Háromszék, 2022. április (34. évfolyam, 9464-9482. szám)

2022-04-01 / 9464. szám

2022.ÁPRILISI., PÉNTEK •• ^ KÖZELET Háromszó Április 3. nagy nap minden magyar számára Hosszabbított nyitvatartással működik a Csíkszeredai főkonzulátus Vasárnap országgyűlési választásokat tartanak Magyaror­szágon, határon túl azonban már pár hete zajlik a levélsza­vazás. Ennek menetéről, az eddigi tapasztalatokról kér­deztük Tóth László főkonzult, a Csíkszeredai főkonzulátus vezetőjét. - Javában zajlik a levélszava­zás. Melyek az eddigi tapasz­talataik, milyen az érdeklő­dés, a négy évvel korábbihoz képest többen kívánnak-e élni szavazati jogukkal? - Főkonzulátusunk már­cius 19-e óta hosszabbított nyitvatartással várja azokat a külhoni magyar állampol­gárokat, akik le kívánják adni levélszavazatukat, il­letve akik a főkonzulátusra t Fontosnak tartják, hogy minden ma­gyar élhessen alkotmányos jogával, hiszen ez a demokrá­cia alapja, kérték annak kézbesítését, és fel szeretnék venni. Az érdeklődés folyamatos, na­gyon sokan megfordultak már nálunk, és továbbra is várjuk azokat, akik be kí­vánják hozni postán kapott borítékukat, illetve azokat, akik még nem vették fel.­­ Hány levélszavazat ér­kezett be eddig a Csíkszere­dai főkonzulátusra?­­ A Nemzeti Választási Iroda által közzétett legfris­sebb adat szerint csütör­tök délig összesen 182 ezer levélszavazatot adtak le a választópolgárok, ebben benne vannak a külképvi­seletekre eljuttatott, illetve a Nemzeti Választási Irodá­hoz visszaküldött levélsza­vazatok is. - Miként segít a Csíkszere­dai főkonzulátus a levélsza­vazás folyamatában? Milyen programmal működik ebben az időszakban az intézmény? - Főkonzulátusunk hos­­­szabbított nyitvatartással várja az ügyfeleket: április 2-áig 6 és 22 óra között, áp­rilis 3-án, a szavazás napján pedig 6 óra és 19 óra között tartunk nyitva. Mindezt azért, hogy minden érin­tett fel tudja venni, illetve el tudja juttatni szavazatát a főkonzulátusra, és ezál­tal részt tudjon venni az országgyűlési választáson. Ugyanebben az időszakban telefonon is állunk az érdek­lődők rendelkezésére bármi­lyen, a levélszavazás módjá­val kapcsolatos kérdésben.­­ Négy éve viszonylag sok volt az érvénytelen szavazat - eddigi tapasztalataik sze­rint melyek a leggyakoribb hibák, amelyek a szavazat érvénytelenítéséhez vezet­nek, mire kell kiemelten fi­gyelniük azoknak, akik élni akarnak szavazati jogukkal?­­ A levélcsomag tartal­maz egy általános tájékoz­tatót, egy azonosítólapot, az országgyűlési listás szava­zólapot és a népszavazási szavazólapot négy kérdés­sel, valamint egy belső és külső borítékot. Mindenki­nek javasoljuk a tájékoztató figyelmes átolvasását annak érdekében, hogy érvényes szavazatot adhasson le. - Mit tehetnek azok, akik szavaznának, s bár regiszt­ráltak, de még nem érkezett meg hozzájuk a levélcsomag? - Arra kérek minden érintettet, hogy jöjjön be és tájékozódjon személyesen. Ellenőrizzük adatait a név­jegyzékben, és amennyiben jogosult rá, kaphat szavazá­si levélcsomagot, és le is ad­hatja azt.­­Sokszor elhangzott már, hogy az idő rövidsége miatt sem ajánlott postán vissza­küldeni a levélvoksot. Milyen megoldásokat ajánlanak, il­letve mi az utolsó határidő, amikor a levélszavazatot személyesen is be lehet vinni a konzulátusra? Mindenkinek java­soljuk, hogy juttassa el a főkonzulátusra a levélsza­vazatát, mert az így bizto­san határidőn belül el fog jutni a Nemzeti Választási Irodához, meghosszabbított hivatali nyitvatartásunk is ezt szolgálja. A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a választópolgár közvetetten juttassa vissza levélszava­zatát, azaz nem feltétlenül személyesen kell bevinnie valamely külképviseletre, hanem odaadhatja azt va­lakinek. Ezt mindenkinek a belátására bízzuk. -Miért fontos, hogy minél többen éljenek szavazati jo­gukkal? - 2022. április 3-a nagy nap minden magyar számá­ra, éljen bárhol a világon, hi­szen akkor eldől majd, hogy az elkövetkező négy évben ki irányítja az anyaországot. Fontosnak tartjuk, hogy min­den magyar élhessen alkot­mányos jogával, hiszen ez a demokrácia alapja. FARCÁDI BOTOND Levélszavazatok a Csíkszeredai főkonzulátuson fotó: mti / veres Nándor Nehezen, de újraindul a kistérségek kulturális élete Orbai- és sepsiszéki művelődésszervezőkkel folytatta szakmai találkozóinak sorát a Kovászna Megyei Művelődési Központ, az intézmény képviselői és a szakemberek az adott régiók kulturális életének újraindításáról egyeztettek. DEMETER VIRÁG KATALIN : Március 25-én kovásznai, kommandói, szörcsei, ta­másfalvi, zágoni, papolci és csomakőrösi, a kultúra terén dolgozó szakembe­rek számoltak be a jár­vány miatti korlátozások negatívumairól, egyebek mellett jelezve, hogy a szi­gorítások miatt kórusok is felbomlottak. Azt tapasz­talják, nehéz ismét bekap­csolni az események kör­forgásába az embereket, de erre törekednek minden térségben. Jó példa, hogy saját programkínálatot ál­lítottak össze az ifjúsági szervezetek, Kovásznán a Fikesz igyekszik a helyi fiatalokat bevonni rendez­vényeibe, Kommandón filmvetítéseket szervez­nek, Szörcsén pedig ping­pongestekkel egészítik ki a vetítéseket - derült ki a művelődési központ beszá­molójából. Utóbbi települé­sen, illetve Székelytamás­­falván kiemelten figyelnek a hagyományok ápolására, tavasszal rendszeresen fel­elevenítik a térség egye­dülálló szokását, a húsvéti szánozást. Kovásznán idén fél évszázados fennállá­sát ünnepli a Diákszínpad, Szörcsén családi napokat és tábort is szerveznek, de szavaló-, mesemondó és népdalverseny is zajlik a következő időszakban a ré­gióban. Korábban a sepsiszéki településeken tevékenykedő művelődésszervezőkkel ta­lálkozott a művelődési köz­pont szakmai csapata. Ezen a megbeszélésen a hálózatban dolgozás és együttműködés igénye erősebben megfogal­mazódott, s kiderült: ebben a régióban is cél a közösség­­építés, ezáltal a művelődési élet újraindítása a járvány miatti kényszerszünet után. Felmerült továbbá korábbi népszerű kulturális progra­mok folytatása, igény mu­tatkozik például arra, hogy Sepsiszentgyörgyön hétvé­genként fellépjenek a há­romszéki fúvószenekarok. A megbeszélésen ugyanakkor jó példák is elhangzottak, mint az iskolásoknak tartott bemutatók, varrótanfolya­mok, filmvetítések, illetve helyi újságok szerkesztése. A művelődési központ beszá­molójából kiderül, hogy Ár­kos, Bikfalva, Sepsibodok, Sepsibükszád, Fotosmarto­­nos, Gidófalva, Kálnok, Ki­lyén, Sepsikőröspatak, Mál­nás, Zalánpatak, Mikóújfalu, Szentivánlaborfalva, Szo­­tyor és Uzon művelődésszer­vezői újult erővel keresik a lehetőségeket közösségeik összekovácsolására. Találkozó a sepsiszéki települések kulturális szakembereivel FOTÓ: VARGYASI LEVENTE Főszerkesztő: Farcádi Botond • Főszerkesztő-helyettes: Farkas Réka • Főmunkatárs: Kisgyörgy Zoltán • Szerkesztőbizottság: Mózes László (riport), Szekeres Attila (történelmünk) • Albert Levente (fotó), Csinta Samu (interjú), Demeter J. Ildikó (olvasószolgálat), Demeter Virág Katalin (közélet), Fekete Réka (egészségügy, tanügy), Czegő Csongor (olvasószerkesztő), Gazda Zoltán (olvasószerkesztő), Incze Ibolya (olvasószerkesztő, család), Józsa Zsuzsanna (tájékoztatás), Kuti János (glossza), Miska Brigitta (sport), Nagy B. Sándor (színház), Nagy D. István (közélet), Tibodi Ferenc (sport), Váry O. Péter (kultúra) • Tudósítók: Bokor Gábor (Orbaiszék, telefon: 0758 881 608), Hecser László (Erdővidék, telefon: 0758 881 611) • Tördelőszerkesztő: Csala Klára, Málnási Emese, Szabó Kriszta • Korrektor: Botka Ágnes, T. Dietrich Kriszta • Kiadja a Háromszék Kiadó Kft. • Ügyvezető: Ferencz Csaba • Sándor Teréz (titkárság) • Levélcímünk: 520003 Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám • Szerkesztőség: telefon: fax: 0267 351 504, 0740 310 468, 0723 185 123 • e-mail: szerkesztőség: hpress@3szek.ro, internet: http://www.3szek.ro • Reklám: Bernád Ella és Dancs Sarolta, e-mail: reklam@3szek.ro, telefon: 0267 351 734 • Forgalmazza: H-Press Kft., ügyvezető: Torma Csaba, e-mail: distric@3szek.ro, reklamáció: 0754 042 512; Román Posta • Nyomda: T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy • Szerviz: H.EL.P. Kft. • ISSN 1221-0161

Next