Háromszék, 2022. július (34. évfolyam, 9525-9545. szám)

2022-07-21 / 9539. szám

TORTÉNELMUNK 2022. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK Háromszék 9 ahol a sáncok a ledőlt romok által részben betemetve lé­vén, az azokon való áthato­lás aránylag könnyebben volt végrehajtható. Hunyadi és Kapisztrán azonban nem nézték összetett kézzel a ké­szülő általános rohamot, ha­nem csapataikkal a bástyák előtt fekvő síkra nyomultak előre, hogy ott vívják meg az élet-halál harcot. Nemsoká­ra ezután meg is kezdődött a véres tusa, amelynek kime­netele sokáig kétséges volt; hol az egyik, hol a másik fél kerekedett fölül; a törökök már kétszer behatoltak a vá­rosba, de ugyanannyiszor újból kiűzettek onnan. (...) Az utolsó rohamnál állítólag maga a szultán állott már in­gadozó csapatai élére. Ezek után bent a városban meg­újul a rettenetes, véres harc, amely csakhamar a keresz­tényeknek a város külső bás­tyáiba és a Felsővárba való szorításával éri el tetőpont­ját. Szilágyi és az őrség többi tisztjeinek legnagyobb része már veszve látja a helyzetet, miért is becsesebb holmija­iknak hajókra rakása iránt is intézkedtek, de Hunyadi és Kapisztrán még most is törhetlenül állottak a várba vezető híd melletti tornyon s onnan buzdították és lel­kesítették alárendeltjeiket. Különösen Kapisztrán éles­hangú „Jézus” kiáltásai még a harci zajt is messze túlhar­sogták. Leghevesebb volt a harc a városból a várba vivő híd körül, ahol néhány török az árkon áthatolva, már a fa­lakra kezdett kapaszkodni. Sőt ezek egyike már a bás­tyára is feljutott, amelyre ép­pen feltűzni készült a török lófarkos lobogót, midőn az egyik vitéz magyar, Dugo­­vics Titusz, hirtelen mellette terem, s miután máskép nem bír vele, gyorsan átkarolja s hősies önfeláldozással törö­köstül, lófarkos zászlóstul az oromról a mélységbe veti magát, hol mindketten hősi halált halnak. (Döbrentei Gábor) A legvéresebb küzdelem ezután is a híd körül folyt, mert ez volt a legkényelme­sebb, sőt talán az egyetlen út, amerre a törökök a már teljesen hatalmukba ejtett városból a Felsővárba jut­hattak. Lassan ennek sán­cai is a janicsárok kezébe kerülnek, akik most már hajnal felé a falak romjain ellenállhatatlanul kezde­nek azokon fölfelé kapasz­kodni. Most aztán Hunya­di és Kapisztrán az utolsó eszközhöz folyamodnak. Parancsukra a rések betö­mésére előkészített rőzse­­tekercsek olajba, szurokba és kénbe mártva meggyúj­­tatnak és a várfalakról az ellenség legsűrűbb töme­gei közé dobatnak. (...) Ez a kiválóan sikerült hadicsel csakhamar a legnagyobb zavarba ejti a pogányokat, amelyet Hunyadi még azál­tal is növelt, hogy ebben a legkedvezőbb időpontban Szilágyi Mihály, Kanizsai László és Rozgonyi Sebes­tyén társaságában, követve Kapisztrán kereszteseinek jó nagy csoportja által, ha­dának legnagyobb részé­vel a kapun kitörve, hősies elszántsággal a megriadt ellenségre csap, melynek soraiban iszonyú pusztítást visz véghez. A megriadt tö­rökök ellenállása csakha­mar megszűnik, mindenki fut, amerre csak futhat, hogy a török tábor sáncai mögé jutva életét megment­se; ilyenformán kevés idő múlva élő török már nem is igen volt a Felsővár és a város falai között, miáltal ezek ismét teljes egészük­ben Hunyadiék kezébe kerültek. Ezzel a ténnyel tulajdonképpen Nándorfe­hérvár ostroma véget is ért. A július 22-i csata Amikor Hunyadi július 22- én reggel a törökök vad me­nekülése folytán újból az egész vár és város birtokába jutott, Kapisztránnal egyet­értve a csapatoknak meg­állást parancsolt. Ez azért történt, mivel Hunyadi a sokkalta erősebb ellenség­gel a nyílt mezőn való ös­­­szeütközést a kivívott győ­zelem ellenére sem tartotta tanácsosnak. (...) Természe­tesen mindjárt hozzáfogott a megrongált falak kijaví­tásához is, és nehogy az el­lenség ezen munkájukban megzavarja csapatait, szigo­rúan megtiltotta, hogy bárki is a várat és várost elhagy­va az ellenséget ingerel­ni merészelje, s azonkívül halálos büntetést helyezett kilátásba mindazoknak, akik a csapatokhoz tartozó egyéneket a Száván vagy a Dunán átszállítani me­részelnének. Az egész dél­előtt csendben, az elrendelt munkálatokkal telt el, a délutáni órákban azonban a keresztesek egy kisebb csapata, látva, hogy a törö­kök nem támadnak, a gond­jaira bízott egyik lőtt résen keresztül előbb egyenként, majd kisebb csoportokban kilopódzott s a rés előtt levő halmon állást foglalva, nyi­­lazni kezdett a szemben álló törökökre, majd pedig az ellene küldött szpáhikat is visszaűzte. Ez a részleges siker a szomszédos falrések őrzőit is feltüzelte, a harcba keveredett keresztesek szá­ma pillanatról pillanatra nagyobbodott, újra elkez­dődött a harc, főképp, hogy a táborban levő törökök ré­széről is mindig többen nyo­multak előre veszélyeztetett bajtársaik segítségére, az összecsapás pedig a tilalom ellenére mind nagyobb mér­téket öltött. Hunyadi szigo­rú parancsának megszegé­se miatt igen nagy haragra lobbant s talán az ő megha­gyásából kelt át Kapisztrán Tagliacozzoval és még egy másik szerzetes társával a Száván, hogy a szigorú pa­rancs ellenére harcba keve­redett kereszteseket eredeti állásukba visszarendelje. Ámde mire Kapisztrán a tett színhelyére ért, ott már mintegy 2000 főnyi ke­resztest talált, akik a harci vágytól elkapatva nem hall­gattak legfőbb vezérük intő szavára, hanem szilaj neki­­rohanással tovább folytat­ták a megkezdett támadást. Ily körülmények között Ka­pisztrán, alárendeltjei harci vágyában Isten ujját látva, maga is magasra emeli hos­­­szú keresztjét és Jézus ne­vét hangoztatva, az ő szent nevében hívja fel híveit a támadás folytatására. Ami­dőn a Száva túlsó partján levő keresztesek Kapisztrán felemelt keresztjét megpil­lantották, azok is gyorsan dereglyéikbe ugrottak s így csakhamar több ezerre menő tömeg állott Kapiszt­rán háta mögött, amelyet a Száván átözönlő népáradat folyton folyvást szaporított. A szinte átszellemült tömeg támadása a sáncaiban levő ázsiai török hadtestet ré­szint arcban, részint oldal­ban találta, s így az nemso­kára egyik állást a másik után elhagyva, folyton hát­rálni kényszerült. A dolgok ily állása mel­lett Hunyadi (...) gyorsan összeszedte a várban és vá­rosban levő összes hadakat, és azokat is nyomban csa­tarendbe állította a város előtt, a Kapisztrán csoport balszárnya és a Duna kö­zött. Miután közben Moha­med rendelkezésre álló ere­jének a legnagyobb részét mindig nagyobb elszántság­gal az ázsiai hadtest tábora felé közeledő keresztesek ellen vezette előre, akiket sikerült is visszanyomnia, a saját jobbszárnya előtt lévő sáncozatok csak igen gyenge török csapatok ál­tal maradtak megszállva. Ezeket érte Hunyadi utóbb bekövetkezett elszánt táma­dása, mely mindjárt az első roham alkalmával sikerrel járt. Ezt a sikert kiakná­zandó, a sáncok elfoglalása után a magyarok az abban talált ágyúkat is a törökök ellen fordítják. Ekkor tért vissza a balszárnya harcá­ban szintén tevékeny részt vett Mohamed egy erősebb lovashad élén a csatavonal közepére, és élénk szemre­hányásokkal illette Has­­­szánt, a janicsárok agáját, hogy az arcvonala előtt fek­vő sáncokat az ellenség ál­tal elfoglalni engedte. Ezt az öreg katona annyira szívére vette, hogy egy csomó em­bere élén ott a helyszínen nyomban harcba elegyed­ve, abban a szultán szeme­­láttára csakhamar halálát is lelte. Most aztán Mohamed maga állott a janicsárok élére, saját kezébe vevén a csata további vezetését, de a magyarok nyomása mindig erősebbé vált, akik egyik párhuzamot a másik után elfoglalva, végre az erődí­tett török táborba is betör­tek. Ennek birtoka miatt mindkét fél hosszú ideig a legelkeseredettebb harcot vívta, míg végre estefelé 6000 portyázásból vissza­térő spahi harcba dobása által sikerült a kereszténye­ket a táborból kiszorítani. Ez azonban csak ideig-órá­­ig javított a helyzeten; a török sereg zöme az ismét kiújuló harcban csakhamar felmondta a szolgálatot. Eb­ben az utolsó küzdelemben maga a szultán is megsebe­sült baloldalában egy kopja által, akit ennek következ­tében félholtan vittek vis­­­sza táborába. Most aztán a török­ se­reg végkép felbomlott és az éj folyamán a legren­detlenebb futásnak eredt, magával vivén még mindig eszméletlen állapotban levő szultánját, miután előbb a tábort a lángok martaléká­nak engedte át. Hunyadi, akinek fogal­ma sem volt a török sereg nagymérvű felbomlásáról, cseltől tartva és még mindig az ellenség támadásának megújítására számítva nem üldözte különben is kime­rült hadával a törököket, sőt még a csata színhelyén való éjjelezést is veszélyesnek tartván, csapatjait még az éj folyamán, miután a sánco­kat és árkokat hamarjában betömette és az ágyúk közül azokat, amelyeket magával nem vihetett, beszegeztette, éjjeli szállásra a várba ren­delte vissza. (...) A déli harangszó A csata lefolyásáról és ered­ményéről Hunyadi július 24-i levelében számolt be a királynak s egyidejűleg körülbelül ugyanazt írta Dénes esztergomi érsek is. E levelekben a fővezér ama nézetének ad kifejezést, hogy most lett volna ideje a törököket egész erővel meg­támadni, mert most 10 000 emberrel többet lehetett volna elérni, mint máskor 30 000-rel. A pápa Kapiszt­rán tudósításaiból értesült a nagy győzelemről. (...) A nagy nap emlékére Kallix­­tusz pápa az úr színeválto­zása ünnepét, melyet eddig csak a keleti egyház tartott meg, az egész keresztény­ség részére kötelezővé tette s annak megtartását éven­te augusztus 6-ára tűzte ki (aznap értesült a diadalról); azonkívül azt is meghagyta, hogy a keresztény hívek Bu­dán és egyebütt is, naponta délután egy órakor harang­szóval emlékeztessenek imádságra a Jézus szolgá­latában ez alkalommal el­esett katonák lelki üdvéért, ami Buda bevételéig tényleg meg is történt. Hunyadi halála Ámde a magyaroknak és az egész kereszténység­nek a dicső győzelem felett érzett nagy örömét már néhány nap múlva mély gyász váltotta fel. A nem­zet büszkesége és korának egyik legnagyobb hadvezé­re, Hunyadi János, aligha­nem maga is megkapván a táborban uralkodó pestist, miután fiait és barátait egyetértésre, hazaszere­tetre intette és a török el­leni küzdelem folytatását lelkükre kötötte. 1456 au­gusztus 11-én Zimonyban, Kapisztrán János karjai között kiadta nemes lelkét. Hűlt tetemét kívánságához híven Erdélybe vitték és a gyulafehérvári sírbolt­ban helyezték örök nyuga­lomra. Alig harmadfél hónap múlva, október 23-án hű barátja és segítőtársa, Ka­pisztrán János is követte őt a halálba, őt ferences rend­jének újlaki zárdájában te­mették el. A rovatot szerkeszti: SZEKERES ATTILA A nándorfehérvári csata. Kapisztrán János buzdítja a kereszteseket - ismeretlen 19. századi festő munkája

Next