Háromszék, 2021. július (33. évfolyam, 9273-9294. szám)

2021-07-22 / 9288. szám

Háromszék 2021. JÚLIUS 22., CSÜTÖRTÖK TÖRTÉNELMÜNK Miért szól délben a harang? Ma van a nándorfehérvári diadal 565. évfordulója. Hunyadi János és Kapisztrán János serege 1456. július 22-én győzedelmeske­dett a Nándorfehérvár bevételére indult, négyszeres túlerőben levő szultáni hadak fölött. A köztudatban elterjedt, hogy a déli harangozást a pápa e diadal emlékére rendelte el. Ez így is van, meg nem is. Hogy mi az igazság, megtudhatjuk mai Történel­münk rovatunkból, melyben Szűcs Jenő a História 1981. áprilisi számában megjelent Miért szól délben a harang? című tanulmá­nyából közlünk részleteket. FOTÓ: WIKIPÉDIA Konstantinápoly eleste (1453. május 29.) után nem volt kétséges, hogy II. Meh­­med, a „hódító” két-három éven belül teljes haderejét a keresztény Nyugat el­len vezeti, s szilárdan tartotta magát a meggyőződés, hogy a szultánnal csakis általános európai erőkoncentráció képes megmérkőzni. A nyugati közvélemény a legnagyobb szkepszissel tekintett a tö­rök útjába eső első számottevő akadály, a magyar királyság teherbírására, nem is alaptalanul, mióta Hunyadi János - mint a kor nagy humanistája, Aeneas Sylvius jellemezte - „a töröknek egyetlen félel­me és vallásunknak legerősebb kard­ja” megvált a kormányzóságtól. Maga a magyar kormányzat még táplálta is a kételyt. A magyar követek a frankfurti birodalmi gyűlésen (1454. október 27.) kijelentették, hogy „külső segítség nél­kül kénytelenek lesznek békét kötni a törökkel. (...) Reméljük, hogy a németek 70 000 fegyveressel jönnek segítségre; ha a segély megadása késik, s a magyarok és a törökök közt béke vagy fegyverszü­net jön létre, jaj neked Itália, jaj neked Róma...!” Nagyjából ez volt a közhangulat az 1454. és 1455. évi birodalmi gyűlése­ken, melyek az V. Miklós pápa által 1453. szeptember 30-án meghirdetett általános keresztes hadjáratot lettek volna hivatva előkészíteni. (...) A fordulat reménye ak­kor csillant fel, amikor a vatikáni épít­kezésekre, gyűjteményekre és sajátos államszervezet erősítésére összpontosító „reneszánsz pápák” sorát megszakítva III. Calixtus néven kivételesen egy puri­tán s a török veszélyt igazi szenvedéllyel átérző idős főpap, a spanyol Alfonso de Borja valenciai püspök emelkedett Szent Péter székébe (1455. április 8.). Az új pápa ünnepélyes esküt tett, hogy életét Konstantinápoly visszafogla­lásának szenteli, és kiadta az új keresztes bullát (május 15.). Egyidejűleg legátuso­kat nevezett ki Európa országaiba ön­kéntes keresztes csapatok szervezésére, tárgyalásokat kezdett Európa minden számba vehető uralkodójával. (...) Ilyen értelemben kapcsolódott be az egyre derűlátóbb tervezgetésekbe maga Hunyadi is. 1455. június 21-én megüzente a pápának, hogy ő maga 10 000 lovast sze­rel fel, Magyarország még 30 000 katonát képes kiállítani; ha a pápa és a burgundi herceg külön-külön, az aragóniai király és az itáliai városok együttesen húsz­húszezer harcost küldenének - „mindent összeadva 100 000 főnyi sereg lenne, biza­kodik (Hunyadi), hogy három hónap alatt oly csapást mér a törökre, hogy nem ma­rad hely számára Európában, sőt reméli, hogy Jeruzsálemet is visszafoglalja...” A végleges tervezet aztán 1455 de­cemberében állt össze Rómában. (...) Érdekek VII. Károly francia király meg sem ígérte a részvételt a hadjáratban. (...) Alfonz ki­rály a pápai flotta áruló parancsnokával titokban megegyezve, egy itáliai belhá­­borúban merült el, és kereken felmondta a keresztes hadjáratot. (...) A pesszimiz­must csak fokozhatta a magyar rendiség magatartása. Miután a résztvevők lassú szállingózása miatt az országgyűlés janu­ár közepe helyett csak április elejére jött össze, azt a különös határozatot hozták, hogy az elmúlt év rossz termése miatt meg kell várni az aratást. Az országos had gyülekezését augusztus 1-jére halasztot­ták, akkorra tolva ki a birodalmi és a bur­gundi seregek megérkezését is. Ez azért volt különös, mert már március óta szál­lingóztak a hírek Ragusából és Albániá­ból a szultán általános hadi készülődésé­ről. Amikor aztán április 7-én berobbant a hír Budára, hogy a szultán csakugyan megindult Nándorfehérvár - „Magyar­­ország kulcsa és kapuja” - ellen, az or­szággyűlés pánikszerűen feloszlott azzal a bizonytalan határozattal, hogy a sereg mihamarabb vonuljon a déli határra. Sereg azonban sehol sem volt. Magyaror­szág nemesi társadalma, élén a nádorral, az erdélyi vajdával, a főpapokkal, szinte eltűnt a színről e forró tavaszon-nyáron. Ráadásul június első napjaiban V. László király is, „vadászat ürügyén”, eltűnt az or­szágból és Bécs alá vonult. (...) Ami pedig a kiszemelt fővezért illeti, Fülöp burgundi herceg a kritikus hónapokban nem is hal­latott magáról. Keresztesek 1456 késő tavaszára már nagyjából vi­lágos volt, hogy a Rómában alig fél éve összeállított terv kártyavárként össze­omlott. A pápa már májusban keserűen ostorozta az „árulókat”, akik miatt „a magyarok most a leghevesebb vádakkal illetnek”. A csapatokat megajánlók közül egyedül Hunyadi volt az, aki a szultán hadra kelésének hírére nyomban, már áp­rilisban Szeged környékére sietett, hogy magánhadseregét csakugyan összegyűjt­se. Ez a legmegbízhatóbb egykorú becslé­sek szerint 4000-6000 katona volt. Ilyen körülmények között a keresztes hadjárat súlypontja az uralkodókról már a késő ta­vaszon áttolódott a „társadalmi” szférába: önkéntes keresztesek toborzására. A keresztes hadjárat hirdetésével Ma­gyarországon megbízott egg ferences szerzetes, Kapisztrán János (Giovanni da Capestrano) a magyar ferencesek kis csa­patával április derekán hagyta el Budát, hogy több mint két hónapon át Baranya, Bács, Bodrog, Csanád megyében, „az or­szág eme alsó részein, ahol a nép remeg, de vad oroszlánként kész harcolni a török ellen”, faluról falura járva, kereszttel jelöl­je meg az önkénteseket: „csupa köznéphez tartozót, parasztokat, szegény embereket, falusi papokat, deákokat”. (...). Az uralkodók hadjárata már füstbe ment, a nép toborzása még vontatottan vagy rejtetten zajlott, amikor június elején egybehangzó és félelmetes hírek érkeztek Budára: a szultán már május közepén 90 000 fegyveressel, több száz ágyúval át­lépte Szerbia határát; a sereg ugyanolyan összetételű, mint amely három éve Kons­tantinápolyt bevette, a szultán még júni­us folyamán Nándorfehérvár alá érkezik. A hírsebesség akkoriban Buda és Róma közt mintegy két hét volt, a balkáni fejle­mények híre tehát június utolsó hetében juthatott el a Vatikánba. A pápa akkor már tudta, hogy a fe­jedelmektől egyetlen katonát sem kap. Hunyadi és Kapisztrán tevékenységéről nem lehetett információja, tudta viszont, hogy Németországból sem várható komo­lyabb segítség. Ráadásul Magyarország­ról képtelen rémhírek jutottak Itáliába, hogy a török sereg 300 000 főből áll. (...) Bulla imára, harangozásra A pániknak és a Magyarországról érkező híreknek ebben a légkörében adta ki III. Calixtus pápa 1456. június 29-én az utóbb Bulla orationum néven emlegetett bullát, amely elrendeli, hogy minden templom­ban mondassák el meghatározott szöve­gű ima „a pogányok ellen”; továbbá, hogy a kereszténység valamennyi templomá­ban naponta, az addig szokásos reggeli és esti harangszó közt, „déltájban” há­romszor kongassák meg a harangokat. Aszerint, hogy a déli harangszó alatt a hívek hány Miatyánkot és Üdvözlégyet imádkoznak el, a bulla 40-100 napi bűn­bocsánatot helyez kilátásba. Az „Imabulla” nevéhez híven mást nem rendelt el, mint a végveszély ér­zetében fogant könyörgéssorozatot, az előírt ima pontosan ismert szövegének végkicsengése is ez: „Istenem, tedd, hogy ellenségeink pusztuljanak, tégy csodát!” (...) A pápa eredeti szándéka szerint, jól értesült kortársak értelmezése alapján maga a bulla szövege és a déli harang­szó nem volt több, mint hogy „fel­adassák minden hívőnek, hogy imáikkal segítsék azokat, akik a török ellen harcolnak” és „állhatatos fohászkodással engeszteljék meg Istent”. Ily módon elmondható, hogy a déli harangszó eredetileg voltaképpen nem egyebet hirdetett, mint a keresztes eszme végső csődjét. A csoda A bulla kiadásának harmadnapján, júli­us 2-án megkezdődött Nándorfehérvár ostroma, három héttel utóbb pedig bekö­vetkezett a „csoda”: Hunyadi győzelme. A nándorfehérvári diadal tulajdonképpen kettős értelemben is ellenpontja annak, amiben a déli harangszó elrendelése eredetileg fogant. (...) A hír, mely Rómá­ban teljes pánikot váltott ki, Hunyadit Magyarországon arra sarkallta, hogy haladék nélkül cselekedjék. Miután végleg fel kellett adnia a hiú reményt a nyugati segélyhadak iránt, ekkor hatá­rozta el, hogy közvetlenül átveszi a pa­rancsnokságot a Kapisztrán által tobor­zott paraszti keresztes csapatok felett. Miután kiadta rendelkezéseit a kereszt prédikátorainak, ő maga június 12-én seregével együtt megindult Keve, majd Nándorfehérvár felé, hogy energikusan kézbe vegye a védelem előkészületeit. (...) Nándorfehérvár négyszeres túlerő­vel szembeni felmentése végső soron a Hunyadi 4000-6000 létszámú seregét ki­egészítő 20 000-25 000 főnyi paraszthad helytállásán múlt, mely május-június folyamán vette fel a keresztet az említett dél-magyarországi megyékben. De maga a győzelem idővel „korrigálta” a déli ha­rangszó jelentését és értelmezését is. A harangozó Az átértelmezést már kezdettől segítette egy sajátságos időbeli mozzanat. A bécsi Kölnerhof egyik káplánja, bizonyos Jo­hannes Goldener 1456. július 31-én Bécs­­ből írt leveléből tudjuk, hogy aznap hoz­ta meg a városba, egyáltalán az Alpoktól északra eső tájakra Giovanni Castiglione paviai püspök Rómából III. Calixtus pápa Bulla Orationumát, melyet ki is hirdettek. Ugyanő egy másik levelében részletesen beszámol arról, hogy a Budáról érkezők már másnap, augusztus 1-jén meghozták a nándorfehérvári győzelem (július 22.) hírét Bécsbe, amit a kor szokása szerint a város valamennyi harangjának kon­­gása ünnepelt. Már az Alpoktól északra, Európa Itáliához legközelebb eső nagy­városáról pontosan tudjuk tehát, hogy a „csodáért” való könyörgésre felszólí­tó és a (valóban rendkívüli) győzelmet ünneplő harangozás már az első napon egybeolvadt. Másutt meg éppen a győ­zelem ünneplésére szólaltak meg előbb a harangok. Budára például már július 28-án meghozták a győzelem hírét, s ép­pen a Budáról Bécsbe érkezők számoltak be arról, hogy július legvégén Budán és Magyarország egyéb városaiban „vala­mennyi harang meghúzásával és öröm­­tüzekkel” ünnepelték a diadalt. A pápa bullája Budára legkorábban augusztus első hetének vége felé érkezhetett meg. A sorrendiség így alakult egész Európá­ban, még Itáliában is. Bolognában példá­ul már augusztus 9-én a nándorfehérvá­ri győzelem hírére kongtak a harangok, míg a pápai bullát csak augusztus 22-én hirdették ki. A győzelemnek nemcsak híre volt gyorsabb a bullánál, hanem puszta té­nye alighanem még akkor is átalakítot­ta volna a déli harangozás értelmét, ha maga a pápa tudatosan nem módosítja azt. III. Calixtus Rómában augusztus 6-án értesült a győzelemről, amikor a kö­vetkező hónapok folyamán számos bre­­véjével, szerte Európában szorgalmazta az „Imabulla” kihirdetését, már maga is új értelmezést adott annak, minthogy Is­ten győzelemre segítette a keresztények fegyvereit, a déli harangszó alatt elmon­dott imák egyben a hálaadás imái legye­nek. Ily módon maga a pápa teremtett - igaz, hogy laza - kapcsolatot a harangszó és a győzelem között. Ehhez járult, hogy a pápa kifejezetten a nándorfehérvári győzelem emlékére is hozott egy ren­delkezést, éspedig annak híre vételének első évfordulóján, amikor is a napot, augusztus 6-át - a keresztény naptár sze­rint az Úr színeváltozásának napját - az egész keresztény világban ünneppé tet­te. E rendelkezés bizonyára hozzájárult annak a hiedelemnek a kialakulásához, hogy a déli harangozást is hasonló értel­mű pápai elhatározás hívta életre. A déli harangszó összekapcsolása a nándorfehérvári győzelem emlékével végeredményben a történelem nem gya­kori önkorrekciói közé tartozik. me A hagyomány a történelmi tévedést­­ egy általános európai keresztes hadjárat illúzióját­­ korrigálta azzal, hogy a déli harangszót a győzelemhez kapcsolta. SZŰCS JENŐ Az oldalt szerkeszti: Szekeres Attila Hunyadi és Kapisztrán a nándorfehérvári csatában - ismeretlen festő műve

Next