Háromszék, 2019. szeptember (31. évfolyam, 8783-8807. szám)

2019-09-16 / 8795. szám

áromszék 2019. SZEPTEMBER 16., HÉTFŐ KÖZÉLET A magyarok nem ellopni, javítani akarják az országot­ ­» Elmagyarázta, hogy ő maga 1996 után, a román jobboldal első választási győzelmét köve­tően került be a politikába, és nagyon fontosnak tartja Romá­nia euroatlanti integrációját, azóta azonban egy országpro­jekt sincs, sem az országrészek autópályával való összekötése, sem például az oktatás valós megreformálása. Reménykel­tőnek találta, hogy hallgatósá­ga zömmel 1989 után született, és nem a kommunizmushoz hasonlít mindent - talán ez fog valódi változást hozni. Emlé­keztetett arra, hogy 1990-ben, két hónapos eufória után hir­telen következett Marosvásár­hely fekete márciusa, ahol em­berek sérültek és haltak meg, a sebek pedig máig nem gyógyul­tak be. Az idén pedig ismét sú­lyos etnikai konfliktus történt Úzvölgyében, tehát az elmúlt harminc évben nem javult a románok és magyarok viszo­nya. Az előítéletek megmarad­tak, az egymás iránti bizalom nem jött létre, a tisztelet nem erősödött meg. Ez valamennyi­re a magyar vezetők hibája is, valószínűleg nem tudták elég jól megértetni céljaikat, ám a felelősség nem egyforma, min­dig a többségnek van ereje, lehetősége, eszköze a dolgok megváltoztatására. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de jövőt építhetünk együtt, ehhez azonban bizalomra és tisz­teletre van szükség, enélkül nincs semmi esélyünk - hang­súlyozta. A román többség mindig azzal vádol minket, hogy el akarunk venni tőlük valamit, mi pedig úgy érezzük, hogy asszimilálni akarnak. Egyelő­re elbeszélünk egymás mellett. Egy nemrég készült felmérés szerint a románok nagy több­sége meg van győződve arról, hogy a kisebbségek helyzetét példamutatóan megoldották Romániában - ezt sulykolják a fejükbe 30 éve­­, és nem érzi úgy, hogy gond lenne. Épp ezért fogadja felháborodás, ha egy magyar politikus szóvá teszi a nyelv- és szimbólum­használati nehézségeket, a magyar oktatás elé gördített akadályokat. A gondok azon­ban nem oldódnak meg attól, hogy átlépünk rajtuk, ahogy egy román politikus javasol­ta: tudomásul kell vennünk és meg kell értenünk a­ problé­mákat. Azt, hogy a ma­gyarok nem akarnak semmit elvenni a románoktól, csak saját iden­titásukat kívánják megőrizni. Ehhez szükség van egy megfe­lelő intézményrendszer kiépí­tésére - fejtette ki. Hozzátette: mi nem másik országot aka­runk, ezt akarjuk jobbá tenni. Ha az állam nem bízik meg a polgáraiban, azok is próbál­ják kijátszani az államot, és ez nem jó irány - vélekedett. Ahol azonban van bizalom és tisztelet, ott az egymás elleni harcra pazarolt energiákat építésre lehet fordítani. Kelemen Hunor leszögez­te, hogy elnökjelöltként is ezt az ajánlatot, a törvény és az egymás iránti tiszteletet fo­galmazta meg, és eltréfált a le­hetőségekről - szerinte a leg­jobb második forduló az lehet, amelybe ő maga és Theodor Pa­­leologu kerülne be­­, de hozzá­tette: reméli, nincs túl messze az az idő, amikor más fényben jelenik meg egy-egy választás. Kérdésekre válaszolva - ame­lyek a román fiatalok részéről érkeztek - elmondta még: nem csupán a magyarokat érintő kérdésekben lép fel az RMDSZ, sok általános ötletük és javas­latuk is van, többek között az oktatásról is (ami szerinte úgy fest, mint egy vadállatok által feldúlt focipálya), ám a sajtó mindig csak az etnikai rész­leteket emeli ki. Többség nél­kül azonban sem egy osztályt, sem egy közigazgatási átszer­vezést, semmit nem lehet elér­ni - ezért vállaltak időnként kormányzati szerepet, vagy a kormány támogatását. Ilyen szempontból lehet az RMDSZ-t is hibáztatni az ország jelen­legi állapotáért, de ebből leg­több hét százalék hárul ránk - jelentette ki. Hozzátette: azért volt valamennyi fejlődés, csak nem elegendő. Kitért a Magyarországról érkező támogatásokra is, amit szintén gyanakvással fogad a román többség, holott meg kellene köszönnie, mert azok a beruházások itt maradnak, olyan területeken, amelyekre Bukarest nem figyel. Ahogy a külhoni románokkal sem törődik, noha a Timok-völ­­gyiek nagyon rászorulnának a támogatásra... Az RMDSZ elnöke szerint a gyermekköz­pontú oktatás megteremtése mellett a demográfiai ha­nyatlás megállítása lehetne jó országprojekt, ám ezekhez az állami költségvetés szer­kezetét is gyökeresen át kel­lene alakítani, a jelenlegi, 30 éves modell már nem felel meg. Szó volt még a többi ki­sebbségről - akiket nem övez olyan gyanakvás, mint a ma­gyarokat -, a turizmusról, az elvándorlásról, az előítéletek lebontásáról, és Kelemen Hu­nor többször is hangsúlyozta a bizalom és a tisztelet fontos­ságát. A Magyar Ifjúsági Értekez­let, a Romániai Ifjúsági Tanács és az etnikumközi kapcsolatok kormányhivatala által szerve­zett rendezvény első napján Tamás Sándor megyei tanács­elnök is szót kapott, aki az 1000 év Erdélyben -100 év Ro­mániában program részeként 10 érdekes tudnivalót osztott meg Székelyföldről és híressé­geiről. ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI Kelemen Hunor a sepsiszentgyörgyi rendezvényen Román nyelven is köszöntötték a tanácskozás résztvevőit ■KHB kármentő BBH Méltó fogadtatást! JT ▼ Ha állam- vagy kormányfő érkezik Bukarestbe, akkor f—* annak piros szőnyeg, himnusz és díszszázad dukál, JL JL amely előtt elvonul az igen tisztelt vendég. De a múlt héten olyan személyiség lépett ki fővárosunk egyik utcájára, akit pezsgővel, zenekarral és tűzijátékkal fogadtak a rá várók. Az illető nem más, mint egy Florin Mototolea nevű bűnöző, akit Emil Piannak is becéznek, és a rahovai börtönből szabadult, az utcán pedig rokonai és barátai várták. Pian (Zongora) úrnak hat osztálya van és éppen egy három év nyolc hónapos börtön­­büntetést zongorázott volna le, de hamarabb szabadult, mert feltételesen szabadlábra helyezték. Egy alvilági klán tagjaként kölcsönöket adott szerencsejátékot játszóknak, akik pénz nélkül maradtak, de abban a hiszemben, hogy nyerni fognak, pénzma­got kértek tőle napi 10-30 (!) százalékos kamatra, így példá­ul egyik esetben a játék folytatására 20 ezer lejt kölcsönzött valakinek, amiért az illető egy Audi Q7-es autót adott zálogba. A pénzt ugyan elvesztette, de aztán később megadta, és kérte vissza az autót. Sajnos Pian úr azt már eladta, ebből lett a baj. A lényeg az, hogy most végre szabadult a tisztelői által „király­nak" is titulált bűnöző, aki - mint mondta - most nagyobb élet­kedvűvé és megerősödött jelleművé vált a börtönben. Nemhiába, jó iskola az a tömlöc! A napokban szabadult a găieşti-i dutyiból egy Frank nevű elítélt is, akit vörös szőnyeggel vártak, amelyre rózsaszirmokat szórtak, és egy zenekar a szabadult rab tisztele­tére költött dalokat játszott. A büntetés-végrehajtó intézetek alkalmazottjai tanulhatnak a történtekből, hogy ha majd illusztris vendégeik­­ olyanok, mint például a volt pártvezér Dragnea úr - szabadulnak, akkor a börtön zenekara húzza el kedvenc nótájukat, a börtön kórusa meg könnyű dalocskákat (pl. a közismert „Mi vagyunk a haza büszke­ségei” kezdetűt) énekeljenek. Sajnos eddig nem szerveztek ilyen búcsúműsorokat, pedig volt már néhány magas rangú politikus, miniszter, sőt, miniszterelnök is vendégük volt Adrian Nastase személyében. Tanulva a mostani köztörvényesek körüli szabadu­lási felhajtásból, a fontosabb közméltóságok kiengedését is meg lehetne szervezni pezsgőkoccintásos fogadtatással, miközben éljenzések közepette zeneszóra lépnének ki a szabad világba, ahol majd tárt karokkal fogadja őket a társadalom. Elgondoltam azon, hogy micsoda fogadtatásban kellett volna részesíteni azt a 16 elítéltet, akiket egy igazi fegyencjárattal küldtek haza a múlt héten Olaszországból, hogy saját hazájuk­ban töltsék le hátralevő büntetésüket. A bűnözők 24-59 év kö­zöttiek, és három évtől életfogytiglanig terjedő büntetést kaptak Olaszországban minősített lopás, rablás, erőszak, gyilkosság, emberkereskedelem, szökés, strictség, közúti balesetek okozása stb. miatt. Öt hónappal ezelőtt már hazaküldtek egy transz­porttal 13, hasonló bűncselekmények miatt elítélt bűnözőt. A 16 bűnöző nem volt elég szervezett, mert, bár annyit tehettek volna, mint az a két hazánkfia, akik egy Londonból Bukarestbe tartó repülőgépen viselték ki magukat. Az egyik (talán kábítószert fogyasztott?) elájult, a másik nekiment utastársainak, légikísé­rőknek, és verbálisan inzultált mindenkit, aki hozzászólt. Ezért a kapitány leszállt Frankfurtban. Az egyik utast kezelésbe vették, a másikat elvitték a rendőrök. A mi olaszországi rabjaink viszont akár el is téríthették volna gépet, például Norvégiába, ahol a rabság üdülés az itthoni börtönviszonyokhoz képest. De valószí­nű túltengett bennük a hazafiság, ezért hazajöttek. Arról nem kaptunk hírt, hogy az otopeni-i repülőtéren megfelelő fogadtatás­ban részesítették volna őket, pedig egy ekkora csapat bűnözőnek is dukált volna legalább csíkos szőnyeg, és stílszerűen a belügy­minisztérium fúvószenekara eljátszhatta volna nekik a himnuszt, miközben tiszteletükre felhúzzák a nemzeti zászlót, és ők a drága haza földjére érve megcsókolták volna a betont. A kormány tagjai is rész vehetnének egy ilyen fogadáson, hisz azon búslakodnak, hogy milyen sokan távoznak tőlünk külföldre. Úgyhogy ezt a visszatérő tizenhatot illett volna virágesővel fogadni. Az viszont vigasztaló, hogy ha itthon töltik le büntetésüket a hazaküldött börtöntöltelékek, kiszabadulásukkor legalább olyan feltételek közepette tudják őket fogadni rokonaik, barátaik, mint ahogy az most a rahovai és găieşti-i börtönből szabadultak esetében is történt. KUTI JÁNOS

Next