Háromszék, 2020. május (32. évfolyam, 8979-8999. szám)

2020-05-01 / 8979. szám

PÉLDÁTLAN ÖSSZEFOGÁS Húsz fogorvos dolgozik váltásban FEKETE RÉKA » Elsősorban a fiatal kollégák vállalták, hogy ebben az időszakban is ellát­ják a betegeket, a hét öt napján dolgoznak, egy hétig az első csoport, majd váltanak, és a másik tíz orvos lép helyük­be, mindenki egy-egy napot rendel reggel 9 órától 13 óráig - közölte Antalka doktor. Az orvosok önként jelentkeztek a kamara felhívására, példátlan az összefogás, az egész megyé­ből megmozdultak a kollégák - hangsúlyozta. A­ A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum rendelőjében szerdán megkezdett fogá­szati ellátásba húsz háromszéki fogorvos kapcsolódott be, és mivel nem akadt asszisztens, aki vállalná, hogy a járvány idején dolgozna, az orvosok kettesével végzik a szolgálatot - tudtuk meg dr. Antalka Hubától, a háromszéki fogorvosi kamara elnökétől. MEGYEI KÓRHÁZ Újraindul a terhesgondozás, a nőgyógyászat csak részben Hétfőtől megkezdi tevékenységét az újjászervezett szülé­szet-nőgyógyászat és újszülött osztály, ahol ellenben csak a fertőzött betegeket, illetve a gyanús eseteket látják el, vala­mint sürgősségi műtéteket végeznek, a régi épületben pedig újraindul a terhesgondozás és a kérésre történő terhesség­megszakítás-tájékoztatott a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetősége. A tegnap déli jelentés szerint negyvenhét fertőzöttet látnak el a kórházban, a gyanús esetek száma nyolc, közülük egy páciens kilenc év alatti gyermek.»­3 ALBERT LEVENTE FELVÉTELE M­iközben a liberális kormány tagjai hetek óta intenzíven elemeznek, szakértőikkel értékelik a vírushelyzetet, s futószalagon gyártják a cselekvési terveket, saját és sajátos forgatókönyvvel rukkolt elő maga az államfő is. Klaus Iohannis egy keddi, maratoni sajtótájékoz­tatón melegített be, és szerdán már csúcsformáját mutatta, hogy aztán a képviselőházban hallga­tólagosan elfogadott székelyföldi autonómia­törvénytervezet kapcsán olyan minősíthetetlen nyilatkozattal álljon elő, amilyent európai uniós és NATO-tagállam elnökétől elvétve lehet hallani. Biztos, ami biztos, elővette a kilencvenes évek bevált nacionalista retorikáját - míg mi a járvánnyal küzdünk, a Szociáldemokrata Párt odaadná Erdélyt a magyaroknak -, és megnyug­tatta híveit, hogy amíg ő a Cotroceni-palotában szolgál, addig székelyföldi autonómia nem lesz. A szenátusban a pártok felhergelt politikusai kölcsönösen lehazaárulózták egymást, majd el­vetették a törvénytervezetet. Iohannis ellazítván izmait azért még kiadott egy esti nyilatkozatot, melyben állította, határozott fellépése nélkül a szenátus nem sietett volna elutasítani nagy többséggel az „alkotmányellenes és veszélyes ter­vezetet”, mi több, még megjegyezte, hogy az efféle bajkeverés a magyaroknak árt a legtöbbet. Az álságos szavak igazságtartalma erősen vita­ható, s Iohannis kijelentésére reagált is a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter. Nem hőbörögve, hanem indulatmentesen, kiegyensúlyozottan azt kérte Románia elnökétől, adjon több tiszteletet a magyaroknak, kiemelve, hogy az elnök nyilatko­zata „kifejezetten civilizálatlan és gyűlöletkeltésre alkalmas” volt. Erre szólalt meg aztán a bukaresti külügyér, Bogdan Aurescu. Miután hetekkel koráb­ban még azért kilincselt a magyar diplomácia ve­­zetőjénél, hogy az Olaszországból hazatérő román állampolgároknak nyissanak humanitárius folyo­sót a lezárt Magyarországon át, a miniszter most - talán a jó szomszédság és az egymásra utaltság jegyében - provokálónak nevezte kollégája állás­pontját. Aurescu arra is emlékeztetett, hogy „az úgynevezett Székelyföld” autonómiastatútumára vonatkozó „alkotmányellenes” tervezet elbírálása Románia belügye, Magyarország nem foglalhat ál­lást ebben a kérdésben. Az azonban számára már természetes, hogy lassan nemzeti hőst faragnak a budapesti román nagykövetből, aki fogadatlan prókátorként állást foglalhatott egy magyarorszá­gi belpolitikai vitában. Marius Lazurca ugyanis a világ legtermészetesebb módján vehette védelmébe Szabó Tímea ellenzéki képviselőt, miután utóbbi kifogásolta, hogy a magyar kormány védőfelszere­lést juttat a határon túli magyaroknak. Sokasodnak tehát az aggasztó, minőségükben mégis silány és primitív politikai jelenetecskék. E járványhelyzetben újra asztalon a magyar kártya, a legmagasabb állami szinten zajlik az uszítás, a bólogatók pedig helyeselnek. Mint mindig, a cél a figyelem elterelése, ezért e kritikus időszakban nem csupán a fertőzötteket kellene elszigetelni, hanem azokat is, akik szavaik súlyát képtelenek mérlegelni. MÓZES LÁSZLÓ máról holnapra A külügyér is bólogat ANTAL ÁRPÁD A IOHANNIS-NYILATKOZATRÓL Ha nem lenne járvány, utcára kellene vonulni Románia legrondább, legprimitívebb, legcinikusabb és legagresz­­szívebb arcát mutatta meg Klaus Iohannis, a Székelyföld autonó­miastatútuma kapcsán tett szerdai nyilatkozatával - jelentette ki tegnapi online sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az államelnök megnyilvánulásának politi­kai és erkölcsi felelőssége hatalmas, hiszen nagyjából azt üzente a román lakosságnak, hogy a magyarokból és a magyar nyelvből gúnyt kell űzni. Antal Árpád szerint amennyiben nem lenne szük­ségállapot, a maga részéről az utcára szólítaná az embereket. NAGY D. ISTVÁN : Az elöljáró szerint az elmúlt harminc év­ből nem emlékezhetünk eny­­nyire összetetten cinikus, ag­resszív és primitív államfői megnyilvánulásra, pedig sokat megéltünk, hiszen volt poszt­­kommunista elnök is Ion Ilies­cu személyében, Traian Bases­­cu pedig szintén az esetenként igen erőszakos fellépéseiről volt híres. Iohannis kifakadá­­sa sokkoló volt, és amennyi­ben nem lenne a járvány hozta szükségállapot, a maga részé­ről nem lenne kérdés, hogy az utcára szólítsa az embereket. Meggyőződése ugyanakkor, hogy erre nem is lenne szük­ség, megtörténne magától is. Az államfő nyilatkozata így is általános felháborodást keltett az erdélyi magyarok, valamint sok erdélyi román körében, de több bukaresti románt is sok­ként ért. » 2 Tisztelet helyett vádaskodás A román külügyminisztérium „provokatívnak és helytelennek” tartja Szijjártó Péter magyar külügyminiszter kijelentéseit, aki Klaus Iohannisnak a Székelyföld autonómiastatútumával kap­csolatos nyilatkozataira reagálva többek között több tiszteletet kért az államfőtől a magyaroknak.» 4

Next