Havi Magyar Fórum, 2004 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2004-01-01 / 1. szám
Csurka István Szemben a kormánnyal* A kilencvenes évek eleje óta benne élünk a harmadik világháborúban. Ennek a világháborúnak az előzőekkel szemben, amelyeknek meghatározható kezdete, és az egyik fél megadásával vagy teljes belső összeomlásával rögzíthető" valóságos vége volt, az a szembeötlő jellegzetessége, hogy nincs sem kezdete, sem sajnos belátható, megjósolható vége. Meg csak az állapítható, hogy irdatlan, minden addiginál nagyobb áldozatot és pusztulást hoz az emberiségre, és oly mértékben átrendezi a világot, mint ahogy az még soha egyetlenegy világháború győztes hatalmának vagy hatalmainak nem sikerült. Nagyon valószínű, hogy most nem is a győztesek fogják átrendezni a világot, mert győztesek talán nem is lesznek. Aki megmarad, az kezdheti el megszervezni a maradék életet a földön. Népek és kultúrák, civilizációk fognak eltűnni, elenyészni ebben a hosszú háborúban. Az öngyilkosságnak mint fegyvernek a bevetése, a háborús cselekmények behelyezése a védtelen, a munkáját végző polgári lakosság és a saját társadalom körébe, és ennek a módszernek elterjedése alapjaiban rendíti meg az egész életről vallott eddigi felfogást. Vége a harctereken katonai erők egymás ellen folytatott harcainak, ámbár ilyen háborúkat még vívnak, már csak azért is, hogy a fegyvereket kipróbálják, a háború bekerült a kultúrát létrehozó városok szívébe. A halál nem lánctalpakon nyomul be, hanem darázsderékra erősítve, kacér mosollyal. A jelenséget már látjuk, a katonai, rendőri védekezés már megkezdődött, a társadalmi és kulturális eredményről még halvány fogalmunk sincs. Nem tudjuk, milyen emberi teljesítmények lehetségesek úgy, hogy a lakásából a központba bevásárolni indulónak azzal kell számolnia, hogy nem tér haza, hogy a munkahely egyben hadszíntér és mindenki számára csak egy nyilvánvaló: a tehetetlenség. Ennek a harci módszernek a bevetése és alkalmazása egyes megalázott népek, népcsoportok részéről jogos önvédelem. Jelenleg kiirtásra ítélt, földjüktől megfosztott, katonailag jelentéktelen, ellenségeikhez képest egyszerűen fegyvertelen népek alkalmazzák ezt a módszert iszonyatos túlerő ellen. Az elszenvedők ezt terrorizmusnak tartják, egyszerűen bűnözésnek, ami ellen minden védekezés jogos. Meg akarják védeni polgáraik életét, mondják. Erkölcsileg természetesen minden élet kioltása, még ha az a saját élet feláldozásával történik is, elfogadhatatlan. Ha azonban a népek és kultúrák egymás közti viszonyaiban, esélyeiben és esélytelenségeiben mérjük meg a jelenséget, más következtetésre kell jussunk. A katonai túlerővel való kényszerítés, visszaélés, a szőnyegbombázás és a másik fél akármilyen indokkal való megszállása és életkörülményeinek erőszakos megváltozatása legalább ennyire jogtalan, erkölcstelen, igazságtalan és elítélendő cselekmény. Az öngyilkos fegyvert katonailag legyőzött, fegyvertelenné tett, eszköztelen népek alkalmazzák, utcasarkon befordulni képes bombákat alkalmazó, végletes túlerőben lévő hatalmak, rendszerek ellen. S ha ehhez még a gazdasági kényszer és eltaposás, a természeti kincsek elrablásának folyamatát is hozzáadjuk, akkor az öngyilkos merényletek rendszerét, amely most még csak gyermekcipőben jár, és elterjedésének kezdetén van, ha elfogadni nem is tudjuk, de legalább megértjük. Ez a megértés természetesen nem jelent beletörődést, hanem éppen ellenkezőleg, minden lehetséges eszközzel való küzdést egy olyan világért, amelyben nincs öngyilkos merénylet, mert olyan gonosz túlerő sincs, ami erre a végső kétségbeesésre és a gyűlöletnek ennek a fokára kényszerítene embereket. Mi nem fogadjuk el az öngyilkos merényletet, mint módszert, semmilyen gyilkolási módszert nem fogadunk el, de nem fogadjuk el azt az igazságtalanságot sem, amely népeket végső kiszolgáltatottságba, kifosztottságba taszít, amely embereket földönfutóvá tesz. Mi, magyarok jelenleg a gazdasági leigázás korában élünk, bennünket most annak a Közép-Európában begyakorolt módszernek a jegyében gyarmatosítanak, amely módszer ezen a tájon a Habsburgok óta divatban van. Ez a gyarmatosítás, mint ahogy korábban is a Magyarországon élő, de a magyarságtól voltaképpen idegen elit közreműködésével történik. A gyarmatosító idegen hatalom előbb rendszert gründol, elnevezi demokráciának, aztán megszervezi kiszolgáló kasztjait és rendjeit, felosztja a gazdaságot, el a pénzt, és kialakítja a népi eltűrés, a hallgatás és az elhallgattatás szokásait. Legalul vannak a kukában turkálók, a lakással sem *A 2003. december 13-án, a MIÉP XII. országos kongresszusán elhangzott elnöki beszéd szerkesztett változata. Havi Magyar Fórum, 2004. január 2