Háromszék, 2021. április (33. évfolyam, 9213-9232. szám)

2021-04-01 / 9213. szám

MEGYEI KÓRHÁZ Egyre súlyosabb eseteket látnak el Szinte zsonglőrködni kell naponta, hogyan helyezzék el az egyre súlyosabb koronavírusos betegeket, akik többsége túl későn jelentkezik a kórházban és egyeseknek közülük rövid idő alatt annyira romlik az állapota, hogy intenzív terápiára szorulnak - hangsúlyozta András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyör­gyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere a tegnapi sajtótájékoztatón.­­2 www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP Buktatók a véglegesnek ígért tanévszerkezetben /­z ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI Sok még a bizonytalanság a megyei tanfelügyelőségen A pénteken kezdődő vakáció nem mindenkinek jelent valós szün­időt, az utána következő tanítási idő alatt sem járhat be minden­ki az iskolába, a nyolcadikosok záróvizsgája pedig egybeesik a tanév utolsó tanítási hetével, vagyis nem lesz elegendő üres tan­terem ahhoz, hogy a távolságtartási szabályoknak megfelelően helyezzék el a diákokat, de tanár sincs elegendő, aki felügyeljen, dolgozatot javítson, mert tanítani fognak más osztályokban - derül ki az oktatási minisztérium által a tanévszerkezetre vonat­kozó rendeletből, amelyet tegnap ismertetett Kiss Imre megyei főtanfelügyelő.» 3 ÁRA: 1,5 LE] Kinevezték Háromszék új prefektusát Tegnapi ülésén kinevezte a kormány Kovászna megye új prefek­tusát, Ráduly István­t-Uzon község polgármesterét-az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete februárban nevesítette a tisztség­re. A kormányülésen elfogadott határozatokat taglaló tájékoztató szerint magyar prefektust neveztek ki Hargita megyébe is, ahol Szabó Zsolt, az USR-Plus pártszövetség jelöltje vezeti majd a kor­mánybiztosi hivatalt, és magyar alprefektusa lesz Bukarestnek is, Buday Richard Tibor személyében. Ráduly István 52 éves, a Babes- Bolyai Tudományegyetem ta­nára. Jogi végzettséggel ren­delkezik, vidékfejlesztésből és turizmusból doktorált. Több mint tíz éve szerezte meg a magas köztisztviselői státust, 2004-ben választották meg el­őször Uzon község polgármes­terének. Ez idő alatt sikerült olyan eredményes csapatot ki­alakítania, amelynek tagjaival számos pályázatot bonyolítottak le, ezáltal sokkal modernebb lett a település. Fontosnak tartja ja­vítani a prefektusi intézmény és az önkormányzatok közötti vi­szonyt, hogy növekedni tudjon a dekoncentrált intézmények hatékonysága, amelyből nemze­tiségtől függetlenül a háromszé­ki emberek nyerhetnek.» 2 KELEMEN HUNOR: Nincs napirenden az autonómia A románok többsége számára az autonómia kifejezés bosszan­tó, a magyar közösségnek pedig meg kell vizsgálnia, tévedett-e valamiben a szóhasználat során, félreértették-e önrendelkezési törekvéseit- idézte a Maszol Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, aki a G4Media portálnak nyilatkozott.­­5 Ki is van hosszú ■­­­ a tanév „jobban” végződik majd, mint f­­r7 a tavalyi - állítja Sorin Cimpeanu ok- Jej ot­tatási miniszter, aki szerint a diákok május végén, június elején térhetnek vissza tény­legesen az iskolákba. Azaz három-négy hétre. Ami addig elveszett, azt már nem lehet bepótolni, de ez a kérdés már le is került a napirendről, amikor eldőlt, hogy öthetes tavaszi vakációt adnak tizenhárom évfolyamból tizenegynek, és csak a végzősök részesülnek­­ részmegoldásként, úgy-ahogy - távoktatásban. Aztán, majd, koro­­navírus-teszteket is végeznek a tanintézmények­ben, ígéret van rá. Hát ígéret korábban is volt, ezt kellett volna tenni már a tanév kezdetén (így talán elkerülhették volna azt, hogy néhány hét után bezárják az isko­lákat), de még a közepén, a második félév eleji újra­­nyitáskor is jól fogott volna, ha legalább egy részét letesztelik a diákoknak, tanszemélyzetnek. A tanév végén már minek? Ha ugyan tanévnek nevezhető, ami most megint hosszú időre megszakad, miután a próbavizsgákig kínnal-bajjal sikerült eljutni. Ezekről lesz eredmény, kiértékelés, amelyek hatása majd meglátszik a valódi vizsgákon, nem feltétlenül június-júliusban, hanem évek múlva, mikor kiderül, hogy mekkora hiányokkal mennek tovább a gyerme­kek, tudásban, szocializációban és más, hivatalosan nem is mért képességekben. És nem csupán a vég­zősök, a kis elemisták is sokat veszítettek, még azok is, akik részt tudtak venni az online órákon. Nekik még van esélyük behozni a lemaradást, már ahol a pedagógusok odaállnak, mert a kormánytól ezek a generációk sem számíthatnak hathatós segítségre. A jelek szerint ugyanis ennek a miniszternek sincs semmiféle hosszú távú elképzelése, sodró­dik az árral és még arra sem figyel, hogy mihez kapkod. A járvány lassan másfél tanévnyi kiesést okoz, és még hozzávetőlegesen sem tudni, hogy hol mekkora fehér foltok keletkeztek. Azt viszont tudni, hogy a szülőket nehéz helyzetbe hozó hosz­­szú tavaszi vakációról egy olyan (hivatalosan be sem jegyzett) „diákszervezettel” is tanácskoztak, amelyet Alexandru Cumpănaşu patronál. Akinek egy másik (már lepapírozott) egyesületével zsíros szerződést kötöttek arra, hogy korrupcióellenes­­ségről, etikáról és integritásról szóló képzéseket tartson a minisztérium alkalmazottjainak. Az a szélsőséges, habár szerencsére meg nem válasz­tott, de állami szerződésekből így is pompásan élő politikus, aki (egyelőre?) két bűnvádi eljárás gyanúsítottja, az egyikben a korrupcióellenes ügyészség már vádat is emelt ellene uniós pénzek eltérítése miatt, a másikban a Tiktok internetes felületen folytatott tevékenysége, az iskolák és a pedagógusok elleni uszítás, illetve kamaszlányok iránti illetlen magatartás miatt vizsgálódnak a hatóságok. A miniszter persze nem tud semmiről (és persze kivizsgálást ígér), de a kormányfő, az államelnök is úgy tesz, mintha nem értesült volna. Az éber szervek sem annyira éberek, ha is­koláról van szó, a rendőrségi és a hírszerzői aka­démián sem gondolkodással, hanem másolással lehet érvényesülni. Ettől a társaságtól várjuk egy valamire való, a gyermekek jövőbeli boldogulá­sát szolgáló oktatási rendszer kialakítását? DEMETER I. ILDIKÓ ■■■■ mától holnapra ■■■■

Next