Háromszék, 2021. március (33. évfolyam, 9190-9212. szám)

2021-03-15 / 9200. szám

TORTÉNELMUNK Háromszék 2021. MÁRCIUS 15., HÉTFŐ Pozsony és Pest márciusa A Történelmünk rovat március 15-i különkiadásában Hermann Róbert történész Forradalom és szabadságharc 1848-1849 című, Budapesten a Kossuth Kiadónál 2009-ben megjelent könyvéből az 1848. márciusi pozsonyi és pesti eseményekről szóló fejezetet közöljük. Nehéz lett volna megmondani 1848 márciusában, hogy hol is „csinálják” a magyar politikát. Az országgyűlés Pozsonyban ülésezett, de az érdemi döntések nem ott, hanem Bécsben szület­tek. A magyar főváros Pest-Buda volt - vagy, ahogy már ekkor is emlegették, Budapest. De Pesten csak a legfelsőbb bíróság, a Kú­ria, Budán csak a Magyar Kirá­lyi Helytartótanács és a Magyar Királyi Kamara székelt a maga unalmas hivatalnokaival. Márci­us 15-én azonban kiderült, hogy a város az elmúlt évek során mé­giscsak az ország egyik politikai központjává vált. Itt tömörült a nemesi és polgári értelmiség elitje; azok a költők, írók, pub­licisták, színészek, festők, akik munkásságukkal néha a hiva­tásos politikusoknál is nagyobb hatással bírtak a közéletre. Mindezért március 19-ére, a József-napi országos vásár nap­jára - francia mintára - a fiata­lok Rákos-mezején nagygyűlést és bankettet akartak szervezni, aláírásgyűjtéssel. Az Ellenzéki Kör idősebb vezetői országos, gondosan előkészített akciót akartak. A bécsi forradalom hírének megérkezte után azon­ban a Pilvax ifjai úgy döntöttek, hogy önállóan cselekszenek. Pe­tőfi Sándor, Vasvári Pál, Vidats János, Lütkey Károly, Bulyovsz­­ky Gyula, Vajda János, Jókai Mór elhatározta, hogy másnap érvényt szerez a Tizenkét pont közül az elsőnek, a sajtószabad­ság követelésének, s a többinek éppen ezáltal, cenzori engedély nélkül kinyomtatják a Tizenkét pontot és Petőfi lelkesítő költe­ményét, a Nemzeti dalt. Március 15-én reggel Petőfi és társai a szemerkélő esőben indultak el a Pilvaxból a közeli egyetem felé. Előbb az orvoskar, majd a politechnikum (mér­nöki intézet) hallgatói, végül a jogászok csatlakoztak töme­gesen a menethez. Az ifjúság egybegyűjtése után immáron mintegy kétezren folytatták út­jukat a Hatvani (ma: Kossuth Lajos) utcába, Länderer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdá­jához. Petőfi, Vasvári, Jókai, Iri­nyi, Degré Alajos és Vidats János követelte Länderer Lajostól, a nyomda tulajdonosától, hogy nyomtassa ki a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt.­­ „Lehetetlen, nincs rajta a cenzori engedélye­zés” - mondta Länderer. A fia­talok megdöbbentek, Länderer azonban a segítségükre sietett, s odasúgta nekik: „Foglaljanak le egy sajtót”. Erre Irinyi odalépett az egyik géphez és kijelentette: „E sajtót a nép nevében lefoglal­juk”. Mire Länderer csak annyit mondott: „Erőszaknak ellent nem állhatok”. A nyomdászok pedig lelkesen megkezdték a Tizenkét pont és a Nemzeti dal kiszedését és kinyomtatását. A nyomda előtt összegyűlt soka­ság boldogan kapkodta szét a több ezer, még nyomdafestékes és az esőtől nedves példányt. Délután három órakor a Nemzeti Múzeumnál nagygyű­lést tartottak, majd a tízezres tömeg a pesti Városházához vo­nult, s rábírta a tanács tagjait is, hogy csatlakozzanak a Tizenkét pont követeléseihez. Forradal­mi választmány alakult, majd a még nagyobb tömeg a hajóhí­don át megindult Budára, hogy az országos végrehajtó hatalom legfontosabb kormányszékével is elfogadtassa követeléseit, s kiszabadítsa várbeli börtönéből a jobbágyfelszabadítás egyik legkövetkezetesebb szószólóját, a röpiratai miatt bebörtönzött Táncsics Mihályt. A délután folyamán elterjedt hírek ellenére a Helytartótanács nem mert katonai erőszakot alkalmazni, hanem elfogadta a Tizenkét pontot, Táncsicsot szabadon bocsátotta, s eltörölte a cenzúrát. A rab Táncsicshoz maga a felesége lépett be először az örömhírrel: „Nincs többé cen­zúra!” A börtönt elhagyó írót a kapunál bérkocsi várta, amelyet ezúttal nem lovak húztak át Pest­re, hanem maga a rabszabadító tömeg. Este a Nemzeti Színház díszelőadása ünnepelte a forra­dalom győzelmét. Bécs forradalma kétségkí­vül a legjobbkor jött a magyar liberális ellenzéknek. A Kossuth beszéde alapján formulázott fel­irati indítványt ugyanis a felső­táblán elfektették, s az udvarhű arisztokraták tömegesen utaztak Bécsbe, hogy lehetetlenné tegyék a felsőtábla összehívását. A Kos­suth kíméletlen ellenfelének szá­mító Széchenyi ekkor még arra is felajánlkozott, hogy teljhatalmú királyi biztosként katonai erővel lép fel a reformellenzék ellen. A bécsi forradalom azonban meg­változtatta a helyzetet. Március 14-én a főrendek elfogadták Kos­suth felirati javaslatát, s másnap, március 15-én országgyűlési kül­döttség vitte azt Bécsbe. Pest forradalma - ellentétben Párizséval, Bécsével és Berliné­vel - vértelen forradalom volt. Maga a forradalom azonban még kevés lett volna az átalakulás keresztülviteléhez. Az eredmé­nyek rendszerré formálásához, törvényesítéséhez a Kossuth fel­irati javaslatával Bécsbe utazó országgyűlési küldöttség sikeré­re volt szükség. A március 15-e reggelén, a pesti eseményekről még mit sem tudva elinduló kül­döttség egyik legfontosabb célja az volt, hogy az uralkodó nevezze ki teljhatalmú helytartóvá uno­­kaöccsét, István nádort, minisz­terelnökké pedig Batthyány Lajos grófot; illetve, hogy tegyen ígére­tet az országgyűlésen alkotandó reformtörvénycikkek szentesíté­sére. A március 17-én kiadott ki­rályi leirat azonban csak István nádor kinevezését tartalmazta, Batthyányét egyelőre nem, s csak arra szólította fel a nádort, hogy a felelős minisztérium hatáskö­réről szóló és más törvénycikke­ket terjessze fel. Kossuth és Bat­thyány azonban ekkor rávették a nádort, hogy megkapott helytar­tói teljhatalmával élve nevezze ki miniszterelnökké Batthyányt. Ez március 17-én megtörtént, s Ist­ván nádor még azt is elérte, hogy a király rögtön jóváhagyja e lépé­sét. Az országgyűlési küldöttség bécsi útjának sikerét már a pesti forradalomról érkező hírek is elősegítették. HERMANN RÓBERT FOTÓ: WIKIPÉDIA I­it kivan a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés. A Tizenkét pont Az oldalt szerkeszti: Szekeres Attila Sajtószabadság és sajtótörvény A magyar sajtó története című, Szabolcsi Miklós által főszerkesztett trilógia második kötetéből (Akadémiai Kiadó, Budapest 1985), A sajtótörvény című fejezetből idézünk az alábbiakban, kap­csolódva Petőfi Sándor 1848-as naplójából a sajtószabadság március 15-i „kivívásáról” a 7. oldalon közölt részletekhez. A polgári sajtószabadság ügye nem zárult le a pesti forradalom győzelmével. Az elv törvénybe foglalásáig, szabályos formák között, még egy kissé hosszabb folyamatnak kellett eltelnie, több szakaszban, nem kis küz­delmek között. Az első, ideiglenes szabályo­zás attól a kormányszéktől szár­mazott, amelynek az új, polgári államban meg kellett szűnnie. (...) A helytartótanácsnak ez az ideiglenes szabályzata, amely­nek addig kellett érvényben ma­radnia, „míg a törvényhozás ren­­delkezene”, az első szakaszban kimondta, hogy „a sajtó minden megelőző censura nélkül, szaba­don működik”. A továbbiakban viszont a rendelet „a sajtó ki­csapongásai és visszaéléseinek kellő megtorlása végett” előírta, hogy a kinyomott sajtótermék­ből, amelyért mindig készítője felelős, egy példányt meg kell küldeni az e célra kijelölt, 25 tagú bizottság elnökének. E bi­zottság azután, ha az adott ter­méket sajtóvétségben elmarasz­­talandónak tekinti, az ügyet a bírósághoz továbbítja. (...) Az új, polgári nemzeti állam berendezését, a sajtó ügyével együtt, természetesen még ez­után, a pozsonyi országgyűlés­nek kellett törvénybe foglalnia. (...) A forradalmi Pest, mint utóbb is kitűnt, elég erős volt ahhoz, hogy a liberális neme­seket előrelendítse és támaszt adjon Kossuthnak a nemesi jobbszárny és Bécs vonakodásá­val szemben. Ahhoz viszont ter­mészetesen nem volt elég erős, hogy az irányítást saját kezébe vegye át a nemességtől. (...) Pozsony és Pest e belső fe­szültsége, ellentéte magyaráz­ta meg, hogy az országgyűlés mindjárt ezután, március 20-án, éppen a sajtótörvény ügyében szinte váratlanul szűkkeblűnek mutatkozott. Pest hatása e téren nem annyira előrelendítő, mint inkább ellenállást keltő erőként érvényesült. A szabad sajtót első­sorban a márciusi ifjak, a pesti radikálisok tartották a maguk legfőbb eszközének, amely, ha kell, a nemesi liberálisokkal szemben is felhasználható. A po­zsonyi nemesek viszont, a pesti forradalmi hírektől megriadva, éppen ezért ezt a sajtószabadsá­got, amelyet korábban maguk is sokat emlegettek, most mint a ra­dikalizmus ellenük is fordítható, fő fegyverét igyekeztek a maguk szempontjából, vagyoni cenzus segítségével, lehetőleg veszélyte­lenné tompítani. (...) A sajtótörvény javaslata, amely az országgyűlési „rö­­píven” Pestre március 22-én dél­előtt érkezett, a legnagyobb fel­háborodást váltotta az alig egy hete kivívott sajtószabadság szü­lővárosában. (...) Hogy mennyi­re, az az egyébként korántsem radikális Pesti Hírlap mindjárt ehhez fűzött, saját kommentár­jából is kitűnt: „A törvényhozás tagjai, úgy látszik, nem ismerik az itteni mozgalmak nagy je­lentőségét.” Ezért is jó lenne, ha az országgyűlés Pestre tenné át székhelyét, „mielőtt valami köz­jogi organisatióhoz fogna”. Itt ugyanis más a légkör. (...) Ez a sajtótörvény „sok részben ros­­­szabb állapotot idézne elő az irodalomra nézve” a március 15. előttinél. (...) A pesti városháza tanácster­mében aznap délután 3 órakor megnyílt közgyűlésen az ismét felolvasott javaslat „rendkívüli ingerültséget idézett elő”. A rop­pant számú hallgatóság, amely „még a szomszéd termeket, elő­csarnokokat, sőt a felvezető lép­csőzeteket” is elfoglalta, „még felolvasás közben”, tehát a tu­lajdonképpeni tárgyalás előtt, „zajosan követelte” a javaslat megégetését. (...) A nyilvános megégetésre, bár Vasvári és Nyá­­ry ellenezte, a városháza előtti Szabadság téren, a tömegben még a felszólalások alatt sor ke­rült. Végül, Nyáry javaslatára, úgy döntöttek, hogy Pulszkyt futárként, egy határozott hangú felszólítással, azonnal Pozsony­ba küldik Batthyányhoz. „Mi­niszterelnök Úr!” - kezdődött az irat. „Mit e város lakossága a sajtó felszabadításával március 15-ikén dicsően kivívott, azt a törvényhozás... tökéletesen le­rombolni indul”. (...) A módosításokat mind a ke­rületi ülés, mind március 24-én az országos ülés egyhangúlag elfogadta. (...) A főrendek már­cius 28-án még néhány kisebb jelentőségű módosítást javasol­tak, amelyekhez részben az alsó­tábla is hozzájárult március 31-i üzenetében, amely után a szöve­get a felsőtábla is elfogadta. Az uralkodói szentesítésre április 7-én került a sor, miután félretet­ték az egy-két részletkérdésben még mindig akadékoskodó ma­gyar kancellária, illetve az ál­lamkonferencia ellenvetéseit. A szentesített törvényt 1848. ápri­lis 11-én hirdették ki. Az új sajtó­­törvény 1. paragrafusa leszögez­te, hogy „gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti”. Utána persze egy sor további paragra­fus e szabadságnak korlátokat szabott. (...) A 48-as sajtótörvényt a radi­kálisok oldaláról e módosított, enyhített formájában is meg­születésétől kezdve sok bírálat érte. (...) Petőfi június végén a Radical Kör megbízásából készí­tett előterjesztésében leszögezte: „egyesültünk a valódi és feltét­len, minden kaucziótól ment saj­tószabadság kivívására”, mivel a március 15-én kivívott sajtó­­szabadságot „a pozsonyi nemesi gyűlés zsarnoki törvényei által megbuktatá”. (...) Petőfiék elképzelése egy új, jobb sajtótörvényről természe­tesen jóval demokratikusabb, haladóbb volt, mint a liberális nemesek elég szűkkeblű polgári sajtószabadsága. De hangsúlyoz­nunk kell, hogy ez utóbbi is pol­gári sajtószabadság volt. Olyan, amelyet a polgárosodó, a polgá­ri átalakulást vezető nemesség saját érdekeinek feláldozása nélkül elfogadhatott, de amely a feudális rendszer gyakorlatá­tól alapvetően különbözött, és amely mégis igen lényeges for­dulatot hozott.

Next