Határőr, 1986 (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-21 / 8. szám
A harmincnyolcszoros határsértő Rejtekhely зolkswanenseen 1985. december 6-án reggel a szombathelyi városi bíróságon a megszokott nyüzsgés fogadta az érkezőt. Az érdekeltek gyülekeztek a folyosókon, peres ügyek szereplői, tanúk, ügyvédek, de akadt néhány kíváncsiskodó is. Mindig vannak ilyenek a bíróságokon, ráérő emberek, akik átböngészik a tárgyalótermek ajtajaira kifüggesztett tájékoztatót, s választanak a tárgyalások közül egy olyant, ahol sok érdekes, pikáns részletre, csemegére számíthatnak. Haliti Refik jugoszláv állampolgár ügye — legalábbis a terem ajtajára kifüggesztett tájékoztató szerint — nem tartozott a sok izgalmat ígérő tárgyalások közé, s így érthető, hogy az érdekelteken kívül nagyon kevesen kísérték figyelemmel a Gombkötő Ottóné dr. tanácsvezető bíró által vezetett tárgyalást. Ez ügy mégsem volt annyira egyszerű, sima történet. Határőrök, rendőrök, vizsgálótisztek mintegy félesztendei munkával szedték öszsze a vád tárgyát képező bűntett bizonyítékait, a több kötetet kitevő peranyagot. Haliti Refik előzetes letartóztatásban várta ezt a napot. Most fegyőr kísérte a tárgyalóterembe, s engedelmesen tette azt, amit tolmács útján közöltek vele: válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. A tárgyalás viszonylag rövid ideig tartott. A vád- és védőbeszédek elhangzása után az utolsó szó jogán Haliti Refik is elmondta védekezését, majd a bíróság ítélethozatalra vonult vissza. És most idézzünk a hivatalos okmányból. „A Szombathelyi Városi Bíróság Szombathelyen 1985. évi december hó 6. napján megtartott nyilvános bűntetti tárgyalás alapján meghozta a következő ítéletet. Az 1985. június 19. napjától őrizetben, június 21. napjától előzetes letartóztatásban lévő Haliti Refik vádlott, aki 1940. január 15-én született Muhovacon, anyja Dzsevrije Cserimi, útlevélszáma ismeretlen, állandó lakása Jugoszlávia, Bujanovac, Kosovsko u. 11., jugoszláv állampolgár, bűnös, 38 rendbeli — 5 esetben kísérletként elkövetett — tiltott határátlépés bűntettében, 38 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében, 1 rendbeli okirattal visszaélés vétségében, 16 rendbeli jogellenes belföldi tartózkodás vétségében, 1 rendbeli devizagazdálkodás jelentős értékre elkövetett megsértésének bűntettében. Ezért a városi bíróság Haliti Refik vádlottat halmazati büntetésül főbüntetésként 1 évi és hat hónapi szabadságvesztésre, mellékbüntetésként a Magyar Népköztársaság területéről kiutasításra ítéli. A szabadságvesztést börtönben kell végrehajtani.” Az olvasó minden bizonnyal felfigyelt arra, miben is találta bűnösnek a bíróság ezt a jugoszláv férfit. Valami olyanban, ami napjainkban hazánkban nagyon ritkán fordul elő: 38 rendbeli tiltott határátlépésben. És nincs félreértés, elírás. Egyugyanazon személy követte el valamennyit. 33 alkalommal megtörtént, 5 esetben pedig megkísérelt tiltott határátlépést bizonyítottak a bíróság előtt fekvő okiratok! S ezeket a vádlott sem tagadta. Haliti Refik pedig olyan embernek mutatkozott be a magyar hatóságok előtt, aki nem bajnoka az igazmondásnak, s csak olyan tényekről volt hajlandó vallomást tenni, amit fekete-fehéren előtártak, többszörösen is bebizonyítottak. Sokakban felvetődött a kérdés: ki az az ember, aki erre képes, akinek érdeke fűződik ahhoz, hogy majdhogynem folyamatosan törvényellenesen közlekedjen a Magyar Népköztársaság államhatárán. A válasz nem egyszerű. Ahhoz, hogy feltárjuk Haliti Refik indítékait, megismerjük módszerét, részletesebb összefüggésben kell megvizsgálnunk a tényeket, amint arra a bírósági tárgyaláson sor kerülhetett. Olyan szálak kibogozását kell megkísérelnünk, amelyeket jól szervezett bűnözőbanda szándékosan kuszált össze. Érdemes azonban ezt megtennünk, hiszen másképpen aligha léphetünk fel eredményesen a haliti refikek ellen, akadályozhatjuk meg a hozzá hasonló bűnözők garázdálkodását, védhetjük eredményesen a Magyar Népköztársaság államhatárának sérthetetlenségét. Vegyük tehát kézbe a hatalmas aktaköteget és lapozzunk bele figyelmesen. Közben természetesen kalandoznunk kell az időben és a térben, találkozunk majd különös nevekkel, megoldhatatlannak tűnő rejtélyekkel. Mindez azonban elkerülhetetlen ahhoz, hogy megértsük, vagy legalábbis próbáljuk megérteni Haliti Refik 38 rendbeli tiltott határátlépésének és a hozzákapcsolódó egyéb bűncselekmények lényegét. 110 napi tétel 1984 tavaszán élénk volt a forgalom a hegyeshalomi határállomáson. Úgy tűnhetett, hogy a kemény tél miatt elhalasztott utazásokat sokan akarják pótolni. Természetesen ez a relatíve nagy forgalom még mindig messze volt attól a kocsiáradattól, amely a nyári hónapokban próbára szokta tenni a határőrök, a vámőrök fizikai, szellemi teljesítőképességét. Március 5-én is ütemesen haladt a kocsisor, s a kilépőoldalon néhány perc várakozás után a személygépkocsikban utazók túlestek az útlevél- és vámvizsgálaton, s folytathatták útjukat Ausztria irányába, öreg, viharvert Mercedes érkezett a sorompó elé. — Fogadok, hogy török vendégmunkás baktat vissza a melóba — mondta a határőr a mellette álldogáló vámosnak. — A törökök az NSZK-ban szeretnek dolgozni, ez a rendszám pedig bécsi. — Attól még lehet török. Abbamaradt a beszélgetés, mert a kocsi a fülkéhez ért. A vezető, aki egyedül ült a járműben, jugoszláv útlevelet nyújtott át a határőrnek. Az félrefordult, hogy az utas ne hallja. — Még jó, hogy nem fogadtam. Az útlevél rendben lévőnek tűnt. A tulajdonos, bizonyos Haliti Refik, rámosolygott a katonára, amikor az belelapozott a könyvecskébe s az egymás után sorakozó tej- és beléptetőbélyegzőket nézegette. — Szeretek járni Magyarország! Aztán a vámvizsgálat. De nem volt mit nézni. Egyetlen kis táska hevert a vezető melletti ülésen. Most a vámos fordult el, és szólt a határőrnek. — Ez se nem vendég, se nem munkás. Még egy fogkeféje sincs. — Azt mondta, szeret Magyar- országra járni. — Azt én is látom a temérdek bélyegzőből. Na mindegy, megnézeme én egy kicsit jobban ezt az öreg szekeret. Haliti Refik nem értette, miért kell kiszállnia a kocsiból, miért emeli meg a vámos az üléseket, miért kopogtatja meg az ajtók oldalkárpitjait. — Enyém kocsi nagyon üres. Nincsen semmi csomag ... A vámos dolgozott tovább, mintha nem hallotta volna a megjegyzéseket. És nem eredménytelenül. A hátsó ülésen a kárpit alá csúszva három kvarcórát talált. Megmutatta a jugoszlávnak. — Van ebből még több is? — Biztosan nincs. De ez nem enyém kocsi. Nem tudni, hogy került oda... — Megkérem, álljon félre a kocsival. Kénytelen vagyok alaposabb vámvizsgálatot tartani. Haliti Refik elsápadt. Aztán egészen közel ment a vámoshoz. — Nem tréfálni, pajtás! Nincsen nálam semmi. Nekem az idő pénz, mert nagyon sietni. Aztán, hogy a kijelentését alátámassza, a zsebébe nyúlt, onnan ezerschillingest vett elő, s a vámos kezébe nyomta. — Mondom, nekem az idő a pénz, pajtás, nem szedni szét autó! A vámos elvette a pénzt, aztán a határőrhöz fordult. — Mondtam ugye, hogy nem vendégmunkás, megkínált egy ezressel, merthogy ő nagyon siet. Haliti Refiket bekísérték az irodába, és felvették a jegyzőkönyvet. Az ok: hivatali vesztegetés. És természetesen megnézték a kocsiját is. Rejtekhely volt kiépítve az ajtók oldalkárpitja alatt és a kocsi benzintankjában. Ezek azonban most üresek voltak. A Mosonmagyaróvári Városi Bíróság 1984. március 7-én már meg is tartotta a tárgyalást és jogerős ítéletet hozott. Eszerint Haliti Refiket 1 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette miatt 110 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, valamint kiutasította a Magyar Népköztársaság területéről. Az egy napi tétel összegét 200 forintban határozta meg. Ennek alapján Haliti Refik 22 000 forintot volt kénytelen befizetni a bíróság gazdasági hivatalába. Feltűnik a fehér Citroen November 7-e nemzeti ünnep. Leállnak a gyárak, bezárnak a hivatalok, tanítási szünnap az iskolákban, a határállomásokon azonban éppen olyan a szolgálat, mint más napokon. Talán a forgalom volt kisebb a búcsús FEP-en, de ennek sokkal inkább lehetett oka a rossz időjárás, mintsem az ünnepi hangulat. A fehér Citroën úgy tizenegy óra tájban jelentkezett belépésre. A rendszáma : 334-867. A hozzáértőknek ez már elárulta, hogy a jármű bécsi illetőségű, tulajdonosa minden valószínűség szerint az osztrák fővárosból érkezik. Ketten ültek a járműben. Bahidszki Gábor határőr udvariasan fogadta az érkezőket. Sapkájához emelte a kezét, majd elkérte az útleveleket. A két férfi átadta az úti okmányokat. Ezek tanúsága szerint jugoszláv állampolgárok voltak. Aki a járművet vezette, az Ibraim Sadikoski, a kísérője pedig Mustafa Haliti. A fiatal katona nézte az útleveleket, a fényképeket és megfigyelte a gépkocsiban ülőket is. Gyanúja támadt. A fülkében Süle Csaba határőr teljesített szolgálatot. — Nézd meg te is alaposan Csaba — kérte a társát Bahidszki határőr —, szerintem itt valami nem stimmel. Süle Csaba hasonlóképpen vélekedett. Jelentették is az ügyeletes tisztnek, hogy a most érkezett két jugoszláv a bécsi rendszámú Citroenben érvénytelen úti okmánynyal akar Magyarországra jönni. A tiszt a rendelkezésére álló műszerek segítségével már pontos megállapítást tehetett. Eszerint Mustafa Haliti útlevele szabályszerű volt, csak éppen nem az jelentkezett vele belépésre, akit a fénykép ábrázolt. Ibraim Sadikoskinak a saját fényképe volt az okmányban, ezt viszont illetéktelen kezek helyezték el benne. Árulkodtak erről a sérült ringlik, valamint a filctollal kiigazított nedves bélyegző. A kocsi okmányai nem nyújthattak támpontot a határőröknek, mert a Citroen nem az utasok tulajdona volt, hanem egy bizonyos Hasani Refik bécsi lakosé. Az ügyeletes tiszt döntése egyértelmű és megfelelt az előírásoknak. Miután Magyarországra csak érvényes úti okmánnyal lehet bejutni, közölte a két férfival, hogy a beléptetőbélyegzőket érvénytelenítik, és azonnal vissza kell térniük Ausztriába. Előzőleg az ügyeletes utasítást adott, hogy mindkét úti okmányt fényképezzék le a megfelelő dokumentációk elkészítése céljából. Ne higgyük, hogy a hivatalos közlés után a két jugoszláv férfi távozni készült. Ellenkezőleg, tiltakoztak, azt bizonygatván, hogy az ő útlevelük tökéletes, s ha jobban megnézik azt a magyar határőrök, rájönnek, hogy tévedtek, s mindkettőjüket beengedik az országba. Később azonban belátták, hogy nem sok értelme van a magyarázkodásnak, beültek a kocsiba és visszamentek Ausztriába. Igen a fehér Citroennel, amelynek a forgalmi rendszáma ÁV 334-867. És ezt nem véletlenül ismételtük. Ezzel a kocsival a következőkben gyakran fogunk még találkozni. És még valami. Egy fontos adat, amely csak jóval később, a vizsgálat során derült ki. 1984. március 20-án a búcsús FEP-en feltartóztattak egy bizonyos Ismailli Muadin nevű jugoszláv állampolgárt, mert meghamisított úti okmánnyal akart Magyarországra beutazni. Nem egyedül jött, hanem volt egy útitársa is, akit útlevelének tanúsága szerint Nemeti Akijának hívtak. Nos, ez a Nemeti Akija a fényképek tanúsága szerint nem volt más, mint az a férfi, aki 1984. november 7-én ugyanezen a határállomáson Mustafa Halitinek adta ki magát. (Folytatjuk) Halász Kálmán Báhidszki Gábor határőrnek gyanús volt az útlevél Illyés Sándor alezredes és Bertalan Miklós százados gyorsan intézkedett A szerző és Hajba István felvételei A műszeres vizsgálat bebizonyította a fényképcserét