány magas rangú politikus, miniszter, sőt, miniszterelnök is vendégük volt Adrian Nastase személyében. Tanulva a mostani köztörvényesek körüli szabadulási felhajtásból, a fontosabb közméltóságok kiengedését is meg lehetne szervezni pezsgőkoccintásos fogadtatással, miközben éljenzések közepette zeneszóra lépnének ki a szabad világba, ahol majd tárt karokkal fogadja őket a társadalom. Elgondoltam azon, hogy micsoda fogadtatásban kellett volna részesíteni azt a 16 elítéltet, akiket egy igazi fegyencjárattal küldtek haza a múlt héten Olaszországból, hogy saját hazájukban töltsék le hátralevő büntetésüket. A bűnözők 24-59 év közöttiek, és három évtől életfogytiglanig terjedő büntetést kaptak Olaszországban minősített lopás, rablás, erőszak, gyilkosság, emberkereskedelem, szökés, strictség, közúti balesetek okozása stb. miatt. Öt hónappal ezelőtt már hazaküldtek egy transzporttal 13, hasonló bűncselekmények miatt elítélt bűnözőt. A 16 bűnöző nem volt elég szervezett, mert, bár annyit tehettek volna, mint az a két hazánkfia, akik egy Londonból Bukarestbe tartó repülőgépen viselték ki magukat. Az egyik (talán kábítószert fogyasztott?) elájult, a másik nekiment utastársainak, légikísérőknek, és verbálisan inzultált mindenkit, aki hozzászólt. Ezért a kapitány leszállt Frankfurtban. Az egyik utast kezelésbe vették, a másikat elvitték a rendőrök. A mi olaszországi rabjaink viszont akár el is téríthették volna gépet, például Norvégiába, ahol a rabság üdülés az itthoni börtönviszonyokhoz képest. De valószínű túltengett bennük a hazafiság, ezért hazajöttek. Arról nem kaptunk hírt, hogy az otopeni-i repülőtéren megfelelő fogadtatásban részesítették volna őket, pedig egy ekkora csapat bűnözőnek is dukált volna legalább csíkos szőnyeg, és stílszerűen a belügyminisztérium fúvószenekara eljátszhatta volna nekik a himnuszt, miközben tiszteletükre felhúzzák a nemzeti zászlót, és ők a drága haza földjére érve megcsókolták volna a betont. A kormány tagjai is rész vehetnének egy ilyen fogadáson, hisz azon búslakodnak, hogy milyen sokan távoznak tőlünk külföldre. Úgyhogy ezt a visszatérő tizenhatot illett volna virágesővel fogadni. Az viszont vigasztaló, hogy ha itthon töltik le büntetésüket a hazaküldött börtöntöltelékek, kiszabadulásukkor legalább olyan feltételek közepette tudják őket fogadni rokonaik, barátaik, mint ahogy az most a rahovai és găieşti-i börtönből szabadultak esetében is történt. KUTI JÁNOS