Határőr, 1994 (49. évfolyam, 1-23. szám)

1994-03-14 / 11. szám

OrszágHatár Egy hét Kinevezték az RTF új vezetőjét A belügyminiszter új vezetőt nevezett ki a Rendőr­­tiszti Főiskola élére dr. Dános Valér rendőr ezredes, az állam- és jogtudomány kandidátusa személyében. A be­iktatáson megjelent dr. Kónya Imre belügyminiszter, Ve­­rebélyi Imre közigazgatási államtitkár, Pintér Sándor al­tábornagy, országos rendőrfőkapitány és Nováky Balázs vezérőrnagy, a Határőrség országos parancsnoka. A miniszter beszédében méltatta az elhunyt főigaz­gató érdemeit, megköszönte az átmeneti időszakban a főiskolát irányítók munkáját, és ismertette a rendőr­tisztképzéssel kapcsolatos új elvárásokat. Dr. Dános Valér vázolta az általa tervezett változá­sok lényegét. Hangsúlyozta, több pénzt nem tud ígérni az oktatóknak, de megszünteti az illetmények közötti egyenlősdit. A jobb teljesítményért jobb fizetés is jár a jövőben. Pintér Sándor altábornagy kiemelte, nagy szükség van és lesz a jövőben is a jól felkészült rendőrtisztek­re. Megígérte, hogy az Országos Rendőr-főkapitány­ság segíteni fogja a felső fokú tanintézet technikai fel­szereléseinek korszerűsítését. DEÁK Az új főiskola-parancsnok. Elképzelései között szerepel a béregyenlősdi megszüntetése A szerző felvétele Laktanyában nem gyűjthető! Kopogtató a céduláért Tájékoztatót jelentetett meg a Belügy­minisztérium Országos Választási Irodája. A pártok és független jelöltek részére elkészült kiadvány az országgyűlési képviselők 1994. évi választásával kapcsolatos tudnivalókat tartalmazza. Dr. Kónya Imre belügyminiszter el­mondta, a választási szervek tevékenységét, a pártok és a jelöltek számára lényeges is­mereteket, valamint a választójogi törvényt tartalmazó kiadványt eljuttatják a parlamen­ti pártokhoz, de a többi politikai szervezet és a független jelöltek is díjmentesen hoz­zájuthatnak a választási irodánál. Zsuffa István helyettes államtitkártól megtudtuk, hogy a választás napján szolgála­tot teljesítő választópolgárok számára is bizto­sítani fogják a szavazás lehetőségét. A belügy­miniszter megkereste a honvédelmi, az igaz­ságügyi, valamint a népjóléti tárca vezető­jét, és a minisztériumok szakértői keresik a lehetőségét, hogy milyen könnyített szabá­lyok bevezetésével lehet a speciális munka­körben dolgozók szavazatait begyűjteni. A helyettes államtitkár a választásokat meg­előző jelölés időszakára külön hangsúlyoz­ta: A fegyveres erőknél és a rendészeti szer­veknél szolgálat viszonyban lévő személytől a szolgálati helyen vagy szolgálati feladata tel­jesítése közben ajánlószelvény közismertebb nevén kopogtatócédula nem gyűjthető! Deja: 6 1994/11 A hét számokban Február 25-e és március 3-a között tiltott határátlépés kísérletéért 164 határsértő ellen indítottak, közokirat­hamisításért 100 személlyel szemben kezdeményeztek eljárást a határőrök. Külföldi rendszámmal kapcsolatos szabálysértést 79-en követtek el. Semmi helyett határőrizet Az ártándi közúti határ­­átkelőhelyen egy román férfi Mercedes típusú személy­autójával az éppen üres ka­mionsávra hajtott, majd át­törte a sávot határoló lánc­korlátot és Berettyóújfalu, Biharkeresztes irányába el­hajtott. A határátkelő ügyele­tesei azonnal értesítették a rendőrséget, akik Ártándtól hét kilométerre, Derecskén feltartóztatták, és megfelelő eljárás után kiutasították az országból az ellenőrzést megkerülő férfit, aki azt gondolta, hogy Derecskénél „már nincs semmi”. Téve­dett. Sarokköszörű heroinnal Tizenhét darab sarokkö­szörűt találtak két bolgár ál­lampolgár 1500-as Zsigulijá­nak gépkocsitankjában az ár­tándi határforgalmi kiren­deltségen. A hatvanezer fo­rint értékű csempészárut a gépkocsi másodlagos ellen­­őrzése során lelték meg, amikor észrevették, hogy a tankban három liter üzem­anyagnak megfelelő rekesz van elkülönítve, a tank többi részében pedig a sarokkö­szörűk rejtőztek. A biharke­­resztesi határforgalmi kiren­deltségen eddig még nem fordult elő ilyen eset, elő­ször jelent meg csempészá­ruként a sarokköszörű. De első esetben találtak kábító­szert is a kirendeltség ártán­di átkelőjén. Egy belépő bol­gár férfi Mazda gépkocsijá­nak hátsó üléskárpitjában négy kiló huszonegy deka heroint rejtett el, de a kábí­tószerkereső kutya megtalál­ta a drogot. Csengeri tisztesség Ötezer forintot ajánlott továbbengedése ellenében egy román állampolgár a csengeri határőrizeti kiren­deltség járőrének, aki há­romszáztíz liter benzint talált az idegen gépkocsijában. Az igazoltatott férfi kísérlete azonban kudarcba fulladt, és útja a mátészalkai rendőrka­pitányságra vezetett. Hasonlóan járt az a­­­­szintén román­­ férfi, aki kétezer forintot ajánlott fel a

Next