A Hazáért, 1963 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1963-04-16 / 16. szám
Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapodott, hogy „forró ________ drótot”, közvetlen telefon- vagy géptávíró kapcsolatot létesítenek a washingtoni Fehér Ház és amoszkvai Kreml között. A „forró vonal” célja: segítséget, technikai segédeszközt nyújtani ahhoz, hogy adott esetben meg lehessen akadályozni nukleáris rakétaháború kirobbanását egy véletlen, egy műszaki hiba, egy ember idegzavara következtében. Az erről szóló megegyezést április 5-én jelentették be Genfben, a leszerelési értekezleten. öt nappal később borzalmas dráma játszódott le valahol, az Atlanti-óceán irdatlan mélységeiben. Valószínűleg soha nem fogja megtudni a világ, hogy érte utol a pusztulás az amerikai flotta leggyorsabb atomtengeralattjáróját, a Thresher-t. A Thresher mélymerülési gyakorlatokat végzett, amikor hirtelen megszakadt a rádiókapcsolat közte és kísérőhajója között. A tenger felszínén olajfoltok jelentek meg, s később tárgyalt a Thresher felszereléséből, köztük olyan kesztyűk, amelyeket a tengeralattjáró atomreak-rakétákat. „Borzalmas véletlen történhetett” — fűzi szavaihoz Dennison tengernagy. És ez az a pont, a véletlen, a megakadályozásra váró véletlenek lehetősége és a megtörtént, katasztrofális véletlen az, ahol találkozik a „forró drót” és a Thresher szerencsétlensége. Az amerikai propaganda úi azt kezdték volna harsogni, hogy hajójuk „szovjet támadás” áldozata lett? Ilyen esetben sokkal moszszabb hatna annak a bizonyos vízoszlopnak a nyomása ... így a véletlen „csak” annyit bizonyított be ismét, hogy nincsenek „abszolút üzembiztos gépek”. De ugyanakkor a Thre Washington ' Russia for \ New York Herald Tribune címoldaláról: ...A véletlen atomháború elhárítására Oroszország kész a közvetlen vonalra Washingtonnal .. NEW ^YORK European Edition, April S.—Tht otfprwt Kxtav to DllUKTtjUídtfTbe Soviet (faion hi' agKM lo u dite« I propoi^d ihr iiíí oÍ an oprii Irkphonn line which w -----i pouts, «mt commiuiieittáMk Holt blvrhi Mewt>w ind Wnslinicton make posdtok )«iKÍ«ai*té Ulkii tnetwcí-n Prt.ui • « nonu»Bit> ritfict irkar-'.K,|.r Ic^lvcr. Th» United öl-ki iv»d I Ketmeűv. 'lett •írp:< Pretáler NiklM. S. Khrjphc í4 véletlenek megakadály('zásába torának kezelői használtak. „A Thiesher a ránehezedő vízoszlop hatalmas nyomása alatt minden bizonnyal összeroppant” — jelentette ki Dennison tengernagy, az amerikai flotta hadműveleti főnöke. Az amerikai szakértők nyomban cáfolni kezdték azokat a feltevéseket, amelyek szerint a tengeralattjáró nukleáris hajtóművében robbanás következhetett be, közölték: a Thresher nem vitt magával Polaris„megváltókként”, új „csodafegyverekként” dicsőíti a Polarisrakétáktval felszerelt atomtengeralattjárókat. „Abszolút üzembiztos gépek, a világ legtökéletesebb járművei. Minden hibát és baleseti lehetőséget kiküszöbölitek a páratlan ellenőrző és biztonsági rendszerek, az elektronikus agyak segítségével” — írta néhány héttel ezelőtt a Life című amerikai folyóirat, dicsőítvén a gondolatát: atomtengeralattjárókra kell fölépíteni a NATO közös atomhaderejét, az úgynevezett multinacionális vagy az úgynevezett multilaterális atomhaderőt. Az Egyesült Államok kezdő lépésként három ilyen tengeralattjárót bocsátana a NATO lobogója alá, s az atomtengeralattjárók részben az Atlanti-óceánon, részben a Földközi- tengeren, részben pedig az Északi-sarkvidék jégmezői alatt kalandoznának. Mi történt volna, ha a Thresher nem mélymeryülési kísérletei során, hazai vizeken, kísérőhajó társaságában,hanem mondjuk az Északi-sarkvidék jege alatt bujkálva jár szerencsétlenül? Mi történt volna, ha ebben az esetben a Pentagon farkasai sher katasztrófája felhívta a figyelmet más valamire is. Arra, hogy milyen csillagászati összegekbe kerülnek a nukleáriskorszak fegyverei. A Thresher megközelítően 60 millió dollárba került. Amerika katonai kiadásai immár felülmúlják az 50 milliárd dollárt. Közben pedig ott, Amerikában is kezdik felismerni, hogy a fegyverkezési hajsza sehová sem vezet — a zsákutca már bekövetkezett. Fred Cook, neves amerikai publicista, a Nation című folyóirat számos megrázó erejű dokumentum-tanulmányának szerzője most megállapítja: „Az új fegyverekre költött milliárdok nem fejlesztik az ország belső gazdasági életét, hanem hosszú távra tekintve meggyengítik. Milliók és milliók dolgoznak a katonai megrendelések teljesítésén, de munkájuk végtermékei értéktelen áruk. Az előállításukra fordított milliárdok holt tőkét jelentenek, nem teremtettek hasznos javakat, nem nyitottak meg új utakat az emberi fáradozás előtt, nem ösztönözték és nem frissítették fel a gazdaságot...” A fegyverkezési hajsza tehát értéktelen, haszontalan dolog — és folytatása napról napra fokozza az emberiséget fenyegető veszélyt, a tragikus véletlenek lehetőségét. „Borzalmas véletlen történhetett” — mondotta a Thresher katasztrófájáról Dennison admirális. Az emberiségnek meg kell akadályoznia, hogy még szörnyűbb véletlen történhessék. Kétségtelen, hogy lépést jelent ennek érdekében a „forró drót” megvalósítása, de ugyanígy kétségtelen: a Thresher mélymerülési kísérlete nem a békés tudományos kutatás szolgálatában, hanem az „új” atomstratégia szolgálatában állott. A fegyverkezési hajsza szolgálatában, a háborús készülődés szolgálatában. Akik a Thresher-t útnak indították, „csodafegyverek” illúzióit, a világuralom ábrándjait kergetik. Az emberiséget fenyegető veszélyt csak akkor lehet elhárítani, ha a szocializmus fölénye, a népek ereje rákényszeríti az imperialistákat az egyetlen lehetséges út , az általános és teljes leszerelés eszméjének elfogadására. Egy véletlen, amelyet nem sikerült elhárítani: A Thresher nem válaszol . . . Először azEATO, az agresszív délkelet-ázsiai paktum miniszteri értekezlete ülésezett Párizsban, aztán NATO „nagyhetet” rendeztek, ugyancsak Párizsban. A diplomaták, miniszterek, gazdasági és katonai szakértők zárt ajtók mögött ülték körül a szögletes tárgyalóasztalt. Az először megtartott SEATO-konferencia elsősorban Laosszal „foglalkozott”, a NATO-miniszterek pedig a közös államhaderő körül folyó, már régebben tartó vitát folytatták. Az amerikai küldöttséget Dean Rusk külügyminiszter vezette. És a hírügynökségi jelentések egybehangzóan kiemelték, hogy ez alkalommal Párizsban milyen nagy figyelemmel kísérték a két értekezlethez közel álló körükiben Rushnak és munkatársainak minden állásfoglalását, „sőt, hangulatát és mozdulatait is” —, miként azt a Le Monde című francia lap írta. Ez az érdeklődés szinte egyáltalán nem függött össze a tanácskozásokon szőnyegen forgó kérdésekkel. Az érdeklődés mögött egészen más tényező húzódott meg. A diplomaták, szakértők, újságírók az amerikai küldöttség „mozdulataiból” is igyekeztek kombinációkat készíteni, következtetéseket levonni ama „földrengés méretű” átszervezést illetően, amelyet éppen most hajt végre az amerikai diplomácia és külpolitikai irányítás gépezetében Kennedy elnök. A washingtoni külügyminiszt