Határőr, 2000 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2000-03-27 / 6. szám
őrincz László alezredes pontosan harminc esztendeje dolgozik a barcsi határőrizeti kirendeltségen. Rövid parancsnokhelyettesi beosztást követően parancsnoka az őrsnek, kirendeltségnek, nem csoda hát, mint a tenyerét, úgy ismeri a kirendeltség illetékességi területét. Persze nemcsak az 58 kilométer hosszú határszakaszt, a területen lévő 16 települést, az ezerkanyarú szeszélyes Drávát, amely a fix államhatár miatt számtalan ponton megy át horvátországi területre, vagy folyik át teljes szélességében mihozzánk. A harminc év alatt megszámlálhatatlan emberi kapcsolatot alakított és erősített Lőrincz alezredes, amelyeket hol közvetlenül, hol áttér , teleken keresztül a határőrizet szolgálatába állított. Ötven fölött ma is mozgékony ember a kirendeltségvezető, tele ambícióval, energiával, annak ellenére, hogy változatos határszakasza nemigen bővelkedik határeseményekben. Szabadnapján is benéz a kirendeltségre, szót vált helyettesével, Pack Imre századossal, körülnéz az ügyeleti helyiségben, és szívesen tájékoztat a HÖK határőrizeti sajátosságairól. Nagyjából a szentborbási vízmester házától Péterhidáig, pontosabban még azon túl négy kilométerrel, tart a határszakaszunk. Látszólag végig a Dráva a határ, igazából összesen 24 kilométeres szakaszunk száraz szakasznak számít a magyar és a horvát hídfők miatt.” Nézzük a munkatérképet, rajta a folyó menti és a „mélységi” településeket. Mondja Lőrincz alezredes, az őrsök, a sorkatonai határőrizet időszakában harmincegynéhány kilométeres szakaszuk volt, és ahogy folyamatosan megszűnt néhány alegység körülöttük, úgy nőtt egyre inkább a területük. Szentborbás, Drávaszentes, Somogytarnóca, Darány, Drávatamási, Drávagárdony, Kastélyosdombó, Vorony, Lakócsa, Tótújfalu, Barcs, Péterhida... Magyar és horvát nemzetiségű falvak a határ közelségének jó néhány hátrányával, noha Barcs rohamos fejlődése, gazdagodása kihat az agglomerációjára is. „Két ütemben változott meg a szakasz, módosultak a határőrizeti feladatok — mondja Lőrincz László. — Járőr a folyóparton Néha megjelennek horvát vízügyi hajók is A péterhidai őrs 1989-ben szűnt meg, bal oldali szakaszát hozzánk csatolták, a jobb oldali része a nagykanizsai igazgatósághoz került. Aztán 1991-ben megszűnt a tótújfalui őrs is, hát abból is kaptunk. Úgy gondolom, mindez nemigen befolyásolja a kirendeltség eredményességét: 1999-ben nem volt mozgásunk, tehát nem volt se elfogásunk, se tiltott határátlépésünk.” Több oka van annak, hogy ennyire csöndes a barcsi HÖK csaknem 60 kilométeres szakasza. Tudvalevő, a magyar—horvát államhatár nem népszerű az illegális migránsok, az embercsempészek körében: a németországi célállomások eléréséhez pluszterheket jelenthet a hosszabb út, a „kelleténél több” közbeeső államhatár. Természetesen a Dráva is visszatartja az idegeneket, a 200-300 méter széles, sok helyen gyors, szinte érvényes folyó bizony veszedelmeket rejt. „1998 nyarán az egyik meleg hajnalon három román fiatalember nekivágott a folyónak. Ketten átúsztak, a harmadikat meg elnyelte a víz. Akik átértek, és látták a bajt, egyből jelentkeztek a horvát rendőröknél, akik aztán átadták a románokat.” Lőrincz László alezredes hozzáfűzi, nem teszi nyugodttá, elbizakodottá őket a csend. Vannak információik errefelé készülő, erre induló migránsokról. Románokról főleg, akik a Drávában a kerülőútban több fantáziát látnak, mint abban, hogy nekivágjanak például a ma- Csöndes a barcsi szakasz tól 1Ш HATÁRŐR 2000/6