Háromszék, 2022. május (34. évfolyam, 9483-9504. szám)
2022-05-05 / 9486. szám
2022. MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK 2_fPHáromszék Megosztja a döntéshozókat a metropoliszövezet kérdése 1 » NAGYD. ISTVÁN »Amint arról beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy képviselő-testülete egy héttel ezelőtt hagyta jóvá a megyeszékhely társulását a környező 11 községgel egy fejlesztési egyesület létrehozása érdekében, mely a Sepsi Metropolisz Övezet nevet viseli majd. Antal Árpád polgármester akkor ismertette, hogy elsősorban a közszállítás, de turisztikai, gazdasági tervek, elképzelések megvalósítása szempontjából is lényeges az övezet létrehozása, ami a már létezőkhöz hasonlóan közösségek közötti fejlesztési társulás formájában fog működni. Antal Árpád ugyanakkor azt is elmondta, hogy tagja lehetne a társulásnak még Illyefalva község is, a községi képviselő-testület tagjainak szükséges többsége azonban nem támogatta a csatlakozást, de várhatóan az elkövetkező két hétben a kérdés még napirendre kerül. Az elhangzottak kapcsán megkerestük Benkő Árpád Jenőt, az Erdélyi Magyar Szövetség illyefalvi önkormányzati képviselőjét, aki egyike azoknak, akik csak adott feltételek teljesülése mellett lenne hajlandó megszavazni a község belépését a társulásba. „Amióta az A13-as, Bákót Brassóval összekötő majdani autópályának a községen áthaladó szakasza miatt kialakult a jól ismert helyzet, Illyefalván »még a fagylaltot is megfújjuk« a jelentősebb döntések kapcsán” - fogalmazott Benkő Árpád, hozzátéve hogy az emberek most már mindenre felkapják a fejüket. A képviselőt több részlet is zavarja. Egyrészt ellentmondás van Fodor Imre polgármester arra vonatkozó magyarázata, hogy miért sürgős az egyesület létrehozása, illetve az alapszabályzatban szereplők között. Előbbi szerint azért kell sietni, mivel készül egy uniós irányelv, ami, ha hatályba lép, akkor nem lehetne mind a 11 községet bevenni a társulásba, míg az alapszabályzatban az szerepel, hogy Sepsiszentgyörgy két fejlesztési terve - a mobilitási terv, valamint a helyi fejlesztési stratégia - miatt fontos mihamarabb létrehozni. Kifogásolják még, hogy az alapszabály szerint a fejlesztési társulásban a döntéseket konszenzus helyett egyszerű többséggel lehet meghozni, ami egyes tagok számára adott helyzetben hátrányos lehet. Az ivóvíz-szolgáltatás regionálissá tétele érdekében létrehozott Aquacor közösségek közötti társulással kapcsolatos tapasztalaik nyomán állítják ezt. Benkő a vízáremelés példáját hozta fel, a község azzal bízta meg a polgármestert, Fodor Imrét, hogy ne támogassa a regionális szolgáltató, a közüzemek által beterjesztett drágítást, az Aquacor közgyűlése egyszerű többséggel mégis jóváhagyta az áremelést. Az ilyen helyzetek elkerülése végett javasolják, hogy a Sepsi Metropolisz Övezet Közösségek Közötti Társulás esetében csak konszenzusos döntéseket lehessen hozni (ne legyen elegendő a többségi akarat), azaz minden tagnak vétójoga legyen. A metropoliszövezetet illető társulás esetében-amelynek elsődleges célja a közszállítás megoldása lenne a társult községekben - elkerülhető lenne, hogy a csatlakozott községek lakói kénytelenek legyenek nekik kedvezőtlen döntéseket elfogadni (jegy- vagy bérletáremelés például a közszállítás esetében). Benkő Árpád szerint a testületi ülésen a polgármester elutasította a javaslatot, noha előtte a közmeghallgatáson nem zárkózott el, hogy egy ilyen módosítás történjen az alapszabályzatban. Benkő Árpád hozzátette, azt is kifogásolják, hogy például a közszállítás kapcsán nem világosak a határidők. Legkevesebb két évről van szó, ami szerintük nem felel meg, ezért azt mondták, hogy amennyiben Illyefalva meg tudja oldani a közszállítással kapcsolatos problémákat hamarabb (akár többletköltségek árán is), akkor nincs amiért belépjenek ebbe a társulásba, több kiadást is magukra vállalva, miközben a haszon még igencsak bizonytalan. Végezetül megjegyezte, érthetetlen számára, ha Sepsiszentgyörgynek ebből nincs nyernivalója, akkor miért erőltetik. Mert annyira jót akarnak Illyefalvának? Ez kevésbé hihető, mivel az autópályát is „elhúzták a nyakunk felett” - tette hozzá. Noha nem tudhatja, milyen döntés születik a következő testületi ülésen, de azt biztosan állíthatja, hogy minél jobban erőltetik ezt a kérdést, annál inkább kilóg a lóláb. Ha a társuló önkormányzatoknak nincs semmi hátsó szándékuk egymással szemben, akkor nem látja semmi akadályát annak, hogy az alapszabályba bekerüljön a konszenzusos döntésre vonatkozó kitét, amit már ők is tudnak támogatni - vélekedett. Nem volt bölcs döntés Fodor Imre polgármester megkeresésünkre úgy fogalmazott, nem tartja bölcs döntésnek, hogy a testület nem támogatta a község társulásban való részvételét. Éppen ezért újból napirendre tűzi a kérdést. Az elöljáró nem látja, hogy az egyesülethez való csatlakozás miért érintené negatívan a községet. Sőt, lehetőséget biztosít arra, hogy egyről a kettőre lehessen jutni, kezdve a közszállítással, folytatva a mobilitási tervvel vagy éppen a turisztikai fejlesztési stratégiával. Ami a konszenzusos döntésre vonatkozó javaslatot illeti, a polgármester elmondta: azt látjuk, hogy manapság az emberek a döntéseket sokszor indulatból hozzák, mert éppen konfliktusban állnak valakivel, és egyszerűen nem akarják, hogy az illető valamit megvalósítson, elindítson. Léteznie kell egy normális együttműködésnek, párbeszédnek a szóban forgó települések között, és ne arra alapuljon a viszony, hogy minél könnyebben keresztbe tegyenek egymásnak. Létezik egy kohézió a sepsiszéki polgármesterek között, és el kell mondani, hogy Fodor István bodoki polgármester mint széki elnök tudja kezelni a jelenlegi együttműködést is és összefogja az önkormányzati vezetőket. Az ellenzők által a vízáremelés kapcsán felhozott példa kapcsán Fodor Imre úgy látja, hogy valóban van abban valami, hogy az egyszerű többséggel könnyebben „le lehet nyomni a községek torkán” olyasmit, ami nem felel meg a helyi közösségnek, de a maga részéről a két kérdést nem kötné össze. Az ivóvíz esetében Illyefalvának nem igazán van alternatívája, mivel nem rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával, ellenkező esetben lehetne azt mondani, hogy meggondolják, hogy tagjai legyenek-e vagy sem az Aquacomnak. A helyzet viszont az, hogy manapság mindenhol regionális szolgáltatókról beszélünk. Nyilván senkinek sem tetszik az áremelés, de ez egy adott helyzet, alkalmazkodni kell hozzá. A társulásban való bentmaradástól vagy kilépéstől ugyanakkor sok függ, egyebek mellett a szolgáltatás további fejlesztése. Ki lehet lépni, de utána mi történik, hogyan oldjuk meg a problémákat? - tette fel a kérdést a polgármester. Ittas sofőrt fogtak Kanyarogva haladt kedden nem sokkal dél előtt Brassó irányából Kézdivásárhely felé egy gépkocsi az országúton, ezért a maksai rendőrök megállították ellenőrzésre. A járművet vezető 52 éves sofőrt alkoholszondába fújatták, a műszer 1,09 mg/l szesztartalmat igazolt leheletében. A férfit ezt követően vérvételre kísérték, a mintavételt azonban megtagadta. Eljárás indult ellene. (dvk) KÖZELET Virágözön a főtéren Ismét virágba borul Sepsiszentgyörgy főtere, péntektől vasárnapig virágvásárt szervez a Tega Rt. Munkatársuk, Bedő Tünde lapunknak elmondta, több termelőt is meghívtak a rendezvényre, ám más településeken is tartanak hasonló vásárokat, így volt, aki visszamondta a megyeszékhelyi lehetőséget. Ennek ellenére lesz miből választani, két Szeben megyei forgalmúhétvégén zajlik a hagyományos havi termékvásár is zó virághagymákat kínál és kapható lesz többféle cserepes virág is, emellett számos dísznövény, cserjék, bokrok és csemeték közül is választhatunk kedvünkre valót. Maksai, kézdiszentléleki, sepsiszentgyörgyi, gelencei, illyefalvi, kökösi, aldobolyi, nyujtódi és gidófalvi termelők, virágkertészek várják majd az érdeklődőket péntektől vasárnapig 8 és 18 óra között. Nem csupán a virágok miatt lesz érdemes kisétálni a főtérre, a korzón szombaton és vasárnap zajlik a hagyományos havi termékvásár is. (dvk) Főszerkesztő: Farcádi Botond • Főszerkesztő-helyettes: Farkas Réka • Főmunkatárs: Kisgyörgy Zoltán • Szerkesztőbizottság: Mózes László (riport), Szekeres Attila (történelmünk) • Albert Levente (fotó), Csinta Samu (interjú), Demeter J. Ildikó (olvasószolgálat), Demeter Virág Katalin (közélet), Fekete Réka (egészségügy, tanügy), Czegő Csongor (olvasószerkesztő), Gazda Zoltán (olvasószerkesztő), Incze Ibolya (olvasószerkesztő, család), Józsa Zsuzsanna (tájékoztatás), Kuti János (glossza), Miska Brigitta (sport), Nagy B. Sándor (színház), Nagy D. István (közélet), Tibodi Ferenc (sport), Váry O. Péter (kultúra) • Tudósítók: Bokor Gábor (Orbaiszék, telefon: 0758 881 608), Hecser László (Erdővidék, telefon: 0758 881 611) • Tördelőszerkesztő: Csala Klára, Málnási Emese, Szabó Kriszta • Korrektor: Botka Ágnes, T. Dietrich Kriszta • Kiadja a Háromszék Kiadó Kft. • Ügyvezető: Ferencz Csaba • gt • Sándor Teréz (titkárság) ■ Levélcímünk: 520003 Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám • Szerkesztőség: telefon: fax: 0267 351 504, 0740 310 468, 0723 185 123 • e-mail: szerkesztőség: hpress@3szek.ro, internet: http://www.3szek.ro • Reklám: Bernád Ella és Dancs Sarolta, e-mail: reklam@3szek.ro, telefon: 0267 351 734 • Forgalmazza: H-Press Kft., ügyvezető: Torma Csaba, e-mail: distric@3szek.ro, reklamáció: 0754 042 512; Román Posta • Nyomda: T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy • Szerviz: H.EL.P. Kft. • ISSN 1221-0161