Havi Magyar Fórum, 2002 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2002-08-01 / 8. szám

MŰVÉSZETI ÉLET anyjai. Hogy felejthettem ki e nagy sorból Weöres Sándor Anyám c. versét, melyet Kodály is megze­nésített. M. S. Mester Golgotáján Mária élettelen keze a lelkűlét olyan felsőfoka, mely a szeretet, a jóság, erős, szívós, legyőzhetetlen élete ugyanúgy, mint József Attila mama verseinek egyedülálló meg­hittsége. Ami M. S. Mester Máriájának élettelen anyakezét illeti, az maga az élet, nem az elmúlás semmiképpen, mint a ninivei Haldokló nő­stényorosz­­lán lába az i. e. VII. századból. Az is felejthetetlen, ahogy Medgyessy Ferenc az „Ülő kislányában a kezdődő nőt mintázza, Illyés Gyula a Szekszárd felé c. versben a kezdődő és végérvényes anyaságot an­nak minden áhítatával, már nyitányállapotában is: ívek, ívek, ívek sok-sok régióban. Elsőként Ba­tsányi János az a világ költői közül, aki elkiáltja: Vi­gyázó szemetek Párizsra vessétek! Özönölnek mennyi­en, de mennyien a Szajna-parti világfővárosba. Ady, Picasso, Brancusi, Sztravinszkij és a reneszánsz ipar­művészet magyar remeke, a Luky kehely: Világmér­ték. Az 1373-ban mintázott Szent György-lovas­­szobor, a Kolozsvári testvérek alkotása a reneszánsz kezdete, megelőzi Ghiberti és Donatello eszménye­it. A világ II. Gyula pápát és a Medicieket ünnepli, mint Itália művészetpártolóit, a szépség örök érvé­nyű kezdeményezőit. És Hunyadi Mátyás? A viseg­rádi palota romja arról tanúskodik, hogy Medici­­hez hasonló erejű szépségerjesztő volt Mátyás ki­rály is, a corvinákról, a kor egyik legnagyobb budai könyvtáráról nem is beszélve. Ez is egy ív, a ma­gyar művészet jelentős értéke. Id megrendít az összefüggés monumentalitása, a magyar poézis íve, mely szellemi értelemben fölér a római Titus, Nagy Konstantin és Septimus Severus diadalívekkel. Michelangelo Jeremiása a sixtusi ká­polna mennyezetén a kiindulópont. A próféta ma­gába merülve gondolkodik az emberiség sorsán. Ugyanezt teszi Shakespeare Hamletje, Goethe Fa­ustja. Az ő válaszuk a lényeget illetően passzív. Nem így magyar folytatás! Berzsenyi háborog a nemzet romlottságán, Kölcsey fohászkodik az Istenhez jobb sorsért, Vörösmarty cselekvő hűséget követel, más műveiben, így a Gondolatok a könyvtárban c. versben áhítja, sürgeti a küzdelmet „Erőnk szerént a legnemesbekért". Madách Tragédiájának végszava is a küzdés hirdetése, vállalása. Beethoven a fran­cia forradalom testvériségimperativusát hangosít­­ja, ezt teszi Vörösmarty is, Dosztojevszkij Zoszima sztarecével ellentétben ők cselekvő energiákat sür­getnek. József Attila egyetemessége emberséggel bővített magyarságot óhajt, Radnóti arra utal, hogy a sorsában zsugorított egyén küzdelme a védeke­zésre korlátozódik: „Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!" Illyés hatalmas mondata a zsarnokságról annak sátáni hatalmát összegezi, s hogy kimondja, ha nem is „födi el a bajt", de csökkenti, megfordítja általa. Az emberiség nagy ívében a magyar poézis kinyi­latkoztatása módosít, a cselekvés energiáit mozgó­sítja, magyar művek nyitánya, végszava a küzdés, a küzdelem, főleg Vörösmartynál és Madách Imré­nél. Még keményebben Petőfinél, aki „Talpra" szó­lítja az igazságot. Babits Jónás könyve nem fogadja el Jónás próféta Michelangelónál is látható hátrahanyatlását, a né­maságot cinkosnak ítéli, harcos, tettekben megnyil­vánuló humanizmust követel a világtól. Pilinszky „Apokrif "-je nagy látomás, terhe nagyságában, hogy defenzív, nem így Ratkó József, Szécsi Margit, Utassy József, akik igazi 48-ért, igazságért, jövőért kiáltanak! A nagy ív Michelangelótól a „Gondolko­dó"-t mintázó Rodin-plasztikáig terjed, melyet Ady „Az élet szobrának" nevezett, s ebben az ívben a gondolkodás nagy megállóhelyeit teremtő magyar mesterművek is szerepelnek a maguk tisztító küz­déstöbbleteikkel, melyet a továbbiakban Heming­way „Az öreg halász és a tenger "-ében is felfedez­hetünk. Kiderül az is, hogy míg Goethe Faustjának remek interpretációi születtek, szinte azonos ran­gon Gounod, Berlioz és Liszt Ferenc jóvoltából, ad­dig Madách Imre remekművének nincs méltó ze­nei kísérete. Ez a terhe Petőfi János Vitézének is, hogy továbbteremtőjének Erkel, Bartók, Kodály helyett csak egy Kacsóh Pongrác-i minőség jutott. Mindazonáltal figyelmeztető Donatello Dávidja, hiszen a szobor némaságának szózata az, hogy a győzelem is vereség. Valóban az? Pontosítva, csak együtt győzhet a nép, együtt győzhet a nemzet, együtt győzhet az emberiség, külön-külön minden előny, minden hátrány, vereség. A magyar poézis természete a figyelmesség is, az érték tisztelete, azonnali fölismerése, így az euró­pai költők közül, Goethét megelőzve, az első Cso­konai, aki felfedezte Hafizt, a perzsa költészet klasszikusát. Kétségtelen, mivel minket a történe­lem erősen kötözött, ezért líránk társadalmi jellege a meghatározó, az élet, az angolok a maguk „fényes elszigeteltségében" foglalkozhattak a lét problémá­ival, így merőben más Blake és Petőfi költészete, bár bölcseleti mélységek nem hiányoznak Balassi, Ber­zsenyi, Vajda költészetéből sem. Megállunk a mo­solynál. Ez az élet nagy ajándéka, az arc és a lélek virága. Tiszta, sértetlen öröm. Alapfokában felsőfok, boldogság, mert a mosoly fokozása a nevetés, már képtelen gyarapítani a derűt, a mosoly­ünnep, a nevetés hétköznap, harsányabb kincs, ami fogyat­kozás éppen növekedésében. Ez a mosoly egyete­messége és relativitása. Paradox igazság, Ázsiában fillérekért többen mosolyognak, mint dollárokért az USA-ban. Thaiföld mosolyország, Írország a pro­ Havi Magyar Fórum, 2002. augusztus 91

Next