Hasznos Mulatságok, 1839. 2. félév (1-51. szám)

1839-10-16 / 31. szám

, 133 ) tráltatni is ! ( ji érzém, hogy e’ gondolatok önzú­k, kár­­hozatosak válnának a’ világ előtt; óh de gondol e a’ kebel a’ világ’ ítéletével, érzelmei’zajlásában?!— Majd ismét a’ kormos éjjel juta eszembe, melly hos­szú vala, mint mikor Jupiter Alkmenével mulatott.... O , de hogy is juthata illy gondolat eszembe ; való­ban képes volnék nevetni nyugtalanságomon vagy őrültségemben. Oly fellázadt helyzetben sohasem valók. Végre felvirrada, s én kocsisomat hátrahagy­va , friss lovakkal valék megteendő a’ hátra levő utat. De frisseségök rám nézve csigamászás vala, ’s az órák, mindannyi dacemberi álmatlan éjjelek. Közel falunkhoz az eddigelé hallgató pór is megszólala. .A’ téns urfi is—úgymond — épen jókor érkezik a temetésre.* Elszörnyedtem e’ szavakra. Gépileg kérdém a’ halott’ nevét. ,llát nem tudja még a’ téns urfi, hogy Szalon­­tayné asszonyom meghalt ?’ „Anyám?!“—ordítani magamon kívül, mert e’ gondolattal nem tudok megbarátkozni, bár mennyit társalkodom is vele .Dehogy , — válaszoló a’ pór—hisz tens uifit is­merem , még a’ múlt rastauran­áról, s asszony anyjá­nál is gyakran megfordultam.* „Hat anyám* mibenlétéről mit tud kend ? csak szóljon , tartózkodás nélkül.“ ,Már ott engedelmet kérek a’tens urfitól, arról semmit sem tudok; hanem azt tudom, hogy Szalon­­tayné asszonyom meghalt; de nem a tens urti’ anyja.* Hallgattam, mit is tehettem volna egyebet. A’ pár akaratlan egy húrt pendíte meg keblemben, melly minden idegeimet megrázkodta rá. Meg tovább is foly­tató megkezdett beszédét, de én nem válaszolok. Égve fáztam, reszkettem. Mintegy tíz óra lehetett hazaérkeztemkor. A’ kapunál Miska kocsisom fogada nagy örömmel, kur­­jongva emelvén le süveget. ,El-e még?’ — kérdém, ülve maradva. „Nem leiz az téns úr.‘* ,Meghalt ?!‘ „Megdöglött leiz az, szegény pára.“ ,Oktondi, anyámat kérdem.* „Isz az frissen van, csak szálljon­ le a’ téns úr; azt gondolám , hogy a’ Tatárt kérdi mellyet betegen hagyott hátra.“ Anyámat ágyon kívül lelem, de örvendeni nem tudok. Érzem, hogy karjai közé szorított, de visz­­szaszorítni őt nem vala elég erőm. Emlékezem, hogy kérdé okát véletlen­ül egyedüli jöttemnek, miután Vé­gigérém neki nőmet magammal hozandó; de vá­laszomat nem tudom, tán nem agyamban kelt.—A­­nyám sápadtságomat tekintve, megmagyarázó magá­nak beszédem, mellyel különben nem érthető. Én pedig még hirtelen felgyógyulása okát sem kérdhete­m, s ebből származó örömem sem nyilvánítom s annyira gyönge valók, hogy érezni sem tudok. Egyszerre Miska betoppan a­ ,Képzelje csak téni asszony —úgy mond—Jókai Gyuri, kit Szalontayék Pestre küldöttek, hogy Károly urfit haza hozza, ü­­resen érkezett vissza, ’s épen most járt be! „Azon pár engem hozott *—mondám én, „bizonyosan eltévesztette a’ dolgot — mondó anyám — ’s Károly helyett téged szólitok­­ meg.“ „Tehát kedves anyám beteg sem volt ?“—* A­­nyám nemmel válaszolt, ’s én előttem az egész vi­lágos jön. Egészséges állapotomban, a’ miilyen sze­les s ingerlékeny valék , e’ tévesztésért kész lettem volna a’ pórt agyonlőni. Az ügyvédi vizsgálatra készülés, három napi­­deczember’ nedves lég­körben tett utazásom forró lázba vetének, ’s én valóban csupán anyám’ hű ápo­lásának köszönhetem felépülésem. De nyaralám nem­csak testemet , hanem lelkemet is próba alá veté. Betegségemmel látszik végződni ifjú korom, ’s vég­­ző­dtével a férfi korba való lépésem. Testem még gyönge vala, ’s és csupán lelkemet foglalatoskodta­­tám. De ezen magamba szállás, m­elly előttem eddig­­elő ismeretlen vala , felkutatni segelé hibáimat, mel­­lyek , épen azért hogy nem valónak feltűnők , gyö­keret verhetnek keblemben. — ’S midőn anyám, gon­dolatimat kedvencz tárgyamra vezérelni kívánván, menyasszonyom fe­­l kérdezözködék , miként tudni kiváná ’s ismerni szerelmem tárgyát, valljon bírna-e azon erényekkel, melyeknek példánya ő maga vala­­mennyire szegyelém­ , hogy csak egy vonást nem tün­tethetek ki, m­elly szerelemreméltóságát igazolná. De én erre eddigelé nem is gondolok. A’ leányban csupán érzékiség’ csiklandoztatásomat szeretem , mert ő szép vala. Most azonban távol tőle, vizsgálni kez­dem őt, ’s szerelemreméltói vonások helyett benne hibákat lelek ; szemeim előtt csupán csak az érzéki­ség’ kielégítésére teremtetett nő vala, kiben kényel­­müség, ármánykodás, hiúság, tetszvágy foglalónak helyet, hogy az ifjú’ hevülő képzetét igezeljék ’s erősen lelánczolhassék, őt még a’ meggondolástól is feltartóztatván. — ’S én egy illy nőt szerethetek, olly ellenkezőt anyám tiszta lelkületével , mellyet csak most ismerhetek­ meg,—egy illy nőt akerek örökre magamhoz lánczolni, mintha a’ kínokat kívánnám társaimul— S ha vizsgálom neveltetésemet, kitű­nék rugója lelkemnek. Atyámat korán , eszméletlen ko­romban vesztém el. Egy szerető anya nevele föl, kinek életem élete volt. Nem csoda, hogy lelkem nem érezé még gyermek koromban is a’ fájdalmat, mert anyám jó birtoka lévén, csak egy kivánatomat sem hagyta kielégítetlenül. Bánásmódja példa vala előtt­­tem, ’s kivánataim azért sohasem valónak tulcsapon.

Next