Háromszék, 2019. november (31. évfolyam, 8835-8859. szám)
2019-11-23 / 8854. szám
1456. NOVEMBER 23. V. László megesküszik, hogy nem áll bosszút Cilléi Ulrikért 1456. november 23-án tett fogadalmat az ifjú V. László király (ur. 1453-1457) Temesváron, hogy megbocsát Hunyadi Lászlónak, és soha nem áll bosszút a Nándorfehérváron meggyilkolt Cilléi Ulrik haláláért. Az uralkodó végül nem tartotta be a kikényszerített esküt, és négy hónappal később Hunyadi János idősebbik fiának feje a porba hullott. Jóllehet, 1456 nyarán a törökverő Hunyadi, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János hősiességének köszönhetően Nándorfehérvár és Magyarország megmenekült az oszmán fenyegetéstől, az erdélyi vajda elhunytéval Magyarország egy pillanat alatt káoszba süllyedt. Hunyadi János halála nem csupán azért jelentett tragikus veszteséget, mert nélküle szertefoszlottak a balkáni keresztes hadjáratról szőtt ábrándok, hanem azért is, mert megrendült az az egyensúlyi állapot, ami a Garai-Cillei-liga és a Hunyadi—Szilágyi-liga között fennállt. A Cillei Ulrik és Garai László nádor vezette főnemesi szövetség hatalma döntően abból származott, hogy befolyása alatt tartotta az ifjú V. Lászlót - aki nem csupán Cilléi rokona volt, de egyúttal a gróf gyámsága alatt is állt -, Hunyadi János pedig egykori kormányzói megbízatásának köszönhette erejét, hiszen számos királyi várat és birtokot később is megtartott. A törökverő hadvezér halála után szinte azonnal vita robbant ki a korábban önkényesen lefoglalt javak és erősségek tulajdonjogát illetően, melyben a Garai-Cillei-liga igyekezett döntő csapást mérni megrendült riválisára. A szóban forgó ingóságok között természetesen a déli végvárrendszer kulcsa, Nándorfehérvár számított a legfontosabbnak, amely erősség a török felett aratott diadal után Hunyadi László nagybátyja, Szilágyi Mihály birtokában volt, és amelyet a veszély elmúltával a király magának követelt. Akarata érvényesítése érdekében V. László egy keresztes haddal 1456 szeptemberében a Délvidékre vonult, és országgyűlést hívott össze Futakra. Ez a tanácskozás baljós előjelekkel indult a Hunyadi-Szilágyi-szövetség számára, ugyanis az uralkodó - a liga várakozásaival ellentétben - nem a „törökverő” hadvezér örökösét, Hunyadi Lászlót, hanem saját nagybátyját és gyámját, Cillcs Ulrikot nevezte ki új országos főkapitánynak. Bár az ifjú családfő tekintélyes seregével igyekezett erőt demonstrálni Futakon, az országgyűlésen kénytelen volt engedni V. László követeléseinek: lemondott a Hunyadiak által lefoglalt királyi várakról és birtokokról, ezért cserében pedig csupán annyit nyert, hogy mentesült az elszámolási kötelezettség alól. A tanácskozás után, október 8-án az uralkodó meg is jelent seregével Nándorfehérvár alatt, Hunyadi azonban csupán V. Lászlónak és Cilléinek adott bebocsátást az erősségbe, ahol az események később tragikus fordulatot vettek. Mint ismeretes, a gróf és a fiatal családfő a tárgyalások során szóváltásba keverőMAGYAR NEMZETI GALÉRIA, LT. SZ. 2800 lett egymással, a vita pedig tettlegességig fajult, és az összecsapás végén Cillés Ulrik felkoncolva maradt a padlón. •Jóllehet, az országos főkapitány halála az V. László körül tömörülő főúri szövetségnek is érzékeny veszteséget jelentett, a gyilkosság a Hunyadi-Szilágyi-liga számára súlyosabb csapásnak bizonyult, hiszen azáltal abba a gyanúba keveredett, hogy a főhatalom kisajátítására tör. A véres incidens hatására Hunyadi János több egykori szövetségese - köztük Újlaki Miklós - is elpártolt a törökverő vezér fiától, aki a szorongatott helyzetben lévő, gyakorlatilag őrizetben tartott V. Lászlótól hiába nyerte vissza korábban átadott birtokait és a temesi, illetőleg a trencséni ispánságot, vele egy időben rengeteg ellenséget szerzett. Ezzel a liga vezetői is tisztában voltak, ezért 1456. november 23-án, Temesváron írásos esküt csikartak ki az uralkodótól arra vonatkozóan, hogy Cill éi Ulrik haláláért semmilyen retorzió nem éri majd a családot. V. Lászlónak természetesen nem volt lehetősége ellentmondani őrzőinek, hamarosan azonban fordult a kocka, ugyanis az elpártolt Újlaki egy általa toborzott sereg élén elérte a király szabadon bocsátását. Az esztendő végére színleg helyreállt a béke, a mélyben lappangó feszültség azonban hamarosan ismét polgárháború szélére sodorta az országot. 1457 márciusában V. László egy keresztes hadjárat előkészítésének ürügyén Budára hívta Hunyadi Lászlót, az ifjú családfőt és a liga befolyásos támogatóit azonban nem a haditanács, hanem egy felségárulási per várta. A rendkívül gyors bírósági eljárás után az idősebbik Hunyadi-fiú feje a porba hullott, Mátyás a király foglyaként Bécsbe, majd Prágába került, másokat - köztük Vitéz Jánost és Kanizsai Lászlót - rövid időre tömlöcbe zárták. Az V. László körül csoportosuló főúri szövetség tehát látszólag súlyos vereséget mért vetélytársára, ám a fiatal uralkodó novemberben bekövetkező halála váratlanul új helyzetet teremtett: ekkor a ligák a rivalizálás helyett a kiegyezést választották, hogy aztán- Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) személyében - egy olyan királyt emeljenek trónra, aki utóbb megtörte hatalmukat. TARJÁN M. TAMÁS (Rubiconline) Hunyadi László a ravatalon - Madarász Viktor festménye AZ ELSŐ KÉK-SÁRGA-PIROS ZÁSZLÓ Egy tiszavirág-életű köztársaság A Második Nápolyi Köztársaság egy kérészéletű államalakulat volt, amely 1799 januárjától június végéig állt fenn a Nápolyi (Bourbon) Királyság területén, Bonaparte tábornok itáliai hadjáratának hatására. Olyan francia törekvések nyomán alakult ki, hogy a forradalmi eszméket exportálják Európa más államaiba is. Hivatalosan Parthenopéi Köztársaság néven volt ismert, a város antik nevére utalva. A francia forradalom kitörésekor IV. Ferdinánd és felesége, Mária Karolina királyné támogatták ugyan a reformokat, de a Francia Királyság bukása után gyorsan elvetették azokat. A Nápolyi Királyság 1793-ban csatlakozott a Francia Köztársaság elleni első koalícióhoz, ugyanakkor a helyi köztársaságpártiak ellen kemény megtorlásokat alkalmaztak. Ennek ellenére a köztársaság eszméje teret hódított elsősorban a liberálisabb arisztokraták köreiben. 1796-ban IV. Ferdinánd király békét kötött ugyan a Francia Köztársasággal, de 1798-ban Mária Karolina királyné, látva Nelson győzelmét a nílusi csatában és alapozva Bonaparte tábornok távollétére, meggyőzte férjét, hogy üzenjen hadat a franciáknak. Nelson admirális 1798-ban érkezett Nápolyba, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. A nápolyiaknak egy hetvenezer emberből álló hadsereget sikerült verbuválniuk az osztrák Karl von Mack tábornok vezetése alatt. A hadsereg október 29-én sikeresen elfoglalta Rómát és visszaállította a Pápai Államot. Egy sikeres francia ellentámadás során viszont seregei visszavonulásra kényszerültek. A király visszasietett Nápolyba, és annak ellenére, hogy a város lakosságának legnagyobb részét kitevő szegény réteg (lazzarik) királypárti volt, és bármikor a király védelmére sietett volna, Nelson hajóján Palermóba menekítette udvarát. A város irányítását Francesco Pignatelli Strongoli herceg vette át. A tanácstalan és vezér nélkül maradt lazzarik számos, a köztársaság eszméivel szimpatizálót lemészároltak. A nemes osztály és a tanult rétegek viszont látva, hogy királyuk cserbenhagyta őket, elkezdtek egy francia segítséggel felállítandó köztársaságot szervezni az anarchia elkerülésére. 1799. január 12-én Pignatelli feladta a várost Jean Étienne Championnet francia tábornoknak. A hír hallatán a lazzarik fellázadtak, s noha nem voltak kellően felfegyverezve, hősiesen ellenálltak. Közben a nápolyi jakobinus párt is fellázadt, aminek következtében kitört a polgárháború. 1799. január 20-án a köztársaság-pártiaknak sikerült elfoglalni a Castel Sant’Elmo erődöt, így megnyílt a kapu a francia seregek nápolyi bevonulása előtt. A harcoknak 8000 városlakó és 1000 francia katona esett áldozatául. A Parthenopéi Köztársaságot 1799. január 23-án kiáltották ki hivatalosan. Az új államalakulatnak nem volt saját rendfenntartó ereje és teljes mértékben a francia hadseregnek volt alárendelve. A köztársaság vezetői magas rangú, iskolázott emberek voltak a társadalom magasabb rétegeiből, akiknek gyakorlati ismereteik hiányoztak a ország vezetését illetően, ugyanakkor nem ismerték az alacsonyabb rétegek életkörülményeit. A vezetés hamarosan pénzügyi nehézségekbe is ütközött, elsősorban Championnet sorozatos követelései miatt. Eközben Palermóban Fabrizio Ruffo kardinális megszervezte az ellenforradalmat. Hadserege, a Szent Hit Keresztény Hadserege elsősorban útonállókból, elítéltekből, parasztokból és szökött katonákból állt. A hadseregnek elváráson felüli sikerei voltak, végigvonult a köztársaság területén fosztogatva és mészárolva. Ruffo hadserege, orosz és török hadihajók támogatásával Nápoly ellen indult. A francia seregek visszavonultak, így a gyenge nápolyi hadsereget könnyen le tudták győzni. Csak Nápoly és Pescara állt ellen. 1799. június 13-án Ruffo csapatai elérték Nápolyt. A franciák és a köztársaságpártiak ágyúzták az utcákat és várták a felmentő spanyol-francia flottát. Rövid egyezkedések után beleegyeztek az erődök feladásába szabadságuk biztosításáért. 1799. június 24-én megérkezett Nelson flottája. Az admirális nem fogadta el a kapituláció feltételeit. Ruffo közbenjárására június 26-án engedélyezte a köztársaság-pártiak hajóra szállását is. Június 28-án viszont a királyi udvartól kapott felhatalmazás értelmében mégis letartóztatta az elutazni készülő felkelőket. 1799. július 8-án a király visszatért, és elindította a felkelők elleni bírósági eljárásokat: 99 embert halálra ítéltek, több mint 500-at bebörtönöztek és több mint 350-et száműztek. A Parthenopéi Köztársaság zászlaját az 1789-ben a forradalom hatására készített francia trikolór mintájára alkották meg, azzal a különbséggel, hogy a középső fehér sávot sárgára cserélték. Tehát három egyenlő méretű függőleges sávból áll: balról jobbra kék, sárga és piros. Ez a történelem első kék-sárga-piros trikolórja. (A Wikipédia nyomán) Az oldalt szerkesztette: Szekeres Attila 2019. NOVEMBER 23.HÉTVÉGE HISTÓRIA