Havi Magyar Fórum, 1994 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
Januári Magyar Fórum, 1994. és kultúráltak”; “profik..., értenek ahhoz, amiről beszélnek és alaposan felkészültek”. Haraszti Miklós (SZDSZ) szerint “jó szakemberek”, akiknek a jelenléte nagyon jó hatással van a magyar parlamentarizmus általános színvonalára”. Ennyi kiválóság és szakértelem birtokában az csak természetes, az ausztrál néző számára is, hogy Molnár Péter esetében - aki jelenleg a hírközlő szervek parlamenti bizottságát vezeti - nincs kizárva egy minisztériumi tárca sem! A magyarországi olvasó talán jobban ismeri a pártállásokat, mint a messzi földről megfigyelést tevő, így elnézését kérem a FIDESZ kissé hosszadalmas, talán kimerítő bemutatásáért. Mielőtt szorosabb értelemben vett, kritikus mondanivalómra térnék, hadd emlékeztessem mégis az olvasót a FIDESZ képviselőinek két megjegyzésére, melyben “egy teljesfokú nyugati demokráciát”, illetve beavatkozás nélküli (laissez-faire), szabadversenyes (free-market) kapitalizmust követelnek - és ígérnek - mely állítólag “működik Amerikában és Nyugat-Európában is”! Hogy is néznek ki a nyugat demokráciái? Hogyan is áll egy-egy ország, szabad vállalkozásra alapozott gazdaságának a szénája és mennyire “szabad” a szabadvállalkozás esetünkben? A válaszadáshoz kapóra jön a Sydney Morning Herald - Ausztrália egyik legrangosabb napilapja - gazdasági rovatvezetőjének, Peter Hartchernek, a lap 1991. jan. 11-i számában megjelent cikke, Az Ideje szakítani a gazdasági múlttal címet, a következő alcím követi: Ausztrália politikusainak messzebb kell nézniük inspirációért, mint Anglia és az USA. Hogy miért? Hartcher mindjárt megadja a választ. “Nincs szó globális gazdasági pangásról. Ez egy angolulbeszélő pangás. Az OECD társulás gazdag nemzetei 23 tagállama közül, csak az öt angol nyelvű - Ausztrália, Anglia, Kanada, Új Zéland és az USA - van gazdasági pangásban”. Mindez talán meglepően hangzik a “szakértők” által esetleg félreinformált olvasó számára, így folytassuk P. Hartcherral, aki felteszi a kérdést: “Véletlen ez?” Ausztrália két országhoz, az USA-hoz és Angliához fordul bölcsességért, azt illetően, hogyan működjön gazdasága. “Mindkét tanító krónikus fizetési mérleg hiányban (current account deficit) szenved: 96 milliárd dollár Amerika és 27 milliárd dollár Anglia esetében, a novemberig tartó pénzügyi évben. Véletlen tehát, hogy a tanítványnak is egy makacs fizetési mérleg deficitje van, amely tavaly 20,7 milliárd dollárnyira rúgott?” A fentiekhez hozzá kell fűznöm, hogy Ausztália nemzeti (mind állami, mind magán) adóssága a külföldi bankházak irányában, az elmúlt kb. 10 év folyamán, a 10 milliárd dollár körüli összegről, több mint 130 milliárdra nőtt! Ezzel szemben, folytatja Hartcher, mintegy éles kontrasztot képezve az angol ajkú enklávéval, dinamikus gazdasági növekedés figyelhető meg Németország és Japán esetében, melyet nem kísér a szokásos “kabala”, az infláció. Mindkét ország “40 milliárd dollár körüli fizetési mérleg többletet halmoz fel folyamatosan évente”. Az idézett gazdasági eredmények közötti kontrasztot magyarázva, a következőképpen érvel Hatcher. Az angolszász országok közötti szoros kapcsolatok nemcsak hasonló történelmi tapasztalatokat, közös nyelvet és egy meleg, baráti egyetértést jelentenek, de a politikai és filozófiai nézetek összehangolását is. Professzor Fred Gruen (Australian National University) szerint: “Az angolszász és a többi ország közötti egyik nyilvánvaló különbség abban áll, hogy a többi ország esetében létezik az állam koncepciója, mely erős befolyással bír a gazdaságban, míg az egész angolszász paradigma abból áll, hogy az állam olyannyira visszahúzódó kell, hogy legyen, amennyire csak lehetséges”. - idézi Hartcher. Ausztrália csaknem fenntartás nélküli lelkesedéssel fogadta be a neoklasszikus gazdaságelmélet angolamerikai ortodoxiáját. Ez valójában egy politikai filozófia, de Ausztáliában úgy van tálalva, mintha egy tudományos gazdaságelmélet lenne. - Másképpen érvelnek talán a FIDESZ és az SZDSZ “szakértői”? -Németország és Japán zavartalan növekedése bizonyítja, hogy létezik egy életképes alternatíva. Dr. Clive Hamilton, az ausztráliai Resource Assessment Commission közgazdásza szerint, az államháztartás “bürokratái, oly országokban, mint Japán és Németország, sokkal inkább egy gyakorlatias nacionalizmus (pragmatic nationalism) által vezéreltek”. Heinz Amdt, az Australian National University professzora szerint, akit Hartcher úgyszintén idéz, Dél- Korea, Japán és más országok esetében az állam azért avatkozott bele a gazdaságba, hogy “segítsen a vállalatoknak a piachoz alkalmazkodni és azzal megbirkózni. Jogos a kormány beavatkozása, amennyiben az azt a célt szolgálja, hogy leküzdje az akadályokat a viszonylagos előny (comparative advantage) érdekében”. Tehát amiről szó van, az a “kormány szerepe a piaci folyamat előmozdításában”. Ebben a vonatkozásban “jelentős középmezőny létezik, melyet fel kell deríteni”, írja Ian Watson, az ACTU (Ausztrál Szakszervezetek Tanácsa) kutatóközpontjának vezetője. John Howard, az Ausztrál Liberális Párt egykori vezetője, a szükséges gazdaságpolitikai változások esélyeit latolgatva kételyeinek ad hangot. “A gazdasági elméletek elfogadhatók kellenek, hogy legyenek kulturális vonatkozásban, annak érdekében, hogy működjenek. Nincs értelme rákényszeríteni egy országra egy olyan gazdaságpolitikát, mely kulturális vonatkozásban nem megfelelő”, (idézi Hartcher). Ugyanez mondható el a FIDESZ, illetve az SZDSZ által követelt gazdaságpolitikai modellről, mely nemcsak, hogy nem illik bele a magyar társadalom kulturális hagyományainak mozaikjába, de - a világgazdaság tényeinek ismeretében - egyenesen károsnak bizonyulhat!