Havi Magyar Fórum, 2003 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2003-12-01 / 12. szám
ÚJRAOLVASÓ áradó képzelete szavakban szerkesztette meg őseink bejövetelét a Duna-Tisza közére, a Kárpát-medencébe, Árpád alakját, s ezzel lendítette Feszty Árpád formákká lázasodó fantáziáját, miközben a napfölkelte látomásában együtt gyönyörködtek, Jókai is, Feszty is közös ámulatában. Így született meg Jókai páratlan leírása a Hortobágyról, mely sok későbbi mű forrása, vagy a sokszoros, más-más egyedekre osztódó varázsa, hatás vagy rokonság, független fölismerés. Idézem e felejthetetlen és maradandóvá véglegesített jelenetet, mely a valóságból emelkedett Jókai Mór közreműködésével művészetté: „Most látjuk a napot feljönni. A festő rohant a szerszámaival, s hozzákuporodott a vázoláshoz, de aztán egészen kétségbeesett. Abszurdum ez! Micsoda hangulat! Ez a violaszín köd a látóhatáron, a föld sötétkék a köd felett, az ég narancssárga, egy hosszúkás felhővonal a barnás köd felett rózsaszínben ragyog. Milyen bíborfényű glória jelenti a nap jövetelét! Izzó tűzhegy emelkedik ki az élesen elvált látóhatárból." E kép látvánnyal küzdött Feszty Árpád, melyet Jókai Mór a Sárga rózsában megoldott, tíz évvel később Csontváry is, 1903-ban a Viharos Hortobágy c. alkotásán, természetesen az írótól függetlenül, de hasonló élménnyel, rokon képi eszközökkel, a violaszín, narancssárga, sötétkék, rózsaszín tónusok egyeztetésével. Sőt, amikor Jókai „a légkör sugártörését" említi, e szókapcsolással bejelenti Feininger és Egry József eszményeit. Jókai Mór így folytatja megrendülését a Hortobágyról: „Olyan, mint egy égő piramis! Semmi fénye nincsen, olyan, mint a tüzes vas. Bele lehet nézni nyitott szemmel. Most nézzék, uraim! A Nap ötszögletűvé lesz. Amint feljebb jön, megint olyanná nyúlik, mint egy fekvő tojás. Most kezd alul szűkülni, felül domborulni, olyan, mint egy sampingon." Ötszögletű Nap? Kezdődik Picasso, Braque kubizmusa e fogalmazási sarkítással. Elkezd „szűkülni, felül domborulni". Ez egy másik ámulat, Matisse gömbölyített formái. Nincs vége Jókai futurológiájának, tovább elmélkedik a Napról, mely „olyanná nyúlik, mint egy fekvő tojás". Mindez már Brancusi előjelzése Jókai által 1893-ban. „No, no! Most meg olyan, mint egy római urna! Ez abszurdum! Ezt nem lehet lefesteni" - folytatja Jókai, pontosabban a társaságában csodálkozó Feszty Árpád nem tudja lefesteni, s ezt bizonyára saját szavaival is kijelenti az írónak. Már ő is Csontváry és Egry szemével látja a légköri jelenséget, de annak értelmezett festői ábrázolására nem képes, azt utódaira hagyja. Annál is inkább, mivel képzeletében A magyarok bejövetele körkép ébredezik. A körkörös folyamat és hatás jegyzője Jókai Mór, aki Petőfi nyomán, Feszty Árpád segédletével ámul a Hortobágyon, előrejelzi Csontváry, Egry, Móricz új értékeit, s közben Feszty születő körképéhez is ad képi tanácsokat. Mindez nem fantazmagória, hanem tény, melyet Jókai Sárga rózsában olvasható látomása igazol új és új felhőalakulatokról, ősmagyar típusokról, melyek hamarosan megjelennek Feszty Árpád monumentális méretű alkotásán, a légköri sugártöréseken, melyet Egry a Hortobágyról áthelyez a Balatonra, a szarvak erdejéről, melyet Lakatos József fest meg a XX. század végén, sőt különös módon még Richard Wagner új hangzataira is utal, melyet más módozattal, a magyar zene televényében Bartók talál meg. íme Jókai Mór próféciája: „Áhá! Most eléje akad a vékony felhő. Olyan, mint egy bekötött szemű Ámor. No, most meg olyan, mint egy bajuszos fürmander. Nem! Ha én ezt az ötszögletű bajuszos napot lefestem, becsuknak a bolondokházába. A festő földhöz csapta az ecsetjeit. Ezeknek a magyaroknak mindenből valami extra kell. Most itt produkálnak előttünk egy napfeljövetelt, ami valósággal megvan és mégis lehetetlen! Ez nem igaz. A doktor kezdte magyarázgatni, hogy ez ugyanazon optikai csuda, amit a délibábnál látunk, a különbözően átfúrt rétegek sugártörése. Azért mégis lehetetlen! Nem hiszem, mivel láttam! Aztán nem is engedi magát a nap tovább bámultatni. Az eddigi képe csak a légkör sugártörte káprázat volt, mikor az igazi orcája szétárasztja sugarait, abba halandó szeme bele nem néz többet büntetlen. S akkor az eddig rózsaszínben pompázó égbolt egyszerre arannyá változik, s a látóhatár összemosódik az ég aljával. S erre az első napkivillantásra egyszerre fölkerekedik az egész tábor: a másfél ezernyi barom szarvasból emelt erdő megmozdul. A vezérbika megrázza nyakán az öblös kolompot, s annak a hangjára fölzendül a pusztai kardal, ezerötszáz szarvasmarha kezd el bömbölni. Nagyszerű! Isteni! - kiabál a művész elragadtatással. - Ez aztán a wagneri kardal! Oboák, waldhornok, bombardonok versenye! Micsoda uvertura! Milyen felvonulás! Ez egy finálé a Götterdämmerungből!" Milyen különös, valóban bolondnak tartanák azt a festőt, aki Jókai korában ötszögletűnek festené a napot, a kubizmusban ezt a megörökített látványt már remekműnek ítélik. Ahogy Cicero mondaná, így változnak az idők, s benne az értékítéletek. A puszta királya, Petőfi szerint a csikós Méneseknek nyargaló futását vezényli Az Alföldben, Arany költészetében a pálma A vén gulyást illeti. Jókai Mór a pusztai párbajban győztesnek Decsi Sándort, a csikóst kiáltja ki a gulyás Lacza Ferkó ellenében, Csontváry képén a gulyás kerül előtérbe, a csikósok a háttérben vágtáznak. Móricz Zsigmond főszereplői juhászok a Barbárokban. Petőfi Megy a juhász szamáron c. verse a szerelem fájdalmát hordozza magában, Izsó Miklós Búsuló juhásza nemkülönben. Romlik az erkölcs, nehezedik a sors, Móricz Zsigmond és Móra István juhászai gyilkossá süllyednek. Mindez emberi tragédia. Az idill is feldereng Bihari Havi Magyar Fórum, 2003. december 21