Háromszék, 2022. október (34. évfolyam, 9590-9610. szám)
2022-10-03 / 9590. szám
2022. OKTÓBER 3., HÉTFŐ mm. mm m, m mm wm.,mm,wmimrammm tm , OSZTALYPENZKIVALTAS Használják célszerűen az önkormányzati juttatást Fenntartja azon törekvését Sepsiszentgyörgy önkormányzata, hogy visszaszorítsák az osztálypénz gyűjtés szokását, ezért idén is folytatják az e célból indított programot, a tavaly megszabott, diákonként nyújtott támogatást már át is utalták a tanintézeteknek. Antal Árpád polgármester felhívással fordult az óvodákhoz, iskolákhoz, hogy rendeltetésszerűen használják fel ezeket az összegeket, azaz a diákok számára hasznos eszközök, anyagok beszerzésére költsék az önkormányzat által kiutalt összegeket. nagy D. ISTVÁN : Továbbra is azon az állásponton van az önkormányzat, hogy osztálypénzt tilos elvenni a szülőktől. Ezt egyébként a törvény is tiltja, ennek ellenére országos szinten majdhogynem általános gyakorlat. A jelenség ellensúlyozása már régebbről szerepel a tervei között - mutatott rá a polgármester. Tavaly indították el azt a programot, melynek célja, hogy kiiktassa az osztálypénzt. Az önkormányzat ennek érdekében minden tanintézetnek minden diák után biztosított egy összeget, melyet az oktatáshoz szükséges tanszerek és egyebek beszerzésére fordítottak. Az óvodák esetében ez 150 lej volt gyerekenként, elemi osztályok esetében 100, ötödiktől tizenkettedik osztályig 50 lej diákonként. Az összegeket átutalták a tanintézeteknek, és az volt az elvárás, hogy azok eljussanak a tanítókhoz, osztályfőnökökhöz, hogy ők döntsék el, mire fordítják ezeket az összegeket. A pénzt idén is átutalták, a teljes tanévre összesen 812 ezer lett, 10 112 diákra számolva. A polgármester azzal a kéréssel fordult a pedagógusok, az óvodák, iskolák felé, hogy ezt az összeget arra használják fel, ami a diákoknak fontos, és ne az intézmény fenntartására. Ez az önkormányzat feladata, aminek eddig is eleget tettek, és ezután is így lesz. Újságírói kérdésre Antal Árpád elmondta, volt példa rá, hogy egy korábban született elvárást - miszerint a mosdókban biztosított legyen a szappan és a papír - az osztálypénzkiváltást szolgáló összegek egy részéből akarták teljesíteni. A polgármester felidézte, ezen elvárás kapcsán már akkor megfogalmazta, elfogadhatatlan, hogy a diákok vigyék otthonról ezeket, de az sincs rendben, hogy az osztálypénz kiváltását célzó összeg egy részét erre a célra használják. Határeset ugyan, de nem tudják elfogadni, ugyanis amennyiben nem lenne ez a támogatás, az említett tisztálkodószereket be kellene szerezni, és erre a célra is kaphatnak forrásokat az önkormányzattól a tanintézetek. Szintén újságírói kérdésre a polgármester elmondta, voltak olyan visszajelzések, hogy egyes tanintézetek kevesellték a diákok utáni juttatást, máshol pedig nem használták fel a teljes összeget, az önkormányzat viszont nem kivételezhetett, a legkorrektebb a diákok száma utáni odaítélés volt. Amint általában, itt sem szóltak bele abba, hogy a tanintézetek házon belül miként oldották meg az igények begyűjtését vagy az összeg felhasználását (iskolaszinten vásároltak, vagy minden tanító, pedagógus egyénileg), csak annyit vártak, várnak el, hogy célszerűen használják a pénzt. Antal Árpád ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az említett 812 ezer lej nem kis összeg, és a tanintézetek a program megindítását megelőzően ilyen vagy olyan formában, de kivették a szülők zsebéből. Az országos szinten egyedi kezdeményezésük nyomán viszont most a pénz a szülőknél marad, viszont a diákok és pedagógusaik sem maradnak hoppon. Gyönyörű a repülés ! » BARTOS LÓRÁNT » A nagyszabású hőlégballon-fesztivál megszervezéséhez a kézdivásárhelyi önkormányzat és Kovászna Megye Tanácsa is társult, de több civil szervezet, így többek között a Zöld Nap Egyesület, a hegyimentő-szolgálat és a Férfiak Klubja is hozzájárult a rendezvény sikeréhez. A ballonok ténylegesen csak két napon repültek: pénteken és szombaton, csütörtökön a kedvezőtlen időjárás miatt csak egy kikötött szerkezetre lehetett rácsodálkozni, a vasárnapra beütemezett két csoportos repülést - a reggelit és a kora estit - pedig egyaránt le kellett mondani a nagyon szeles idő miatt. Repülni egyébként nem csak a tarka színekben pompázó kosaras gömbökkel lehetett, hanem siklóernyős gépekkel is. Maga az élmény nem volt olcsó: felnőtteknek fejenként 850 lejtel kezdődött a díjszabás. Ezért az összegért 30-60 perces repülési idő járt 500- 1000 méteres magasságban. Aki repült, az elégedetten nyilatkozott a pazar látványról. A rendezvény során esténként több lemezlovas szórakoztatta a közönséget, pénteken a magyarországi rapper, Curtis adott telt házas koncertet, szombaton pedig Manó és Gregoré volt a színpad, de ezenkívül néptáncegyüttesek léptek fel, be lehetett tekinteni a hegyimentő-szolgálat embereinek a munkájába, bemutatkozott a Férfiak Klubjának kézdivásárhelyi csapata, a Zöld Nap Egyesület önkéntesei pedig családi nappal rukkoltak elő. KÖZELET KÉZDI VÁSÁRHELY Hármasfogat: rajz, metszet, festmény Rendhagyó tárlatmegnyitóra került sor tegnap délben Kézdivásárhelyen az Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében, ahol Hármasfogat: rajz, metszet, festmény címmel nyílt meg Metró András, Vetró Bodoni Zsuzsa (1951- 2020) és Borbély Sándor (1948-2017) közös kiállítása. £ IOCHOM ISTVÁN » A kÖZÖS rendkívüli tárlaton a kolozsvári, akkor még Ioan Andreescu Képzőművészeti Főiskola 1973-74-ben végzett három különböző műfajban alkotó művész, néhai Borbély Sándor reklámgrafikus, néhai Vetró Bodoni Zsuzsa grafikus és Vetró András szobrász munkáiból láthatnak válogatást. Dr. Dimény Attila intézményvezető elmondása szerint a kiállítás anyagát magángyűjteményekből, a leszármazottak és a családtagok beleegyezésével és segítségével bocsátották a szervezők rendelkezésére. A tárlat ötletgazdája és kurátora Vetró András szobrász volt, aki Borbély Sándor 2017-ben bekövetkezett halála után művésztársának szándékozott emlékkiállítást szervezni Kézdivásárhelyen, annál is inkább, hogy Borbély Sándorról a nagyközönség keveset tud, de annál többet tudnak azok a barátok, akik őriznek tőle munkákat. Dr. Dimény Attila azt is elmondta, hogy az egykor Bukarestben élő reklámgrafikusnak 1983- ban a céhtörténeti múzeumban volt egyéni kiállítása, s ennek köszönhetően a múzeum is őriz tőle két munkát. Borbély Sándor grafikus 1948-ban Somkeréken született, 2017-ben hunyt el Bukarestben. 1973-ban, a főiskola elvégzése után a román fővárosban telepedett le, ahol reklámgrafikusként és grafikai szerkesztőként dolgozott különböző szaklapoknál, folyóiratoknál, diákkiadványoknál és kiadóknál illusztrált és szerkesztett. Ezek mellett saját műtermében készített nagy méretű akvarellfestményeket, kollográfiákat, aquatinta-, mezzotinta- és fémmetszetsorozatokat, melyekkel több hazai kiállításon és külföldi pályázaton, biennálén vett részt. Borbély Sándor hagyatékát két fia, Albert és Róbert őrzi. A Kolozsváron született Vetró Bodoni Zsuzsa grafikus 1974-ben Kézdivásárhelyen telepedett le férjével. Itt élt, alkotott, tanított a Nagy Mózes Elméleti Líceum rajztagozatán. Pasztellmunkáival, grafikáival csoportos tárlatokon szerepelt, itthon és külföldön egyaránt. A mostani kiállításon kis méretű tusrajzai és grafikai eljárásokkal készült alkotásai láthatóak. Vetró András szobrász Temesváron született 1948- ban. 1974-től a néhai Kosztándi művész házaspár által létrehozott székelyföldi rajziskolában nyugdíjba vonulásáig szobrászatot, mintázást és művészettörténetet tanított. Ezen a tárlaton ceruzarajzokkal, tervekkel és gipsz domborművekkel van jelen. Az egyedülálló tárlatot dr. Deák Ferenc műkritikus méltatta, közreműködött Józsa Irén ny. tanárnő, aki egy-egy Charles Baudelaire- és Hervay Gizella-verset adott elő. A tárlat november 20-áig látogatható. Dimény Attila, Vetró András, Deák Ferenc és Józsa Irén a szerző felvétele Főszerkesztő: Farcádi Botond • Főszerkesztő-helyettes: Farkas Réka • Főmunkatárs: Kisgyörgy Zoltán • Szerkesztőbizottság: Mózes László (riport), Szekeres Attila (történelmünk) • Albert Levente (fotó), Csinta Samu (interjú), Demeter J. Ildikó (olvasószolgálat), Demeter Virág Katalin (közélet), Fekete Réka (egészségügy, tanügy), Czegő Csongor (olvasószerkesztő), Gazda Zoltán (olvasószerkesztő), Incze Ibolya (olvasószerkesztő, család), Józsa Zsuzsanna (tájékoztatás), Kuti János (glossza), Miska Brigitta (sport), Nagy B. Sándor (színház), Nagy D. István (közélet), Tibodi Ferenc (sport), Váry O. Péter (kultúra) • Tudósítók: Bokor Gábor (Orbaiszék, telefon: 0758 881 608), Hecser László (Erdővidék, telefon: 0758 881 611) • Tördelőszerkesztő: Csala Klára, Málnási Emese, Szabó Kriszta • Korrektor: Botka Ágnes, T. Dietrich Kriszta • Kiadja a Fláromszék Kiadó Kft. • Ügyvezető: Ferencz Csaba • Sándor Teréz (titkárság) • Levélcímünk: 520003 Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám • Szerkesztőség: telefon: fax: 0267 351 504, 0740 310 468, 0723 185 123 • e-mail: szerkesztőség: hpress@3szek.ro, internet: http://www.3szek.ro • Reklám: Bernád Ella és Dancs Sarolta, e-mail: reklam@3szek.ro, telefon: 0267 351 734 • Forgalmazza: H-Press Kft., ügyvezető: Torma Csaba, e-mail: distric@3szek.ro, reklamáció: 0754 042 512; Román Posta • Nyomda: T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy • Szerviz: H.EL.P. Kft. • ISSN 1221-0161