Háromszék, 2021. december (33. évfolyam, 9381-9401. szám)

2021-12-02 / 9381. szám

www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP RINGATÓ-BIZTOS KEZDET GYERMEKHÁZ Segítenek az őrkői kisgyermekes családoknak Hat fiúcska kezdett idén óvodát azon kisgyermekek közül, akik korábban az őrkői Ringató - Biztos Kezdet Gyermekház foglalkozásain vettek részt. Az Esély Egyesület és a szociális igazgatóság part­nerségében működő program immár ötödik éve biztosít sokoldalú foglalkozást a kisgyermekeket nevelő erkői családoknak olyan környezetben, ahol a kicsik életkoruknak megfelelő fejlesztésben részesülnek és képességeik kibontakozhatnak. A foglalkozások hozadékáról, a járvány okozta válto­zásokról a Ringató munkatársaival beszélgettünk.» 3 Ismét nemet mondtak a telekcserére HECSER LÁSZLÓ » A tervezet is tárgyalt, aki a hónap elején előterjesztése során a városve­ tartott ülésen nem támogatta a tető elmondta­ az utóbbi hetek­ cserét, és próbálta érvrendsze­­ben több olyan tanácstaggal rüket megérteni. »4 A SZERZŐ FELVÉTELE Barát tanácsának péntek reggel tartott ülésén ismét napirendre tűzték azt a telekcserét, amelyet a hónap elején egyszer már elutasított a testület: a Transloc tömegközlekedési vállalat­­ tulajdonában levő területet akarnak elcserélni egy másik, a kór­­­­ház közvetlen szomszédságában levővel. Benedek-Huszár János­­ polgármester szerint ez lenne a város érdeke, hiszen így célsze­­r­­űbben lehetne bővíteni az egészségügyi intézményt (fotó). ÁRA: 2 LE] A SZÜLŐKRE BÍZZÁK A TESZTELÉST Csak a pozitív eredményt kell jelenteni Háromszéken két tanintézet (a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskola és az Ady Endre Általános Iskola) kivételével minden oktatási pénzügyi központ minden alegységében a szülőkre bízzák a gyermekek heti kétszeri, koronavírust kiszűrő nyálteszt ellenőrzését. Ez az ő felelősségük, a visszajelzésért is ők felelnek, ha gyermekük fertőzöttnek bizonyul, jelenteniük kell ezt az iskoláknak - mondta lapunk megkeresésére tegnap Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. zitív lesz, a negatív eredményről nem kell beszámolni. A gyerme­kek péntekenként kapják meg a következő hétre való két teszt­­készletet, a szülőket pedig már mától kezdődően szülői értekez­leteken tájékoztatják a teendők­ről. A megyei tanfelügyelőség internetes honlapján (isj.educv. ro) részletesen is tájékoztatnak arról, hogyan kell használni a teszteket és értékelni az eredmé­nyeket. (Az egészségügyi minisztérium erre vonatkozó útmutatójának magyar nyelvű változatát lapunk 7. oldalán a Család rovatban közöljük) FEKETE RÉKA : Azt nem ellenőr­zi senki, hogy a szülő valóban elvégezte-e gyermeke tesztelé­sét, amit előírás szerint hétfőn és csütörtökön reggel kell meg­tennie, csak annyi a kötelessége, hogy jelentse, ha pozitív az ered­mény- mondta lapunknak a me­gyei főtanfelügyelő. Minden is­kolában kineveznek egy felelőst, akinek a szülők jelenthetik a tesztelés eredményét, de ezt csak akkor kötelező megtenni, ha po­ KÉZDIVÁSÁRHELY Korszerűsítik a közvilágítást A város közvilágításának korszerűsítésére vonatkozó újabb ha­tározattervezetet fogadtak el a kézdivásárhelyi tanács legutóbbi ülésén.» 2 I máról holnapra Ünnep a romokon Tk Temzeti ünnephez illő, szemrevaló ka­­r­­­­tona* parádét hoztak össze december 1L . elseje alkalmából a Diadalív árnyékában Bukarestben, előkapva a sufniból a román állam legújabb - elsősorban amerikai gyártmányú - hadi eszközeit. Ezek másfél ezer egyenruhással egyetemben (vegyesen katonákkal és belügyisek­kel) vonultak fel az aktuális állami notabilitások, élükön Klaus Iohannis államfő, illetve több ezer polgár előtt. Szögezzük le, nincs abban semmi rendkívüli, hogy a nemzeti ünnepet katonai tiszteletadással, netán parádéval ünnepük - más országokban is él ez a szokás -, a bukaresti felvo­nulást elnézve és ismerve a romániai viszonyo­kat az embernek mégis akaratlanul is az olcsó hivalkodás jut eszébe. Elegendő, ha csak arra gondolunk, hogy a felvonultatott haditechnikára a mindenkori kormányok szemrebbenés nélkül költöttek el dollármilliókat, miközben alapvető társadalmi ágazatokat hanyagoltak el évekig, és e viszonyulásnak számtalanszor láttuk kárát mi mindnyájan. Van abban némi gyomorfacsaró, hogy siralmasra sikeredett járvány­kezelés, zavaros oktatási, gazdasági és szociális döntések, három hónapnyi kormányalakítási idétlenkedés és a már megszokott állandó kakaskodás közepette az ország aktuális vezetői értékekről és közös célokról, vágyakról beszélnek, illetve parádéz­nak a maguk okozta káosz kellős közepén. Nem kevés cinizmusról árulkodik, hogy az államfő orvosokat és pedagógusokat tüntet ki, köszö­netet mondva az önfeláldozásukért, a szinte emberfeletti teljesítményükért, a kitartásukért, miközben ő tudja a legjobban, hogy minderre nem kis mértékben a politikum nemtörődömsége, felelőtlensége, önzése, amatőr lépései miatt volt szükség. A parádéra visszatérve: mit is ünnepeltek egész pontosan ilyen csilivili külsőségek mellett, a mi adófejeikből is vásárolt bühdrága eszközök­kel? Netán a tragikus következményekkel járó, az országot negyedszerre is felkészületlenül érő és a közeljövőben semmi jóval nem kecsegtető járványt? Esetleg az oktatásban újból előidézett fejetlenséget (a tanult Románia nagyobb dicsősé­gére), vagy a tesze­ toszán kezelt gazdasági prob­lémákat (kiemelten az energiaárak elszabadulá­sát), és azok egyenes következményét a lassan a béka ülepe alá kerülő életszínvonalat, melyben továbbra is Európa sereghajtói vagyunk? Nem kétséges, minden nemzet büszke lehet kiváló felmenőire, és történelme jeles pillanatairól is méltón megemlékezhet, de nem árt az ünnep kö­zepette némi számvetést is végezni a jelenről, és lehetőleg az eredményhez igazítani a viselkedé­sünket. Mert külcsínében szemet gyönyörködtető ugyan a parádé, az erőfitogtatás, léleksimoga­­tóak az érzelmes üzenetek, csak éppen finoman szólva visszás az egész, ha romokon átgázolva vonulunk a (távolról sem biztos) szép jövő felé. NAGY D. ISTVÁN

Next