Háromszék, 2021. március (33. évfolyam, 9190-9212. szám)
2021-03-15 / 9200. szám
TORTÉNELMUNK Háromszék 2021. MÁRCIUS 15., HÉTFŐ Pozsony és Pest márciusa A Történelmünk rovat március 15-i különkiadásában Hermann Róbert történész Forradalom és szabadságharc 1848-1849 című, Budapesten a Kossuth Kiadónál 2009-ben megjelent könyvéből az 1848. márciusi pozsonyi és pesti eseményekről szóló fejezetet közöljük. Nehéz lett volna megmondani 1848 márciusában, hogy hol is „csinálják” a magyar politikát. Az országgyűlés Pozsonyban ülésezett, de az érdemi döntések nem ott, hanem Bécsben születtek. A magyar főváros Pest-Buda volt - vagy, ahogy már ekkor is emlegették, Budapest. De Pesten csak a legfelsőbb bíróság, a Kúria, Budán csak a Magyar Királyi Helytartótanács és a Magyar Királyi Kamara székelt a maga unalmas hivatalnokaival. Március 15-én azonban kiderült, hogy a város az elmúlt évek során mégiscsak az ország egyik politikai központjává vált. Itt tömörült a nemesi és polgári értelmiség elitje; azok a költők, írók, publicisták, színészek, festők, akik munkásságukkal néha a hivatásos politikusoknál is nagyobb hatással bírtak a közéletre. Mindezért március 19-ére, a József-napi országos vásár napjára - francia mintára - a fiatalok Rákos-mezején nagygyűlést és bankettet akartak szervezni, aláírásgyűjtéssel. Az Ellenzéki Kör idősebb vezetői országos, gondosan előkészített akciót akartak. A bécsi forradalom hírének megérkezte után azonban a Pilvax ifjai úgy döntöttek, hogy önállóan cselekszenek. Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Vidats János, Lütkey Károly, Bulyovszky Gyula, Vajda János, Jókai Mór elhatározta, hogy másnap érvényt szerez a Tizenkét pont közül az elsőnek, a sajtószabadság követelésének, s a többinek éppen ezáltal, cenzori engedély nélkül kinyomtatják a Tizenkét pontot és Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt. Március 15-én reggel Petőfi és társai a szemerkélő esőben indultak el a Pilvaxból a közeli egyetem felé. Előbb az orvoskar, majd a politechnikum (mérnöki intézet) hallgatói, végül a jogászok csatlakoztak tömegesen a menethez. Az ifjúság egybegyűjtése után immáron mintegy kétezren folytatták útjukat a Hatvani (ma: Kossuth Lajos) utcába, Länderer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdájához. Petőfi, Vasvári, Jókai, Irinyi, Degré Alajos és Vidats János követelte Länderer Lajostól, a nyomda tulajdonosától, hogy nyomtassa ki a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt. „Lehetetlen, nincs rajta a cenzori engedélyezés” - mondta Länderer. A fiatalok megdöbbentek, Länderer azonban a segítségükre sietett, s odasúgta nekik: „Foglaljanak le egy sajtót”. Erre Irinyi odalépett az egyik géphez és kijelentette: „E sajtót a nép nevében lefoglaljuk”. Mire Länderer csak annyit mondott: „Erőszaknak ellent nem állhatok”. A nyomdászok pedig lelkesen megkezdték a Tizenkét pont és a Nemzeti dal kiszedését és kinyomtatását. A nyomda előtt összegyűlt sokaság boldogan kapkodta szét a több ezer, még nyomdafestékes és az esőtől nedves példányt. Délután három órakor a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak, majd a tízezres tömeg a pesti Városházához vonult, s rábírta a tanács tagjait is, hogy csatlakozzanak a Tizenkét pont követeléseihez. Forradalmi választmány alakult, majd a még nagyobb tömeg a hajóhídon át megindult Budára, hogy az országos végrehajtó hatalom legfontosabb kormányszékével is elfogadtassa követeléseit, s kiszabadítsa várbeli börtönéből a jobbágyfelszabadítás egyik legkövetkezetesebb szószólóját, a röpiratai miatt bebörtönzött Táncsics Mihályt. A délután folyamán elterjedt hírek ellenére a Helytartótanács nem mert katonai erőszakot alkalmazni, hanem elfogadta a Tizenkét pontot, Táncsicsot szabadon bocsátotta, s eltörölte a cenzúrát. A rab Táncsicshoz maga a felesége lépett be először az örömhírrel: „Nincs többé cenzúra!” A börtönt elhagyó írót a kapunál bérkocsi várta, amelyet ezúttal nem lovak húztak át Pestre, hanem maga a rabszabadító tömeg. Este a Nemzeti Színház díszelőadása ünnepelte a forradalom győzelmét. Bécs forradalma kétségkívül a legjobbkor jött a magyar liberális ellenzéknek. A Kossuth beszéde alapján formulázott felirati indítványt ugyanis a felsőtáblán elfektették, s az udvarhű arisztokraták tömegesen utaztak Bécsbe, hogy lehetetlenné tegyék a felsőtábla összehívását. A Kossuth kíméletlen ellenfelének számító Széchenyi ekkor még arra is felajánlkozott, hogy teljhatalmú királyi biztosként katonai erővel lép fel a reformellenzék ellen. A bécsi forradalom azonban megváltoztatta a helyzetet. Március 14-én a főrendek elfogadták Kossuth felirati javaslatát, s másnap, március 15-én országgyűlési küldöttség vitte azt Bécsbe. Pest forradalma - ellentétben Párizséval, Bécsével és Berlinével - vértelen forradalom volt. Maga a forradalom azonban még kevés lett volna az átalakulás keresztülviteléhez. Az eredmények rendszerré formálásához, törvényesítéséhez a Kossuth felirati javaslatával Bécsbe utazó országgyűlési küldöttség sikerére volt szükség. A március 15-e reggelén, a pesti eseményekről még mit sem tudva elinduló küldöttség egyik legfontosabb célja az volt, hogy az uralkodó nevezze ki teljhatalmú helytartóvá unokaöccsét, István nádort, miniszterelnökké pedig Batthyány Lajos grófot; illetve, hogy tegyen ígéretet az országgyűlésen alkotandó reformtörvénycikkek szentesítésére. A március 17-én kiadott királyi leirat azonban csak István nádor kinevezését tartalmazta, Batthyányét egyelőre nem, s csak arra szólította fel a nádort, hogy a felelős minisztérium hatásköréről szóló és más törvénycikkeket terjessze fel. Kossuth és Batthyány azonban ekkor rávették a nádort, hogy megkapott helytartói teljhatalmával élve nevezze ki miniszterelnökké Batthyányt. Ez március 17-én megtörtént, s István nádor még azt is elérte, hogy a király rögtön jóváhagyja e lépését. Az országgyűlési küldöttség bécsi útjának sikerét már a pesti forradalomról érkező hírek is elősegítették. HERMANN RÓBERT FOTÓ: WIKIPÉDIA Iit kivan a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés. A Tizenkét pont Az oldalt szerkeszti: Szekeres Attila Sajtószabadság és sajtótörvény A magyar sajtó története című, Szabolcsi Miklós által főszerkesztett trilógia második kötetéből (Akadémiai Kiadó, Budapest 1985), A sajtótörvény című fejezetből idézünk az alábbiakban, kapcsolódva Petőfi Sándor 1848-as naplójából a sajtószabadság március 15-i „kivívásáról” a 7. oldalon közölt részletekhez. A polgári sajtószabadság ügye nem zárult le a pesti forradalom győzelmével. Az elv törvénybe foglalásáig, szabályos formák között, még egy kissé hosszabb folyamatnak kellett eltelnie, több szakaszban, nem kis küzdelmek között. Az első, ideiglenes szabályozás attól a kormányszéktől származott, amelynek az új, polgári államban meg kellett szűnnie. (...) A helytartótanácsnak ez az ideiglenes szabályzata, amelynek addig kellett érvényben maradnia, „míg a törvényhozás rendelkezene”, az első szakaszban kimondta, hogy „a sajtó minden megelőző censura nélkül, szabadon működik”. A továbbiakban viszont a rendelet „a sajtó kicsapongásai és visszaéléseinek kellő megtorlása végett” előírta, hogy a kinyomott sajtótermékből, amelyért mindig készítője felelős, egy példányt meg kell küldeni az e célra kijelölt, 25 tagú bizottság elnökének. E bizottság azután, ha az adott terméket sajtóvétségben elmarasztalandónak tekinti, az ügyet a bírósághoz továbbítja. (...) Az új, polgári nemzeti állam berendezését, a sajtó ügyével együtt, természetesen még ezután, a pozsonyi országgyűlésnek kellett törvénybe foglalnia. (...) A forradalmi Pest, mint utóbb is kitűnt, elég erős volt ahhoz, hogy a liberális nemeseket előrelendítse és támaszt adjon Kossuthnak a nemesi jobbszárny és Bécs vonakodásával szemben. Ahhoz viszont természetesen nem volt elég erős, hogy az irányítást saját kezébe vegye át a nemességtől. (...) Pozsony és Pest e belső feszültsége, ellentéte magyarázta meg, hogy az országgyűlés mindjárt ezután, március 20-án, éppen a sajtótörvény ügyében szinte váratlanul szűkkeblűnek mutatkozott. Pest hatása e téren nem annyira előrelendítő, mint inkább ellenállást keltő erőként érvényesült. A szabad sajtót elsősorban a márciusi ifjak, a pesti radikálisok tartották a maguk legfőbb eszközének, amely, ha kell, a nemesi liberálisokkal szemben is felhasználható. A pozsonyi nemesek viszont, a pesti forradalmi hírektől megriadva, éppen ezért ezt a sajtószabadságot, amelyet korábban maguk is sokat emlegettek, most mint a radikalizmus ellenük is fordítható, fő fegyverét igyekeztek a maguk szempontjából, vagyoni cenzus segítségével, lehetőleg veszélytelenné tompítani. (...) A sajtótörvény javaslata, amely az országgyűlési „röpíven” Pestre március 22-én délelőtt érkezett, a legnagyobb felháborodást váltotta az alig egy hete kivívott sajtószabadság szülővárosában. (...) Hogy mennyire, az az egyébként korántsem radikális Pesti Hírlap mindjárt ehhez fűzött, saját kommentárjából is kitűnt: „A törvényhozás tagjai, úgy látszik, nem ismerik az itteni mozgalmak nagy jelentőségét.” Ezért is jó lenne, ha az országgyűlés Pestre tenné át székhelyét, „mielőtt valami közjogi organisatióhoz fogna”. Itt ugyanis más a légkör. (...) Ez a sajtótörvény „sok részben rosszabb állapotot idézne elő az irodalomra nézve” a március 15. előttinél. (...) A pesti városháza tanácstermében aznap délután 3 órakor megnyílt közgyűlésen az ismét felolvasott javaslat „rendkívüli ingerültséget idézett elő”. A roppant számú hallgatóság, amely „még a szomszéd termeket, előcsarnokokat, sőt a felvezető lépcsőzeteket” is elfoglalta, „még felolvasás közben”, tehát a tulajdonképpeni tárgyalás előtt, „zajosan követelte” a javaslat megégetését. (...) A nyilvános megégetésre, bár Vasvári és Nyáry ellenezte, a városháza előtti Szabadság téren, a tömegben még a felszólalások alatt sor került. Végül, Nyáry javaslatára, úgy döntöttek, hogy Pulszkyt futárként, egy határozott hangú felszólítással, azonnal Pozsonyba küldik Batthyányhoz. „Miniszterelnök Úr!” - kezdődött az irat. „Mit e város lakossága a sajtó felszabadításával március 15-ikén dicsően kivívott, azt a törvényhozás... tökéletesen lerombolni indul”. (...) A módosításokat mind a kerületi ülés, mind március 24-én az országos ülés egyhangúlag elfogadta. (...) A főrendek március 28-án még néhány kisebb jelentőségű módosítást javasoltak, amelyekhez részben az alsótábla is hozzájárult március 31-i üzenetében, amely után a szöveget a felsőtábla is elfogadta. Az uralkodói szentesítésre április 7-én került a sor, miután félretették az egy-két részletkérdésben még mindig akadékoskodó magyar kancellária, illetve az államkonferencia ellenvetéseit. A szentesített törvényt 1848. április 11-én hirdették ki. Az új sajtótörvény 1. paragrafusa leszögezte, hogy „gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti”. Utána persze egy sor további paragrafus e szabadságnak korlátokat szabott. (...) A 48-as sajtótörvényt a radikálisok oldaláról e módosított, enyhített formájában is megszületésétől kezdve sok bírálat érte. (...) Petőfi június végén a Radical Kör megbízásából készített előterjesztésében leszögezte: „egyesültünk a valódi és feltétlen, minden kaucziótól ment sajtószabadság kivívására”, mivel a március 15-én kivívott sajtószabadságot „a pozsonyi nemesi gyűlés zsarnoki törvényei által megbuktatá”. (...) Petőfiék elképzelése egy új, jobb sajtótörvényről természetesen jóval demokratikusabb, haladóbb volt, mint a liberális nemesek elég szűkkeblű polgári sajtószabadsága. De hangsúlyoznunk kell, hogy ez utóbbi is polgári sajtószabadság volt. Olyan, amelyet a polgárosodó, a polgári átalakulást vezető nemesség saját érdekeinek feláldozása nélkül elfogadhatott, de amely a feudális rendszer gyakorlatától alapvetően különbözött, és amely mégis igen lényeges fordulatot hozott.