Háromszék, 2021. június (33. évfolyam, 9251-9272. szám)

2021-06-01 / 9251. szám

LABDARÚGÁS Valóra vált álom: irány a Konferencia Liga! A tíz esztendővel ezelőtt alakult Sepsi OSK négy évvel élvonalba jutása után ismét sporttörténelmet írt, ugyanis az idény legfontosabb mérkőzésén hazai pályán diadalmaskodott a néhány hete még a kiesés elől menekülő FC Viitorul felett a nemzetközi kupaszereplésért rendezett osztályozón. A győzelmet jelentő találatot a horvát Adnem Agemovic szerezte az első félidő végén, a sepsiszentgyörgyi csapat Románia har­madik képviselője lesz az újonnan induló UEFA Európa Konferencia Ligában. A székelyföldi együttes az el­múlt négy szezonban kétszer szerepelt a felsőházi rájátszásban, idén negyedik lett, ami története legjobb­­ helyezése, 2020-ban kupadöntőt játszott, nyártól pedig akár Európában is maradandót alkothat.­ ( FOTÓ: TÓKOS CSABA ISTVÁN, A KIRÁLY Jó időben és jó helyen születik a rockopera A magyar könnyűzene, akárcsak a magyar kultúra, nem ismer határokat, ezért a magyar kormány programja nemcsak a szűk­re szabott, Budapest-központú zenei piaccal számol, hanem az egész Kárpát-medencére kiterjed, és tökéletesen beleillik ebbe az István a király székelyföldi nagyprodukció - mondta Deme­ter Szilárd, a budapesti kormány magyar könnyűzene megújítá­sáért felelős miniszteri biztosa azon a csütörtöki sajtótájékoz­tatón, melyen végre a teljes szereposztást nyilvánossá tették a szervezők.»­4 ALBERT LEVENTE FELVÉTELE Próbál a kórus 2021. JÚNIUS 1. • KEDD • XXXIII. ÉVFOLYAM • 9251. SZÁM Háromszék www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,50 LEJ Európai, bíróságon a Batthyáneumért A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Batthyáneum ügyében-áll az érsekség honlapján tegnap közzétett állásfoglalásban. Az érsekség igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartja, hogy a legfelsőbb bíróság a múlt héten jogerősen elutasí­totta a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását. A bírósági döntést azért tartotta elfogad­hatatlannak, mert ebben­­az esetben sem született a döntést alátámasztó indoklás. Az érsek­ség jogosnak nevezte a Batthyá­ny Ignác római katolikus püs­pök által alapított könyvtár és tudományos gyűjtemény visz­­szaigénylését. „Az elutasítást így ebben a formában nem fo­gadhatjuk el, és a jó ügyért foly­tatjuk a küzdelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságán” - áll az érsekség állásfoglalásában. A múlt hét végén a Magyar Unitárius Egyház is értetlen­ségének és felháborodásának adott hangot a Batthyáneum visszaszolgáltatásának elutasí­tása miatt.»­4 Ballagás a Bőd Péter Tanítóképzőben Pénteken nem az eddig megszokott helyen, az iskola udvarán, hanem a református templomban tartották meg a kézdivásárhe­­lyi Bőd Péter Tanítóképző ballagási ünnepségét hozzátartozók, meghívottak, tanárok és tanítóképzős diákok jelenlétében. SOCHOM ISTVÁN » A végzős ta­nító- és óvóképző, valamint a filológiaszakos osztály ötven­hat ballagója a Gaudeamus akkordjaira vonult be az ezer ülőhelyes templomba, majd a tanítóképző énekkara Gligor Zoltán zenetanár vezényleté­vel előadta Rakonczai Viktor A csodák ösvényén című ze­neművét. Ezután Beder Imre református lekipásztor Isten igéjével köszöntötte az egy­begyűlteket, Farkas Alajos, a kantai Szentháromság római katolikus templom segédlelké­sze pedig áldását adta az útra kelőkre.»­3 máról holnapra Európa, érkezünk , Hogy mennyire várta Sepsiszentgyörgy a női Sepsi OSK mérkőzését, az nem csak abból iS JS látszott, hogy mindenki erről beszélt, a közösségi médiát elárasztották a buzdító üzene­tek, és a meccs napján már a délutáni órákban sor kígyózott a stadion előtt, hanem abból is, hogy a gyermeknapi aszfaltrajzversenyre készült alkotá­sok között volt olyan, amelyik a sepsiszentgyörgyi csapat lehetséges európai kupaszerepléséről szólt. Valósággal izzott tehát a levegő Sepsiszentgyör­gy­ön: kicsik és nagyok, nők és férfiak, magyarok és románok, határokon innen és túl­élők egyként izgultak, szorítottak, szurkoltak, imádkoztak, ki az internet rejtett zugaiban keresve linket az élő közvetítésről, ki a televíziók képernyője előtt, a legszerencsésebbek pedig- akik befértek a korláto­zott nézőszámmal zajló mérkőzésre - oly hangosan, oly tűzzel énekeltek, tapsoltak, buzdították ked­venceiket a szemerjai stadionban, mintha telt ház előtt zajlott volna a mérkőzés. Alighanem kellett is a tizenkettedik játékos segítsége a győzelemhez: a határozottan, eltökélten fellépő hazaiak erős, előny­nyel záruló első félidejét követően bizony a második játékrészben olykor rezgett a léc a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt, a holtponton túllendülve azonban a sepsiszentgyörgyi gárda megérdemelten aratott győzelmet. Ez a diadal pedig sporttörténel­mi pillanat: sepsiszentgyörgyi focicsapat először játszhat nemzetközi kupaversenyben, a szurkolók torkából felcsendülő Európa-szólam így nem csak a Konferencia Ligában való részvételt hirdette, hanem azt is, hogy a Sepsi OSK teljesítményével felrajzolta Sepsiszentgyörgyöt Európa focitérképére. Hogy az alig tízéves székelyföldi klub életében mit jelent ez a teljesítmény, azt a mérkőzés végén el­hangzott nyilatkozatok is csak megközelítőleg tudják körülírni. Niczuly Roland szerint az európai kupasze­replés kiharcolása felér a bajnoki címmel számukra, Diószegi László elnök, tulajdonos pedig a meccs után azt mondta, olyan az egész, mint egy álom. Hogy mi kellett az álom valóra válásához, arról is sokat lehet­ne és kellene is beszélni - a csipetnyi őrültség mellett mennyi munka, fegyelem, micsoda kitartás, elköte­lezettség, hit -, most azonban talán érdemes arról is szólni pár szót, mire jó a hatalmas eredmény. Mindenekelőtt arra, hogy újra átéljük az önfeledt örömet, hogy egy nehézségekkel, válsá­gokkal, esetenként tragédiákkal teli időszak után végre ott lehettünk a lelátón és végre felszabadul­tan örvendezhettünk. Aztán jó arra is, hogy újra megtapasztaljuk, milyen jó az, amikor egy célért dobog sok ezer szív, amikor közös szenvedélyünk együvé tartozásunkra emlékeztet, arra, hogy együtt erősebbek vagyunk. De a legnagyobb hozadéka e sikernek mégiscsak az lehet, hogy amikor júliusban immár a Konferencia Liga selejtezőjében szurkolunk kedvenceinknek, talán ismét eszünkbe jut az, amit gyermekként, amikor még aszfaltra rajzoltunk, tudtunk, hogy valójában nincs lehetetlen. FARCÁDI BOTOND

Next