Háromszék, 2022. április (34. évfolyam, 9464-9482. szám)
2022-04-08 / 9469. szám
Háromszék 2022. ÁPRILIS 8., PÉNTEK Támogatják az imaház építését DEMETER 1. ILDIKÓ : Imaházat, melléképületet és kerítést épít a Hetedik Napi Adventista Gyülekezet Sepsiszentgyörgyön a Nicolae Bălcescu utcában, és ehhez az önkormányzattól is támogatást kért, amely meg is szavazott egy kétszázezer lejes hozzájárulást. Az adventisták azért építenek új imaházat maguknak, mert a régit - ami a Bodok szállodarom mögött van, és a városvezetés le szeretné bontani, hogy nagyobb helyet nyerjen az oda szánt műve lődési központnak - elcserélték az egykori, már rég FOTÓ: ALBERT LEVENTE használaton kívül helyezett állatkórházra. Halálos baleset Árapatakon Közúti balesetben életét vesztette egy hétéves gyermek csütörtökön Árapatakon - közölte a megyei rendőr-felügyelőség. Mint arról tájékoztattak, a 112- es segélyhívó számon délben jelentettek balesetet Árapatakon, a 13E jelzésű országúton. Az első vizsgálatok szerint az úttesten szabálytalanul átkelő gyermeket elgázolta egy gépkocsi. Az ütközés következtében a kiskorú elhunyt. A 40 éves járművezetőt alkoholszondába fújatták, a mérőműszer nem mutatott alkoholfogyasztást. A kivizsgálást folytatják. (dvk) Úszni is tanulnak a gyermekek 1 » MISKA BRIGITTA » A programot 2017-ben azzal a céllal indította útjára Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Királypingvinek Jégkorong Klubbal együttműködve, hogy megmozgassa a gyermekeket és játékosan bevezesse a sportba, ám az évek során a sikernek köszönhetően immár hat évfolyam vesz részt a kezdeményezésben, a nagycsoportos óvodásoktól a negyedik osztályos diákokig. A programot a járvány miatt két évig felfüggesztették, azonban a korlátozások megszűnése után újraindult a korcsolyaoktatás, sőt, a tavaly novemberben bezárt, idén márciusban megnyílt Román Vilmos Uszodában elkezdték az úszásoktatást. „A program a korcsolyaoktatással indult, viszont egyértelmű volt, hogy ez a városnak nem elég, ezért átfogóbbá kellett tenni. Igyekszünk a gyermekeket megtanítani a specifikus mozgásra, így egyértelmű volt, hogy a korcsolyázás után az úszás következik. Évről évre bővültünk, így eljutottunk oda, hogy a negyedik osztályosok úszni tanulhatnak. Hetente 600 gyermek vesz részt az úszásoktatásban, egy alkalomra két osztály érkezik az uszodába, ahol egyszerre négy oktató foglalkozik diákokkal” - fogalmazott Miklós Ervin, a Bevezetés a sportba program koordinátora. A programvezető szerint a résztvevők lelkesek, nagyon szeretik az úszást, az első héten néhányan idegenkedtek a víztől, viszont a második órán már bátrabban vágtak neki, s az oktatók arra törekednek, hogy megtanítsák a gyermekeket a helyes mozgásra. A szülők is pozitívan állnak a bővített programhoz, amely ingyenes a hat évfolyamnak. A felkészítő tanárok válaszolnak az esetleges kérdésekre, videókat készítenek, hogy megmutassák az oktatás menetét a szülőknek. Ha valakinek nincs úszószemüvege vagy úszósapkája, akkor a programfelelős biztosít számára. Miklós Ervin elmondta, a Bevezetés a sportba programnak köszönhetően a kisgyermekek kipróbálhatnak több sportágat, majd a megszerzett tapasztalataik alapján döntést hozhatnak, hogy később melyikkel szeretnének komolyabban foglalkozni. Április 14-ig zajlik a korcsolyaoktatás a fedett műjégpályán, majd a vakáció után a résztvevők a Sepsi Arénában folytatják a tevékenységet, ahol labdajátékokkal és különböző ügyességi gyakorlatokkal ismerkedhetnek, játékosan tanulnak kosárlabdázni és futballozni hetente egyszer. KÖZELET városjáró Csapdahelyzet Aki sokat jár, sokat lát. Olyan helyzeteket is, amelyekhez nehezen tud viszonyulni. Mert mi különös van JLJL abban, hogy Mikinek elveszi a rendőr a jogosítványát? Semmi. Miki tévedett, a közeg szabályszerűen járt el, megy tovább az élet, legfennebb Miki lead a sörpocakjából, végül is ő lesz az ügy nyertese. De nem ennyire egyszerű a képlet. Egy okos ember kitalálta a forgalomlassító eszközt, amit köznyelven fekvőrendőrnek hívnak. Hogy miért éppen így, annak magyarázatában mindenképp szerepet játszhat a sofőr-rendőr mindenkori ellentéte: a sofőr szereti megszegni a közlekedési szabályokat, a rendőr meg éppen ezt nem szereti. Ezért büntet, ami az autóvezetőnek már nem annyira tetszik (bár tudja, hogy jogosan kapta a bírságot), így egyfajta ősellenséggé válik a gázpedáltaposó és az egyenruhás. Tette sohasem való vágyában hát azt kívánja a sofőr, feküdne bár a rendőr keresztben az úton, s mily kéj lenne áthajtani rajta, nem is egyszer, de többször, sőt, hosszasan egyensúlyozva oda-vissza... no de ne fantáziáljunk, térjünk vissza a földre, annak is számunkra legkedvesebb helyére, Sepsiszentgyörgy városába. Itt fekvőrendőrből van szép számmal (egyesek szerint túl sok is), és ha már így magunk között vagyunk, ismerjük be: nem ok nélkül kellett annyi bukkanó forgalomlassítót kihelyezni az utcákra. Átjárón elütött gyalogosokról még így is gyakran szólnak a hírek. Miki barátunk nem tartozik a városbéli száguldozást életformaként űzők népes táborába, részint, mert túl van már az ifjúi héven, különben is ráérős típus, bár nem az a Pató Pál-fajta. Akkor sem a gázpedáltaposás volt a bűne, amikor jogosítvány nélkül maradt, igazából egy olyan csapdahelyzetbe került, amiből nincs kiút. Mendegélt a Gábor Áron utcában, zebrához közeledett, a járdán gyalogos állt, látszólag mint aki megvárja, hogy az autók elmenjenek, ráért átkelni utánuk is. A gyalogátjáró előtt fekvőrendőr, Miki lassított, erre a gyalogos lelépett a járdáról. Az alig mozgásban levő autót nem volt nehéz megállítani, orra mégis belelógott a védett területbe - ez már szabálytalanság, s mert egy rendőr épp közvetlen közelről szemlélhette az esetet, a folytatás sejthető: igazoltatásjegyzőkönyv, jogosítvány bevonása hatvan napra. Hétköznapi történet, mégis van benne valami megmagyarázhatatlan. Tekintsünk most el a szemellenzős gyalogosoktól, akik se jobbra, se balra nem nézve lépnek rá a zebrára, ne foglalkozzunk azokkal az autóvezetőkkel se, akik még csak nem is lassítanak a gyalogátjáróhoz közeledve: vegyük a szabályosan közlekedő járókelő és sofőr esetét. Épeszű gyalogos, mielőtt az átkelőhelyre lépne, megáll, körülnéz. Normális sofőr, mielőtt a fekvőrendőrre rámenne, lassít, körülnéz. Innen tovább értelmezés kérdése: a gyalogos gondolhatja azt, hogy az autóvezető azért fékez, hogy őt átengedje; a sofőr hiheti azt, hogy a gyalogos azért áll a járdán, hogy őt elengedje. S mert a patthelyzetet fel kell oldani, valamelyiküknek cselekednie kell - de többnyire mindkét fél egyszerre lépik le, illetve gurul tovább, és máris kész a szabálytalanság szabályos esete. Ideális talán az lenne, ha valamelyikük kezével jelezné a másiknak az elsőbbséget, no de mi van akkor, ha mindketten intenek, hogy menjen már a másik? Az udvariasságot sem lehet a végtelenségig művelni, valószínű folytatás lásd mint fentebb: mindkét fél egyszerre stb. Csapdahelyzet a javából. Miki mostanság gyalogosan rója a város utcáit, hátravan még vagy másfél hónap, míg újra kormányhoz ülhet. Nem hirdeti úton-útfélen, micsoda igaztalanság áldozata ő, hibáját elismeri, bár továbbra sem érti, miben tévedett. Lehet, nem is ő tévedett, hanem a rendőr, aki szigorúan szó szerint alkalmazta a törvényt? Talán beérhette volna a közeg szóbeli figyelmeztetéssel, az enyhe büntetés nevelő hatásában bízva? Hiszen baleset nem történt, senki nem sérült meg, a gyalogos még csak közvetlen veszélyben sem volt. Nehéz igazságot tenni ebben az esetben, de hát mint minden valamirevaló csapdahelyzetből, ebből sincs kiút. VÁRY O. PÉTER Főszerkesztő: Farcádi Botond • Főszerkesztő-helyettes: Farkas Réka • Főmunkatárs: Kisgyörgy Zoltán • Szerkesztőbizottság: Mózes László (riport), Szekeres Attila (történelmünk) • Albert Levente (fotó), Csinta Samu (interjú), Demeter J. Ildikó (olvasószolgálat), Demeter Virág Katalin (közélet), Fekete Réka (egészségügy, tanügy), Czegő Csongor (olvasószerkesztő), Gazda Zoltán (olvasószerkesztő), Incze Ibolya (olvasószerkesztő, család), Józsa Zsuzsanna (tájékoztatás), Kuti János (glossza), Miska Brigitta (sport), Nagy B. Sándor (színház), Nagy D. István (közélet), Tibodi Ferenc (sport), Váry O. Péter (kultúra) • Tudósítók: Bokor Gábor (Orbaiszék, telefon: 0758 881 608), Hecser László (Erdővidék, telefon: 0758 881 611) • Tördelőszerkesztő: Csala Klára, Málnási Emese, Szabó Kriszta • Korrektor: Botka Ágnes, T. Dietrich Kriszta • Kiadja a Háromszék Kiadó Kft. • Ügyvezető: Ferencz Csaba • Sándor Teréz (titkárság) • Levélcímünk: 520003 Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám • Szerkesztőség: telefon: fax: 0267 351 504, 0740 310 468, 0723 185 123 • e-mail: szerkesztőség: hpress@3szek.ro, internet: http://www.3szek.ro • Reklám: Bernád Ella és Dancs Sarolta, e-mail: reklam@3szek.ro, telefon: 0267 351 734 • Forgalmazza: H-Press Kft., ügyvezető: Torma Csaba, e-mail: distric@3szek.ro, reklamáció: 0754 042 512; Román Posta • Nyomda: T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy • Szerviz: H.EL.P. Kft. • ISSN 1221-0161